2013. november 29., péntek

Emlékképek 1.

Hát itt az idő, hogy belevágjak az emlékeimből felbukkanó képek, szavakba öntésének. A legkorábbi emléktöredékekkel kezdem, hiszen azok a leghalványabbak. Talán ahogy egyre idősebb leszek azokat felejtem majd el a legkönnyebben. Az egész történet valamikor tíz éves koromban kezdődik....

Gyerekkor...

1975. nov. 25-én születtem Székesfehérváron. Fura gyerek voltam, így visszatekintve. Azon kevesek közé tartoztam akik megszerették az olvasást. Nem tudom miért de mindennél jobban szerettem olvasni. Amikor más gyerek lent a játszótéren szeretett játszani, én annak örültem a legjobban mikor otthon lehettem a könyvek között. Eleinte a mesekönyveket bújtam, majd később aztán mindent. Tíz éves koromig azt se tudtam mit jelent az, hogy horgászni, hiszen a családból senki nem horgászott. Édesapámat fertőzte meg először ez a "horgász vírus". A munkahelyi kollegái csábították el először a vízpartra, és pillanatok alatt megszerette a víz közelségét. Akkor gyerekként én is imádtam mindent, ami a vízzel kapcsolatos volt. Volt egy nagyon jó nagyapánk, aki elvitt minket több hajókirándulásra is nyaranta. Imádtam a hajókat, a Balatont, a Velencei tavat, és a Dunát is. Sőt fura módon még az esőt is szerettem....

Így hát aztán szinte törvényszerű volt, hogy egy napon az öscsém, és én is horgászni mentünk apuval, és az egyik kollegájával. Az emlékeimben ennek a napnak bizonyos részletei élénken élnek, még a mai napig is. Emlékszek arra a trabantra, amivel mentünk Sárszentmihályra. Az útköben zajló beszélgetésre ami a trágyagiliszta élve tartásáról szólt. Az első horgászbotra amivel horgászhattam. Egy ősrégi horgászbot volt, tároló orsóval, és egy egyszerű úszós szerelékkel. Élénken él az emlékeimben az első megfogott halam, egy jó tenyeres naphal. Emlékszem a testvérem nagy halára, ami egy retur ponty volt, és arra, hogy ijedtében elejtette botot, amit szegény hal, majdnem a vízbe húzott. Emlékszem, otthon a ropogós sült hal ízére. Amit viszont nem tudok kellőképpen leírni az az, hogy mennyire megfogott engem ez az első horgászélményem. Azon napon jöttem rá, hogy én horgásznak születtem....

Itt aztán rögtön majd egy éves szünet következett, a horgász pályafutásomban. Apunak már egy éve volt engedélye, mire én is újra horgászbotot vehettem a kezembe. Egy nap édesapám egy könyvet adott a kezembe. A címe "Horgászismeretek" volt. Közölte velem, hogy tanuljak, ugyanis vizsgáznom kell! Hogy is van ez? Hát úgy, hogy 11 évesen sikeresen levizsgáztam korengedménnyel, mint ifjúsági horgász. Akkoriban még fel sem fogtam, hogy ez milyen nagy és furcsa dolog. A vizsgáról is vannak emlékképeim. Emlékszem az egyesület épületére, a folyosóra  ahol várni kellett. Aztán ahogy behívtak, és egyedül álltam, három felnőtt ember előtt.  Csupán az egyik mosolygott. A vizsgán három dolgot kérdeztek. Milyen papírokat kell magamnál tartani, ha horgászni megyek? Mi a különbség a ponty és a kárász között? Harmadszorra védett halakat kellett felsorolnom. Azután kiküldtek a teremből és egyszercsak ott volt kezemben, az első horgászigazolványom. Az örömöm leírhatatlan volt, és ez volt az egyik olyan alkalom a kevésből, amikor édesapám igazán büszke volt rám....

