2013. július 22., hétfő

A pirosvégű Privilege, és a háromsügeres napok....

Tisztában vagyok vele, hogy ennek bejegyzésnek fura címet választottam, de a lényeget  jól kifejezi. Történt ugye még valamikor év elején, hogy a szinte új Mitchell Privilege Pro UL pergető pálcámat eltörtem mint a ropit. Akkor a sarokba tettem otthon. Gondolkoztam, hogy rendeljek-e hozzá egy új tagot? Végül aztán több dolog miatt is úgy döntöttem, hogy nem fogok. Az első és legfontosabb indok, hogy túl sok sporitól hallottam, hogy ugyanilyen könnydén, egy kis befeszüléstő törött a bot vége. Ez már több mint gyanús... Aztán a másik dolog, hogy nem akartam még egy fél bot árát rákölteni erre az egy botra. Túl sokba lett volna.

Viszont amúgy meg nagyon a szívemhez nőtt ez a pálca. Nagyon könnyű igazi lágy UL bot, tökéletes súlyelosztással. Hihetetlen milyen messzire pöcköli ki a kis wobblereket, gumikat. Így aztán most a nyár derekán előkotortam a sarokból, és elhatároztam, hogy vagy így, vagy úgy, de megbarkácsolom. Első megoldásként egy régi törött matchbotból barkácsoltam neki egy teljes felső tagot. Egész jó megoldásnak tűnt, de mint kiderült a régi pálca spiccgyűrűje be van rágódva. Ette zsinóromat... Sajnáltam a dolgot, mert a  talált tag akciója tökéletes volt. Na ekkor elővettem a régi törött tagot. Gondolkoztam mi lehet a megoldás. Addig tervezgettem amíg úgy döntöttem, hogy egy elég drasztikus, de kreatív megoldást választok. Egy M. feederbot legerősebb spiccét akartam bültetni a bot végébe. Ehhez elég drasztikiusan még visszább kellett vágnom a pálcát, és a feederspiccet is vágni kellett. Elronthattam volna teljesen a tagot, de szerencsére nem így történt.


Az új spiccrész tökéletesen illik a botba. Az akciója is ugyanaz maradt, és az ívében sincs sehol törés. Ezzel egyrészt kiiktattam a pálca legtörékenyebb részét, másrészt megjavítottam magamnak a botot. A másik póttagot eltettem tartaléknak. Egy  új spiccgyűrűvel az is tökéletesen használható lesz....





A puding próbája az evés, a pergető boté, meg a pergetés. Így hát aztán kétszer is nekindultam az új-régi pálcát tesztelni. Sanjnos sok hallal nem találkoztam egyik alkalommal sem....

1. próba

Sügérkeresőbe indultam a Gaja patakra. A dolgomat nehezítette az egyre fogyó vízmennyiség. Az eddig halat adó helyeken a víz is alig csordogált. Nagyon sokat mentem mire végre találtam egy olyan helyet, ahol a polár szemüvegemben csak részben láttam a feneket. Láttam domolykóra utaló jeleket is, így apró wobblerekkel kezdtem. Sajnos a domik ebben az igen tiszta vízben hiperóvatosak lettek így hiába próbálkoztam. Illetve mégsem hiába, mert legalább láttam, hogy a javított tag tökéletesen teszi a dolgát wobblerés közben is. Ezek után apró plasztik csalira váltottam. Már első dobásra voltak ütögetéseim, de csak másodszorra sikerült megakasztanom az első kis sügért.


 Itt több kapásom nem volt, így új hely után néztem. Találtam egy húzós szakaszt, egészen tűrhető vízmélységgel. Elsőre leütötte egy kisebb domolykó csalimat, de nem akadt neki jól a kis jig horga. Több domolykó nem jelentkezett. Kicsit tanácstalan voltam, hogyan horgásszam meg a húzós vizet. Pár perc töprengés után rájöttem, hogy ha a sodrással egyirányban emelgetem a gumit, akkor fenék közelében marad, de nem szedi össze növényi törmelékeket a a fenékről. Második dobásra aztán határozott rávágással jelentkezett a nap második csíkos ragadozója.


Tovább próbálkoztam, aminek meg is lett az eredménye. Újabb sügér volt a horgomon...


Pár kapást még eltoltam, de több halat nem bírtam már fogni. Ezek után aztán hiába mentem egyik helyről a másikra, mára ennyi halat szánt nekem a kis patak.


