2013. december 30., hétfő

Évértékelés helyett...

Hát lassan itt az év vége. Nagy szokás ilyenkor értékelni az elmúlt egy évet. Nekem semmi kedvem nem volt, egy szerintem amúgy unalmas, szöveges értékeléshez. Annyi biztos, hogy az idén nagyon mozgalmas évem volt, és rengeteget tanultam. Az év eleji szenvedős szezonkezdés után, parádésra sikerült az év vége. De mint írtam is feljebb, nem akarok sokat szövegelni. Készítettem egy könnyed, képes összefoglalót az idei évről.
Fogadjátok szeretettel....


2013. december 28., szombat

Vendéggel a csatornán

Az utóbbi időben megint sok dolog történik velem. Az internet segítségével egyre több pergető horgásszal tartom a kapcsolatot. Folyton új embereket ismerek meg, akiket idővel talán a barátaimnak mondhatok majd. Nagy részük, hozzám hasonlóan, megszállottan szeret pergetni. Ezen belül többen is vannak akik az UL. módszer, illetve a sügérfogás szerelmesei. Így ismerkedtem meg Györke Zoltánnal is. Ő ajánlotta először a Daiwa Beam Fish plasztik csalit, sőt a nagylelkűségének köszönhetően minden színben kipróbálhattam azóta. Tulajdonképpen kaptam tőle, egy mini Daiwa tesztcsomagot. Tegnap végre személyesen is találkozhattam vele, ugyanis nálunk vendégeskedett. Egy közös csatornás, sügérezős pecára készültünk. A csapatunk háromtagú volt. Györke Zoltán, Dávid barátom, és én.

Reggel kicsit késve, előbb Dávidot, majd Zolit vettem fel. Innentől már gördülékenyen mentek a dolgok. A horgászboltban villámgyorsan beszereztük Zolinak a napijegyet, majd irány a víz! Túl nagy választási lehetőségünk nem volt, ugyanis a peca előtti napon esett az eső, sártengerré változtatva, a csatorna egyik kedvencemnek számító szakaszát. Maradt egyetlen pálya. Itt is volt sár, de legalább megközelíthető volt a csatorna. Már első ránézésre, is fura volt a víz. Mintha ősz lett volna. Jókora kishal rajok itt is, meg ott is. Az utóbbi kimondottan meleg napok hatására, feléledt a víz téli álmából. Féltem, hogy szétugrottak a sügérrajok, és mint később kiderült ez a félelmem nem is volt alaptalan. Az első negyed órán belül rájöttem, hogy a sügér nem eszik igazán. Talán fél óra is kellett, mire az első kis csíkost megfogtam. Zoli is megmutatta hamar, hogy azért ő is ért a sügérek nyelvén.


Igazándiból látványosan szenvedtünk mindannyian a halfogással. Feljebb mentem ahol mélyebb gödrök is vannak. Végre itt aztán rám mosolygott a szerencse. Két sügért is fogtam egymás után.  Közben Zoli megfogta az első idei domolykóját. Nem volt nagy, de nagyon örült neki. Akasztott még egy sokkal nagyobbat is, de azzal nem volt szerencséje, elment a fárasztás közben. Dávidnak nagyon nem ment a halfogás, egy kárászt sikerült fognia teljesen véletlenül.


Kicsit kétségbeesve haladtunk visszafelé, amikor végre történt valami. Azon részen ahol kezdtünk is, egyszercsak megjelent a sügér. Nem voltak túlságosan nagyok, de egy jó negyven percen keresztül, szinte minden dobásra volt kapásom. Érdekes, hogy próbaképpen lecseréltem a 2g-os jig-et 1g-osra. Elsőre azt hittem mellényúltam, mert sokszor szinte kínosan lassan süllyedt le a fenékig a csalim, de később a fogásaim azt igazolták, hogy ma a libegősebb csali jött be a csíkos barátaimnak.


