2014. augusztus 31., vasárnap

Megúszni a betlit....

Aki horgászik, az biztosan tudja, hogy vannak nagyon süket napok. Olyanok, amikor az ember szinte bármit tesz, nem tud halat fogni. Azonban az ilyen körülményekre nem minden horgász reagál egyformán. Valaki csak legyint egyet, hogy ma nem esznek, és elmegy haza, de vannak olyan horgászok, mint pl. én, akik mindent megpróbálnak megtenni legalább egy becsülethalért. Az utóbbi időben, két ilyen napom is volt. Olyan napok amikor csak egy hajszálon múlt, hogy élmények, illetve kifogott hal nélkül mentem volna haza.

Kikötőben kóvályogva

Az egyik hajnalon a szokásos kikötői mókára készültem. Az előjelek nem voltak túl jók. Erősödő melegfronti hatás, zuhanó légnyomás. Kivételesen, már a tervezés szintjén képbe került az UL. pergető pálca is. Úgy gondoltam, hogyha cserbenhagynak a nagyobb ragadozók, megpróbálok pár sügért becserkészni. A terv szép volt, csak éppen nem működött. Szóval már nagyon kora hajnalban megérkeztem a helyszínre. Még a nap se volt fent, de én már horgásztam. Kivételesen, nem a  plasztik csalikkal kezdtem, hanem wobblerekkel. A csónakok közötti tisztásokat húzkodtam meg süllő, netán balin reményében. Azonban, ez a hajnal, szokatlanul csendes volt. Napkelte után váltottam plasztikokra, de hiába. A víz süket maradt. Kínomban már, az UL. bot után nyúltam. Azonban aznap, még a sügereket se érdekelte, egyik gumi ketyerém se. Ott álltam tanácstalanul, több mint 3 órányi meddő dobálással a hátam mögött. Na most mi legyen? Kotorásztam a táskámban az UL csalik után, amikor megakadt a szemem egy kis műanyag dobozon. Apró súlyozott műlegyek, nimfák voltak benne, amit egy fiatal legyező horgász barátomtól kaptam. Vékony zsinórral a nimfák egészen jól dobhatók, bár a tervem kivitelezéséhez erre, most nem volt szükség. Kiválasztottam egy apró rézfejű példányt, narancssárgás testtel. Simán beejtettem csak csónakok mellé, a beton tövébe, hátha megkívánja egy apró sügér. Egy darabig csak pár rontott kapásig jutottam, de tetszett, hogy végre történik valami. Aztán az egyik csónak mellett végre történt valami. A legyemet hagytam lesüllyedni, majd aprókat rángatva elkezdtem a fenék felett táncoltatni. Ahogy ott játszok, egy kis ütés, majd elindult zsinórom oldalra. Bevágtam, és végre egy hal! Bár nem az a fajta amire gondoltam. Egy bodorka szájában ült a horgom....


Meglepő fogás, de végre halat tarthattam a kezemben. A sikeremen felbuzdulva visszaejtettem a nimfát ugyanoda. Még süllyedés közben elszaladt vele valami. A bevágás után a vártnál nagyobb ellenállás következett. Akármit is akasztottam, bolond módjára cikázva, minden erejét bedobva próbált szabadulni a legyemtől. Ahogy fáradt, és megszelídültek a rohamai felhoztam a víz színére, és nem hittem a szememnek.  Egy kölyök balint akasztottam....




A nem várt siker után lelkesen ejtegettem tovább a ki nimfát, de hamar kiderült, hogy aznapra ennyit szánt nekem a tó. Pár kisebb csipkedésen kívül semmi nem volt, így lassan pakolni kezdtem, és irány haza. Hazafelé menet csak az járt fejemben, hogy köszönhetően ennek a legyes ötletnek sikerült megúsznom a betlit.