2. próba

Másnap hajnalban folytattam a tesztelést. Most a legkisebb fiam is elkísért. Elsőnek a húzós részen kezdtem, mert tudtam, hogy van itt domolykó is. Kis wobblert kötöttem, de csak egy brutális erejű ütésig jutottam. Vátottam plasztikra, és a gyerek kezébe nyomtam a botot. Nem is kellett sokat várni, hamarosan már ütötte is le az első sügér a kis gumit.


Pár rontott kapás után aztán, aztán újabb apróságot sikerült kipenderítenie a vízből.


Próbálkozott még szorgalmasan, de aztán feladta, én következtem. Talán harmadik dobásra aztán egy igen határozott kapással jeletkezett a nap legnagyobb sügere. Nem volt ez sem egy kapitális példány, de az idén minden szebb sügért meg kell becsülni....


Szinte hihetetlen, de ezek után hiba mentünk helyről helyre. Sehol egy darab sügért nem fogtunk. Visszaértünk lassan a híd alá, ahol aztán a gyerek kiélhette a dobálási mániáját. Volt még kapása is, de sajnos nem akadt meg neki egyik finnyáskodó hal sem.

Miután megunta, én még dobtam egyet. Rögtön akasztottam is egy kis csukát. Sajnos fénykép elől meglépett. Kiugrott a kezemből...

A történetem végére kívánkozik, hogy ma békés halazás közben sikerült egy egészen szép jászt akasztanom.
Úgyhogy nem adom fel. Van itt még pergetve fogható halfaj....


2013. július 18., csütörtök

Végre sügér!

Egész évben azon siránkoztam, hogy eltűnt a Gaja patakból a sügér. Egészen a múlt hétig 2, azaz kettő darabot fogtam az idén. Ez, figyelembe véve a sügérmániámat, igencsak nyugtalanító volt. Mondom, hogy volt! Ugyanis ahogy fogyott el a kedvenc patakomból a víz, úgy tűntek el a süllők, és kerültek elő a kis csíkos barátaim.

Egy hajnalon tört meg a jég először. Egy barátommal a süllők után kajtattunk. A süllők nekem nem nagyon akartak jönni. Sőt ahogy jött fel nap semmi nem akart enni. Mivel a süllős hely teljesen töksüket maradt, újabb és újabb helyeken próbálkoztunk. Aztán amikor már kezdtem feladni a reményt váratlanul kapás! Éles koppintással jelentkezett a halam. Formás sügért sikerült fognom....


Délután még visszamentem, de csak három rontott kapásom volt. Viszont, hogy ne maradjak hal nélkül, két kis süllőt is sikerült fognom.



Ekkor még nem gondoltam úgy, hogy ez valaminek a kezdete lehet. Pár nappal később a domolykókat vettem célba. Valamilyen belső sugallat hatására, bepakoltam egy másik pálcát is drop shottal szerelve. Mivel a domik nem voltak aktivak, ezért hamar előkerült a "B" tervet jelentő drop shot-al szerelt pálca. Egy viszonylag mély gödör volt előttem, abba engedtem bele a szerelékemet, csak úgy botvégről. Szinte azonnal leütötte a gumit egy sügér.


Próbálkoztam még tovább, de több nem jött a drop shotra. Átszereltem kis twisterre. Talán a harmadik dobásra újabb sügér tette tiszteletét a horgomon. Ez már nem lehet véletlen!


Azonban hiába dobáltam agyon a helyemet több jelentkező nem akadt. Hazafelé gondoltam megdobálom a tavalyi kedvenc sügeres helyemet. Nem sok időm volt. Első dobásra kapás, nem akad. Másodikra ugyanaz.
Lecseréltem az 5,1cm-es gumit 2,5cm-esre. Szinte első dobásra leverte egy sügér.


Éppen csak pár percem maradt, de ebbe még belefért még egy kis csíkos megakasztása. Sajnos a halam félúton lemaradt...

Sajnos közeben elkezdődött az éjszakás hetem a melóhelyen, így az alkony, és a hajnal kiesett. Fényes nappal jutottam ki újra, egy szikrázóan napsütéses délutánon. Nem ettek a csíkosok, pedig ott voltak. Csipegették csak, még a 2,5cm-es gumit is. Nagynehezen aztán egy darabot sikerült kivarázsolnom a vízből...


Elmentem feljebb hátha találok a múltkori árnyékosabb helyen is sügért. Sajnos nem így alakult. Fogtam én kis csukát kettőt is, egy mini domolykót, de sügért, azt nem....