Zoli is fogott jópár kis csíkoshátút, Dávid barátom viszont látványosan szenvedett. Egyszerűen nem érzett rá a csalivezetés ütemére. Zolival még ugrattuk is egy kicsit. Sok apró sügér után aztán elhatároztuk, hogy rövid ebédszünetet tartunk. Átbeszéltük a dolgokat, és megnéztem Zoli fényképezőgépe milyen csodálatos képeket tud készíteni.



Miután megettük a kajánkat visszatértünk a halakhoz. Megint fogtam jópár aprócska sügért, de az igazán szépek nem akartak előkerülni. Miközben ott dobáltam ismerős arc közeledett. Halmos Misi volt az. Még az Energós korszakomból ismerem. Ő is odavan az UL. pergetésért, talán egyszer végre, egy igazi közös peca is összejön vele. Lassan elindultunk újra felfelé a kis csatornán, de a halak megmakacsolták magukat. Egyre kevesebb kapás volt, sőt ahogy közeledett a fényváltás teljesen meg is szűntek a kapások. Kicsit tanácstalanul mentünk, egyik helyről, a másikra. Lassan újra a mély gödröknél jártunk, amikor a kicsivel feljebb dobáló Misi felől csobogás hallatszott. Hihetetlen, de egy gyönyörű szép pisztrángot fogott. Megcsodáltuk ritka vendéget, aztán mindenki dobált tovább. Éppen az egyik legmélyebb résznél jártam. Mivel már kezdett a nap lemenni az addig tökéletesen működő Beam Fish helyére egy rikító zöld twistert húztam. Már a sokadikat dobtam vele amikor egy kisebb ütés után érezhetően elnehezedett pálca a kezemben. Bevágtam, és a bot karikában maradt. Pár pillanattal később nagy locsogás közepette, meg is mutatta magát az ellenfelem. Csukát akasztottam. Nem volt óriási, talán 40cm, de a lágy bottal, és az alig 0,16-os zsinórommal fárasztottam egy darabig, mire nyakon tudtam csípni. Az első csukám idén a csatornából!




A csuka elengedése után el is indultunk visszafelé. Bár még volt bőven fény a sügér leállt teljesen. Egyetlen rontott kapásom volt, amíg a kocsihoz visszaértünk. Zoli fogott még egy apróságot és ezzel vége. Úgy nézett ki aznap az alkony nem jött be a halaknak. Lassan pakolni kezdtünk, és lepucoltuk a cipőnkről a nap folyamán rárakódott fél kilónyi sarat. Közben Misi is feladta. Sajnos őt elkerülték a sügérek aznap, "csak" a pisztráng jutott neki. Mielőtt elindultunk volna beszélgettünk egy kicsit négyesben. Zoli azt mondta, hogy jól érezte magát nap folyamán, pedig a halak nem kényeztettek el bennünket. Érdekes dolog, hogy bár személyesen nem ismertük egymást a peca előtt, szerintem hamar megtaláltuk a közös hangot. Dávidnak sikerült legrosszabbul a nap, sajnáltam is egy kicsit. Ahogy hazafelé autókáztunk szóba került a Duna, és újabb közös horgászatok. Elméleti szinten fárasztottunk 2-3 kilós jászokat, gyönyörű balinokat.
A vasútállomáshoz érve elbúcsúztunk, és ismét megegyeztünk abban, hogy nem ez volt az utolsó közös pecánk. Kicsit sajnálom, hogy a csatorna nem azt az arcát mutatta, amiért igazán szeretem. Zoli egy igazán közvetlen, barátságos ember, nagyon örülök neki, hogy eljött hozzánk. Profi módon kezelte,a multis cuccot, a kis 2g-os jig-eket is szépen eldobta vele. Lestem el tőle pár érdekes dolgot a csalivezetés terén is. Bár aznap az én technikám működött jobban, az ilyesmit érdemes megjegyezni.
Köszönöm, hogy itt voltál Zoli és remélem, hamarosan következik a folytatás!

