2013. január 25., péntek

Milyen a jó drop shot bot?

Előre is elnézést kérek, ugyanis ez bejegyzésem egy élménybeszámolóhoz képest kissé száraz lesz, de úgy látom, hogy drop shot módszer elterjedésével, nőtt a bizonytalanság is. Főleg a megfelelő pálca kiválasztásával kapcsolatban nagy a tanácstalanság, ezért megírom a saját meglátásomat ezzel kapcsolatban.

Van-e olyan, hogy drop shot bot?

Szinte minden jelentősebb gyártónak van már kimondottan drop shot botja. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez igen nagy mértékben parasztvakítás. Simán találhatunk magunknak a "normál" pergető botok között is olyat, ami a célnak tökéletesen megfelel. Persze akinek van rá pénze nyugodtan kényeztetheti magát egy drop shot feliratú bottal, de lehet az is, hogy már valahol otthon ott porosodik az a bot, amelyik ehhez módszerhez is tökéletesen alkalmas.

Tűspicces, vagy nem tűspicces?

Ez az egyik olyan kérdés ami folyamatosan felmerül. Sokan nem szeretik a tűspicces pálcákat. Sokan meg nagyon. Kinek van igaza? Szerintem mindkét tábornak van némi igaza, de kérdés ennél sokkal bonyolultabb.
Miért? Azért mert a "normál" pergetés is több külön "ágra" bontható, tehát ott sem létezik olyan bot, amely minden egyes műcsalihoz alkalmazható. Ahogy drop shot módszer fejlődik, úgy szakad az is ilyen "ágakra".
Ha csak a drop shot ólmokat nézem, készülnek 5g-tól, egészen a 35-40g-osig. Az gondolom egyértelmű, hogy egy 5g-os, és egy 30g-os ólomhoz teljesen más pálca az ideális.  Ugyanígy változik az alkalmazott gumicsodák mérete is. Csak én használok 2,5cm-15cm-ig különféle méretű gumikat. Nézzük hát, hogy milyen kérdésekre kell önmagunkban megadni a választ arra, hogy tudjuk milyen pálcát kell választanunk.

                               Finom cucc 2.5cm-es csalival, ehhez tűspicces bot dukál

                                                             Íme egy kisebb sügér

1. Milyen halfajra szeretnénk horgászni?

2. Álló vagy folyóvíz ( ha folyóvíz mekkora, és milyen erős a sodrás)?

3. Mekkora ólmokat és csalikat szeretnék használni?

1.
Lássuk rögtön az első kérdésre a megfejtést.
A drop shot módszer eddig nekem három halfajra bizonyult eredményesnek. Sügérre, süllőre, és csukára.
Kezdem a sügérrel. A kis csíkos lovagokra horgászunk a legkisebb gumikkal, és a legkisebb ólmokkal is.
A plasztikok mérete hazai viszonylatban 2,5cm-8cm-ig változhat. Ezekhez szinte minden esetben elég egy 4-7 (max. 10)g-os ólom. A technikák lehetnek a szokásos bedobom és lassan magam felé emelgetem módszer, és akár a vertikális emelgetés is (létezik olyan helyzet amikor partról is eredményes a vertikális módszer) Ide kell a legfinomabb pálca. Pontosan éreznünk kell a szerelék minden rezdülését, tudni mikor emelkedik el az ólom a fenéktől. Véleményem szerint ilyen esetekben a legjobb választás egy olyan tűspicces bot, aminek a tűspicc ellenére van gerince. Nekem a nagy kedvencem az ET. Perch Blade botja, amit én 10cm-el megrövidítettem. De ugyanígy alkalmas a célra más tűspicces pálca is átalakítás nélkül (pl. Daiwa megaforce jigger). Ezek a pálcák első ránézésre még erősnek is tűnhetnek a sügérhez, de mivel gyakori vendég lesz a horgunkon a csuka is, kell ez a plusz erőtartalék.