Visszamentem a kezdő helyemre. Megint csak rontott kapások... Aztán egyszer csak azt látom valami hal a felszínen locsog. Mikor már vagy két perce tartott a dolog, gondoltam megnézem mi az. Láttam, hogy egy kis csuka úszik a felszínen, szájában keresztben egy küsz. Eleinte nem értettem minek a nagy csobogás a kishal elnyeléséhez. Aztán ahogy néztem láttam, hogy a csuka mellett egy másik pufók árny is úszik. Ha nem láttam volna a saját szememmel nem is hiszem el ami történt. A sügér, mert az volt a másik árny, megrpróbálta a csuka szájából kilopni a kishalat. A csuka a felszínen, a fejét rázva próbálta megtartani a zsákmányt, ez volt a locsogás oka. Ezt le kellene videózni! Vagy inkább megszívassam a sügért? Győzött bennem a gonosz, és a bot után nyúltam. A kis twistert a sügér elé dobtam. Ahogy meglátta, azonnal otthagyta a csukát, és bumm. Megvan!


Hát ő húzogatta az oroszlán bajszát.... Volt még egy kis időm, így horgásztam tovább. Egy kis víz alatti akadó mellől, hamarosan akasztottam egy kis csukát, majd pár dobással később egy sügért.



Ezzel sajnos le is járt a horgászidőm.

Összegezve. Nem könyvelhettem el nagy fogásokat, de végre megtört a jég. Most történt meg először, hogy több alkalommal is egymás után, egynél több sügért tudtam fogni. Sajnos a víz azóta is fogy a patakból. Lassan teljesen elfogy....

2013. július 11., csütörtök

Ultralight pergetőbottal a patakparton

Az utóbbi időben szinte minden szabadidőmet a kedvenc patakom partján töltöm. Nem viszek magammal mást, csak egyetlen UL pergető botot. Egy ilyen kis vízre nem illenek a durung pálcák, a tenyérnyi vasak, és wobblerek. Mi a célhal? Na ez a legszebb. Egy ilyen kis vízen akkor jár el helyesen az ember, ha nem tervez előre. Jön ami jön. Foghatok domolykótól a süllőig bármit, sőt ha elég apró csalikkal horgászok, akár békés halakat is. Most három, egymás utáni, pár órás élményemet fogom összefoglalni. Mindegyiknek megvan a maga szépsége.

Hajnali süllő...

Kibírhatatlan nappali meleg van a napokban, ezért csak egy hajnali, gyors pecát terveztem. Egy ismert szakaszra indultam, tehát itt kivételesen tudtam, hogy milyen halakara számíthatok. Van ezen a szakaszon süllős, és domolykós pálya is. Ezt a két halfajt vettem célba. Elsőként azt a helyet szemeltem ki, ahol már több süllőt is sikerült fognom. Tudtam, hogy a kánikulai napokon csak a napkelte utáni fél, max 1 órában lehet kapásom. Utána estig csend. Szóval már napkelte előtt beélesített cuccal vártam a hivatalos horgászidő kezdetét. Mekkora marhaság ez a napkeltétől napnyugtáig dolog.... Szóval kivártam az időt, és már csobbant is a kis gumihal. Nagyon bíztam az első pár dobásban, de hiába. Süket maradt a víz. Úgy döntöttem csalit cserélek. A gumihal helyére, egy nimfát tűztem. Dobás, semmi. Még egy, megint semmi. Talán ma nem esztek? Aztán a sokadik dobásnál végre érzem az ismerős süllős koppintást. Talán csak a süllőnek van ilyen határozott ütése. Szinte belependült a pálca. Nem is vackoltam, bevágtam. Ismerős fejrázós védekezés volt a válasz. 38cm-es süllő próbált meg szabadulni a horgomtól. Nem sikerült neki, hamarosan a merítőben pihegett.


Dobáltam még tovább, de itt több süllő nem jelentkezett. Elindultam más helyeket is megdobálni. Írhatnák itt oldalakat a nagy semmiről, de nem fogok. Egyetlen rontott kapás, ennyi történt még. Megjött az igazi meleg és beállt a szokásos nappali csend. A domik sem mocorogtak, így hamar véget vetettem a mókának....