2013. december 21., szombat

Fagypont alatt

Végre szabadnap! Nem kell se dolgozni, se bevásárolni. Mehetek horgászni. Az időjósok viszont csúnyát tévedtek. Már megint.... A beígért +5-6 fok helyett még 10 óra körül is csupán -2 van. Nincs mese, ma érek rá, így menni kell! Összedobálom cuccomat, és indulás! A kiválasztott horgászhely olyan jó 12km-re van. Húsz percen belül megérkezek. Nyúlnék az autóstáskám után, amiben az irataimat tartom, de nincs a helyén. Egy pillanatra elsápadok, majd rögtön elfut a méreg. Én birka, a nagy rohanásban otthon hagytam, minden iratommal, és a telefonommal együtt. Ez megint nem az én napom....

Gyorsan visszafordulok. Egész úton próbálok nem idegbeteg módon vezetni, de csak akkor tudok megnyugodni, mikor nálam van végre a kis fekete táska. Buktam közel egy óra horgászidőt, de legalább nem büntettek meg.... Tizenegy óra után végre minden a helyén. A bot beélesítve, mehetek a halakat kergetni. Nem akartam sokat húzni az időt, így rögtön arra a helyre mentem, ahol a legutóbb a legtöbb sügért fogtam. Dobom az elsőt, semmi. Aztán a másodikra se, meg a sokadikra se.... Viszont kezdtem fázni. Pontosabban a kezem nem bírta tovább kesztyű nélkül. Úgy alapvetően elég jól bírom hideget, és normál esetben -1-2 fokban még kesztyűt sem szoktam húzni, de ez a párás ködszitálós hideg, némi délli széllel tálalva, már melegebb helyre kényszerítette az én kezemet is. Meg volt dermedve a táj, zúzmara mindenhol. Talán a halak is ledermedtek teljesen?


Mentem egyik helyről a másikra, de a csatorna jéghideg vizéből semmi életjelet nem kaptam a halak részéről.
Cserélgettem a csalikat, lassan már mindenféle plasztik herkentyű felkerült, de hiába volt minden erőfeszítésem. Aztán mikor már teljesen elcsüggedtem volna, hirtelen egy éles koppintást kaptam a twisteremre. Meg is lett a tettes, egy kisebb domolykó.


Végre halat fogtam! Az apró kis siker erőt adott folytatáshoz. Fogyott a meghorgászható helyek száma, de elhatároztam, hogy amíg nem dobálom normálisan végig a teljes szakaszt, addig nem adom fel. Lassan kezdett a ruhám alá is beszivárogni a hideg. Szinte észrevétlenül kezdett áthűlni a testem, és ezt a folyamatot az egyre erősebben fújdogáló délies szél, csak felgyorsította. A gyűrűk is folyamatosan jegesedtek. Bosszantó jelenség, ami együtt jár sajnos a téli pecával. Már az utolsó helyeken jártam, amikor mintha finoman megrándult volna a zsinórom. Aztán látványosan belazult. Bevágtam. Nem hittem a szememnek. Végre sügér!


Gyorsan elengedem a kötelező fényképek után. Nincs idő gondolkodni. A téli sügér soha nem magányos. Dobom a következőt, és megtörténik ismét a csoda. Újabb kapás. Hú milyen szép sügér! Megküzdök vele, de aztán végre a kezemben tarthatom. Kezdem a hideg ellenére jobban érezni magam.
Érdemes volt kitartani!


Sajnos csak otthon vettem észre, hogy igazán jó képet nem sikerült csinálnom, erről a gyönyörűségről....
Dobálok még, és el is szúrok egy kapást, de aztán elcsendesedik a hely. Pár méterrel lejjebb megyek, és megtörténik újra a csoda. Ismét egy csíkos kis vitéz a horgon. Bár nem olyan nagy, de sügér.