Aztán tavasszal gyakorlatilag is nekiálltam horgászni. Persze szigorú apai felügyelet mellett. Az első bedobásomra amíg élek emlékezni fogok.  Egy könnyű fenekező bottal tanultam bedobni. Apu elmagyarázta mit hogyan kell. Én aztán suhintottam egyet, és vártam hol esik le az etetőkosár. A lábam előtt talán két méterrel esett vízbe. Apu a nyakát behúzva állt mellettem, és csak annyit mondott, hogy korán engedtem el zsinórt. Jó, hogy mindketten túléltük az első dobásomat....

Lassacskán aztán megismerkedtem a Sárszentmihályon élő halakkal. Akkor nekem még természetes volt, hogy szinte minden második kifogott halam aranykárász volt. Fogalmam sem volt róla, hogy később ez a halfaj szinte kihal majd a környékünkön, és szinte az egész országban. Fogtam nagyon sok, nagy testű ezüstkárászt, megfogtam az első bodorkámat, és az első sügért is, ami az emlékeimben hatalmasnak tűnik. Megtanultam úszózni, és fenekezni, csalit feltűzni, halat levenni a horogról. Érdekes módon ezek mind megmaradtak, de az első pontyomra valamiért nem emlékszek, csak halványan. Persze közben a másik mániám az olvasás folytán, faltam a szakirodalmat is. Elolvastam minden elérhető horgász könyvet, és bújtam a horgász újságokat. A kedvenc halam egyébként pont az aranykárász lett. Imádtam fogni, és enni is....

1987 egy mérföldkő volt a horgász pályafutásomban. Előző év novemberében megszületett a húgom, és mi elköltöztünk. Az új lakásunk a Gaja patakhoz nagyon közel volt. A patakra az engedély nagyon olcsó volt, így szinte törvényszerű volt, hogy kipróbáljuk milyen. Mondhatom, hogy a patak szerelem volt első látásra. Nagyon megszerettük mindannyian. Hihetetlen, hogy ez a kis víz mennyi szép halat rejtett. Ontotta kárászokat, de fogtunk pontyot is. Megfogtam életem első compóit is. Úgy bizony compóit, ugyanis ebből halfajból több darab is jött már az első évben. Ebben az évben már az öcsém is horgászott, és többször is bebízonyította, hogy mekkora mázlista.

Az ezután következő évekből nem sok emlékem van. Az egyetlen ami talán fontos, az az, hogy lassan felfedeztük, hogy a békés halakon kívül vannak még rabló halak is. Szándékosan írtam, hogy felfedeztük, hiszen, szinte együtt tanultuk mi hárman a süllőzés fortélyait, és fogtunk is szebbnél szebb süllőket. Ez még a bőség ideje volt, amikor szinte mindenki minden halat hazavitt, mégis mindenhol volt hal bőven.

Miközben a horgászpályafutásom szépen ívelt felfelé a tanulással problémáim voltak. Akkoriban jöttem rá bizonyos dolgokra saját magammal kapcsolatban. Rájöttem, hogy képtelen vagyok olyan dolgokat megtanulni amik nem érdekelnek. Egyszerűen ami utntat arra képtelen vagyok összpontosítani, míg ami érdekel, azt szinte tanulnom sem kell. Ez fura kettősséget okozott. Voltak tantárgyak amikből nyégyes, ötös voltam, és voltak olyanok amikből éppenhogy kettes. Éppen ezért mikor közeledett a pályaválasztás, a hármas átlagommal, csak valami szakmunkásképző kerülhetett szóba. Édesapám rám bízta a válsztást. Így lettem a nyolcadik általános után halász szakmunkás tanuló. Három év a kollégiumban, távol az otthontól.
De erről inkább majd a következő részben.....





2013. november 25., hétfő

Születésnapi betli....

