2015. március 24., kedd

Domolykóra vadászva...

Lassan de biztosan elérkezett a tavasz. A javuló időjárás, meghozta végre, a domolykók étvágyát is. Ilyenkor azonban, még nem egyszerű, a domolykóvadász élete. A víz kristálytiszta, a domi óvatos, nem könnyű fogni. Egy napsütéses, de szeles napon, végre én is nekivághattam, egy hosszabb pecának.
Egy ősszel is népszerű helyen álltam  meg a csatorna mentén. Nagyon tisztának tűnt a víz. Óvatosan sétáltam a parton, kíváncsi voltam, hogy látok-e halakat. Hoppá, ott vannak! Domolykók. Nem sok, de elég szépek. El is távolodtam a parttól, úgy mentem tovább. Egy jónak tűnő helyen megálltam. Dobtam egy hosszút lefelé. Semmi... Újat dobtam, de most hagytam, hogy víz lejjebb vigye az apró wobblerem. Ez a kedvenc tavaszi cselem. Dobok egy hosszút, és még messzire le is úsztatom. Most azonban semmi. Új helyet néztem. Egy kövezés felett álltam meg jóval. A wobbleremet bedobtam, és leúsztattam a sodrással a kövezés alá. Lassan kezdtem bevontatni. Talán egy métert jöhetett felém, amikor nagyon keményen odavert neki egy domolykó. Bevágtam. Megvagy! A botom karikába hajlott azonnal, jó erőben volt a halam. Hú de szép! A merítőm meg otthon. Nehezen kiügyetlenkedtem kézzel a halamat....


Dobtam még párat, de itt már semmi nem történt. Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot, innentől egy laza másfél órás kapástalanság következett. Már visszafelé baktattam kissé lógó orral, amikor eszembe jutott, hogy hol is láttam reggel a domolykókat. Jóval a hely felett megálltam. Ismét egy szép hosszút dobtam, majd hagytam, hogy még jól le is vigye a víz a falamat. Alig tekertem hármat az orsóm karján, amikor durr! Újabb domit akasztottam. Éreztem, hogy ez is szép lesz, ha kí bírom venni. Ugyanis a halam, célba vette a part menti nádat. Innen sikerült kifordítanom, de még nem volt vége a meccsnek. Most, a hínárt vette célba. Sikerült is belemennie, elég volt kiszednem belőle. Végre megvagy!


Visszaengedtem a halamat, és szedtem is szét a botot. Ezzel a szakasszal végeztem....

Autóba ültem tehát, és kb. 3km után egy másik hídnál álltam meg. Kiszálltam a kocsiból, és ránéztem a vízre. Azt hittem rosszul látok! Fekete volt a víz, a halaktól. Kicsit közelebb óvatoskodtam a vízhez. A látvány lenyűgöző volt. Milliónyi hal, az 5cm-től a 25cm-es méretig. Láthatóan volt köztük rengeteg domolykó is. Elő a botot! Első dobásra már volt is kapásom, meg is fogtam. Kisebb domolykó volt a horgon.


Egy percen belül megvolt a második, majd a harmadik is.



Kicsit zavart, hogy ennyire aprókat fogok így lejjebb mentem. Találtam egy bedőlt fát. Mögötte, kétszer is irányt váltott a sodrás. Na ez a hely jó lesz! Elsőre rövidet dobtam. Semmi. Másodikra egy hosszabbat. Bumm! Meg is akasztottam a halamat. Végre egy kissé nagyobb domi, olyan 25cm.



 A fénykép után, a telefonom lemerült. Nálam volt a fiamé, de annyira gyalázatosan rossz képeket tudtam vele lőni, hogy azokat nem lehet megosztani. Így jártam... Itt gyorsan fogtam még egy hasonló domit, majd egy kisebbet, aztán végleg gyanút fogtak. Elindultam lefelé, de erre már üres volt a víz. Visszamentem hát, a hídhoz. A híd alól fogtam két kisebb domolykót. Próbaképpen dobtam egyet felfelé, onnan meg végre jött megint egy szebb. De szeretek domolykózni! Feljebb mentem. Itt már nehezebb volt fogni, de még pár darabot sikerült becsapni, aztán itt is elfogyott a hal. Ezzel a szakasszal is végeztem.

Autóba vágtam hát magam, és irány a harmadik része a csatornának, Itt már mélyebb a víz, és lassabban is folyik. A domolykó mellett egyéb ragadozókra is lehet számítani, azonban őket próbáltam elkerülni. Érkezés után még a hídról dobtam egy hosszút. Azonnal le is verte a wobblerem egy szebb domi. Csodák, csodája, a gyerek telefonjával sikerült egy képet lőni róla, ami talán nem lett olyan borzasztó.


