2015. május 19., kedd

Tizenöt perc

A pergetésben sokszor van úgy, hogy egy süket napot, pár percnyi csoda tesz emlékezetessé. Most is egy ilyen csodálatos 15 percről fogok írni. Az előjelek aznap rosszak voltak (mint általában mikor ráérek). Közelgő, hidegfront, nyomott idő, csökkenő légnyomás, stb... Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy hajnalban, nem a már megszokott útvonalamat járom be. Új vizekre evezek.



Nem akarom túl hosszúra nyújtani a dolgot. A hajnali új irány valahogy nagyon nem jött be. Rablóknak nyomát se láttam, így aztán kénytelen voltam visszatérni, a már járt ösvényre. Menet közeben megálltam pár süllősnek tűnő helyen, és megszórtam őket, közben fél szemmel a balinok rablásait fürkésztem. Sajnos nemigen volt mit. Láthatóan ők sem voltak elemükben, alig mozdult a felszín. Lassacskán elmúlt a hajnal varázsa, de se a süllők nem látszottak aktívnak, se a balinok. Lassan, tanácstalanul eveztem a nád mentén, de attól mégis egy jó 20m távolságban. Végre az egyik átjáró előtt balin durrantott. Aztán mégy egyszer. Nem mentem közel, Próbáltam távolról rádobni a rablásokra, a kedvenc saját készítésű wobbleremmel. A másodikat dobtam, amikor végre történt valami. Egy balin látványosan lekövette a csalim, sőt még meg is csípte hátulról, de a horog nem került a szájába. Már éppen kezdtem volna élvezni a dolgot, de hirtelen megszűntek a rablások.



Tanácstalanul evezgettem a nyílt vízen, Néha a gumikat emelgettem, hátha kóbor süllőbe botlok. Ha őnt láttam, wobblerrel dobtam rá párat. Kínomban körbedobáltam minden útba eső nádszigetet is, de a csend, teljes volt. Lógó orral visszafelé indultam. Lassan közeledtem ahhoz az átjáróhoz, ahol az előbb, a balinokat láttam rabolni. Messziről láttam, hogy forr a víz. Hú, mi van ott! Gyorsan odaeveztem. Tisztes távolságban álltam meg, és engedtem le a súlyt, nehogy elriasszam a rajt. Dobtam az elsőt. Egy métert jött talán a wobblerem, és bumm! Bármennyit is dobálok a villásfarkúakra, az az érzés amikor kegyetlen erővel odaver a csalinak, mindig váratlanul ér, és egyben felvillanyoz. Jól védekezett a halam, de azért nem volt kapitális. Gyorsan kivettem, megszabadítottam a horogtól, és a kötelező képek után el is engedtem.




A következő dobás nem adott halat. Új dobásra lendítettem a botomat. Szinte vizet sem ért a wobbler, amikor látványos felszíni fröccsenéssel újabb balin verte le.Olyan erővel támadt a fahalra, hogy bevágni is felesleges volt. Rövid fárasztás után, őt is a csónakba emeltem. Fótó, mehetsz....




Három üres bevontatás után, a negyedik dobás adta a következő halat. Most szinte a csónak oldalánál verte le a következő őn, a fahalam. Pár kirohanás után őt is megszeidítettem, és a csónakba emeltem. Búcsúzóul, jól lefröcskölt, ahogy visszaengedtem. Dobtam még párat, de közben, nem tudtam, nem észrevenni, hogy megszűntek a rablások. Szétugrott, a raj....  Az időt néztem rögtön, Tizenöt perc. Ennyi ideig tartott a csoda.




Az élmények hatására, visszatért az elveszett kitartásom. Még másfél óráig kerestem a rablókat teljesen hiába, Kicsit leangolt lettem újra, mire a kikötő felé vettem az irányt. Kikötés közben találkoztam pár horgásszal. Mindenki, csak panaszkodott, hogy süket a víz. Akkor, egy szavam sem lehet. Nekem, legalább 15 perc csoda jutott.....