Megjött az évszakváltó hidegfront. Pont mire pihenős lettem, pontosan a születésnapomra. Pedig ezen a napon horgászni kell! Kint viharos szél tombol, és nagyon hideg van. Hova mehetnék? Valami szélvédett hely kell, mert egyébként öt perc alatt fagyhalált halnák. Akkor legyen Pátka! Ott ismerek egy olyan részt, ami ilyekor viszonylag szélvédett. Közlöm a döntésemet életem párjával, aki csak ennyit mond: "Mondanám, hogy nem vagy normális, de tudom, hogy akkor is kimész..."

Egy félóra múlva, már kocsiban ültem. Még a városból sem értem ki, amikor elkezdett szállingózni a hó is. A városból kiérve éreztem csak igazán a szél erejét. Sokszor majd lelökte az autót az útról. Negyven perc óvatos autókázás után megérkeztem a helyszínre. Gyorsan beöltöztem. Már csak egy negyed órányi séta választott el a kiszemelt helytől. A gátra fellépve egyből érezhető volt a metsző hideg északi szél. Szerencsére odafelé a hátszéllel mentem. Tudtam, hogy visszafelé egy rémálom lesz ez a séta, de hol van az még....



Útközben a gondolataimba mélyedtem. Ma töltöttem be a 38-at. Nem vagyok még öreg, de már fiatal sem. Bizonyos szempontból jó ez a kor. Még nem felejtettem el teljesen gyerekkori élményeimet, de már lenyugodtam. Hol van már az a lázadó fiatal aki egykor voltam. Akinek nem parancsolhatott senki, és nem érdekelte senki más véleménye....

Közben megérkeztem a kiszemelt helyre. Itt érezhetően megfogta a gát a szél nagy részét. Egész komfortosan éreztem magam. Gyorsan össze is raktam az egyetlen botot amit magammal hoztam. Vagy süllőt vagy semmit fogok ma. Egy gumihallal kezdtem a dobálást. Laposan megugrasztva próbáltam a süllőket ingerelni vele, de hiába. Egyedül voltam a parton, ami nem volt meglepő, így aztán volt időm újra a gondolataimba mélyedni.



Most azon töprengtem el, hogy mit is jelent nekem maga a peca. Nekem a horgászat maga a nyugalom. Kétféleképpen szoktam horgászni. Vagy barátokkal, társaságban, vagy egyedül. A barátokkal horgászni nagyon szeretek. Kibeszélhetjük kivel mi történt amíg nem találkoztunk, és tapasztalatokat cserélhetünk. Ugratjuk egymást, és valahogy az esetleges kapástalanság sem olyan kínzóan unalmas. Mégis igazándiból én amolyan magányos farkas vagyok. Eleinte a kispatakos, csatornás pergetés miatt alakultak így a dolgok. Az egy igazi magányos műfaj. Aztán valahogy megszerettem a csendet, és az egyedüllétet. Engem ez tölt fel igazán, mégha fizikailag el is fáradok egy keményebb cserkelés végére. Ez kell a lelki békémhez....

Közben persze dobáltam szorgalmasan a hóesésben. Csalit, pozíciót váltottam, de hiába. Egyre közelebb merészkedtem a víz alatti fákhoz. Kétszer kellett újraszerelnem, mire rájöttem, hogy nem érdemes a víz alatti erdőbe dobni. Vissza is tértem a tisztább terephez.  Kapás úgy sincs sehol, akkor legalább a műcsalikat ne szaggassam be.

38 év. Nem egy matuzsálemi kor, de mégis mennyi minden történt ennyi idő alatt. Valahogy meg kellene örökíteni ezeket az emlékeket. Talán írjak egy titkos naplót? Minek legyen titkos? Ezek az emlékképek nem számítanak titoknak. Mi lenne ha megírnám a blogomon egy sorozatban a téli unalmas napjaimon? Ezen elgondolkoztam egy darabig. Kit érdekelne egy olyan emlékképekből álló iromány amiben még fényképek sincsenek? 