Vad szakaszokon

Újabb nap, újabb remények. Ezen a napon a patak, egy alig látogatott, felső részére indultam. Nem voltam itt már jó régen, így nem is tudtam, hogy mire számíthatok. Annyira emlékeztem, hogy a patak itt még egészen keskeny, és vadregényes. Szinte végig nagy fák szegélyezik, és itt-ott kőrakások, kisebb csobogók tarkítják. Él itt mindenféle halfaj, de igazán a domolykónak kedvez a terep. A kiszemelt hídnál leparkoltam az öreg Suzukit. Felmentem hídra körülnézni. Hát a látvány nem volt túl bíztató...


 Nem sok víz jött fentről. Elindultam a hídtól lefelé. Tudtam, hogy egy 500 méterrel lejjebb van egy befolyó, az alatt talán jobb lesz. A híd alatt pár méterrel találtam egy kisebb gödröt. Ha már itt vagyok megdobálom...
Apró kis plasztik csalival próbálkoztam, hátha van sügér. Több ronott kapás után aztán meg is fogtam az első halamat. Hát nem azt, amire számítottam....


Tenyeres ezüstkárász volt a tettes. Több kapásom itt nem volt, így elindultam lefelé. A már említett befolyóig nem volt több normális hely. A befolyóhoz megérkezve láttam, hogy itt már zajlik az élet. A patak tiszta vize itt keverdett össze a csatorna kissé zavarosabb vizével.



A befolyó alatti első gödörnél rögtön meg is álltam. Első dobásra mindjárt kapás. Még láttam is a halat. Kisebb domolykó csipkdte meg a gumit. Ezt eljátszottuk még vagy háromszor, de ennyi.... A következő hely talán 60m-el lejjebb volt. Hely? Na jó ez túlzás. Valamikor régen itt kitaposott helyek voltak, most mindenütt csak nyakig érő gaz. Láthatóan jó régóta nem járt erre senki, amit nem is bántam. Váltogattam az apró csalikat. Hol apró wobbler került a kis kapocsba, hol meg valamilyen plasztik csoda. Wobblerre volt több akcióm is, de láthatóan aznap a domolykók kimondottan passzívak, és hihetetlenül óvatosak voltak.



Ahogy mentem lefelé sorra jöttek kisebb, csobogók, vízbe dőlt fák, igazi vadvíznél jártam. Több rontott domolykóakció után, aztán egy kis twisterrel megakasztottam az itteni első halamat. Hát mit mondjak, volt meglepetés....


 Apró kis ponty kívánta meg a kis gumit. Ezek után már meg sem lepődtem, hogy a csendesebb részeken folyamatosan békés halak kapták el a kis plasztikokat.





  
Bosszantóan sok domolykót láttam, és talán még bosszantóbb volt, hogy nem tudtam megfogni őket. Feljöttek a beeső wobblerre de nem vették le. Követték a húzottat néha, de nem kapták el. Végre az egyik kisebb csobogónál aztán egy újabb halfajt sikerült kipipálnom. Kisebb süllő vágott oda a csalimnak.


Már elég mélyen bent jártam a rengetegben, amikor újabb domigyanús pálya következett. Kíváncsiságból itt egy twisterrel kezdtem a wobblerek helyett. harmadik dobásra aztán határozott ütögetések, és igen! Végre megvan az első domi!


Nem egy óriás, de domolykó. Párat még dobtam, de nem volt több akcióm. Messze jártam már a kocsitól, és kibírhatatlan meleg lett. Úgy döntöttem mára ennyi elég volt. gyönyörű helyen jártam, de nagyon finnyás domolykókkal találkoztam. Szerintem ide visszajövök még....

Estefelé...

Továbbra is kitartott a meleg, így csak egy gyors esti bevetést terveztem. Este fél hét körül indultam a patak egy közeli részére. A nagyobb fák árnyékában ilyenkor már talán kibírhatóbb a meleg. A múltkori dolog motoszkált fejemben. Az, hogy a domolykó a wobblert maximum lekövette, de a twistert simán elkapta. Itt is vannak domolykók, de ez egy agyonhorgászott szakasz. Többször próbáltam már itt domolykót fogni, de nem könnyű dolog. A kicsiket be lehet még néha csapni, de a nagyobbak hiperóvatosak. A múltkori nyerő twisterrel kezdtem. Hátha itt is szereti a domi. Már az első pár dobása volt akcióm, de kicsik voltak a halak  az 5,1cm-es csalihoz. Kicsivel lejjebb mentem. Itt is eleinte kisebb kapásaim voltak, de ezek csak csak csipkedték a twister farkát. Aztán az egyik hosszabb dobás után a bevontatás első méterén bumm!  Hú ezt elbambultam. Húztam tovább a gumit és  megint! Hopp, ez megvan! Párat nyöszörgött a fék is, de viszonylag hamar elbántam a halammal. 35cm-es domolykó volt a vendégem egy-két kép erejéig.