                                                      Drop shottal fogott sügér

Ha célzottan csukára dobálunk, akkor használhatunk egy hangyányival erősebb pálcát.
Itt már szabadon választott, hogy egy erősebb tűspicces, vagy egy normál végű pálcát használunk. A lényeg, hogy bot felső 1/3 része ne legyen túl kemény, hogy szinte csak a bot spiccével tudjuk akár egy helyben is ugráltatni a plasztik csalinkat. Általában nagy súlyokkal csukázásnál sem kell számolni (max. 15g), ezért egy kb. 30g felső dobósúlyú, nem túl merev pálca pont elég lesz. A nyélből hajlós "takony" pálcákat kerüljük el. Sokszor a kapást egészen magasra tartott botvégnél kapjuk, kell az a kis gerincesség, hogy ilyenkor is hatékonyan tudjunk bevágni.

                                              Ha kell egy jó gumi.... (nem félreérteni)

                                                            Csuka drop shottal...

Süllőzésnél már nem ilyen egyszerű a helyzet. A süllőt megfoghatjuk állóvízen, de akár szóba jöhet az öreg Duna is. Bár a halfaj ugyanaz a körülmények merőben mások. Ennek megfelelően a botunk is lehet akár egy 30g körüli felső dobósúlyú tűspicces pálca is, de akár egy 60-80g felső dobósúlyú normál végű is. Azt, hogy mikor melyiket válasszuk a 2-es és a 3-as pont tárgyalásánál fogom tisztázni.

 2-3.
Ezt két pontot együtt tárgyalom, ugyanis a víz mélysége, sodrása, és az ólom mérete között szoros az összefüggés. A süllő folyóvízen szereti a húzós sodrást, illetve a sodorvonalak környékét. Más műcsaliknál főleg ha partról horgászunk, és így nem tudunk a meghorgászni kívánt hely fölé pontosan beállni, problémát okoz, hogy a sodrás szinte pillanatok alatt kinyomja az ólomfejet,wobblert, stb... Ez miért probléma? Hát csak nézzük meg egyszer tiszta víznél miképpen viselkednek a küszök. Szinte egy helyben állnak egy nagyobb rajban, bent sodrásban. A süllők pedig szinte láthatatlanul alulról le-le csípnek egy egy megfáradt példányt. Azonban a drop shot módszer megfelelő méretű ólommal kombinálva remek lehetőséget nyújt arra, hogy az ilyen helyeket is meghorgásszuk eredményesen. A technika egy kicsit más mint megszokott. Bedobás után hagyjuk a fenékre süllyedni az ólmot, ami a körülményektől függően 15g de akár a 45-50g is lehet, a lényeg, hogy szépen megálljon a sodrásban. A zsinórt megfeszítjük, és várunk pár másodpercet, majd nagyon lassan centiről centire emelgetjük. A lassúságot nem győzöm eléggé kihangsúlyozni! Egy-egy ilyen 1-2 centis emelés után nyugodtan hagyjunk akár jópár másodperces szünetet is. A gumink (nem)mozgása miatt ne aggódjunk, amennyit kell mozgat rajta a sodrás. Nem lepődjünk meg azon, ha sok kapást éppen az egy helyben álló gumira kapunk. Ha jól megfigyeli az ember látja, hogy a küszök is hasonlóan viselkednek, mint a mi műcsalink. A kapás általában igen határozott, szinte sokkolóan nagyot képesek odavágni a húzós vízben a süllők. Nekem alkonyatkor bizonyult igazán eredményesnek ez a módszer. Ilyenkor akár tíz perc alatt több kapásunk lehet, mint amúgy egész nap.
Amire idáig nem tértem ki, hogy ehhez a variációhoz jóval szigorúbb pálca dukál. Itt már elfelejthetjük a hagyományos drop shot pálcákat. Nyugodtan használhatunk valami keményebb botot. Én egy 30-80-as ET Spin Blade pálcával horgászok, és nem érzem durungnak a módszerhez.