Közben a dobálás kezdett unalmassá válni. Az egyetlen meglepetést egy műanyag pohár okozta. Szépen ránehezedett a horogra, amolyan süllősen. Jót nevettem, amikor felbukkant a víz színén. Ilyen az én szerencsém....



Lassan a a helyükre kerültek a fejemben dolgok. Igen, meg fogom írni az eddigi emlékeimből azokat, amiket fontosnak tartok. Félek kicsit, hány embert fog érdekelni a dolog, de attól jobban félek, hogy ezeket a dolgokat elfelejtem. Félek, hogy a folyamatosan fakuló emlékképeket, a könyörelenül múló idő, egyszerűen kitörli a fejemből. Mi legyen a sorozat címe? Hát mi más, mint, hogy "Emlékképek". Hiszen azokról van szó....

Közben el is fogyott a horgászidőm. Ez volt az idei év egyik legrosszabb pecája, mégis örülök, hogy kijöttem. Megint fontos dolgokat raktam helyre magamban. Összepakolok, és elindulok vissza a kocsihoz. A metsző hideg szélben szinte levegőt sem kapok. Hú de messze van az autó! A fagyhalállal küzködve nyitom ki a Suzuki ajtaját. Tényleg nem vagyok normális.....


2013. november 15., péntek

Botavatás, mérsékelt sikerrel

Régóta akarok egy igazán jó süllőző botot. Több süllőző pálcám is volt eddig, de mindegyikkel volt bajom. Az egyik hosszra jó lett volna, de nem volt elég gerinces. A másik gerinces volt, de túlságosan fejnehéz. A választásomat az is nehezítette, hogy az anyagi lehetőségeim is, igencsak korlátoltak. Az idén aztán eldöntöttem, hogy most, vagy soha! A kiválasztott egy Mitchell Mag Pro 207cm-es 5-21g-os pálca lett. Állóvízi, és csatornaparti süllőzésre szántam, plasztik csalikkal, és drop shot szerelékkel használva. Fura volt így látatlanban botot választani, de mivel a környéken sehol nem találtam hasonlót horgászboltban, ezért kénytelen voltam ismerősök véleményére hagyatkozni. Szóval, kicsit félve, bizonytalanul vártam az új szerzeményt, de amikor aggodalmaskodni kezdtem, mindig eszembe jutott amit Szarvas Zoltán írt nekem: "az egy kurva jó bot"....

Egy szombati délutánon, aztán egyszercsak ott volt kezemben. Azt hiszem mondhatom bátran, hogy első látásra szerelem volt. Az első ami feltűnt, hogy kimondottan szép a bot. Nem túl színes, csicsás, de nem is unalmasan egyszínű. Tudom ez nem legfontosabb szempont, de én valahogy nem tudnám magam elképzelni pl. egy citrom, vagy narancssárga bottal a vízparton. A tokjából kivéve, két dolog tűnt fel egyszerre. Egyrészt egész könnyű a bot, másrészt elég gerincesnek, erőt sugárzónak tűnt. A következő teszt a gyerekfárasztás volt. Ez nálunk már, bevett tesztelési forma. A dolog lényege, hogy az egyik fiam a hal szerepét játsza el, én pedig izomból fárasztok. Sokkal érdekesebb dolog, mint pl. egy fotelt, vagy asztalt fárasztani. Bevallom nagyon tetszett az a görbe, amit a bot a terhelés alatt mutatott. Megmaradt gerincesnek, de nem volt seprűnyél szerűen merev. Pont amilyet akartam. Na írány a víz!



Másnap délután akadt egy kis szabadidőm, így mehettem végre pergetni egy kicsit. Pátkát céloztam meg, ahol a hírek szerint legalább a kisebb süllőket fogták. Nem sok időm maradt sötétedésig, összesen 2,5 órám volt, hogy felavassam az új pálcámat. Egy barátom már kint dobált, és jókedvűen újságolta, hogy már fogott kisebb süllőket. Gyorsan egy gumihal a kapocsba, és már dobálhattam is. Pár dobással később meg is fogtam vele az első süllőmet. Nem volt nagy, tehát a fárasztás élményéről nem tudok oldalakat írni, de süllő volt.