Miután elengedtem a halamat, dobáltam még egy darabig. Volt is pár rontott kapásom, csak remélni tudom, hogy apróságok voltak. Vészesen közeledett az este, így elindultam a süllők után nézni. Napnyugtáig dobáltam, de egyetlen kisebb ütésen kívül semmi.... Ezt az egy halat szánta nekem aznapra a patak, de így is boldogan mentem haza.


2013. július 6., szombat

Vissza a múltba

Gyerek koromból az első horgászélményemet sose fogom elfelejteni. Édesapám egyik barátja vitt ki minket Sárszenmihályra. Előtte azt se tudtam mit jelent az, hogy horgászat. A felszerelést is úgy kaptuk kölcsön. Nekem egy réges régi tároló orsós bot jutott. Akkor fogtam életemben először ilyen felszerelést a kezembe. Később aztán már saját bottal és orsóval kergettem a halakat. Természetesen ezeken már, az akkori slágerorsók feszítettek. Az első Germina orsómat nagyon sokáig használtam, igen eredményesen...

Na igen, de hogy jön ide ez múltba révedés?

Ebben hónapban egy horgászboltban vásárolgattam éppen. Egy barátom az egyik itteni eladó. Tudta, hogy egy ideje játszadozok a gondolattal, hogy kipróbálok egy legyező orsót a matchbotomon. A legyezó orsók ára tartott eddig vissza egy ilyen próbától. Egyszer csak a kezembe nyomott valamit "na ezt nézd meg" felszólítással. Egy halálosan egyszerű tároló orsót adott a kezembe. Utoljára gyerek koromban láttam ilyet, illetve hasonlót, mert ugyebár azok fémből voltak. Ennek a legtöbb alkatrésze műanyag, és a Gold Star márkanév sem a kedvencem. Viszont az ára, mindösszesen egy darab ezres volt. Na ennyit megér, még ha egy peca után kukában végzi, akkor is.... Közben végigondoltam is, hogy ez egy annyira egyszerű szerkezet, hogy tulajdonképpen nincs is igazán hibalehetőség, akármilyen gagyi is az egész szerkezet. Fék nincs ami letapadna, nincsenek rozsdásódó csapágyak, gyenge minőségű fogaskerekek. Egy szó mint száz, a nem is olyan kis csomagban ott lapított az új szerzeményem, egy tároló orsó. Otthol fel is próbáltam a kedvenc pontyos matchbotomra. Tekertem rá némi zsineget is. Csak, hogy teljes legyen a "retró fíling" egy feltolós úszóval szereltem meg. Mehetek horgászni....



A próba váratott magára pár hetet, mert ha pergetve is lehet fogni halat, nehezen veszem rá magamat egy békéshalas pecára. Aztán eljött a kuka meleg, és a békéshalazás ideje. Egy hajnalban Pátkára mentem a gyerekekkel. A tároló orsós pálca ott virított a botzsákban. Magamnak nem is vittem más botot, hiszen a gyerekeket is felügyelni kellett. Az első pár bedobásnál felidéztem a gyerekkori emlékeket. Zsinórt a bothoz fogni, a kellő mennyiséget lehúzni, és mehet a dobás. Elsőre rövid. Másodszorra az irány nem jó. Hát igen ezt gyakorolni kell.... Egy pontyos etetésen osztoztam a kisebbik fiammal. Ő természetesen egy "normális" matchbotos szerelékkel horgászott. Csemege kukoricával kezdtem. Jött is pár dévér, és bodorka. A tároló orsóról tudni kell, hogy itt nincs semilyen áttétel. Ilyen kisebb halaknál kissé zavaró volt, hogy túl sokat kell az orsót tekergetni. Talán mellényúltam?




