2015. október 20., kedd

Ötvenesek napjai...

Kicsit mérges vagyok. Egész héten szabadságon voltam, de majdhogynem hiába. Álmomban se gondoltam volna, hogy szinte napokon át fog esni az eső. Valahol olvastam pont nemrégiben, hogy az október a legszárazabb őszi hónap, a havi csapadék mennyisége átlagban, nem éri el 40 mm-ert se. Ehhez képest itt majdhogynem egy nap alatt esett ennyi. Azért egy kevés alakalom maradt így is, amikor horgászni tudtam menni.

Velencei tavas, kikötős...

Aznap éppen nem esett. Akkor, menjünk horgászni! De hova? Legyen, a Velencei-tó. Bár az eső szünetet tartott éppen, a szél azért fújt rendesen. Csónakba ülni nem volt kedvem, így aztán maradt a kikötői peca, Úgy határoztam, hogy csinálok egy kis kikötő túrát, több csónakkikötőt is célba véve. Az első cél Velence, Tóbíró köz. Egyszer ősszel, nagyon jót sügereztem itt. Bár azóta sem tudtam megismételni,, ki tudja? Hátha mázlim lesz. Hát nem volt. Fogtam ugyan két sügért, de egyik sem lépte túl a 10 cm-ert. Egy nagyobb meg lelépett.



Hát nem éppen balatoni élmények... Na irány egy másik kikötőbe! A következő kötőben még ennyi sem történt, Jöhet a harmadik. Itt jó sok időt elpazaroltam, de egyetlen rontott kapásig jutottam csupán. Kicsit el is fáradtam, így már, a hazamenetel is megfordult a fejemben. Aztán meggondoltam magam. Még egy kikötőt megnézek. Odaérve elgondolkodtam. Ha a sügér itt sem eszik, érdemes lenne más irányban is gondolkozni. Így hát az UL pálca mellé vittem magammal egy erősebb pálcát, és pár Ottó bácsi féle Kele villantót, Ahogy sejtettem is, a sügért itt se találtam. Elkezdtem hát a csukák után kutatni. A főmóló végén, a nádfal előtt, aztán végre történt valami. Kemény ütésre vágtam be, és azonnal megszólalt a fékem is. Próbáltam a halamat irányítani, de tudomást sem vett rólam. Magamban már harcsát vizionáltam a horgomra, de valahogy mégiscsak fura volt a mozgása. Közben a halam megállt, és kettőt tudtam magam felé pumpálni, de akkor hirtelen megkönnyebbült a felszerelés a kezemben. Kicsit csalódottan tekertem ki a villantómat. A horgon némi nyálkát találtam. Megszagoltam, és azonnal rájöttem, hogy mi történhetett. Valószínűleg egy testes balin vert oda villantómnak, de elvétette valahogyan, és a horog a testébe akadhatott kívülről. Ezért volt olyan fura a mozgása, és ezért bírtam olyan nehezen megfordítani is. A váratlan események, még egy kis erőt adtak a  folytatáshoz. Újabb,és újabb helyeken szűrtem át a kikötő vizét.  Éppen az egyik hínárosabb saroknál jártam, amikor összefutottam egy másik pergető horgásszal. Ő sem fogott még semmit, sőt állítása szerint, nincsen bent normális méretű csuka a kikötő területén. El is köszönt tőlem. Talán egy 20m-re távolodhatott el, amikor már szinte lábam előtt áramütésszerű kapás. A rövid zsinóron szinte azonnal a felszínre jött a halam. Egészen formás csukát akasztottam. Bevetett minden trükköt amit tudott. Szaltó fél csavarral, hátra szaltó két csavarral, hínárba tekeredés, karó megcélzás.... Csodával határos módon nemcsakhogy megszelídíteni sikerült, de még a horgomat sem tudta kirázni, pedig dolgozott rajta rendesen. Így aztán pár pillanat múlva, nyakon csíphettem. 51 cm. Itteni viszonylatban, nem is rossz. Lefényképeztem, majd jöhetett a horogszabadítás. Sajnos a látszólag jó, szájsarkos akadás, mégsem az volt. A horog egyik ága, keményen megült a az egyik kopoltyúívben. Hiába az óvatos szabadítás, a horog helyén szinte ömlött a vér a halamból. Hát így alakult, hogy a csukámból, halvacsora lett...


Úgy döntöttem abba is hagyom a pergetést, Pakolás....

Csatornás, esőben pergetős

Másnap, nemigazán volt szabadidőm. Másfél órára tudtam elszabadulni délután. Úgy döntöttem, hogy a közeli csatornát fogom felkeresni, erre a kis időre. Sügérre, és domolykóra számítottam, így természetesen az UL motyó jött velem. Mire a kocsiból kiszálltam, már szemerkélt az eső. Eléggé szürkének tűnt az ég, így magamra húztam az esőkabátomat. Mint később kiderült, ez egy nagyon jó ötlet volt. A közeli híd alatt kezdtem a pergetést. A legutóbbi pecáról fent maradt csillogó zöld twisterrel kezdtem. Bepöccintettem a híd alá, és hagytam lesüllyedni. Az első emeltem rajta, amikor kapás! Meg is van! Formás sügért akasztottam,


A folytatás is hasonlóra sikeredett. Öt sügérig meg sem álltam...





Itt aztán más nem történt. Kicsivel feljebb mentem. Akasztottam egy szebb domolykót, de sajnos idő előtt sikerült lelépnie. Pár pillanattal később, a párja is ugyanígy ment el. Kicsit mérges voltam, az elszalasztott halak miatt. Csak, hogy a kedvem jobb legyen, menet közben az eső is magasabb fokozatra kapcsolt, Pár, kisebb ütögetés után, végre megint kapás! Újabb sügér...


Mire elengedtem, az eső váratlanul átment szinte felhőszakadásba. De jó, hogy felvettem az esőkabátot! Nagy merészen elővettem telefonomat, és lőttem egy képet a körülményekről, hogy bizonyíték is legyen rá, mekkora bolond vagyok én.


Még mindig ezen járt az agyam, amikor a következő kapás után, karikában maradt a könnyű pálca a kezemben. Hoppá! Ez valami komolyabb hal lesz! Közben, egy csuka teste villant meg a víz alatt. Nem is tűnt túl nagynak, de az ellenállás amit kifejtett, mást sugallt. Sokszor csalóka, a víz alatt megvillanó test mérete, így igen óvatosan folytattam a fárasztást. Nem láttam azt se, hogy milyen az akadás. Próbáltam mélyen tartott bottal, a víz alá kényszeríteni az ellenfelemet. Így, ugyan egy jó darabig nem tudtam meg a valódi méretét, de cserébe elmaradtak látványos szaltók, amik sokszor halvesztéshez vezetnek. A második kemény megiramodásnál, már sejtettem, hogy az óvatosság indokolt volt. Szépen, óvatosan terelgettem magam felé. A sodrás egy darabig őt segítette, de el is fárasztotta, a nem túl hosszú, de annál hevesebb küzdelem. Egy bágyadt kitörési kísérlet után, végre megláttam a felszínen. A horgom, tökéletes helyen, a szája sarkában, a halam pedig simán verte az 50 cm-ert. Kissé megnyugodva, óvatosan kiemeltem a fejét, és nyakon csíptem. Megvagy! Hirtelen, az esőt is elfelejtve, önfeledten örültem a halamnak. Sajnálatos módon, az égi áldás miatt, elég rossz képeket tudtam róla lőni....



Kicsivel később beugrott, hogy szinte testvére lehetett volna az előző napi csukámnak. Viszont, ő sértetlenül elúszott...  Vissza is fordultam mert az időm fogytán volt, Dobtam is még párat, aminek meg is lett az eredménye. Egy formás sügérrel zártam, a rövidke horgászatomat.


Mikor az autómhoz értem rájöttem, hogy tulajdonképpen másfél óra alatt, csúnyán eláztam, az esőkabát ellenére is. De megérte! A hazaúton is, hol csak szakadt, hol meg ömlött az eső. Most is esik. Lassan két napja. Remélem megunja lassan....

2015. október 16., péntek

A Balatonon jártam....

Két dolog miatt is ritkán jutok el számomra új, ismeretlen vizekre. Az egyik ok, roppant egyszerű. Az anyagi helyzetem folyamatosan valahol a reménytelen, és a tragikus között van. Így aztán jól át kell gondolnom, hogy megengedhetem-e magamnak a napijegy+benzin kombó árát. A másik ok, pedig még egyszerűbb. Az embernek ott vannak a jól bevált helyei, ahol ha nem is garantált a siker, de azért a helyismeret sokszor igencsak megnyugtató tud lenni. Mindig, kicsit félve vágok neki az ismeretlennek, hiszen egy ilyen pecában bizony benne van a betli lehetősége. Aztán, a barátaim sikerein felbuzdulva, elhatároztam, hogy nekem bizony le kell jutnom a Balatonra, sügérre pergetni. Össze is beszéltünk, hogy egy hétvégi napon, együtt megyünk négyen. A sors azonban, ezt a tervünket keresztülhúzta. A kiszemelt vasárnapra, ciklont jósoltak az időjósok, egész napos esővel. A többiek szombatra szabaddá tudták tenni magukat, én viszont nem. Szombat este aztán, a fényképeiket nézegetve, még inkább letargikus hangulatba kerültem. Olyan sügereket fogtak, amiről itt a környékünkön, csak álmodni merünk. El kell jutnom oda, még ha egyedül is kell mennem!

Így aztán a következő héten, egyedül vágtam bele az első balatoni pergetésembe. Sajnos az időjárás miatt, csupán egy nap jöhetett szóba, A keddi napra, legalább délelőttre nem ígértek esőt, csupán délutánra érkezik meg az újabb nem várt ciklon. Szóval hétfőn vettem egy napijegyet, és vártam a kedd reggelt. Egész éjjel rosszul aludtam. Hol gigantikus sügéróriásokkal küzdöttem álmomban, hol pedig eltört belőlem az aggodalom amiatt, hogy vajon milyen lesz így egyedül.

Kedden hajnalban, aztán végre megszólalt a telefonom ébresztője. A pakolással sikerült túllépnem a kiszabott időt, így egy fél órás csúszással indultam. Maga az út eseménytelen, és unalmas volt. Viszonylag simán elértem a kiszemelt kikötőt. Beálltam a parkolóba, felmarkoltam a kedvenc Favorite pálcámat, az UL. csalikat rejtő táskámat, és irány a víz.



A kikötő elején rápillantottam a vízre. Hihetetlen látvány volt, A semmivel össze nem téveszthető világos színű, nagyon tiszta víz, benne milliónyi kishallal. A barátaim javaslatára egyenesen a móló végére siettem, mert elvileg reggel a balinokat is van esély megcsípni. Elvileg... Ugyanis aznap reggel, egyszerűen nem rabolt a balin. Mellettem egy helyi erő toporgott tanácstalanul. Ő is a rablásokat várta, beélesített bottal, de nem voltak. Minden mindegy alapon azért dobtam párat. A horogra egy viszonylag nagy gumit tűztem. A Berkley Flex Cutt Shad 5cm-es verzióját, ami valójában veri a 6,5cm-ert is. Első dobásra kapásom is volt, és megfogtam az első balatoni sügeremet. Hát nem volt egy óriás....




Tovább erőltettem a dolgot, aminek két másik sügér látta kárát. Az egyik már valamivel szebb volt.


A kezdeti félelmem a betlitől kezdett megszűnni. Már sokkal felszabadultabban szórtam a vizet. Lassan ott is hagytam a móló végét, mert a balinok csak nem akartak előkerülni. Egész reggel két rablást láttam, amire nyugodtan lehet azt mondani, hogy a nullával egyenlő. A csalit fent hagyva elkezdtem a vitorlások között dobálni. Hamar kikaptam az első helyről három sügért.


Ezek a halak, már mindenképpen az élvezhető mérethez tartoztak. Bár, ekkor még nem tudtam, hogy ők még csak a növendék kategóriába tartoznak ezen a vízen. Kikaptam még innen egy pár darabot ugyanebből méretből, aztán hirtelen megszűntek a kapások.

Tovább keresgéltem hát a hajók között, de valamiért kifogtam egy elég süket részt. Pár kisebb csíkost ugyan sikerült fogni, de valahogy nem voltak rajokban álló halak.