De kicsit beszélek tovább a botról. Ahhoz képest, hogy "csak" 207cm, igen jó dobási tulajdonságokkal rendelkezik. A 3,5-os fejjel szerelt 5cm-es gumihalat szépen el tudtam már vele dobni. Később aztán próbálgattam nagyobb csalikkal, nehezebb fejekkel. A 7-8 g-os fejeket szinte kilőtte a pálca, jókora távolságba repítve a twistereket, és gumihalakat. Közben persze dobáltam tovább, és az első apróság után, akadt még pár jelentkező.



Sajnos a méret nem változott, pedig mellettem a barátom egy gyönyörű 48cm példányt is sikeresen kifárasztott az én botom kisöccsével (2-8g-os Mag Pro). Közben nekem feltűnt még valami. Nem tudom, hogy ennek a botnak tervezői mekkora hangsúlyt fektettek arra, hogy a bot a rezgéseket jól közvetítse, de ez a tulajdonsága is kimondottan jó. Magyarul a kapásokat nagyon jól közvetíti, egy jobb süllős ütés szinte áramütésszerűen jelentkezik. Lehet, hogy ezen most páran felhúzzák a szemöldöküket. Ez ennyire fontos lenne?  A képeken is látható, hogy aznap fonott zsinórral horgásztam, ilyenkor talán nincs akkora szerepe, de abban a pillanatban ahogy a fagy miatt monofilra kell váltani, nekem nagyon is fontos, hogy a botom jól közvetítse a legkisebb odaütést is. Meg hát egyébként is, hatalmas élmény, amikor az ember a 30m-re kidobott, 3m mélyen húzott gumihal, farkának a veretését is, a tenyerében érzi. Kitartásomnak hála, végre sikerült egy olyan süllőt fognom ami legalább a 30 cm-ert elérte.


Ahogy szoktam az új botot, egyre könnyedebben szórtam az egykezes dobásokat. Szinte centiméterre pontosan ott esett le gumihal ahol akartam, pedig ahogy képeken is látszik a szél azért fújdogált egész délután. Lassan aztán jött az alkony, és sajnos pakolni kellett, ugyanis itt csak napnyugtáig lehet dobálni.

A következő alkalommal megint ide mentem. Nem akarom túl hosszúra nyújtani a dolgot. Alig evett a süllő, meg kellett szenvedni minden kapásért. Sajnos a várva várt nagy akkor sem jött meg.




A harmadik alkalom megintcsak egy pár órás dobálgatás volt. Éjszakás műszak után ugrottam ki egy pár órára. Egyetlen dolog változott. Aznapra a fonott zsinóros dob helyett a monofil zsinórost vittem. Kíváncsi voltam különbségre. Hamar kiderült, hogy bár kicsit tompábban, de jól érezhetőek így is a kapások. A gerinces bot miatt nem marad kétség, a horog akad rendesen monofillal is. Sokáig aznap nem is maradtam, mert tompa voltam és fáradt. 7db süllőt fogtam, köztük megint egy 30cm felettit. Sajnos a képek mind homályosak lettek.... Egy kisebb példányról sikerült tűrhető képet csinálnom. Egy zöld kis twister volt aznap a nyerő csali. Úgy látszik ez a szín soha nem megy ki a divatból.


Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezeket az élményeimet. Hiszen, egy igazán szép süllőt sem sikerült fognom még, az új bottal. Viszont úgy éreztem, hogy a három horgászat alatt azért kaptam némi képet arról, hogy milyen is az új botom, és ez a kép eddig, nagyon tetszik. Könnyű, és gerinces, ahogy akartam. Ennek ellenére nem is túl merev, ahogy akartam. A közeljövőben más vizeken is kipróbálom az új szerzeményem. Jöhet a patak, a csatorna, és a drop shot módszer. Ígérem ezekről is beszámolok!