2015. május 12., kedd

Túl csendes vizeken

A horgászatban, mindenkinek mást jelent, a csend. Valakinek a szélcsend, a tükörvíz ugrik be egyből, míg másnak egy magányos barangoláson, a "természet csendje", ami persze soha nem valódi csend, de mégis megnyugtató tud lenni. Nekem a csend, egy teljesen másfajta értelmezése jutott az eszembe, az írásom kapcsán. Az a csend, amikor hiába várom, hogy a hajnali fényekkel egy időben, beinduljon az élet. Alig látok kishalakat gyűrűzni felszínen, és hiába várom a balin se durrant. Nem látok menekülő kishalakat, vidáman ugráló pontyokat. Általában a hidegfrontok előtti, csökkenő légnyomásos időnél vannak ilyen időszakok. Ilyenkor békés halak se akarnak enni rendesen, de a rablók, talán még érzékenyebben reagálnak, az ilyesmire. Nehéz ilyenkor a pergető horgász dolga. Az egyetlen rablóhal, ami ilyenkor szokott némi kevés aktivitást mutatni, az a balin. Őket kergettem én is...

Úgy döntöttem a hajnal varázsát próbálom meg kihasználni. Korán, még sötétben érkeztem a kikötőbe. Gyorsan bepakoltam és elindultam befelé. Nagyjából tudtam merre szoktak rabolni hajnalban balinok, de azért nyitott szemmel, és füllel, eveztem. Gyenge délnyugati szél fodrozta a vizet, de ezen kívül teljes csend honolt. Legalább 20 perc evezés után érkeztem meg, a kiszemelt helyre. Mivel semmi balinra utaló jelet nem láttam, ezért az egyik torzsásnál letettem a súlyt. Gondoltam, ha már itt vagyok, dobok párat süllőre is. Semmi! A szélcsendes öblökben is, alig volt kishal mozgás. Negyed órányit dobáltam, de aztán meguntam. Közben már szépen világosodott. Ilyenkor már rabolni szoktak a balinok. Végre, az egyik távoli nádfal előtt, balin durrantott. Elindultam abba az irányba. Menet közben, felfedeztem egy alig észre vehető bejáratot a nádba. Mivel a halak úgysem voltak túl aktívak, gondoltam, megnézem mi a helyzet. Egy eldugott, belső öböl bejárata volt. Ahogy odaértem hirtelen locsogásra lettem figyelmes. Valahonnan a nád közepéről jött. Messziről le is tudtam figyelni a tetteseket. Kárászok ívtak a nádszálak között. A következő pillanatban, egy gyönyörű ponty ugrott, a csendes öbölben. Úgy döntöttem, hogy békén hagyom őket. Kijöttem az öbölből, és ismét a rablásokra koncentráltam. Illetve, csak szerettem volna, mert továbbra is süket volt víz. Kicsit tanácstalanul lassan evezgetve araszoltam. Aztán egyszer csak úgy 100m-re tőlem, bumm! Kicsit kivártam. Még két rablás után kezdtem elhinni, hogy megvannak. Óvatosan megkerültem a balinrajt, hogy a hátszél segítségével dobhassak rájuk. Mire letettem a súlyt, csend. Találomra dobtam egyet a kedvenc, saját készítésű wobbleremmel. Szinte el se hittem, de azonnal odavert neki egy balin, de valamiért, a horog nem akadt meg neki. Még egyet dobtam abba az irányba, de semmi. Következőre pár méterrel arrébb pottyant a vízbe a csalim. Egy métert se húztam, amikor, durr! Kisebb balin vert oda neki. Végre, megvan az első hal!


Jól összeugrálta nekem a csónakot, mire meg tudtam szabadítani a horogtól, és lefényképeztem. Nehezen aztán sikerült végre elengednem, és rendeztem soraimat. Vártam az újabb rablást, mint támpontot. Hopp, megvan! Ott csattant a következő. Dobtam vagy négyet az irányába. Volt is egy kapásom, de ismét csak odacsípett a csalinak. Pár méterrel jobbra, aztán ismét rabolt. Repült a wobblerem, és félúton keményen oda is vert neki egy balin. Be sem kellett vágnom a kapás ereje elég volt, hogy akadjon a horog. Kicsit nagyobb volt, mint az előző társa. Szépen küzdött a méretéhez képest. Hagytam, hogy kicsit kitombolja magát még a vízben, úgy emeltem be a csónakba. Gyorsan megszabadítottam a horogtól, és úgy fényképeztem.