Na jó mégis az...
A hídról nem is fogtam több domit. Kicsivel feljebb mentem. Sajnos itt pont rossz helyen közelítettem a vízhez, az orom elől ugrott el egy egész raj domolykó. Dobtam ugyan pár hosszút de hiába. Még feljebb óvatoskodtam magam. Első dobás. Húztam lassan a fahalam. Hopp megütötte. De, hiába trükköztem, még meg is állítottam egy pillanatra a csalit, semmi. Újat dobtam. Lassan húztam a wobbleremet, éreztem a monoton veretését. Aztán egy pillanatra mintha kihagyott volna a veretés, és aztán, keményen odavert neki a domolykó. Újabb domit akasztottam.


Méretét meghazudtoló módon húzott, majdnem elérte még a part menti növényzetet is. Úgy döntöttem, hogy ez volt a mai utolsó. Pakolás!

Bár képek nem adják vissza rendesen, de aznap nagyon jó napot zártam, és kb. 15db domolykót fogtam. Egy ilyen éppenhogy melegedő márciusi napon, nekem ez, több is mint elég. Ismét külön örömet okozott, hogy a halakat mind, saját készítésű wobblerekkel fogtam.

2015. március 17., kedd

Tavaszi kikötői keszegezés

Csúnyán el vagyok maradva az élménybeszámolókkal, de csak azért, mert a szabadidőmben, ha tehetem, horgászok. Az első melegebb napok, meghozták keszegek étvágyát is, Az én kikötőmben is szépen szedegették őket. A legtöbb ragadozó halunkra, tilalom van érvényben, ezért is terveztem be, egy kora tavaszi keszegezést.

Pont arra a napra, amikor ráértem, igen kemény északi szelet mondtak az időjósok, némi esővel. Úgy gondoltam, ha már elterveztem, mindenképpen kimegyek. Az eredetileg használni kívánt spiccbot helyett, egy könnyű, lágy matchbotot vittem. Azzal könnyebben boldogultam a szélben, Sokat gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e etetni, de aztán úgy döntöttem, hogy némi keszeges kaját azért keverek, jó sok élő anyaggal. Csaliként, a csonti helyett, a pinkire esett a választásom. Egyrészt tapasztalat, hogy kora tavasszal csodát tudnak tenni ezek az apró izgő-mozgó nyüvek, másrészt a maradék sokkal jobban eltartható, mint a csonti. A sok cuccot most mellőztem, igazi minimál felszereléssel vágtam neki a dolognak.


Kiérkezés után, elsőként, a kikötő szélvédettebb részében próbáltam szerencsét. Egy órát vártam hiába a halakra. Közben felszabadult az egyik mólókar végén egy hely. Na, gyerünk ki a szélbe!



A botom, az egyik kedvenc, karcsú, feltolós úszómmal volt megszerelve. Imádok így szerelni, hatalmas élmény a hirtelen kiemelkedő úszó látványa. Most viszont ebben a nagy szélben bedobni is elég volt vele. Még etetni sem tudtam, már kapás. Egy tenyeres keszeg volt a tettes. Gyorsan fogtam még kettőt, aztán csend. Na, akkor most etessünk egy kicsit. Három kisebb gombócot szórtam az úszó mellé. Perceken belül meg is lett a hatása a dolognak. A kiemelkedő feltolós úszóm jelezte, a következő érdeklődőt. Innentől aztán beindult a verkli. Egyre több volt a kapás, és a dévérek mellett megjelentek az etetésen a karika keszegek is. Ez utóbbi eléggé meglepett, sose fogtam a tavon ilyen mennyiségben belőlük. Jól szórakoztam, egyedül csak az egyre erősödő szél zavart. Ha lankadni kezdett a halak kapókedve, csak egy marék etetőanyagot kellett dobni nekik, és ismét beindult a halfogás. Ha már itt tartunk! A helyi pecások közül többen is mondták, hogy az etetés inkább elriasztotta a halaikat. Szerintem ennek egy oka lehet, a silány rosszul bekevert etetőanyag. Mivel etettem én? Fél kiló Timár Mix Extra dévér, és fél kiló sima Dévér etetőanyag, felesben keverve, pinkivel dúsítva. Az kaját kissé szárazra kevertem, hogy már vízközt bontson. Így, már jól reagáltak a halak, az etetésre.

Pár óra után, a helyem kezdett kényelmetlenné válni, Leülni ilyen hidegben nem mertem még, és a keskeny betonon való toporgás, egy idő után, állati kényelemetlen volt. Mivel mozogni is alig tudtam, kezdtem átfagyni. A halak viszont, ettek szépen. Egy nagyobb dévérem, sajnos elment. Kiugrott a kezemből, vissza a vízbe. Pech... A szél lassan kezdett csillapodni. Érdekes módon ahogy csökkent az ereje, úgy ritkultak a kapások. A végére a dévérek helyét majdnem teljesen átvették a karika keszegek. 4 órányi peca után teljesen elgémberedve fejeztem be. A haltartómat kiemelve kissé meglepődtem. Elég szép mennyiséget fogtam, 5 kiló biztosan megvolt.