2013. november 9., szombat

Sovány vigasz

Van az úgy, hogy az ember nap végén úgy érzi ma felkelni sem volt érdemes, nemhogy horgászni menni, hajnalok hajnalán. Pedig én ma kimentem. Azzal a szilárd elhatározással, hogy domolykót akarok fogni! Az egyik kedvenc helyemre látogattam el, ahol idén már fogtam többször is domolykót. Soha nem óriásiak jöttek, viszont tudtam, hogy van sok.

Napkelte környékén érkeztem. Nem volt hideg. Az előrejelzések hidegfrontot jeleztek aznap délutánra.  Tudtam, hogy a front előtt a halak nem fognak normálisan enni, de most értem rá, így ezt a helyzetet kellett megoldani. Egy fiatal ismerősbe botlottam korán reggel. Panaszkodott, hogy nem eszik semmi. Ahogy sejtettem, megint a lehetetlent kellene megoldanom....

Úgy döntöttem, hogy egy "biztonsági hallal" kezdek. Megpróbáltam gyorsan fogni legalább egy sügért, hogy a betlit megússzam. Ebből egy jó 25 perces szenvedés lett. Ennyi idő kellett hozzá, hogy végre egy kapásom is legyen. Egy apró döccenés után elnehezült pálca, és végre megvolt a nap első hala.


 Párat dobtam még, de ez nem az a nap volt, amikor az ember egy helyben állva szedi a sügért. Le is cseréltem a gumihalat egy wobblerre, és elindultam domolykóra vadászni. Csakohogy a domolykók sem ettek igazán. Dobtam itt, dobtam ott, de semmi. Kínomban már visszatértem a plasztikokhoz, de ez sem vezetett eredményre. Csak mentem és mentem, cserélgettem csalikat. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy annyira messze járok ahol még az idén nem jártam. Itt sekélyebb volt a víz, de jobban is folyt. Egyre többször éreztem, hogy mintha megütötte volna a wobblerem valami. Aztán az egyik dobásba után ahogy húztam wobblert valami határozottan belevert. Aha. Szóval itt vannak a domik! Igazam volt, tényleg ott voltak, de csak az aprónép, ráadásul enni sem akartak. Innentől minden helyen volt kapásom, de nem tudtam őket halra váltani. Csipkedtek. Volt, hogy csak egy nagyot vert oda wobblernek, de nem akadt meg a hal. Már majdnem feladtam, amikor megtört jég. Domolykót fogtam!


Hát igen ez nem egy óriás..... Bár a domi elmaradt attól a mérettől amire számítottam, mégis örültem neki, hogy egy ilyen süketnek induló napon, tudtam egyáltalán fogni. A következő helyen egy kőszórás mögött valami végre keményen odavert a fahalnak. Ez domolykó vagy duplája volt méretben az előzőnek.


Talán soha nem örültem még ennyire, egy alig 20cm-es dominak. Aztán a nagy lelkesedésemben eltoltam vagy 4-5 kapást még. Közben a beígért front felhőzete is vészesen közeledett, és szél is feltámadt. Egyre nehezebb volt bedobni is. Mivel nagyon messzire elkalandoztam, elhatároztam, hogy elindulok visszafelé, pedig az ígéretes szakasz egy része még hátravolt. Majd legközelebb ott kezdek.... Visszafelé menet többször is elkapott a szemerkélő eső. Egy-két jónak tűnő helyen még megálltam. Mindenhol csak párat dobtam. Kapásom szinte mindenhol volt, de csak egyetlen apró domit sikerült még fognom.