                                                      Alkonyati süllő a sodrásból

Térjünk hát vissza címben szereplő kérdéshez. Milyen a jó drop shot bot?
Mint látható minden halfajhoz, módszerhez, ólommérethez más, és más. Nincs olyan, hogy univerzális pálca, mint ahogy a "normál" pergetésben sem. Az a jó drop shot bot, amelyikkel az általunk használt szereléket be tudjuk a dobni normálisan, a szerlékünk minden rezdülését érezzük, és a kapásainkat meg tudjuk fogni.
Bothossz tekintetében szándékosan nem írtam semmit, ugyanis szerintem egyénenként változó kinek mi jön be. Nekem az ideális bothossz most éppen 210-240cm, de lehet jövőre már nálam is másképpen lesz...


2013. január 15., kedd

A majdnem megfogott domolykó esete...

Sajnos az utóbbi időben nem sok időm volt se a pecára, se a másik kedvenc téli időtöltésemre a wobblerfaragásra. Nem untatok senkit a részletekkel, a lényeg, hogy rendesen elmaradtam, főleg a félig kész apró fahalaimmal. Ez bosszantott egy kicsit, mert minél előbb tesztelni szerettem volna őket. Egy szombat délután aztán végre le tudtam ülni, és gőzerővel beindult a munka. Persze az ember amikor sietne akkor semmi nem jön össze. Nem úgy köt a gyanta, nem találom a kedvenc filcem, stb... Vasárnap délelőtt aztán folytatódott kapkodás. Délután már horgászni akartam. A kapkodásnak aztán meg is lett a böjtje, ezek wobblereim messze nem lettek olyan szépek,mint szerettem volna. De talán nem is ez az igazán fontos. A lényeg, hogy működjenek!



Gyorsan belapátoltam tehát az ebédet, és irány a víz. Az időjárás cseppet sem volt ideális, de ez nem zavart. -2 fok, közeledő havazással, csökkenő légnyomással. Igazán nem halat fogni szerettem volna, a fő cél a wobblerek mozgásának tesztelése éles körülmények közepette. A kemény fagyos földúton könnyedén szaladt a bringa, hamar a célnál voltam. Felkötöttem az első apróságot, egy fekete alapon sárga pöttyös "katicát". Jól veretett a kis wobblerem, de nem szaladt olyan mélyre, mint ahogy szerettem volna. Nyáron jók az ilyen csalik, de most télen nem az igazi. Le is cseréltem egy ugyanilyen színű, másikra. Ez már leszaladt a kellő mélységbe, tetszett a mozgása is. De hiába riszálta magát a legjobbnak vélt helyeken a halakat nemigen érdekelte. A víz jéghideg, alacsony, és kristálytiszta. A legrosszabb előjelek domolykózás szempontjából.



Bár úgy éreztem, hogy szinte teljesen mindegy hol dobálok, azért változtattam a helyeket. Kipróbáltam egy élethű ivadékutánzatot is, de annyira tiszta volt a víz, hogy szinte világított messziről, így a kötelező próbabevontatások után le is vettem. Kotorásztam az újdonságok között, amikor a kezembe akadt egy nagyon fura műcsalim. Az egész egy lábak nélküli, kissé pufók hernyóra hasonlít. A színét leírni is nehéz. A sárga alapozás után, megfújtam előbb zöld, majd fekete festékkel, de úgy, hogy azok ne takarják, be teljesen a sárga alapot. A végeredmény egy ronda dagadt hernyó.




Felkötöttem hát a rondaságot. Már az első bevontatásnál rájöttem, hogy ez a csali másban is különbözik a megszokottól. Sokkal lassabban, lomhábban veretett, ellentétben az apróságok izgága veretésével. Éppen egy víz fölé nyúló gazcsomó előtt húztam el, amikor minta valami megütötte volna menet közben a fahernyót. Hoppá, ez mintha hal lett volna. Visszadobtam az előbbi akció helyére. Lassan húzom a műcsalimat. Aprókat döccen, ahogy időnként eléri feneket. Egyszercsak elkezd meghajolni a bot vége. Elakadtam, ez volt az első gondolatom, de tévedtem.
Talán egy másodperc sem telt el mikor megéreztem, hogy rúg egyet a tompa súly. Bevágtam. Felszínig emeltem a védekező domolykót, de a kései bevágás miatt nem akadt neki jól a horog, elment.... Ó, hogy az a... Hát ezt benézted öregem! Valószínűleg a hidegnek volt köszönhető, hogy a halam ilyen furcsán kapott, de ez nem vigasztalt. Szinte éreztem, hogy ez volt az aznapi első és egyben utolsó lehetőségem a halfogásra.

Közben megérkezett a beígért havazás. Egyre intenzívebben havazott. Szinte pillanatok alatt lepte be fagyos tájat. átmentem a túloldalra. Szándékosan fent hagytam a hernyómat, de hiába húztam a jobbnál jobb helyeken süket maradt a víz. A havazásban valahogy gyűrűim is hamarabb befagytak, bosszantóan sokszor kellett kitörni belőlük a jeget. Kezdett a kezem is fázni. Becsületből végigdobáltam még minden helyet, de több akcióm nem volt. Már sötétedett amikor feladtam. Jó két centis friss hóban indultam hazafelé. A metszően hideg szél az arcomba hordta a havat, és földútból szinte semmit sem láttam. Tudtam, hogy a hó alatt többfelé befagyott pocsolyák vannak, így egészen óvatosan hajtottam a bringámat. A 10 perces útból így lett majd fél órás kalandos tekerés, de hazaértem.



Otthon végiggondoltam a pár órás teszt eredményét. Bár a sietség miatt nem lettek olyan szépek az új műcsalik, mint szerettem volna, de úgy látszik, hogy a rutinom azért annyiban megmutatkozik, hogy minden műcsalim utólagos "hangolás" nélkül működött. Úgy néz ki volt olyan amelyik még ebben rossz időben is, amikor domolykók szinte semmilyen táplálékot nem vesznek magukhoz, működött. Bár a halamat nem fogtam meg, de kapásra tudtam bírni, ami szerintem ilyen körülmények közt, nem rossz. Most éppen egy mediterrán ciklon okoz izgalmas napokat, de a munka nem állhat meg! Készülnek az új apróságok a tényleges szezonra. Találkám van egy öreg mohos hátú domolykóval. Eddig kétszer láttam, egyszer majdnem meg is fogtam....


2013. január 1., kedd

Szezonzáró gondolatok...

Elmúlt a karácsony, végre horgászni kellene! De merre induljak? Megyek a patakra, hátha tudok domolykót fogni... Tekerem a bringám pedálját és elmélkedni kezdek közben. Lassan vége az évemnek, hogyan is sikerült ez a szezon? Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor TRAGIKUSAN! Gondolataimból kizökkent az egyre sárosabbá váló út. Aztán megérkezek a patakhoz. Lassan elkezdem összerakni az UL pergető motyót. Nem sietek, nincs miért. Apró sötét színű gumihalat kötök, azt szereti a domi. Ha van.... Mivel a halak szokás szerint nem nagyon zaklatnak, ismét van időm a gondolataimba mélyedni.



 Hogy is kezdődött ez az év? Jól! Talán túlságosan is jól! Gyönyörű domolykókkal kezdtem az évet rögtön januárban, és sügérből sem volt hiány. Akkor nagyon optimista voltam. 

Aztán jött a február. Bekeményített az addig igen enyhe tél. Leesett az egész télen hiába várt hó, és kegyetlen hideg lett. Napközben is -10 fok környékén volt hőmérséklet, ennek hatására a patak nagy része befagyott. Sajnos nem az egész. A torkolathoz közeli részeken nem. A kormoránok meg is találták maguknak a környéken az egyetlen nyílt vízfelületet, a patakot. Nagy mészárlást rendeztek, és nem volt ellenük védekezés. Mire megenyhült az idő, a patak vize üresen csordogált ezen a részen. Nem elég ennek a kis víznek a sok két lábon járó rabló, most még a tollas gyilkosok is tettek róla, hogy tényleg üres legyen a víz.




Közben hiába megyek egyik helyről másikra üres a víz. Nem meglepő. Az utóbbi időben gyakori, hogy kapás nélkül úszom meg a napot. Az egyik helyen szemben kis lyuk. Ügyesen belepottyantom a kis plasztikot, de azonnal el is akadok. Kénytelen vagyok beszakítani a csalimat. Mérgelődés, szerelés, aztán horgászhatok tovább. Tovább szűröm az üresnek tűnő vizet, és ismét van időm elmélkedni.

Jött március. Végre megenyhült az idő, kiolvadt a patak is. Szétugrottak a télre összeállt halrajok a patakon. Nehezen találtam a sügért, a domi pedig teljesen eltűnt. A vízállás szinte naponta változott, nehéz időszak volt ez. Nem estem kétségbe, a patakon a március mindig ilyen. Közben megvettem a Velencei-tóra is a területimet. Az év elő pecája nagyon jól sült el. Egy kis kikötőben találtam sok vörösszárnyú keszeget. Jól elszórakoztam velük. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legjobb horgásznapom itt...





Megyek egyik helyről a másikra, de teljesen süketnek tűnik a víz. A legkisebb helyekre is bebújok a rövid pálcámmal. Mivel ezeket a helyeket nem ismerem sokszor el is akadok, és nem mindig sikerül kiszabadítanom az apró műcsalimat. Bosszantóan sokszor kell szerelnem. Jön végre egy nagyobb kitaposott hely, itt legalább nincs akadó, biztosan nem kell szerelnem. Ismét a gondolataimba mélyedek.

Áprilisban felszabadult csuka. A patak csukás részei a kormoránok miatt üresnek bizonyultak, így maradt a Velencei-tó. Ott meg a szenvedés. Fogtam csukákat, a legnagyobb talán 45 cm volt. Sok-sok dobálás kellett a halfogáshoz, és ekkorka halak nem okoztak maradandó élményt. A helyi erők legnagyobb megrökönyödésére egyiket sem hoztam haza. Ekkor szembesültem azzal, hogy itt bizony visznek mindent ami horogra akad a kedves sporik. A méretkorlátozásokat maximum ajánlott olvasmányként kezelik a kedves horgásztársak. Persze van kivétel, de a nagy többség ebbe a körbe tartozik.




Május. A május általában domolykófogás szempontjából kiemelkedően jó a patakomon. Általában... Azonban nem jöttek várva várt tavaszi esők, így a vízállás is elég alacsony maradt. Sikerült pár szép domit kivarázsolnom, de nem volt az igazi... Ezért aztán ismét a tó felé fordultam. Kerestem a sügért a kikötőkben, de a várva várt élmény általában elmaradt. Főleg kicsiket, néha egy-egy közepes példányt sikerült fognom. Balinból talán 35 cm volt legnagyobb, és persze még véletlenül sem balinos csalira. Sügerezés közben esett be pár darab, a süllyedő aprócska twistereimre. Süllőnek nyomát sem láttam. Nyomasztott a sikertelenség, így egyre többször leálltam inkább békéshalazni. A kilós kárászok, és szép dévérek egy ideig elfeledtették velem a pergetés sikertelenségét.





Egy egészen kis helyhez érek. Tulajdonképpen csak egy kis lyuk. Mellettem egy jókora faág a víz alatt.
Bedobom a kis gumihalat, és hagyom hogy a sodrás finoman betolja az ág alá. Szépen lassan elhúzom alatta a plasztikot. Már szinte előttem jár a csalim amikor egy villanás a víz alatt, és jókora rávágást kapok Az első gondolatom a bevágás után, hogy csukát akasztottam. A halam egy darabig szinte egy helyben forgolódik, aztán taktikát váltva, beugrik a faág alá, ami alatt idáig lesben állt. A fékem  is felsír, és érzem ahogy damilom az ágon súrlódik. A bot végét a vízbe dugva sikerül visszavezetnem a jókora ág alatt. Már látom is a testét a tiszta vízben. Hoppá, ez nem is csuka, hanem domi! Kis helyem van fárasztani, ezért keményebbre veszem a figurát. Felszínre kényszerítem halamat, és már tolom is alá a merítőt. Megvan!
Gyorsan megmérem mielőtt útjára bocsájtom 35 cm (farok nélkül) Egy igazi karácsonyi ajándék ez hal nekem. Van még egy kis időm, dobálok még, de több akció nincsen, így aztán hamar elmerülök újra a gondolataimban.




Eljött nyár, és ezzel kezdetét vette az igazi szenvedésem is. Hiába pergettem, már-már megszállottan, az élmények nem jöttek. 1-2db sügér. Ennyi volt az amit fel tudtam mutatni. A patak vízállása kritikusan alacsony volt egész nyáron, köszönhetően a rekord meleg, és száraz nyárnak. Az egyik kedvenc vizemet a Malom csatornát kotrás címszó alatt kiszárították. Megszűnt benne szinte minden élet. El voltam keseredve... A gyerekkel jártam ki inkább. Spicc és match botokkal kergették békés halakat egész nyáron. Voltak nagyon jó napok amikor sokat fogtak, így az ő örömük enyhítette az én bánatomat. Időnként én is leálltam inkább békéshalazni, hiszen azokból nem volt hiány. A Velencei-tónál sem stimmeltek dolgok. Vészesen fogyott a víz, és kikötők megbuggyant vizéből, eltűnt a sügér is. Itt is a nyílt vízi békéshalazás nyújtott némi élményt, de hát ugye az mégsem pergetés....






Lassan sötétedik, mára elég volt. Összepakolok, és magamban még egyszer megköszönöm a pataknak azt a gyönyörű domolykót. Ezekben szűkös időkben értékelni kell minden kis sikerélményt!


Pár nappal később szilveszter napján ismét horgászni indulok. Megint a patakot, és a domolykókat veszem célba. Elég hideg van, fogásra nemigen számítok, de úgy érzem, hogy az idei szezonról elkezdett elmélkedésemet, be kell fejeznem. Hamar kiérek a vízhez. A fagyos úton könnyedén szalad a bringa.
Ismét apró gumihallal kezdek. Első dobásra leakadok, és be is szakadok. Na ez jól kezdődik...
Szerelek újra, de meg vagyok átkozva talán, mert három dobással később ismét makacs akadót fog az aprócska gumicsali. Na hát ez jellemző! Ilyen a szerencsém az idén.... Megint szerelek. Új helyet keresek. Egy viszonylag nagy széles helyen vagyok, ahol nincsenek akadók. Végre van időm a gondolataimba mélyedni, elkapni a múltkor elkezdett gondolatmenet fonalát.

A nyár végefelé kezdett elmenni az egész kedvem a pecától. Ideges, és lehangolt voltam folyton. Pedig én vagyok az a horgász aki szinte soha nem adja fel.  Ha barátokkal megyek horgászni, én vagyok az aki kitart az utolsó percig. Sokszor úgy kell rám szólni, hogy hagyjam abba. De amikor bármit tesz az ember csak a kudarcok jönnek, az már egy ilyen erős akaratú embernek is sok, mint amilyen én vagyok. De minden rosszban van valami jó. Mivel nekem nem ment, a gyerekeket vittem folyton horgászni. Szerintem soha nem horgásztunk ennyit együtt, mint az idén.  Ha egyedül mentem, akkor is inkább békéshalazni.  Ha mégis pergettem, a patakon szinte mániákusan kerestem a domolykókat. Találtam is, de valamiért fogni nagyon nem tudtam. Ahogy elnéztem jól eléldegéltek a milliónyi bogáron. Nem tudtam őket wobblerekkel becsapni. Kisebbekből jött pár darab, de a nagyok rendszeresen megtréfáltak. Feljöttek megnézni a csalimat, aztán ennyi...