Aztán elértem egy olyan részre, ahol egy függőleges betonon állva tudtam dobálni. Érezhetően, itt nagyon mély volt a víz. Óvatos becslésem szerint olyan 3 m körüli. Sok volt a kishal is, amit jó jelnek véltem. Közben aztán éhes is lettem így elkezdtem enni. Ahogy falatoztam a beton széle melletti sekély talán másfél méteres vízben, megláttam egy naphalat. Egy flitteres zöld twister volt éppen fent, gondoltam belógatom elé. Ahogy lesüllyedt a gumi,emeltem egyet rajta. Abban a pillanatban a semmiből, a hínárból kiszaladt egy sügér, és elvitte a kíváncsi naphal elől a twistert. Ebből is látható, hogy mennyire agresszív tud lenni a sügér.



Utána itt más nem történt. Visszamentem hát a beton széléhez, a mély vízhez. Még mindig evés közben, dobtam egy rövidet. Kettőt sem emeltem gumin, amikor erőszakos kapás.


Gyönyörű, kerek sügért fogtam. Pár perccel később párja is akadt...


Már elégedett voltam az eredményemmel, pedig tudtam, hogy ennél sokkal szebb sügérnek is kell lenni a kikötőben, Újabb részt, néztem magamnak. Itt is függőleges beton volt a part, előtte némi hínár, és sűrűn álló hajók. Érezhetően, a víz itt is mély volt. Na, ami itt várt rám,arra álmomban se számítottam. Talán második dobásra rögtön ütöttem egy szebb sügért.


Aztán mindjárt még vagy kettőt...



Ezek már komoly halak voltak. Olyanok amikkel nem minden nap találkozik az ember. A nagy élményt jelentő nagy sügerek után, kisebb csíkosok jókora rajaiba botlottam. Volt olyan hely ahonnan vagy 10 db is jött. Egy idő után el is határoztam, hogy fényképet ezután, csak a szebbekről fogok készíteni. Közeben éreztem én, hogy bár darabszámban szépen fogtam, valahogy több van a pályában. Lecseréltem hát a 3,5cm-es zöld twistert, a reggel is használt nagyobb gumihalra. A hatás döbbenetes volt. Az első dobásra mindjárt kapás, és az ellenfelem szinte a vízig húzta a botom spiccét. Általam még soha nem látott méretű sügér volt a horgomon.


Úgy gondoltam, hogy itt már nem lehet több ilyen szép sügér, de nem volt igazam. A következő dobásnál, már szinte a lábam előtt kapta el a következő testes sügér a gumit.


Itt aztán nem volt több kapásom így pár méterrel odébb mentem. Megint kapás, és a horgomon egy újabb szép sügér. De szeretlek Balaton!


Aztán, egy pár perccel később, megtörtént az, amire tényleg nem számítottam. Óvatos oldalra vivős kapásnak vágtam be. Azonnal karikában marad a botom. Egy jó fél perc is kellett mire fel tudtam pumpálni a halam. Amikor megláttam, nem hittem a szememnek. Ekkora sügér nincs! Vagy mégis?
Gyorsan lefényképeztem, majd visszaengedtem. Remélem még találkozunk, mikor majd még nagyobbra nőttél....



Persze itt nem állt meg móka. Szinte zsinórban szedegettem a szebbnél szebb sügereket. Néha ugyan jött kisebb, vagy volt rontott kapásom, de mégis ezt a nagyobb csalit egyértelműen vadabbul támadták a nagyobb csíkos vitézek.






Talán estig is elmókáztam volna, de közben megérkezett a beígért eső. Egy darabig tűrtem, de amikor már záporszerű intenzitással esett, akkor úgy döntöttem itt a vége. Kb. 50 db sügérrel fejeztem be Miközben hazafelé autóztam szinte a teljes úton özönvízszerűen esett az eső....

Utólag átgondolva az élményeket, szinte meseszerűen jó nap volt. Életemben először jártam a Balatonon, és vele együtt ebben a kikötőben. Bár féltem, a helyismeret hiánya miatt, és mert a haverok helyett egyedül vágtam neki az ismeretlennek, egy igazán jó nap lett a végeredmény. Soha nem fogom megbánni, hogy neki mertem vágni egyedül ennek kalandnak. Visszatérek még! Reszkessetek sügérkéim!