Csónakkal keringőzve

Jópár nap eltelt a legutóbbi parti móka után, mire ismét lejutottam a tóhoz. Próbáltam úgy szervezni a dolgokat, hogyha lehet, csónakból tudjak horgászni. Úgy éreztem, így sokkal nagyobb esélyem van hallal is találkozni. Béla barátommal sikerült egy rövid csónakos mókát egyeztetni. A gond csak annyi volt, hogy éjszakás voltam azon a héten, így kora hajnali indulás nem volt lehetséges. Majdnem 7 óra volt mire elindultunk. A csípős hajnali idő után a nap, pillanatok alatt melegítette fel a levegőt, és szél is alig lengedezett. Lassan kifutottunk tehát, a Szúnyog sziget csónakkikötőjéből. A tónak ez a része igazi lápi világ. Fekete tófenék, sok hínár, tiszta víz. Ezek a jellemzői.  Lassan kiértünk a hínáros csatornából. Kisebb tisztások jöttek, mindenfelé átjárókkal nádban. Igazi csukás, sügeres vidéknek látszott, a de aznap inkább süllőre pályáztunk. Átvágtunk hát a "savanyú vízen". Lassan változott a víz színe is. A fekete alapszínű, de tiszta vizet felváltotta a tó nagy részére jellemző opálos zöldes-szürkés színű víz. A helyi nyelv, a kétféle víztípust érdekes nevekkel illette. A lápi víz, az un. "savanyú víz", a nyílt részekre jellemzőbb víz az un. "édes víz" A nevek egyébként találóak, ugyanis bizonyítottan, a kétféle víztípusnak egészen más, a kémhatása is. Erről valahol a neten, van egy tanulmány is, akit érdekel komolyabban, keresse meg...  :) Mindkettő víztípusnak megvan a jellemző halállománya is. De hagyjuk a tóismertetőt....
Lassan megérkeztünk az első süllőző helyre. Ahogy a súlyt leraktam feltűnt, hogy víz tetején vékony zöld filmréteg úszik. Ez az un. vízvirágzás. Az oka, hogy a lehűlő vízben, a növényi plankton (algák), elpusztulnak. Az ő tetemeikből felszabaduló klorofil festi meg a víz felszínét. Kisebb vizeken ez a vízvirágzás, komoly oxigénhiányt is okozhat. Az újabb tudományos kitérő után, jöjjenek a történtek. Hát szóval az történt, hogy nem történt semmi. A süllők aznap éhségsztrájkba léptek. Nem akarom sokáig nyújtani a semmiről való beszámolót. Dobáltunk itt is, meg ott is, mindenféle süllősnek tűnő helyeken, de ez a nap nem süllőké volt. Aztán Béla bátyám azt mondta, hogy elvisz egy régi titkos helyére, ami inkább csukás jellegű. Többet nem írhatok róla, mert szent ígéretet tettem, hogy a helyet életem végéig titokban tartom. Szóval beálltunk és dobálni kezdtünk. Béla, pár dobás után halat akasztott, de lemaradt neki. Aztán kicsivel később még egyet, ami ugyanúgy maradt le mint az első. Közben én is kaptam egy kapást a 7,5cm-es zöld gumihalamra, de még csak meg sem akadt a tettes. Hirtelen ötlettől vezérelve kisebb gumira váltottam. A 7,5cm-es helyére egy 5cm-es került. Hamarosan meg is lett a váltás eredménye. Egy kisebb csukát akasztottam, ami a csónak mellett rázta ki a horgot, a szájából. Pár dobással később, aztán bejelentkezett egy olyan méret körüli. A kis gumihal egészen a szája szélében fityegett.



Ez a nap se lesz betli! Pár perccel a fogásom után Béla is fogott egy hasonszőrű krokit. Így aztán, már egyikőnk se maradt hal nélkül. Sajnos lassan menni is kellett. Béla délutánra dolgozni ment, és nekem sem ártott némi alvás, az újabb éjszakás műszak előtt. Ezen a napon, a csukák mentettek meg minket a betlitől. Egyébként attól eltekintve, hogy süllő nem evett, élveztem a napot. A tó számomra eddig ismeretlen helyein jártunk. Igazi nádasos vad vidékeken, és végtelennek tűnő, hatalmas tisztásokon. Láthattam a tó mindkét arcát, amiért annyian szeretik, többek között én is.

Hát ennyi volt a két majdnem betlis nap beszámolója. Tisztában vagyok vele, hogy lehet valaki bármilyen ügyes horgász, előbb vagy utóbb úgyis belefut egy csúnya betlibe. A lényeg, hogy a jövőben is mindent megteszek azért, hogy ez a nap minél később jöjjön el....

2014. augusztus 25., hétfő

Vízre szálltam

Szóval az úgy történt, hogy Imre barátom meghívott, a vitorla nélküli, vitorlás hajójára, egy közös pergetésre. Természetesen azonnal igent mondtam, a mókára. Hajnali öt órára volt kiírva a nagy találkozás. Két perc késéssel érkeztem, ugyanis odafelé a benzinkúton sikerült kicsit eltökölnöm az időt. Imre már ott volt, mégis elkerültük kis híján egymást. Aztán csak egymásba botlottunk. Egy jó kávé után, nekivágtunk a nagy kalandnak.




Ez a vitorla nélküli vitorlás dolog, kis magyarázatra szorul. Imre hajója, vitorlásnak született, azonban valami baleset folytán az árbóca tönkrement. Imre le is szerelte a maradékát, így adott lett egy kényelmes, stabil, kabinos, horgászhajó. Szóval némi szöszölés után elindultunk. (A szöszölés Imre speciális időhúzó technikája) Lassan és méltóságteljesen futott ki a hajónk, a kikötő kapuján. Ráfordultunk a nyílt vízre, és irány egy szupertitkos süllőző pálya.  De milyen pálya? Meg sem állt a hajó, mikor kapást rontottam. Súly le, azonnal! Persze jóval túlszaladtunk a kapás helyén, de még dobástávolságban voltunk. Talán a harmadikat sem dobtam, amikor kemény ütés, majd látványos megtolás. A bavágás után karikában maradt a botom. Süllő! Nem is rossz darab. Na, ekkor jött a következő kérdés. Hogyan vegyem ki? Imre elővarázsolt a hajó mélyéből egy merítőfejet. Azzal ha nehezen is de elértem. Megvagy!


Jól kezdődött a nap! Aztán, a folytatás is jól alakult. Kapást rontottam, majd leakadtam. Van itt hal! A taktika annyi volt, hogy időnként meg, megállva, lemacskázva, végigszórtuk a nád szélét, plasztik csalikkal. Az egyik beállás után aztán, újabb kemény ütés. Bevágtam, és láss csodát, újabb gyönyörű süllő a horgomon. Már szinte rutinosan merítettem ki, a merítőfejjel.


Imre kezdett rám csúnyán nézni, úgyhogy egyenlőre, nem fogtam többet. Aztán végre neki is kapás! Az UL botja igencsak szépen hajladozott, Újabb szép süllő került a hajóba, némi levegőzésre.


Ahogy haladtunk a nádfal mentén a kapások száma csökkent, az elakadások száma viszont nőtt. Először én fogtam valami makacs víz alatt torzsát, aztán meg Imre. Az enyém egészen könnyedén kijött, de a barátom horga, szépen fogta a makacs akadót. Így aztán egészen közel mentünk az akadóhoz. Le akartam nyúlni az egyik (játék)evezővel, a csaliért, a fenékre. Azonban ahogy megfogtam az evezőt, hogy felvegyem, a nem használt UL botom zsinórja beleakadt, és a bot orsóval együtt, a hullámsírba merült. Döbbent csend, majd kapkodás. Fogjuk ki! Már éppen vetkőzni készültem, hogyha kell a hajóból kiszállva keresem meg a botomat a fenéken, amikor végre megakadt. Persze nem lehetett csak úgy kiemelni, Imrének ezt a fogást, muszáj volt még kiemelés közben lefényképezni.


Miután sikeresen kipergettük a horgászbotot folytattuk a víz vallatását. Kapásokat rontottunk mind a ketten, de más nem történt Illetve annyi mégis, hogy fogtam egy egészen aprócska süllőt.



Később, Imre javaslatára átmentünk a tisztás túloldalára. Sok kishal volt a nyílt vízen, és a nád előtt is, sőt rablókra utaló jelek is voltak, de kapás az nem.  Lassan rájöttem, hogy ezek balinok, amik nem mindig a felszínen pacsálva rabolnak, hanem a felszín alatt is, aljas, alattomos módon. Mivel horgunkat egyik se kívánta meg, így taktikát váltottunk. Visszamentünk egészen a kiindulási pontig, a nád árnyékos feléhez. Egyből más lett a kép. Kapást rontottam, majd nem sokkal később akasztottam egy aranyos kis süllőt.


Aztán Imre következett egy méret felettivel.



Megy ez nekünk! Mire idáig jutottam a gondolkodásban újra leakadtam. Húztam, megmozdult. Pumpáltam magam felé, lassan jött. Csak nem hal? Hát nem. Egy csinos kis bokornak is beillő víz alatti ágat fogtam....


Nem sokkal később aztán megakaszthattam az egész fát, mert a kemény fárasztás ellenére nem tudtam megmenteni a csalimat, be kellett szakítani. Akit érdekel itt látható egy 207cm-es 5-21g-os Mag Pro pergető bot akciója, kemény akadófárasztás közben...


Innentől kicsit eseménytelenül teltek a percek. Megnéztünk még egy teljesen más jellegű helyet, majd Imre kapitány kiadta a parancsot a hazaindulásra.  Megcéloztuk hát a kikötőt.


Lassan össze is pakoltam menet közben. Pár perc múlva, véget ért az utazás. A kikötőben még akadt némi izgalom a beállásnál, de aztán csak partot értünk biztonságban. Búcsúzóul még okoztam némi maradandó kárt Imre hajójában, nehogy elfelejtse, hogy a vendége voltam. A cuccokkal történő ki-be szállásnál a belépő fa részét sikerült összetörnöm. Csak, hogy ennyi ne legyen elég ehhez bejegyzéshez a képek nagy részét is tőle loptam. Mindent összevetve, ez egy igazán szép nap volt. Nekem....
Kösz mindent, Imi!  :)

2014. augusztus 19., kedd

Kikötői tapasztalatok

Az utóbbi időben, jópár igen eredményes pergető napot tudhatok a hátam mögött. A meglepő sikereket egy változtatásnak köszönhetem. Régebben, ha így nyáron nem tudtam halat fogni, a csali méretét mindig kisebbre vettem. Ez sokszor bejött, de legalább annyiszor nem. Érdekes módon mégsem jutott eszembe nagyobb csalikat feltenni, illetve ha fel is tettem valamit, általában nem hozott sikert. Ennek a miértje is ki fog derülni. Jöjjön hát egy olyan szösszenet, ami csónak nélküli, partra kárhoztatott pergetőknek nyújt némi iránymutatást.