Szinte pillanatok alatt jön a következő, majd megint a következő. Hihetetlen, ahogy életre kel a csatorna. Ott ahol eddig semmi nem történt az egyik sügér üti a másik után, a kis plasztikot. Összesítésben hét darab sügér után a csodálatos varázs szertefoszlik. Ahogy jöttek a semmiből egy pillanat alatt, ugyanúgy tűnnek el a tüskés hátú kedvenceim, nyom nélkül.




Hiába keresem őket mindenfelé, sehol nem lelek rájuk. Kezd lassan alkonyodni.  Szinte észrevétlenül percről percere sötétebb van. Fogy a lelkesedésem. Kezdem újra már szinte gépiesen dobálni a kis gumihalat. Kizökkenetem magamat a monoton dobálásból, egy csalicsrével. Ugyanaz a gumihal, csak más színben. A kedvenc zöldes helyére, egy gyöngyház színű kerül. Nem tudom, hogy vajon jól választottam-e, de hamar megkapom a választ. Egy éles kis ütés, és egy újabb kis domolykó a horgon.


Úgy döntöttem, ő volt az utolsó. A fényképezés után elengedem, és már nem is dobok többet. Gyorsan pakolok és irány a kocsi. Ahogy beülök akkor kezdem érezni, hogy bizony teljesen átfagytam. Hagyom járni kicsit az öreg autó motorját, addig vetek egy búcsúpillantást a csatornára. Néztem ahogy csendesen és letisztultan csordogál, keresztül a megdermedt tájon....

Otthon a meleg szobában aztán elgondolkodok. Vajon más is kitartott volna órákig, ha nincs kapás, vagy csak én vagyok ilyen bolond ? Ha nem vagyok ilyen kitartó, akkor nincs az a varázslatos negyed óra. Bármilyen hideg is van, egy ilyen tizenöt perc, beranyozza az ember napját. Elfelejt minden bosszúságot, még azt is, hogy tulajdonképpen kétszer indult el horgászni, és egész nap a folyamatosan jegesedő gyűrűkkel szenvedett. Megérte-e ezért 15 rercért fagyoskodni? Hát persze, hogy meg. Mert pergetni jó! Még fagypont alatt is....

2013. december 14., szombat

Kipróbáltam: Daiwa Beam Fish

Végre egyszer a hétvégén is otthon lehetek. Vajon mihez kezdene az ember egy szabad hétvégével? Hát kimegy horgászni. Általában magányos horgász vagyok, de erre a napra egy fiatal barátom is elkísért. A színhely a kedvenc csatornám, a megcélzott halfajok pedig, a sügér, és a domolykó. Másoknak talán unalmasnak tűnhet ez a folytonos sügérmánia, de nekem soha nem az.

Reggel kilenc óra előtt egy kicsivel érkeztünk meg a kiszemelt helyre. Gyorsan nekiláttunk a pergetésnek. Én a szokásos kis barna twisteremet erőltettem, a barátom egy zöldes Daiwa Beam Fish csalival kezdett. Az első kisebb sügereket, és domikat még együtt fogtuk, de aztán a barátom kezdett elhúzni tőlem.




 Amíg én csupán néhány kisebb ütögetéssel kellett, hogy beérjem, ő szedte a kis csíkosokat. Kezdett bosszantani a dolog. Gondoltam egyet, és kunyiztam tőle egy ilyen kis plasztik gumihalat. Elsőre nem tűnik egy gyilkos csalinak. A megszokottnál keményebb az anyaga, és a vízben húzva a farokrész is éppen, hogy csak remeg. Talán a másodikat dobtam vele, amikor megkaptam rá az első kapást, amit ahogy kell, el is szúrtam. Azután viszont beindult a dolog. Vadul ütötték a csíkos lovagok a Beam Fish-t. Sőt hamar kiderült, hogy a domolykó is odáig van ezért a diszkrét veretésért.