Pár szebb keszeget elvittem haza, a többit visszaengedtem. Jó, hogy már nem volt kint addigra senki, mert tutira hülyének néztek volna. Itt sok mindent szokás tenni, de halat visszaengedni nemigen, Fáradtan, de mégis elégedetten mentem haza.

2015. március 9., hétfő

Szegényes szezonzáró

                                                              (Megátkozva)

A pergető horgászoknak a március eleje, a szezon zárása. Majd minden ragadozó halunkat tilalom védi ilyenkor, ami nem is baj. Zaklatjuk őket, az év többi részében eleget. Ezután már, csak a domolykók enyhíthetik majd a pergetés utáni vágyamat. Az utolsó napokban persze én is felkerekedtem, hogy próbát tegyek. Két utolsó próbát. Az első alkalommal csónakkal futottam ki, csak tudnám minek? Szép idő, kuka víz. Ennyi, a nap rövid jellemzése. Másnap, a tilalom előtti utolsó napon partról próbáltam szerencsét.

Persze megint csak fél nap jutott. Vasárnap délután tudtam csak kilógni, Elsőre, egy kis csónakkikötőbe készültem, sügér ügyben. Érkezés után azonnal nekiláttam a vizet vallatni, de szokatlanul süketnek tűnt. Váltogattam a helyeket, cserélgettem a csalikat. Éppen egy kis nimfa volt fent, amikor végre megtört a jég. Fogtam egy kis csíkos hátút, de sajnos nem nőtt túl nagyra.


Ugyanott dobáltam tovább. Az egyik dobás után, mintha valami furán csipkedte volna a gumit. Bevágtam és egy hal volt horgon. Egy bodorkát fogtam.


Még ugyanitt a következő dobásnál végre egy keményebb kapás. Hát ez meg mi? Apró balin...


Hosszas szenvedés árán még egy minisügért sikerült kivarázsolnom a vízből.


Aztán itt lett vége a mókának. Bármerre mentem, bármivel dobtam, semmi. Kicsit tanácstalanná váltam. Rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy megnézek egy másik kikötőt.

Tíz perccel később már a parkolóban fékeztem. Elsőre feltűnt, hogy hatalmas a tömeg. Minden mólókaron állt 2-3 ember. Messziről is látszottak a nagyobb gumihalak, és twisterek. Aha, szóval bent lehet a süllő? Felmarkoltam gyorsan csak a süllős botot, és gyerünk! A második mólókaron megálltam, és már repült is a 7cm-es gyöngyház színű twister. Elsőre semmi. A második dobás után, a harmadikat emeltem a gumin amikor kemény kopp! Bevágtam, luft. Húzom ki a csalimat, a twisterem farka odalett. Ó, hogy az a...... Persze minden cucc kint a kocsiban! Kimentem érte, új twister, dobhatok. Talán az ötödiket dobtam, amikor megint kemény ütés, bevágok, és semmi! Hát ezt nem hiszem el! Közben mögöttem a másik mólókaron, süllőfogás, Olyan 40cm körüli. Persze, ment a bilincsre.... Addig-addig bambulok, amíg újabb kapás most nem vágok be az első ütésre, megvárom amíg elindul vele oldalra, akkor ütöm meg, mégse akad a horog. Füstölgök magamban. Már az jár a fejemben, hogy szerintem a feleségem megátkozott, hogy már megint kimentem horgászni.....
Közben leakadok, kétszer is egymás után. Fog az átok szívem.....
Mögöttem megint fogtak közben egy süllőt. Aztán nekem is kapás, de szokás szerint az akadás elmarad. Kezdtem iszonyú bosszús lenni. Lassan közeledett az alkony is, és fogytak a horgásztársak. Valahogy a kapások is elmaradoztak. Már eléggé untam a dolgot amikor váratlanul egy kemény ütés ismét. Mivel nem számítottam rá reflexből bevágtam, persze nem akadt meg.... Már szinte feladni készültem amikor újabb kapás. Most kivártam rendesen a bevágással. Megvagy! Végre süllő a horgomon. Persze ez volt a legkisebb amit aznap láttam. Hát, ilyen az én szerencsém.....


Úgy meredtem szegénykére, hogy csoda, szét nem mállott a kezemben. Közben az egyik spori odajött hozzám. Kérdezte milyen színnel dobálok. Mondtam neki, hogy gyöngyház. Kotorászott a dobozában, fel egy gyöngyház színű Mann's gumihal. Két perc sem telt bele, már akasztott. Süllő, olyan jó 45cm. Na itt jöttem rá, hogy aznap nekem nem terem babér, bármit teszek. Meg vagyok átkozva.....