A nagyobb vizeken a parti pergető horgásznak, két lehetősége van. A mólók külső fele, a kövezések, és a csónakkikötők világa. A mostani élményeim, a kikötők világában estek meg, a csónakok között. Ez egy igen különleges világ, ahol sokkal több hal él, mint azt a legtöbb horgász gondolja. Ha a kikötő vize nem túl zavaros, és eléri min. az 1m-es vízmélységet, már bármilyen rablóhalnak lehet az otthona. Lakik itt süllő, sügér, csuka, balinok, és időnként a harcsák egy-egy példánya is tiszteletét teheti. A megfogásukhoz azonban ki kell ismerni, ezt a speciális környezetet. De vajon, ki lehet-e ismerni?



Első sikerek

Az első sikeres peca, a véletlen műve volt. Mivel ezt a pecát, egy előző írásomban már kiveséztem, ezért a részletekre most nem fogok kitérni. A lényeg, hogy ekkor jött a felismerés, hogy az egyik kedvenc sovány 7,5cm-es gumihalamat, szeretik kikötő rablói. A második alakalommal ismét sikeres voltam. Bár több kisebb csukám egyszerűen lefordult a horogról fárasztás közben, egy süllő, és egy nagy sügér is bánta a találkozásunkat. Pár nappal később a harmadik alakalommal ismét fogtam halat. Egy nagy sügér jött, és nagyon szép süllő rázta ki a horgomat, fárasztás közben.  Mielőtt rátérnék a negyedik, és egyben legeredményesebb pecára, kicsit vegyük át a miérteket.


Miért?

Az első miért kérdés. Ha süllő, miért a gumihal?

Ezen sokat gondolkoztam, és egyetlen dolog jutott eszembe. A nyílt víz felé dobálva egészen más a kép. A víz jobban hullámzik, zavarosabb, a rablóhalnak sem egy szűk pontra kell koncentrálni a zsákmányért. Véleményem szerint ilyen helyzetben a rabló (süllő) nem annyira a szemére hagyatkozik, a zsákmányszerzésnél, hanem minden érzékszervére, egyformán. Ezért lehet, hogy bizonyos helyzetekben egy jó twister eredményesebb, mert elképzelhető, hogy pont az kelt a vízben olyan rezgéseket, amik felkeltik a süllő figyelmét. Ellenben a csónakok között a süllő nagyon is jól lát. Mint ahogy akár a horgász is egy jó polár szemüvegben. A napfény kergeti a csónakok alá, ahol látszólag passzív állapotban várakozik. Amennyiben nem jár arra zsákmányállat kellő közelségben, ez a passzív állapot meg is marad. Azonban az orra előtt elúszó beteges mozgású zsákmányt, nem bírja kihagyni. Szinte teljes mértékben a szemére támaszkodik a zsákmány megszerzésénél. A vízben keltett rezgések, maximum megerősítésként kellenek neki. Itt jön be a képbe, a gumihal formája. A gumihalnak hal alakja van. Ha ehhez még, egy természeteshez közeli szín is társul, teljes a megtévesztés. Ez tipikusan az helyzet, amikor a legfontosabb, az első benyomás.



A nagyobb sügér mit eszik a 7,5cm-es gumin, és miért nem vág oda a kisebb csaliknak?

Szerintem nyáron viszonylag kevés nagy sügér van a kikötőben, és hozzájuk képest sok kishal. Megteheti, hogy válogat. Miért pazaroljon energiát az ivadékok kergetésére, amikor ott úszkálnak a 6-8cm-es küszök, és vörösszárnyú keszegek? Ősszel majd fordul a kocka, de az meg messze van még.....



Ha inkább a csukák a jellemző rablóhalak kikötőmben, mit tegyek?

A csuka valamiért mágikusan vonzódik a twisterekhez, ezen belül is a sügérnek szánt 5cm-es mérethez. A nagyobbak véleményem szerint azért nem eredményesek, mert, azokkal sokan dobálnak. Színek tekintetében a zöld, és a barna a legeredményesebb. Tiszta víznél a barna inkább, kissé opálosabb víznél a zöldes színek. A twisterek mellett fogtam már a mostanában divatba jövő kreatúrákkal is (nimfák, rákok), és persze gumihalakkal is. A plasztikok mellett eredményes csalik a wobblerek is. Velük a csónakok közötti nyíltabb tisztásokat tudjuk átfésülni. A csuka egyébként nappal sem ragaszkodik annyira csónakokhoz, mint a sügér, vagy még inkább a süllő. Nem veti meg a hínárfoltok közelségét sem, sőt helyenként ahol a hínár nem nő fel a felszínig, a hínár fölé is beáll. Egy tipp. Védett horgot alkalmazva, simán tudunk gumikat is húzni a hínár között.



Fonott vagy monofil? Előke, vagy előtét zsinór?

Főzsinórnak én mindenféleképpen vékony fonottat ajánlok. Fonottal azonnal reagálni tudunk a legóvatosabb kapásra is. Drótelőkét, én ritkán használok, csak nagyon csukaveszélyes terepen. Ha van remény süllőre, inkább egy 80cm-es monofil előtétzsinórt kötök. Mint írtam, szerintem a kikötő vizében, a rabló, tökéletesen lát. A vastag fluorocarbon sem játszik. Amelyik kellően vastag a csukafogak ellen, az olyan merev, hogy használhatatlan. Balinos-csukás pályán wobblereknél, felszíni csaliknál még jól is jöhet ez a merevség, de gumizni nem jó. Előtétnek, aki akar köthet fluorocarbont, 25-ös átmérőig, de nekem a víztiszta monofil ugyanúgy működik....

A kikötői balint, hogyan lehet megfogni?

Na, ez egy jó kérdés.  Bevallom, én nem tudom. Fogtam már balinokat a kikötőkben, de mivel ez nem rendszeres, én véletlennek  tartom mindet. Annyi biztos, hogy a gyors csalik, a kikötőkben, nemigen működnek. A beteg kishalat imitáló műcsalik, előbb adnak balint.



A miértek után egy kevés szót ejtenék az alkalmazható gumis technikákról. Azért a plasztikokról, mert azokat használom a legtöbbször, és szerintem velük már halmoztam fel annyi gyakorlati tapasztalatot, amit már érdemes megosztani.

Csónakok közötti ejtegetős

A legegyszerűbb, de mégis sokszor a legeredményesebb technika. Beejtem a csalimat egy csónak mellé, vagy két csónak közé. Hagyom, hogy feneket érjen, majd onnan emelek egyet rajta, és hagyom a fenékig visszasüllyedni. Ezt addig ismételem, amíg a csali, egészen ki nem ér. Általában, egy csónak mellé csak egyszer, maximum kétszer ejtem be a gumit. Ha van ott rabló, az esetek nagy részében, azonnal leüti. A kapás általában egy határozott ütés, amit egy megtolás követ. Figyelem! Az ütésre azonnal be kell vágni! Egyedül a balin az, amelyik egyértelműen elszalad rögtön a beeső csalival. Itt is figyelni kell, mert ha oldalról kapja el a csalit, csak a zsinór oldalra mozdulása jelzi a kapást, amit ha nem figyelünk, simán lekéshetünk. A módszerhez használhatunk sima twisterfejeket 3g körüli méretben, illetve a most divatos cseburaska fejet is, egy jó süllőző horoggal.



Hínár felett, hínárlyukak között

Ehhez a módszerhez némiképpen módosítani kell a szerelékünket. Választhatunk. Vagy szerelünk egy Texas rig-et, offset horoggal, vagy egyszerűsíthetjük a dolgot ahogy én szoktam. Cseburaska fej, offset horoggal. Nekem ugyanúgy nem akad el, mint a Texas rig. Ráadásul, ha a cseburaskás módszert választjuk, akkor vékony drótelőkét is könnyedén be tudunk iktatni a szerelékünkbe. A gumi lehet twister, gumihal, rák. Mindegyikkel fogtam már csukát... A csali vezetésénél jó szolgálatot tesz egy polár szemüveg. Abban jobban látjuk a hínárfoltokat, illetve köztük a kisebb, nagyobb lyukakat. Kedvenc módszerem, hogy bedobásnál ráejtem a gumit egy hínárfoltra. Onnan húzok egyet rajta, és pár pillanatig hagyom szabadon süllyedni. Súlyként 2-3g-nál soha nem kell több. A kapás lehet trükkös is. Vagy úgy, hogy csak elnehezedik a bot kezünkben, de a csalit már fogja a csuka. Résen kell lenni...

Vertikális móka

A vertikális módszerek általában sügérre eredményesek, de van, hogy csuka okoz meglepetést. A legjobb vertikális csalik a különböző kreatúrák. Nimfák, mini rákok. Van, hogy a twister is eredményes, de az igazi vertikális csalik mégiscsak ez előbb is említett soklábú valamik. Ezeket csak úgy botvégről leengedem egy csónak vagy hínárfolt, netán a beton széle mellé, és ott aprókat emelgetek rajtuk. Néha a fenéken pattogtatás mellett, érdemes vízközt is játszani velük, főleg a csónakok mellett. A sügér van, hogy teljesen feláll a csónak alá, és ilyenkor jobban érdekli a vízközt táncoló csali. Van, hogy egészen messziről látványosan ront neki a csalinak. Ehhez a módszerhez UL. felszerelést használok, így sokszor a kisebb, nagyobb csukák miatt élek át izgalmas pillanatokat.


A kis szösszenetem végén, jöhet az utolsó pecám beszámolója.
Egy hidegfront utáni hajnalon mentem ki újra, a kedvenc kikötőmbe. A feljebb már leírt módszerek közül, a csónakok közötti ejtegetést erőltettem, egy 7,5cm-es gumihallal. Süllőre pályáztam. A hajnal varázsa aznap nem jött be. Egészen addig, amíg a nap fel nem kelt rendesen, csak a zsinórt áztattam. Már reggel hat is elmúlt, mire az első kapásom volt. Határozatlan ütés, lehúzott gumi. Sügér lehetett a tettes, de nem akadt meg neki a horog. Bő fél óra eltelt, mire a következő rontott kapásig eljutottam. Úgy nézett ki, hogy ez a nap, nem az enyém....  Már majdnem feladtam amikor váratlanul rám mosolygott a szerencse. A megszokott modon két csónak közé ejtettem be a gumit. Süllyedés közben kemény ütés. Azonnal bevágtam! Kemény ellenállás volt a  válasz. Olyan jó erőben volt a halam, hogy eleinte azt gondoltam balin lesz. Aztán megláttam, hogy egy gyönyörű süllővel van dolgom. Merítő híján, a betonon fekve, kézzel emeltem ki. Megvagy!


Rendeztem a soraimat, és újra a halak után néztem. Valamiért úgy gondoltam, hogy még egyet dobok oda, ahol az előbb a süllőt fogtam. Mivel a halam hatalmas csobogással védekezett, amíg csak bírt, teljesen valószínűtlennek tűnt, hogy innen még fogjak valamit. Azonban ez a nap, a csodák napja lehetett. Ahogy beejtettem a gumihalamat, azonnal kopp! Újabb süllőt akasztottam. Az elsőnél valamivel kisebb volt, de még így is szép.


Gyorsan elengedtem a halamat. Párat még dobtam, de aztán úgy döntöttem, hogy most fogom abbahagyni. Így szívesen fogok emlékezni erre a napra, még sokáig. Nem mindennapi dolog, két ilyen szép süllőt fogni egy amúgy igencsak süket napon.

Utószóként, még pár gondolat. Természetesen a kikötői peca nem mindig ilyen eredményes. Sőt, a legtöbbször be kell érnünk sokkal szerényebb eredményekkel. Sajnos a part lehetőségek korlátozottak, és egyre több a kikötőket zaklató pergető horgász is. Jövőre már biztosan csónakból horgászok, mégiscsak az az igazi.....

2014. augusztus 2., szombat

Már megint egy csaliteszt? Inkább nem....

Bár a napokban valóban tesztelgettem egy új plasztik apróságot, úgy döntöttem, hogy mégis inkább az átélt élményekre helyezem a hangsúlyt, ebben a szösszenetemben. Két horgásznapom (félnapom) élményeit szeretném most leírni. Bár mindkét alakalommal más, más helyen horgásztam, mégis egy közös dolog van a két pecában. A nem várt siker. Lássuk hát....

Munka után, fáradtan ülök a laptop előtt. Csörög a telefonom. Egy munkahelyi kollegám, Gábor szólt bele.
- Nem jössz ki horgászni, itt vagyok a patakon?
Fülledt, párás meleg van. Ilyenkor csak a bolondok mennek ki.
- Menjünk!
Sajnos volt még egy kis programom, így aztán csak öt óra után találkoztunk. Várt még ránk egy jó 15 perces autókázás. Majdnem fél hat is volt mire helyszínre értünk. A tervek szerint domolykókra fogunk dobálni, de idomulva az itteni domik szokásaihoz főleg apró plasztik csalikkal. Utoljára tavasszal jártam itt. Nem igazán tetszett a víz. A szokásosnál kisebb volt, és rohant. Egy aprócska Vagasky Picasso nimfa mellett döntöttem. Talán a harmadikat dobhattam a szemben lévő kis forgóba, amikor kisebb ütés. Hopp, megvan! Sügér....


Nem túl nagy, de annál nagyobb meglepetés. A pataknak ezen a részén, még soha nem fogtam sügért. Sokáig nem maradt időm ezen gondolkozni, ugyanis elkapott minket egy futó zápor. A közeli híd alá menekültünk előle. Híd alól dobálgattam, de nem tetszett a pálya, így inkább nézelődni kezdtem. Felfelé egy mélyebb, lassú folyású rész található. Soha nem fogtam itt semmit, pár apró mini süllőn kívül. Ahogy ott nézelődtem, egyszercsak egy rablás. Aztán még egy. Mi lehet az?  Csendesedett az eső, így előmerészkedtem a híd alól. Dobtam egyet felfelé. Lassan, emelgetve vontattam be a plasztikot. Kapás! Még egy sügér. Nem is olyan rossz méret....


Ez már nem lehet véletlen! Közben az eső teljesen elállt, így közelebb mentem. Eltoltam vagy 5 kapást, de több sügért nem bírtam megfogni. Kicsit mérgesen mentem tovább. Gábor már feljebb dobált. Neki is volt kapása, nem is egy, de nem tudta halra váltani őket. Beálltam mellé egy kicsit, de nekem már nem maradt kapás. Feljebb mentem egy hellyel. Dobok, megüti, nincs folytatás. Újat dobok, megint üti, nem akad meg. Harmadszorra kivártam. Üti, üti, még mindig üti.... Hopp, elindult a zsinór oldalra. A bevágásom ül. Jé, ez meg egy csuka! Nem volt túl nagy, talán 35cm.

Bár nem hiszek benne, hogy maradt még itt hal, gondoltam dobok egyet felfelé is. Hopp, keményen odavert! Újabb csíkos vitéz, a szebbik méretből.


Újabb hely, újabb remények. Dobtam, rossz helyre ment. Gyorsan tekerém kifelé de váratlanul valami leüti menet közben. Jé, egy kis balin. Nem tudom honnan kerülhetett ide, de meglepett, az biztos.


Horgásszunk tovább!
Kapás nem akad, kapás ütögeti. Megint kapás, na végre leverte rendesen. Megintcsak sügér. Vajon honnan van itt ennyi, ahol eddig sose fogtunk?


Köszönhetően a közeledő alkonynak erről halról nem sikerült jó képet lőnöm. Hülye telefon....  Pár perccel később párja is akadt, de róla még ilyen képet sem sikerült csinálnom. Még egy kicsivel feljebb vándoroltunk. Itt már egészem más képe van a pataknak. Sekélyebb sodrósabb, domolykósabb. Az egyik dobás után valami le is veri a süllyedő gumit. Hopp, egy domi. KB. 25cm-es. Nem nagy, de domi. Lassan aztán jött a teljes sötétség, így pakoltunk Gábor barátomnak, aznapra, csak a rontott kapások jutottak. Kicsit sajnáltam érte, de ilyen az élet. Egész délután az ominózus Vagasky nimfával dobáltam. Aznap eredményesebb volt minden más csalinál.....

Két nappal később hajnalban akartam a patakra visszatérni, azonban az időjárás tönkretette ezt a tervemet. Délután hatalmas zivatarlánc érte el az országot, ami estére nálunk is lecsapott. Közel 30mm esőt hozott a Gaja vízgyűjtő területére. Ebből nem lesz patakpergetés....Nincs más választás, irány a Velencei tó.
Hajnalban rosszul kezdődött a nap. 4 órakor ébresztett a telefon. Kinéztem az ablakon, szemerkélt még az eső. Hát ettől nem voltam túl boldog. Gyorsan nézem a radarképet, azon látszik, hogy el fog menni. Akkor menjünk. Fél óra múlva értem a kikötő parkolójába. Irány a móló!  Élénk délkeleti szél fújt már hajnalban is. A víz viszont szokatlanul csendes. Sehol egy rablás, vagy menekülő kishalak. Hát ez nem az én napom lesz.... Egy 20 percig dobáltam azért a csendesnek tűnő vizet balinos csalikkal, de aztán úgy döntöttem elég. Aznapra vittem az UL. motyót is, gondoltam hátha találok pár sügért, a kikötő belsejében. Dobáltam a mólókarok mellé, illetve amennyire tudtam alá, a kis nimfával. Az utóbbi időben nemigen fogtam sügért, így nem is reménykedtem nagy fogásban. Aztán az egyik ilyen beejtésnél minden előjel nélkül elszaladt egy sügér a csalimmal. Egyszerűen imádom a Velencei tó sügereinek színezetét. Valahogy kimondottan szépek.


Elengedtem az apróságot. Sajnos  párja nemigen akadt. Ahogy ott dobáltam többször is jókat durrantott, egy-egy kikötői balin. Az állandóan itt lakó balinok fura lények. Mintha kinézetre balinok lennének, de viselkedésre csukák. Betegesen óvatos csukák.... Lopakodnak a csónakok alatt, és lesből támadnak. A folyamatosan helyet változtató küszrajokat keresik. Nem érdekli őket semmilyen gyors csali, a beteges kishalat utánzó wobblereknek előbb nekimegy. Közben kiértem kikötő elejébe a legsekélyebb részhez. Itt már némi hínár is van. Álltalában az olyan helyek ahol csónak is áll, és némi hínár is jelen van jók szoktak lenni. A második csónak mellett tettem be csak úgy vertikálisan a kis nimfát, amikor keményen lecsapott rá valami. A bevágásomra nagy ellenállás volt válasz. Kisebb csukát akasztottam. Csak remélni tudtam, hogy nem nyelte mélyre a csalimat. Rövid annál hevesebb csata után, végre sikerült kivennem a vízből. 37-38 cm éppen méret alatti csuka volt. A horgom a legjobb helyen, a szája szélében ült.