Ahogy haladtunk a csatorna mentén egyre több, és nagyobb sügért fogtunk. Párszor próbaképpen megpróbáltam visszatenni, a kedvenc twisteremet, de azt ma nem ették a halak. Hihetetlen volt ennek a kis guminak az eredményessége. Többször volt úgy, hogy mindketten egyszerre fogtunk halat, ugyanolyan csalival.





Kezdtük magunkat jól érezni. Egyre nagyobb sügérrajokat találtunk. A technika is egyszerű volt. Bedobni, leengedni a csalit a fenékre, majd apró kis megugrasztásokkal bevontatni, nagyon lassú tempóban. A kapásoknál résen kellett lenni, mert egészen finoman ettek. Sokszor csak sejtettük mikor kell bevágni.




Az ideális fejméret a gumihoz a 6-os, nekünk aznap 2g-os súlyban volt éppen jó. Lassan kezdtünk a kinézett szakasz végére érni. Itt visszafordultunk, és visszafelé, még végigdobáltuk a jobb helyeket. A barátom menet közben beszakította az utolsó Beam Fish csaliját. Próbálta más csalikkal pótolni, de nem sikerült. Fogott ugyan sügért, de kisebbeket, és sokkal kevesebbet is.



Lassan megéheztünk, így visszamentünk a támaszpontnak számító öreg Suzukihoz. Átbeszéltük kicsit a történteket, és arra jutottunk, hogy a mai nap legjobb csalija egyértelműen a Beam Fish. Eszi a sügér, a domi, de csak képletesen, mert az anyagában a halak egyszerűen nem tudnak kárt tenni. Nem tudom pontosan miből van, de állatira nyúlik, és szinte téphetetlen.


Kaja után újult erővel indultunk egy utolsó rohamra, a víz ellen. Közel volt már a délutáni fényváltás. Az első két helyen, két, szinte teljesen egyforma domolykót fogtam. A sügerek viszont mintha kezdtek volna leállni.




A következő helyen aztán történt egy furcsaság amire nem számítottam. Egy óvatos ütögetős kapás végén akasztottam valamit. Azt hittem kisebb sügér, aztán amikor megláttam mi az, elképedtem. Egy bodorka volt, a horgommal a szájában. Hát ő vajon mit gondolt? Sügérnek érezte magát? A képen nem árt figyelni az arányokat..


Közben érezhetően fogytak a fények, és a kapások elmaradtak. Gondoltam egyet, és hosszú idő után az új kedvenc gumim helyére egy élénk, zöldes twistert húztam. Meg is lett a dolog eredménye. Hamarosan előbb egy domolykót, majd egy gyönyörű sügért akasztottam.


Gondoltam még dobok párat aztán megyünk, amikor valami olyasmi történt, amire álmomban se számítottam. Egy kisebb ütés után elnehezedett a pálca, és én bevágtam. A bot viszont karikában maradt. Első gondolatom az volt, hogy elakadtam, csak aztán az akadónak hitt hal elindult. Ellenállhatatlan erővel, mint egy gőzmozdony. A fárasztást, az első egy perc után, levideózta a barátom, a telefonjával.


Amint látszik is a videó végén, nem sikerült megfognom a rejtélyes ellenfelemet. Nem számítottam rá, hogy ekkora halba futhatok ezen a kis vízen. Akármi is volt a horog a szájában lehetett, mert háromszor is sikerült megfordítanom. Szerintem egy szép nyurgaponty kívánta meg a twistert.

Ezek után már nem volt kedvem szerelni, így pakoltunk. Igazán szép tartalamas nap volt mögöttünk, sok értékes tapasztalattal. Mondhatnám úgyis, hogy ma behorgásztunk...
Remélem hamarosan újra támadunk!

2013. december 9., hétfő

Amikor minden összejön...