Csalit váltottam. A csemege kukorica helyett nagyobb szemű kukorica került a horogra. Hosszas várakozás után az úszómat feltolta valami, sőt még el is fektette. Hopp egy szebb kárász. Bő fél kilós jószág volt. Annyira megörültem neki, hogy le se fényképeztem, úgy engedtem vissza. Jött még vagy négy társa is a kárászomnak. Ekkora halaknál már tetszett a kis tárolóorsóm viselkedése. A dobások is egyre jobban mentek vele. Sajnos nagy roham nem ért minket a halak részéről. Nem ettek igazán. A gyerekek is csupán két méret alatti pontyot, pár kárászt, és dévért fogtak. Itt ennél sokkal jobb békéshal állomány él....



 Már éppen a hazamenetel gondolatával játszadoztam, amikor elmerült az úszóm. A bevágás után végre rendesebb ellenállásba ütköztem. Kézzel fékezve a dobot, adagoltam a halamnak a zsinórt. Hamar kiderült, hogy egy nem sokkal méret feletti nyurgaponty kívánta meg a kukoricámat. Az új kis szerzeményemmel élveztem a fárasztás minden pillanatát. Nem tudom leírni rendesen, de valahogy úgy éreztem, hogy sokkal közvetlenebb a kapcsolat a kezem és hal között, mint egy rendes peremfutó orsónál. Hamarosan aztán meg is szákoltam a fáradt ellenfelemet. A kötelező fényképek után boldogan engedtem útjára.....



Ez a nap nem tartogatott nekem több élményt, de mégis boldogan mentem haza.
Így utólag végigondolva, "azok a régi jó dolgok" bizony akár ma is használhatók. A tároló orsó, a feltolós úszó, a főtt kukoricás etetés, stb... Mindezek finomítva, mind a mai napig eredményesen alkalmazhatók.
Remélem, hogy legközelebb sikerül még több halat fognom. Ígérem, hogy beszámolok róla, ha így lesz....




2013. július 4., csütörtök

Pergetnek a gyerekek....

Az idén végre kapható olyan megyei gyerekjegy, amivel a gyerekeim már legálisan is pergethetnek. Egyszer egy kis csatornán már belekóstoltak a pergetésbe. Apró sügereket fogtunk, nagyon élvezték. Azóta is rágták a fülem, hogy ők pergetni akarnak. Ráadásként, tavaly elkísértek egy őszi pergetős pecára is, amikoris sikerült kivarázsolnom a halottnak tűnő vízből egy 62cm-es csukát. Na ez volt végső lökés.....

Szóval az idén már adott a lehetőség, hogy a srácaim megtanuljanak komolyabban pergetni. Egy vasárnap délután aztán fogtuk a horgászmotyót, és leugrottunk a patak hozzánk közeli részére. Csak egyetlen UL. pálcát vittünk, azzal horgászott a két gyerek felváltva. Sajnos idénre a sügér egyszerűen eltűnt a patakból. Kisebb csukákban, süllőkben bízhattunk. Én titokban reménykedtem kisebb domolykókban is.
Az első horgászhelyünkön összedugtam a pálcát, és egy egészen kicsi twistert kötöttem fel rá. A kisebbik Dávid  fiam kezdte a pergetést. Rögtön első dobásra akasztott is valamit, de elfelejtett bevágni neki, így a hal elment. Második dobásra aztán megint kapás. Ennél már résen volt. Apró csuka volt a tettes.


Átadta a botot a nagyobbik Norbi fiamnak. Talán harmadik dobásra ő is megfogta az első legálisan pergetett halát. Hasonló apró csuka volt, mint a másik.



Innentől halanként felváltva horgásztak. Sok sok hal megúszta a kalandot, mert a srácok még nem profik. Sok kapást elhibáztak. Úgy gondolom ez nem baj, ebből is tanulnak. Jó volt látni, hogy élvezik a dolgot. Fejenként 5 apróságot sikerült fogniuk, sajnos, csak kiscsukákat




Amit sajnálok, hogy a kis domolykók elkerültek minket. Azóta sem találom őket. Miután ezen a részen elfogytak a helyek, próbáltam őket a pergetés egy magasabb szintjébe beavatni, a süllőzésbe. Felvittem őket a süllős pályára. Sajnos aznap a süllők nem akartak aktívak lenni. A legjobb helyen sem volt egy kósza ütésük sem. Minden azért nem jöhet össze...
Úgy érzem, hogy a gyerekeket, is ugyanúgy elvarázsolta a pergetés, mint annak ideje engem. Már kérdezgetik mikor megyünk ki megint? Megyünk, mert a hónap végére profin kell menni a dobásoknak, a csalivezetésnek, mindennek. Meghívást kaptunk az Adonyi holtágra, egy pecanapra. Ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni!