2016. január 18., hétfő

Évkezdő pergetések....

Elkezdődött hát, a 2016-os év. Szerencsére nem csak a naptár szerint, hanem horgász szempontból is. Bár az időjárás nem volt túl kegyes, és szabadidőm is igencsak kevés akadt, sikerült párszor kijutnom a vízpartra. Egyik alakalommal se volt könnyű halat fogni, de négy alkalomból csupán egyszer betliztem, ami viszont januárban nem rossz arány. Az első két nap összefoglalója következik....

Első nap, első betli....

Az idei évet igencsak korán jan. 2-án kezdtem. Imre barátom szervezésében ezen a napon egy nagy horgásztalálkozó volt Gödöllőn. Az előzetes infó ez volt. Ahova megyünk, van egy kis tó, aminek folyamatosan forgatják a vizét, hogy ne tudjon befagyni, és elvileg annyi csuka van benne, hogy szinte púpos tőlük a víz felszíne. Keményen fagyos időben indult a fehérvári kis csapatunk. -5 fok körül lehetett a hőmérséklet, Gödöllőn akkor közel -10 fokot mértek. Nincs mese, elmebetegek voltunk. Elmentünk több mint 100 km-re, megfagyni.... Mikor közel két órával később kiszálltunk az autóból hamar megállapítottam a tényt, hogy valóban hideg van. Nem is kicsit. A tavat megpillantva egy pillanatra elkapott a röhögés. Tényleg nem volt nagy. Sőt.... Viszont tényleg nem volt befagyva, köszönhetően a vízforgató berendezésnek. 



Ha, már itt vagyunk, horgásszunk. Megpróbáltam kihasználni, azt, hogy az én botom fel volt szerelve, és elsőként kezdtem meg a kis tó vallatását. Hiába voltam gyors, a halak, most ezt nem értékelték. Közben kezdtek szállingózni az ország minden szegletéből, a hozzánk hasonlóan, teljesen elmebeteg pergető horgászok. Előkerült pár pálinkás üveg is. Lassan benépesült a tó. Hamar kiderült, hogy nem lesz egyszerű halat fogni. Fagyott a gyűrű, megfagytak a vízcseppek a zsinóron, de volt, hogy az egész dobra ráfagyott, még a monofil is. 


Közben a halak meg sehol. Mire mindenki teljesen elkenődött volna, valaki végre csukát akasztott. Bíró Bálint volt a szerencsés. Örültem a sikernek, pláne úgy, hogy saját elmondása szerint lassan egy hónapja betlit, betlire halmozott. Megérdemelte a sikert.


El is lestem gyorsan tőle, hogy mi volt a nyerő csali, de nekem csak két tétova koppintásra futotta. Másoknak még ennyire sem... A hangulatra viszont nem lehetett panasz. Volt aki fárasztott is. Talán valami mókust látott az egyetlen fán, ami a tó fölé nyúlott. Sajnos az esetről nincs képi bizonyítékom, de megbízható forrásból tudom, hogy hosszú, és kemény fárasztás végén, a fa győzött.






Mikor már mindenki beletörődött, hogy itt ma nem lesz több csuka, akkor esett el a nap második. és egyben utolsó hala. Torkán akadt, az Awaruna.






Aztán, a vidám társaságnak lassan kezdett az arcára fagyni a mosoly. Győzött a hideg. Dél körül a társaság puhányabbik része elköszönt. Mi fehérváriak bírtuk a legtovább. Bár ez, lehet, hogy inkább csak annyit jelent, hogy mi voltunk a legőrültebbek....

Évnyitó 2.0

A fagyos évnyitó peca után, maradt némi hiányérzetem, az éhségsztrájkoló csukák miatt. Így aztán, másnapra pecát terveztem. Aznap még szebb idő volt. Délben volt -7 fok. Sok választási lehetőségem nem volt. A patak városi szakasza a helyi szennyvízbefolyó alatt. Ez az egy víz volt, ami nem volt befagyva a környéken. Volt már vagy délután egy is, mikor az autómat leparkoltam, egy másik autó mögött. Hamar kiderült, hogy két ismerős melegedett az autóban. Csaba, és a fiatal Gergő. Állításuk szerint egy órát dobáltak, de halat nem fogtak. Szép kilátások. Felmarkoltam az UL motyót, és elindultam a csontig hatoló hidegben a víz felé. Elsőként a szennyvízcsatornát vallattam. Itt semmi nem történt sajnos. Lassan kiértem a patakra. Minden olyan helyet megdobáltam ahol halat sejtettem. Sajnos hiába. A fagy se könnyítette meg a dolgomat. Elsőkét befagytak a gyűrűk, aztán mint valami gyöngysor megfagytak a vízcseppek a damilomon. Volt olyan is, amikor az egész dobot melengetni kellett. Fázott az arcom, a kesztyűben a kezem. 



Apró gyöngyház színű gumihalat dobáltam. Hagytam a fenékig süllyedni, majd lassan, szakaszosan vontattam be. Éreztem, hogy valami bágyadtan odaver neki, de hal nem lett a dologból. Kicsivel lejjebb mentem. Éppen egy kiálló nádcsomó mellett húztam el az apró plasztikot, amikor egy erősebb koppintást kaptam. A bevágásomra, karikában maradt a lágy pálca. Egy pillanatra, a fék is megnyikkant. Szép csuka teste körvonalazódott a víz tükre alatt. Egy forduló, és megkönnyebbült a kezemben a bot. Elvitte a halam emlékbe az előke nélkül szerelt apró gumihalam. Kissé mérgesen, elgémberedett ujjakkal kutattam egy  vékony drótelőke után. Újabb kis gumihal került a kapocsba, és folytattam a pergetést. Ismét lejjebb araszoltam kissé. Na, most üti. Megvan! Ez meg nem csuka. Kisebb domolykót akasztottam. Drótelőkével!


Az idei év első fogása, talán az egyik legfurcsább fogása is lesz az évnek. Az biztos, hogy életem első drótelőkével fogott domolykója. A fogáson felbuzdulva, le is vettem a drótot. Ha domit kell fogni, hát fogjak domit. Pár kisebb rontott kapáson kívül, sokáig nem történt semmi. Aztán elértem a nemrégen épített híd alá. Itt inkább süllőt sejtettem, de a sejtésem nem igazolódott be. Már feladni készültem a dobálást amikor újabb kapás után, megfogtam a nap második, és egyben utolsó domolykóját.


Lassan sötétedni kezdett, és a hideg is elviselhetetlenné vált. Úgy döntöttem, hogy befejezem. Megfogtam az év első halait, egy olyan napon, amikor normális ember, a víz közelébe se megy. Ennyi nekem bőven elég volt.....

Ez volt tehát az idei első két pecám összefoglalója. Bár jól megkésve, de mindenkinek Buék!