Elengedtem és dobáltam tovább. Pár percen belül újabb csukát akasztottam, de nem akadt neki jól a horog, elment. Egy darabig még ejtegettem a kis nimfát, de több akcióm itt nem volt. Ahogy továbbmentem, mintha a távolban egy ismerőst véltem volna felfedezni. Igazam volt. Egy munkahelyi kollegám áztatta a zsinórokat. Pontyot, keszeget próbált fogni, de úgy látszik ezen a napon, a békés halak sem voltak étvágyuknál. Ahogy ott beszélgettem vele közben dobtam párat az erősebbik botommal, amin egy gyöngyház színű Rapture Power Shad gumi volt. Az egyik dobás után már lábam előtt volt a gumi, a beton szélénél, amikor valami kegyetlenül leverte. Elfelejtettem bevágni a meglepetéstől. Így is megakadt neki a horog, de csak egy pillanatra. Mielőtt elment, mintha csukásan villant volna meg. Mérges voltam magamra. Úgy döntöttem ha már így alakult meghúzkodom vertikálisan a beton szélét a gumihallal. Már vagy 25m-ert is haladtam a betonnal párhuzamosan, amikor kapás. Nem akadt meg a horog... Tovább mentem, újabb kapás, de most ült a bevágásom. Volt ám meglepetés! A 7,5cm-es gumihallal sügért fogtam, ami nem volt nagyobb 15cm-nél.


Jót mosolyogtam a dolgon. Több helyen is meghúzkodtam még gumival a beton szélét. Egyetlen nagyon pendülős (olyan süllős) ütésem volt, de baromi nagy luftot ütöttem. Fogalmam sincs, hogy tudja ennyire megütni a gumit, úgy, hogy meg sem akad. Már délelőtt 11 is elmúlt, kicsit untam már a dolgot. Úgy döntöttem, hogy mielőtt elmegyek, a sekély részt még egyszer meghúzkodom, de most már szándékosan a nagyobb gumihallal. A csónakok közé ejtegettem be a gumit, csak úgy botvégről. Már a mólókar közepénél jártam, amikor egy sügér látványosan lekövette a süllyedő gumit. A következő beejtésnél egy társa aztán le is verte. Gyönyörű szép nagy sügér volt.



Érdekes, hogy ekkora csalinak nekimennek, de a nekik való apró csalik meg nem érdeklik őket. Pár dobással később történt egy érdekes dolog. Egy facsónak mellé dobtam be. A zsinórom felakadt a csónak peremén, egy faszálkán. Így a gumihalam vízközt lebegett. Le akartam piszkálni onnan éppen, amikor egy hal váratlanul megoldotta a problémámat. Vadul vitte gumit, de sajnos fárasztás közben lefordult. Pedig nem is tűnt rossznak... Tovább ejtegettem a gumihalat csónakok közé. Éppen egy két csónak közötti nagyobb szabad résznél pottyantottam be a plasztikot, amikor az első emelés után félreérthetetlen kemény ütés. Bevágtam, és kemény ellenállás volt válasz. Ahogy felhoztam a víz színére és láttam, hogy a fejét rázza közben, már tudtam, hogy süllő lesz. Tényleg az volt. 41cm-es süllő, a csónakok árnyékából.


Úgy döntöttem, hogy itt érdemes abbahagynom. Dél körül járt az idő, kezdett a nyakam is megégni, és éhes is voltam már. Így aztán pakoltam.

Összegezném kicsit a tapasztalataimat.
A Picasso nimfa jól működött kis patakos pecánál. Ette a sügér, a csuka, egy kisbalin, és egy domolykó is. Viszont egy olyan víznél mint a Velencei-tó nem jön be a finomkodás. Sokadszor tapasztaltam, hogy itt valamiért, a 7-10cm közötti csalik adják a legtöbb kapást. A Rapture Power Shad tovább bizonyította, hogy 7,5cm-es méretben, nagyon jó kis gumi.

Utószó
Ma hajnalban kinéztem ugyanoda. Összesen két kapásom volt, persze mire másra, mint a Rapture Power Shad 7,5cm-es verziójára. Jött egy szép sügér, és egy 36cm-es süllő, valamint végére egy kisebb csuka, amit el is felejtettem lefényképezni. Direkt vittem a finom cuccot is kis csalikkal, de azokra kapás se....



Nem vagyok márkafüggő. A botom Mitchell, az orsóm Ryobi, a zsinórom Berkley, a gumihal meg Rapture. Viszont úgy néz ki eddig, hogy ez a plasztik valami olyat tud, amit eddig egyik általam használt gumi se....