2012. június 30., szombat

Terveim a jövőre

A sok kisebb élménybeszámoló után egy kis szösszenet arról, hogy mik a terveim ezzel bloggal, mire számíthattok tőlem.
Tudom ez most a szokásosnál unalmasabb lesz, de mivel úgy néz ki sok minden változik körülöttem a közeli jövőben, ezért szeretnék kicsit változtatni a blog arculatán.



Megmaradnak a már megszokott élménybeszámolók, de mellettük egyre több bejegyzést szeretnék szánni a szerelési módoknak, egyes termékek bemutatásának, apró praktikáknak, és trükköknek.
Olyan dolgokra próbálok koncentrálni amik nem versenypraktikák, hanem a mindennapi horgászatban hasznosítható, nem megfizethetetlen dolgok. Mivel én szinte soha nem járok versenyekre, ezért az összes kis apró trükköt a hétköznapi peca szülte. Addigra nem leszek egyetlen cég reklámembere sem, így a véleményemet,  a konkrét termékekről őszinte véleménynek tekinthetitek
Továbbra is két fő vonal marad. A pergetés megmarad mint kiemelt téma, de ugyanígy jelen lesznek a finomszerelékes módszerek. Ezen belül a spiccbotos, matchbotos, picker-feeder téma lesz a jellemző.
Mindenkinek kívánok továbbra is jó olvasgatást, és ne felejtsétek, minden vélemény számít!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése