2012. augusztus 27., hétfő

Miért?

Tegnap reggel szomorú híreket kaptam a kedvenc kis csatornámról. A Malom csatornán ki tudja milyen megfontolásból, de elzárták a vizet. A kotrási munkálatokat sok hal szerencsésen túlélte, de úgy látszik a kedves vízügy bármi áron ki akar irtani a csatornából mindenféle élőlényt. (bővebben itt: http://clouserflyfishing.blogspot.hu/2012/08/karmentesites-helyett-karokozas.html?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+ClouserFly+%28Clouser+Fly%29)
 Délelőtt idegesen segédkeztem vasárnapi ebéd előkészületeiben. Délután előtt semmiképpen nem tudtam kimenni a híreket ellenőrizni. Délután kettő után aztán fogtam a fényképezőmet, egy UL. pergetőt, meg a kis táskámat és robogóra pattantam. Irány a Malom csati Sárszentmihály magasságában. A híd alatt sokkoló kép fogadott. Szinte teljesen száraz volt a meder. Ugyan kisebb pocsolyák maradtak, de hát abban maximum a békák érezhették jól magukat.





Tehetetlen dühöt éreztem. Mennyit harcoltunk tavasszal azért, hogy ez ne történhessen meg és tessék, most mégis megtörtént! A sokkoló képet csak az árnyalta, hogy döglött halakat nem láttam.
Gondoltam megnézem milyen a híd másik oldalán a helyzet. Ekkor ért a meglepetés. A híd felett vidáman hullámzott a víz, ami láthatóan egészen mély volt.




Talán még van remény? Hát van amire biztosan. Arra igen, hogy talán a sügér, és a békés halak nagy része túlélte a vízügy akcióját, de mi van a domolykókkal? Ha már itt voltam, horgásztam is egy keveset. Lassan ballagtam a néhai folyásirány szerint felfelé. Aprócska twisterrel szűrtem a vizet, jó darabig hiába. Láthatóan a vízmélység megvolt, de halakkal nem nagyon találkoztam. Lassan ahogy feljebb értem rátaláltam a kotrás első túlélőire. Ezek nem halak voltak, hanem pár szerencsés fa, amik túlélték a tragédiát.


Az egy fa felett aztán érdekes dolgot találtam. Egy fából készült leszúró jelezte, hogy mások is próbálkoztak már előttem.


Itt aztán végre halakkal is találkoztam. Egymás után két kisebb sügér kívánta meg az aprócska twisterem.



Mivel már elég messzire kalandoztam a robogómtól, úgy döntöttem, hogy visszafordulok. Magamban elemeztem a történteket. A vízügy vízelzárása miatt rengeteg gyönyörű hal pusztulhatott el csatornában, de eddig még vannak túlélők. De vajon meddig?
Mivel haza még nem akartam menni, benéztem a Gaja patakra, bár ekkor már erősen közelített a hidegfront felhőzete. Itt még elszórakoztam kicsit az itteni sügérekkel.






9-10db-ot sikerült fognom mire megjött az első zápor. Mivel láttam, hogy lesz folytatása, ezért elindultam hazafelé.
Otthon ülök a szobában és gondolkodok...
Vajon miért kell vízügynek minden áron kiirtani minden életet a csatornából?  Miért fáj az ha halak is élnek a vízben? Mire jó ez pusztítás?
Kedves vízügy, miért???

2012. augusztus 21., kedd

Baleset a vízparton

Tegnap egy barátommal ismeretlen terepre indultunk felderíteni UL. pergető cuccal. Célpcont a kedvenc patakom lakatlan területen fekvő eldugott részei. Fő célhal a domolykó, de bármi mással is kiegyeztem volna ami elkapja az apró műcsalikat. Hajnalban indultunk, és nagyjából napkeltére kint is voltunk.
Hamar össze is raktam cuccot, és rögtön talán a második dobásra akasztottam egy kisebb domit, saját készítésű wobblerrel.


Elindultam folyásíránynak lefelé. Kisebb beállókat találtam, de ezek csak kis tisztások voltak, wobblerezni lehetetlen volt. Gyorsan váltottam egészen kicsi plasztik csalira. Erre rengeteg ütést kaptam, de hal egyikből sem lett. Lassan elindultam visszafelé. Az egyik beállónál megálltam. Előttem némi gaz, gondoltam leóvatoskodok a part szélébe. Egy lépés előre, és akkor megtörtént az, ami még soha. A lábammal a semmibe léptem, ugyanis a gaz miatt nem láttam, hogy egy szakadt part szélén állok. Mire feleszméltem volna már zuhantam arccal előre, egyenesen a vízbe. Vállamon táskával, kezemben a bottal. Zuhanás közben éles fájdalom hasított a tenyerembe, annyi időm volt, hogy botot el tudtam engedni. Mivel a lábam beakadt a gazba elég nehezen kászálódtam ki a vízből. Nehezen a partra vonszoltam magam, a fejem búbjáig vizesen.
Elkezdtem felmérni a káromat. A bot egyben. A menet közbeni fájdalom oka, a tenyerembe fúródott jighorog volt. Ezt egy pillanat alatt kitéptem onnan. Beugrott a fényképező gép, ami a zsebemben volt. No ebből folyt a víz rendesen, így egyből kivettem belőle az elemeket, és elraktam. Jött táska. Hát a személyim, és horgászigazolványom elázott, de pl. telefonom egy másik zsebben száraz maradt.  A ruhám csurom víz, és számtalan horzsolás a testemen. Elsőre még majdhogynem nevettem is magamon, aztán rájöttem, hogy baromi mázlista vagyok. Arccal előre zuhantam majd derékig érő gazban. A szememet is kiverhette volna valami zuhanás közben, és ha valamelyik végtagom elakadt volna, annak tuti törés a vége.
Összeszedtem magam. Levettem vizes hosszú ujjú felsőmet és a pólómat is kicsavartam. Majd indultam tovább horgászni, hiszen azért jöttünk....
Napközben lassan megszáradt a ruhám, de a halakra nem találtunk rá.
illetve fogtunk. Számtalan apró süllő jött a nap hátralevő részében. Nem tudom honnan jöttek, de a patakon szinte mindenhol jelen vannak.




Talán nem annyira fontos, hogy honnan jöttek, az viszont igen, hogy vajon fel tudnak-e nőni a patakban, mert ha igen, akkor pár év múlva itt eljöhet a kánaán....

2012. augusztus 17., péntek

Végre!

Az idén a pergetés terén kijutott nekem a kudarcélményekből. Nem nagyon találtam a módszert, a helyet, egyszerűen nem akart összejönni semmi. Nem mondom, hogy jók az ilyen betlis napok, de mivel én tényleg próbálom minden rosszban azt kis jót megtalálni, ebben is látok picit. Az ilyen sikertelen napok ösztönzik az embert, hogy új dolgokat próbáljon ki, és hogy a nagyképűség helyett egy kis alázatot tanuljon.
Ám amikor betlis napok hónapokká duzzadnak, az már kimondottan kellemetlen...

Tegnap reggel munka után elindultam pergetni a kedvenc kis vizemre. A pontos helyszínt szándékosan nem írom le. Szóval reggel fél nyolc körül értem ki. Csak egy csukázó pálcát vittem, és csak plasztik csalikat terveztem használni. Egy Sandrával kezdtem, de annyira gorombán csobbant a vízbe, hogy már nekem is durva volt, így hamar lecseréltem egy 10,1cm-es Mann's-re. Az első helyen semmi. A másodikon talán harmadik dobásra valami egyértelműen megütötte plasztikot, de hal nem lett a dologból. Persze utána agyon dobáltam az egész helyet, de hiába. Mentem szépen folyásirány szerint felfelé helyről, helyre de hiába. Az egyik legjobb hely foglalt volt, így kénytelen voltam kihagyni. Már nagyon messze kalandoztam a kiindulási ponttól, amikor az egyik dobásomba ismét belevert valami vízi rabló, de nem fogta meg rendesen a gumit.
Láthatóan nem evett igazán a hal. A víz napokban apadt, és valami zöld trutyit is is hordozott magával.
Bár az előjelek továbbra sem voltak biztatóak, minden normálisabb helyet megdobáltam. Felfelé elfogytak a helyek, így elindultam vissza lefelé. Az előbb említett foglalt hely éppen szabadult, pakolt össze a két srác akik ott horgásztak. Csukáztak és pontyoztak, de nem jött nekik semmi. Még ott pakoltak mögöttem amikor az első dobást megejtettem. Bepottyant gumi a szemben lévő bokor elé. Már süllyedés közeben éreztem, hogy valami megüti, de kivártam. Egy emelés és akkor duplán határozottan odakoppintott valami. Keményen bedörgöltem neki. Jókora csobogás volt válasz.  Elsőre megcélozta a bokrot a csukám, de 30-80-as Spin Blade, és 15-ös fonott nem adott neki esélyt. Mögöttem a  srácok is felfigyeltek a küzdelemre. A nagyobbik egyből ugrott a merítőért, de nem az én hosszú nyelű szákomat, hanem a saját is rövid nyelű merítőjét kapta fel. Nagy igyekezetében combig lépett a vízbe. Szegény idegesebb volt mint én. Határozottan rászóltam, hogy jöjjön ki a vízből, majd én odahúzom a parthoz a halat, és ha segíteni akar, akkor azt az én merítőmmel tegye. Kicsit én is ideges lettem ahogy megláttam, hogy halam a kivárás ellenére elég vékonyan akadt, de szerencsém volt, a horog jól tartotta a halamat. Hamarosan a merítőben végezte.
Az idei első normális méretű csukám!
56cm, kb. 2kg



Az örömöm leírhatatlan volt! Régóta vágytam ilyen sikerélményre. Közben hallom, hogy srácok siránkoztak, hogy hajnali öt óta ültek itt, de semmi. Ilyen az élet fiúk!
Remélem, hogy ez a fogás valaminek a kezdete volt, és nem egy egyszeri alkalom!

2012. augusztus 7., kedd

Reklám bármi áron!?

Gyerek korom óta imádok olvasni. Az olvasással együtt van némi készségem ahhoz is, hogy gondolataimat olyan módon tudjam papírra vetni, hogy azt mások is megértik. De nem is itt kellene talán elkezdenem...

Nem számítok régóta internetfüggő horgásznak. Tíz évvel ezelőtt azt sem tudtam mi az internet, és ha más mondja, el nem hiszem neki, hogy én egyszer minden nap a gépem előtt ülve a leveleimet böngészem, és a különböző horgászportálokon olvasgatom napi cikkeket. Talán 2004-2005 között kezdődött az egész.
Akkor kezdtem ismerkedni az internet világával. A Haldorado horgászportállal kezdődött az egész. Akkoriban sok érdekes cikk,élménybeszámolók, és mérsékelt mennyiségű reklám jellemezte a portált. Találtam magamnak virtuális barátokat, és aktív tagja lettem a fórumoknak is. Pont ezen aktivitásom nyomán kaptam egy lehetőséget. Tesztelhettem két orsót, cserébe "csupán" egy-egy cikket kellett róluk írnom. Nagyon örültem dolognak. Megjöttek a várt orsók, és elkezdtem használni őket. A dolgok azonban nem mindig mennek simán, (főleg nálam) így aztán vészesen közeledett a határidő vége, mire kért cikkeknek egyáltalán neki tudtam állni. Akkoriban tudtam meg, hogy milyen érzés határidőre "dolgozatot" írni. Az viszonylag egyértelmű volt nekem, hogy rosszat nem nagyon írhatok a két orsóról...
Nem ragozom tovább a két cikkem nagyobb sikert aratott, mit amit vártam, így aztán ez lendületet adott a folytatáshoz. Írtam egy élménbeszámolót. Rengeteg pozitív kritikát kaptam rá! Ez egy olyan élmény volt nekem amit biztosan nem felejtek el soha!
Innentől aztán nagyot fordult velem a világ. Kaptam egy felkérést, hogy írjak pénzért reklámcikkeket. Hosszas gondolkodás után végül úgy döntöttem, hogy nem leszek egy cég fizetett embere sem. Közben bekerültem egy igen barátságos kis zárt közösségbe, akik egy saját horgászportált készítettek maguknak.
Írtam erre az oldalra élménybeszámolókat, csalibemutatót, wobblerkészítős cikket. Jól éreztem magam ebben a közegben. Aztán jött egy pályázat. Az Energofish hirdetett cikkírói pályázatot, amin elindultam egy teljesen reklámtól mentes írással, és harmadik lettem. A díjon kívül, egy lehetőséget nyertem arra, hogy az Energofish cég honlapjára írhassak cikkeket. Az ajánlat jó volt, így rövid gondolkodás után elfogadtam. Így lettem reklámcikk író....

Kicsit hosszúra nyúlt a bevezetőm, de így tudtam leírni azt a folyamatot, hogy hogyan is kerültem bele egy olyan mókuskerékbe, amiből mostanra szerencsére sikerült kiszállnom. Miközben belevetettem magam munkába, elkezdtem figyelni a többi szerző műveit. Már akkor feltűntek olyan dolgok amik nem tetszettek, de nem figyeltem rá eléggé. Figyeltem más cég fizetett embereinek cikkeit is, és egyre nyilvánvalóbbá vált, valami. Ezeknél a cikkeknél a normális fogalmazás, és profi képek mellett, csak egyetlen dolog fontos, az ajánlott termék fényezése. Ami legmegdöbbentőbb, hogy ez teljesen független termék valós minőségétől. Aztán ahogy teltek múltak a hónapok, feltűnt más is. Lehet, hogy ezek az emberek nem mindig igazat írnak? Tudom én vagyok naiv, de úgy gondoltam, hogy neves szakírók, nem adják nevüket bármihez. Tévedtem. Eleinte nagyon komolyan vettem a feladatomat. Hatalmas energiákat emésztett fel egy cikkem megírása. Eleinte családom is mellettem állt, elnézték, hogy a szokásosnál is többet töltök a vízparton, és hogy időnként napokig feszült vagyok. Közben láttam, hogy mások közel sem fordítottak ekkora energiát egy cikk elkészítésére. Egy pillanatra megzavarodtam. Mit tegyek? Kétségbeesettem próbáltam megtalálni az egyensúlyt a cikkírás, a peca, és család között.
Elérkezett az idei év, és bizony nem úgy alakult ahogy szerettem volna. Tavasztól kezdve szenvedtem, nem ment a halfogás. Viszont cikket azt kell írni! Kialakult bennem egy cikkírási kényszer, ami állandó feszültséget okozott. Ezt viszont már nagyon rosszul tűrte a család is. A mindig mellettem álló hű párom is, kezdett ellenem fordulni. Közben azért persze "dolgoztam", de már szinte vissza sem olvastam a saját cikkeimet. Kicsit szégyenkeztem, hogy ilyen műveim jelennek meg az internet világában. De muszáj volt írni, mert a reklám nem fogyhat el! Aztán egy nap leültem gondolkozni. Ezt akartam én? Megéri?
Döntés született. Nem! Nem éri meg!
Így aztán hamarosan szakítottam az egész reklámcikk írással!

Egy dolog viszont megmaradt. Azóta is olvasom a különböző horgászportálokon a különböző szerzők cikkeit. Néha elborzadok miket írnak le. Olyan nyilvánvaló ferdítések, hazugságok látnak napvilágot ezekben cikkekben, hogy az már nekem nem fér bele. De számomra nem is ez a megdöbbentő. Hanem az, hogy mindez olyan szerzőktől származik, akikre régen felnéztem, mondhatni példaképeim voltak. Hiába keresem, nincsenek igazi élménybeszámolók, jó horgásznovellák. Miért? Talán mert nem fér be a sok reklám közé.
Vagy talán azért, mert manapság nem elég ha valaki tehetséges író. Bármilyen jó író valaki, ha mellé nem félig profi fényképész esélye sincsen.
Itt szeretném megjegyezni, hogy én nem vagyok író, csupán egy horgász, aki a fogalmazókészségét arra használja, hogy a gondolatait megossza másokkal, pl. egy ilyen blog-on. Az "íróság" egy olyan dolog ami vagy megvan az emberben vagy nincs. Isten adománya, amivel sajnos mégis nehéz mit kezdeni.

Ha most leülök a gépem elé, és benézek egy horgász oldalra, nincs más, csak a reklámcikkek egymás hegyén hátán. Ráadásul szinte teljesen egyforma sémára épülő, sokszor 100-szor is ugyanarról szóló cikkek.
Már a könyökömön jön ki, hogy hogyan fogjak feederbottal egy magántavon, gigapontyot., Hogyan költsem el havi horgászatra szánt pénzemet egy fél napos pecára. Vegyem meg a csoda etetőanyagot, a csodapellettel, hiszen ez már természetes tápláléka a pontynak. Vegyem meg a fél horgászboltnyi műcsalit, ha pergetni akarok, mert ha nincs nálam a japán 6000ft-os csodawobbler, akkor hal nélkül maradok. Stb...

Köszönöm, én ebből nem kérek!
Inkább előkeresem a régi horgászkönyveket, és újra elolvasom őket...


2012. augusztus 5., vasárnap

Mit tettek veled Malom csatorna?

                                                             (avagy)

                                                  Csatorna kotrás után

Tegnap délután meguntam az itthon ücsörgést, és elindultam megnézni, hogy néz ki most a kedvenc kis csatornám, a Malom csatorna. Sok szép emlék köt ehhez a kis csatornához, amiket most már bátran leírhatok, mert úgy néz az egész már csak múltidő. Lássuk hát először a múltat.
Székesfehérvári horgász lévén a csatorna Sárszentmihály környéki szakaszát szoktam látogatni. Nagyon nehéz pálya volt, nagyon szép halakkal. UL. pergető pálcával meseszép domolykókat, és sügéreket fogtam ebből a kis vízből, amiből más még a küszt is alig nézte ki. Pár kép erejéig meg is emlékeznék arról milyen is volt a múlt.







Tegnap ahogy kiértem vízhez körülnéztem, és máris a rosszullét kerülgetett.
Sárszentmihály magasságában láttam meg a csatornát először. Kopár part, kiszélesített meder, és rohanó magas víz jellemezte a csatornát. Meggyőződés nélkül de azért dobtam párat. Közeben feltűnt egy nagyon érdekes dolog. A kotrás nem igazán sikerült egyenletesre. Bár a part mindenhol sivár volt, a híd felet pl. bent maradt egy rakás hínár, és egyéb vízinövények is. A híd alatti szakasz viszont mélyebb lett, és növénymentes.
Az egyetlen dolog ami tetszett, hogy meghagytak túloldalon legalább egy pár darab fát. Nos ami halakat illeti, jókora kishalrajokon kívül semmilyen más aktivitást nem tapasztaltam. Se egy szedés, se egy rablás, semmi.




A legnagyobb változás mindenképpen az, hogy sokkal szélesebb lett a csati, ami hosszú távon nem tudom, hogy jót jelent-e? Mivel ez siralmas kép nem nagyon tetszett elrobogóztam egy faluval feljebb Sárkeszihez.
Itt már látszik, hogy a természet kezdi visszahódítani a csatorna partját. Azonban kotrás itt sem lett egyenletes. A híd alatt annyi növény maradt a vízben (illetve gonosz módon a víz alatt), hogy szinte lehetetlen volt pergetni. A híd felett viszont ígéretesnek látszott pálya. de hiába a máskor jobbnál jobb helyek, semmi mozgás, semmi kapás. Pár békán kívül az életnek nyomát sem láttam a vízben.



Szóval egyenlőre , még halvány árnyéka sincs önmagának kis csatorna. Kaptam híreket halfogásról is, de ezeket nem fogom most megosztani, mert egyetlen húshorgásznak sem akarok tippet adni, még véletlenül sem. Annyi biztos, hogy a hozzánk közel eső részeken időt kell hagyni a természetnek, hogy rendbe tegye, amit az ember tönkretett.
Este aztán még megálltam hazafelé a Gaján, és a naplementéig maradt 20 perc elég volt ahhoz, hogy megfogjam a nap becsülethalát, ami egy szép sügér volt. Érdekes ezt a patakot nem akarja senki sem kotorni, pedig ráférne. 20cm-es víz, zöldségleves, és méter feletti iszap. Minden kis eső után kiönt az alsó szakaszon, hiszen a meder már szinte nem is létezik. Kedves Vízügy vajon a Gaja mikor lesz kotorva?