Nagyon ritkán, de azért megtörténik néha, hogy az embernek minden összejön. Olyasmi is amire nem is gondolt, maximum álmodozott róla. Velem ez, most megtörtént. Minden előzmény nélkül, sikerült egy olyan horgásznapot átélnem, amit egy darabig még biztosan nem felejtek el. Nem akarom lelőni a poént az elején, inkább nézzük ennek a napnak a krónikáját.

Az egész úgy kezdődött, hogy váratlanul lett négy szabad napom. Úgy terveztem, hogy minden nap horgászni fogok. Az első két nap le is ment, mondhatni a szokásos eredménnyel. Pár sügér, egy-egy domi. Tél van, nehéz már csodát tenni. A harmadik napot kénytelen voltam kihagyni. Keményen fagyott egész nap, nappal sem volt melegebb -3 foknál. Szeretek horgászni, de megfagyni kevésbé. Másnapra az időjósok ugyan szelet ígértek, de mellé 5-6 fokot pluszban. Lényeges különbség.

Nem terveztem korai indulást. Nem láttam értelmét egy hajnali fagyoskodásnak. Délelőtt tíz óra is elmúlt mire a kiértem. Ragyogó napsütés, és kicsit kellemetlen északi szél fogadott a megszokott helyemen. Nem is vesztegettem az időt. A kis Privilege Pro beélesítve, gyerünk dobálni! Az első pár dobás nem adott halat, de ezen már meg sem lepődtem. A sügér már nincs jelen mindenhol. Csapatokban vadásznak, és ezen a szakaszon, és a csapatok lassú mozgásban vannak. Talán húsz perce horgásztam, amikor kis ütés tudatta velem, hogy megvan az első raj. A következő dobásra, meg is fogtam a nap első csíkos lovagját.


A következő két dobásból két kapást rontottam. Elsiettem bevágást. Harmadikra aztán újra üti a kis twistert, és megvan! Újabb sügért tarthattam a kezemben.

 De jól kezdődött a nap! Általában sokkal tovább tart amíg megtalálom a kedvenceimet, de aznap valahogy minden más volt. Több kapást már nem bírtam itt kicsikarni. Valószínűleg szétugrott raj. Kicsivel odébb, aztán rájuk találtam. Újabb két sügért sikerült becsapnom.



Két hal után ez a hely is elcsendesedett. Tudtam, hogy ez így túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Utána nem is találtam következő rajt. Mentem egyik helyről a másikra, de egy rontott kapáson kívül semmi más nem történt. Aztán amikor már sokadik helyen dobáltam, akkor történt valami olyasmi ami megváltoztatta az egész napomat. Váratlan ötlettől vezérelve dobtam egyet sodrásnak felfelé. Alig tekertem párat az orsó karján, amikor valami nagyon keményen odavert a guminak. Meglepett a dolog, mert ilyenkor télen nagyon ritkán történik ilyesmi. Persze azért a bevágással nem késlekedtem. Karikába hajlott azonnal a lágy pálca, ahogy az ismeretlen ellenfelem menekülni próbált. Az első gondolatom az volt, hogy domolykó lehet, de hamar kiderült , hogy tévedtem. A halam taktikát változtatva előttem úszott el, hogy lendületet vehessen a sodrásnak lefelé történő vágtázáshoz. Ahogy elúszott előttem, megláttam a halat. Úristen! Ez egy pisztráng! Elkezdett azonnal remegni a lábam. Soha nem fogtam még pisztrángot. Csak el ne menjen! Hihetetlenül jó erőben volt a halam. Eltartott egy ideig, mire újra magam elé tudtam terelni. Nehezen aztán sikerült megpipáltatnom egy pillanatra. Váratlanul ezzel véget is ért a fárasztás. A halam teljesen elkszült az erejével. Hogy vegyem ki? Egy olyan helyen álltam, ahol a halat nem értem el kézzel, merítő meg nem volt nálam. Mellettem egy jó két méterre, találtam egy olyan helyet ahol végre le tudtam nyúlni a halamért. Megvagy!
Az öröm amit éreztem leírhatatlan volt. Életem első pisztrángja volt a kezemben. Gyönyörűnek, és hatalmasnak tűnt. Szinte üvölteni tudtam volna a boldogságtól!