Lassan visszaértem kocsihoz, de addigra elállt a szemerkélő eső. Érdekes módon itt ahol inkább sügér szokott jönni, is rontottam pár domolykó kapást. Sőt akasztottam még egy negyedik domolykót is, de az a fénykép elől meglépett. Kiugrott a kezemből a horogszabadítás után. Sügér reményében gumikkal is végigpásztáztam a helyeket. Fogtam is még három darabot, de nagyon szétszórva innen-onnan volt egy-egy kapásom.



Az utolsó sügérnél még telefonom is lemerült, így arról csak az emlékeimben van kép. Közben kezdtem érezni, hogy a sok séta elfárasztott teljesen. Elég volt szenvedésből....

Hát így van ez, mikor az ember olyankor ér rá amikor a lehető legrosszabbak a körülmények. Tudom sokak szerint, ezért nem volt érdemes kimennem. Szerintem viszont igen. Egyrészt, a kapástalanság hatására kénytelen voltam keresni a halakat, így olyan részeken is horgásztam ahol máskor eddig nem. Másrészt bármi jobb, mint otthon keseregni, hogy már megint jön a front, biztosan nem esznek a halak. A kitűzött célt is teljesítettem, fogtam domolykót. Mi kell még ? Ha lehetne kívánni talán egy kicsivel több, és nagyobb domolykót szeretnék fogni legközelebb! Vajon az égiek is olvasnak horgászblogot?

2013. november 3., vasárnap

Ha nem jön be az "A" terv....

A hosszú hétvégére sajnos egyetlen olyan nap jutott, amikor ki tudtam menni horgászni. Egy fiatal barátom is elkísért ezen az egy napon. A terv egyszerű volt. Kimegyünk a kedvenc patakom mellé a frissen kotort csatornára. Fogunk egy rakás süllőt, majd a fényképek után a helyiek teljes megrökönyödésére visszaengedjük őket. Na igen, mert ugye szabály ide, vagy oda ez a csatorna nem C&R horgászok kedvenc helye....

Hajnalban ébresztett a telefonom. De még mennyire hajnalban! Korán szerettem volna kezdeni, mert ugye hétvége volt. Bence barátom a megbeszélt időben, a megbeszélt helyen várt, így az indulás zökkenőmentes volt. Csak úgy suhant volna az öreg rozsdaette Suzuki a kiszemelt hely felé, ha nem lett volna akkora köd, amiben alig 10m volt talán a látótávolság. Így aztán egy kemény 50km/h-ás átlagtempóval araszoltunk a kiszemelt hely felé. Mivel tényleg korai volt az indulásunk, még így is majdnem teljes sötétben értünk  a helyszínre. Két percen belül el is értük a kiszemelt horgászhelyet, és pillanatok múlva már csobbantak a gumihalak a csatorna zavaros vizében. Szinte perceken belül benépesült körülöttünk a part. Lassan úgy nézett ki a csati, mint egy horgászverseny helyszíne. Nem nagyon dobott fel a dolog, mint ahogy az sem, hogy kapásunk sem volt. A nyerőnek vélt helyen 45 percig is szűrtük a vizet mindenféle eredmény nélkül. Megunva a dolgot elindultunk lefelé. Unalmamban már a csalikat is cserélgettem. Pár kisebb koppintásom még volt is, de ennél több nem történt. Aztán észrevettem, hogy hajnal óta láthatóan apadt a víz. Na ez volt a legrosszabb dolog ami történhetett. Órákig tartó szenvedés, és több rontott kapás után, aztán Bence nagynehezen fogott egy sügért, majd egy kisebb csukát. Hát nem erre számítottunk. Még jó, hogy készültem egy "B" és egy "C" tervvel is. Irány a "B" terv helyszíne, az egyik titkosom. Várnak sügerek.

Szinte repült az öreg tragacs a titkosig. Itt aztán újabb meglepetés várt ránk. Ketten már vallatták a vizet. Hamarosan mi is beszálltunk a buliba. Sajnos az rögtön látszott, hogy itt sincsenek igazán étvágyuknál a halak. Valószínűleg az erősödő melegfronti hatás volt a ludas, a dologban. Talán negyed órát is dobálhattam mire beköszönt az első sügér.


Ettől kicsit megnyugodtam. A következő helyen aztán beköszönt még kettő. Ezek már kicsit jobban megdolgoztatták az UL. pálcámat.


Sajnos ezen napon, két sügérnél többet nem lehetett fogni egy helyről. Lassan araszoltunk egyik helyről a másikra. Az egyik kis beállóban aztán végre óvatos kapás. Kis koppintás, majd finoman elnehezedett a pálca. A bevágás után minden ügyességemre szükségem volt, hogy távol tudjam tartani a növényzettől. Jól védekezett, de én voltam az erőszakosabb.


Közben Bence barátomnak nem ment a halfogás. Egy darab halat se fogott még. Gyorsan átbeszéltük, hogy mit csinálhat rosszul. Hamar kiderült, hogy egészen más technikával húzta a kis plasztikot, amire aznap a csíkosok nem voltak vevők. Átvette hát az én lassabb tempómat, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Szinte egyszerre fogtuk a következő sügért, sügereket.


Tovább dobáltunk, és néha fogtunk is. Ennek ellenére az tisztán látszott, hogy ez a nap nem kerül be az év legjobb napjai közé az emlékekben. Ami vigasztaló volt, a csíkos pizsamások egészen szépek voltak ezen a helyen.







Kb.11 sügért fogtam itt. Sajnos 4 embernek ez szakasz kicsit szűkös volt, így némi ebédszünet után úgy döntöttünk, hogy megnézzük a "C" terv helyszínét is. Gyorsan bedobáltunk mindent kocsiba, és indulás!

A következő helyszín egy kis csatorna ismert szakasza volt. Tudtam, hogy itt is van sügér, de sok a kicsi köztük. Szinte első dobásra kapásom volt, és be is köszönt az első kis sügér. Az előző helyszín sügereihez képest egészen eltörpült ez a méret.


Viszont itt legalább akció volt gazdagon. Szinte minden dobásra volt kapás, amit vagy meg tudtunk fogni, vagy nem. A csatorna ezen szakaszán csuka is előfordul, de tőlük aznap csak egy gumihal farkának leharapására futotta.


Bence barátom itt aztán beindult. Egymás után szedegette az apróságokat, aztán váratlanul fogott egy nagyon szépet is. Miközben mi szorgalmasan szórtuk plasztikokat, észrevétlenül felhők kúsztak fölénk. Pár perc múlva aztán elkezdett szemerkélni az eső. Eleinte nem tűnt komolynak, de aztán rákezdett rendesen.  Akkor még kitartottam, sőt még a csalikat is váltogattam. Így történt meg, hogy életem első halát sikerült megfognom, egy nem szabályosan feltűzött Tube csalival.


Közben az eső nem tágított. Bence a vízálló szuperhős, kitartóan dobált tovább, de én gyáva módon a kocsiba menekültem az égi áldás elől.



Később aztán ő is megunta, és beült mellém, az autóba. Bosszantóan lassan mentek el felhők, de lassan azért tisztult az ég. Újra kikászálódtuk a kocsiból. Most a kis hídtól lefelé mértük fel a csatornát, de kapásunk az nem nagyon volt. Hamar kiderült, hogy az eddig halakat adó helyen is leállt a kapás. Méghogy eső után eszik a hal....  Bence még felvetette, hogy visszatérhetnénk a titkosra fényváltás előtt, de addigra nekem minden kedvem elment. Elfáradtam, elég volt. Közben kiderült, hogy hazafelé a busza is nemsokára indul, így kiadtam a parancsot az indulásra.

Nem ez volt az év legjobb horgásznapja, de nem is lett betli a vége. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy jó ha van egy "B" terv. Esetleg egy "C" terv.....