Kezdek mérges lenni, a harmadik gumihalam is a patak martaléka lett. Két kisebb csipkedés ugyan volt rá, de hal nem lett belőle. Nem mehet ez így tovább! Keresek egy apró kis wobblert táskámban. Ha már nem fogok halat, legalább ne szakadjak be többször. Saját készítésű fekete alapon sárga pöttyös a műhalam. Ez amolyan igazán domis szín. Jellegét tekintve az egyetlen olyan kis wobblerem ami lebegőre sikerült. Nem direkt, véletlenül. Jól jön most az a tulajdonsága, hogy a sodrással akár messzire is leúsztathatom, de mégis már a megindítás pillanatában megfelelő mélységben jár. Annyira tetszik a finom veretése, hogy már szinte elhiszem, hogy akár halat is foghatok vele. Jópár üres bevontatás után, ugyan csökken lelkesedés, de fent hagyom...

Az iskolakezdés után, megint egyre többször jártam egyedül a vizek partját. Folytatódott a szenvedés is. Pergetve továbbra sem tudtam komoly eredményeket felmutatni, így a békés halak felé fordultam. Jókat keszegeztem, pontyoztam a patakon. Nem volt az igazi, de legalább a semminél több. A Velencei-tavat ekkor már messzire elkerültem. Talán kétszer jártam itt, de komolyabb eredmények nélkül telt el mindkét peca. Ismerősöktől is hasonló hírek érkeztek, így aztán nem erőltettem a dolgot.
Az ősz végére kaptam egy tippet, hol érdemes sügérre dobálni, így legalább két-három jó napom volt, de ez már nem tudta velem feledtetni az egész szezon gyötrelmeit. Elég ha annyit írok, hogy az őszi csukaszezont két szebb csukával zártam, pár retúr társaságában. Domolykó sehol....
December elejére befagyott a süreres pálya is. Teljes volt a letargiám. 
Aztán történt még valami. Kivetett magából egy olyan közösség, ahol azt hittem barátaim vannak. Tévedtem. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg minden rosszban van valami jó, ugyanis így legalább nyilvánvalóvá vált számomra kik az igazi barátaim, kik azok, akikre számíthatok ténylegesen. Nagy lecke volt ez az élettől, de hát ez így volt megírva...





Az utolsó helyhez érkeztem. Ennél lejjebb már nincsenek beállók (meg víz se nagyon).
Egészen laposan sütött már nap is. Nem reménykedek már semmiben, de azért nem adom fel dobás nélkül. Óvatosan bepöccintem a wobbleremet a sodrás közepébe. Alattam kicsivel egy fa áll szinte bent vízben, mögötte egy csendes forgóval. Leúsztatom a kis fahalat és elkezdem bevontatni. Pont a nagy fa előtt jön végig. Amikor elérem fa vonalát, kettő aprót döccen a wobblerem. Akár akadó is lehetne, de éreztem, hogy hal lesz. Megállítom egy pillanatra a fahalat, de most nem eszi meg ezt trükköt az ismeretlen tettes. Begyorsítok, de csak pillanatra, majd egészen lelassítom a vezetés ütemét. Alig érezhetően meghajlik a bot vége, és bevágok. Megvan! Azonnal megcélozza a halam a fa gyökereit. Több mint egy percig állok ott karikába feszülő pálcával, miközben halam szinte egy helyben forgolódik. Fel is akad a damilom a gyökérzet egy részén. Taktikát változtatva adok egy kis zsinórt az ellenfelemnek. Ez bejön. Ő maga akasztja ki a zsinóromat a gyökerek fogságából. Pár pillanat múlva, már tolom is alá a merítőt.
Kicsivel kisebb mint a pár nappal ezelőtt fogott példány (33,5 cm), de én talán még jobban örülök neki.
Csodás szezonzáró halacska! Gyorsan elengedem és pakolok. A töltésről még ránézek egyszer a szeretett vizemre. Viszlát jövőre!








             Kívánok minden kedves horgásztársamnak, 
          barátomnak fogásokban gazdag Boldog Új Évet!