Gyorsan lefényképeztem, mert tudtam, hogy a pisztráng nem bírja sokáig a parton. Kivettem a szájából a kis twisterem horgát. Kár volt aggódnom, tökéletesen akadt neki. Óvatosan levittem a vízig és elengedtem. Egy pillanat alatt eltűnt a hideg vízben. Még csak vissza se nézett.... Lassan próbáltam rendezni a soraimat, és újra a pergetésre koncentrálni, de nehezen ment. A lábam még mindig remegett kicsit....  Próbáltam újabb sügérrajt találni, de a ragyogó napsütés, valahogy nem tetszett nekik. Sehol sem találtam őket. Mi legyen? Hirtelen támadt egy ötletem. Pár kilométerrel lejjebb, van a csatornának egy mélyebb része. Sok apró sügér szokott ezen a részen lenni. Őket talán nem zavarja annyira a napsütés. A gondolatot tett követte. Bevágtam magam az öreg autóba, és irány az új hely.

Tíz perccel később már ott is voltam. Teljesen üres volt ez a szakasz is. Szerencsére ilyenkor télen már csak a hozzám hasonló őrültek járják a vizeket. Gyorsan felsétáltam a közeli kanyarig. Úgy terveztem, hogy ott kezdek és haladok kifelé a kocsi felé. Barna twistert húztam a kis jigre. Jöhettek csíkoskáim! Első dobásra semmi. Második dobásra aztán kapásom volt. Egy apró ütés után elnehezedett pálca. Hoppá, ez nem sügér! Domolykó védekezett a horgon. Újabb csodával felérő dolog volt ez, ugyanis itt, még soha nem fogtam domit.


Pár perccel később társa is akadt, tehát nem véletlen fogás volt. Úgy néz ki, hogy pár domolykó pont itt találta meg az ideális telelőhelyet magának. Nem voltam bánatos tőle...


A két meglepetéshal után aztán beindult a sügérözön amire számítottam. Fogtam én kicsit, közepeset, mindenfélét. Hamar meguntam a fényképezést is. Pár sügér után elhatároztam, hogy csak a szebbeket fogom fényképezni. Ha így esznek, ki kell élvezni a pörögős sügerezést.





Méretben ugyan elmaradtak az előző szakasz csíkos lovagjai mögött, de a mennyiség kárpótolt mindenért. Jöttek szépen egymás után, amíg nem találtam egy makacs víz alatti akadót. Gyors szerelés, és mehetett tovább a móka. Nagyon sok kapást eltoltam, de még így is sokat fogtam. Hihetetlen jó szórakozás volt.



 Ahogy haladtam lefelé egyre kevesebb volt a sügér. Aztán váratlanul belefutottam egy nagyon szép magányos példányba. Olyan jól küzdött, hogy pár pillanatig már azt hittem újabb domolykót fogtam, de aztán kiderült, hogy csak egy szép, harcos sügér a tettes.


Több sügér aztán nem is jött. Már szinte a kocsinál jártam amikor újabb domolykórajba futottam. Nem voltak nagyok, de legalább ettek. Három darab szinte telejesen egyformát sikerült megakasztanom.



Mivel lassan esteledett is, ezért úgy döntöttem aznapra elég ennyi. Elfáradtam, és szerencsére voltak feldolgozni való élmények is bőven.

Hát így alakult, hogy ebben a felemás évben a kitartásom jutalmaként az egyik kis kedvenc vizem, megajándékozott egy olyan élménnyel, amit biztosan nem felejtek el soha. A környékünkön nem hemzsegnek a pisztrángos vizek, így aztán nekem különösen nagy értéke van, ennek a ritka fogásnak. Azon a napon valahogy minden összejött. Ritkán, de azért megesik az ilyen....