Elengedtem az őnömet, és horgásztam tovább. Talán a harmadikat dobtam a legutóbbi hal óta amikor váratlan dolog történt. Egy hosszú dobás végén, mikor figyelmem már kissé elkalandozott, a csónak végétől egy méterre talán felrobbant a víz, és egy balin olyan erővel vert oda a wobbleremnek, hogy kis híján, azonnal szívrohamot kaptam. Rögtön le is rántott pár méter fonottat a dobról. Rövid, de heves fárasztás után, sikerült a csónakba segítenem. Megvan a harmadik!


Elengedtem a halamat, és már dobáltam is tovább. Volt is még egy akcióm, de sajnos nem akadt a horog. Aztán, történt valami. Egy másik horgász közeledett a csónakjával. Mire észbe kaptam volna, keresztülmotorozott a balinraj közepén. Én nem tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget, de balinok igen. Hirtelen csend lett. Túl nagy csend. Hiába fürkésztem a vizet, egyetlen rablást sem láttam. Vártam még egy tíz percet, de a csend állandósult. Elindultam, hát tovább. Beljebb már nem akartam menni, ezért visszafelé indultam. Jó fél órányi evezésre voltam, a kikötőtől. Lassan csorogtam visszafelé, közben folyton a vizet kémleltem, de semmi balinmozgást nem láttam. Hihetetlenül csendes volt a víz. A kikötőig visszaértem, úgy, hogy egyetlen rablást sem láttam. Mi legyen? Elnézzek más irányba? Inkább nem! Irány haza! Fél kilencre otthon voltam...


2015. május 10., vasárnap

Elvárások nélkül

Mindig, mielőtt horgászni indulok, megnézem az összes várható időjárási tényezőt, és eldöntöm, hogy nagyjából milyen elvárásaim lehetnek, az adott horgásznappal kapcsolatban. Most is így tettem. Közelgő hidegfront, ami maga előtt tolja a fülledt meleg levegőt, csökkenő légnyomás, szóval a legrosszabb, amire a pergető horgász számíthat. Hosszas tépelődés után, úgy döntöttem, hogy a második szabad napomon, nem is fárasztom magam az evezéssel, csak a partról horgászok. A tervek szerint reggel dobok párat balinra, aztán majd meglátom. Mivel az előjelek a lehető legrosszabbak voltak, egyetlen célt tűztem ki magam elé. Legalább 1db. halat fogni kell!

Eljött hát a hajnal. Fura, fülledt meleg hajnal, közel 15 fokos levegő hőmérséklettel. Még szinte sötétben érkeztem meg a partra. Lassan, ráérősen nyitottam szét a pálcát. A süllős gumival dobtam párat, meggyőződés nélkül. Igazából, vártam az első balin rablásokra. Aztán, végre megtörte a csendet, egy jókora, balinos durrantás. Indulhat a móka! Gyorsan, csalit cseréletem. A gumi helyére egy felszíni wobbler került. A választásom, nem a véletlen műve volt. Ez a csali tavaly több balint is adott. Most azonban az első rablás óta, csend honolt. Szokatlan csend. Így aztán, támpontok nélkül dobtam párat, de semmi nem történt. Aztán, végre egy rablás. Még el sem ültek hullámok, már pottyant is be oda a csalim. Semmi... Csalit cseréltem. Az előző nap is eredményes, saját készítésű került a kapocsba. Vártam egy rablásra, de nem jött. Dobtam egyet csak úgy. Most bezzeg rabolt, az ellenkező irányban. Közben egyre világosabb lett, de a rablások, csak nem lettek sűrűbbek. Hiába, a nyomott időt, ők is megérezték. Még közel negyven percet erőlködtem, de semmi nem történt. Mi legyen? Támadt egy ötletem. Megpróbálok sügért fogni, a szomszédos csónakkikötőben.

Tehát megnéztem a csíkos lovagokat. A kedvenc, tűspicces botomat nyitottam szét. Ezen 0 08-as fonott zsinór van, ami elé tettem, 1m 0,19-es víztiszta monofil előtétet. A zsinór végére, ahogy általában szoktam, kapocs nélkül kötöttem fel, a 2g-os fejet. A csali egy 5 cm-es sötétzöld gumihal, arany flitterekkel. Tavaly ez a gumi nagyon sok halat adott itt, ezért esett rá a választásom. A csónakok közötti résekbe pottyantottam be a gumit, és az orsó használata nélkül, majdhogynem vertikálisan próbáltam kapásra ingerelni, az apró ragadozókat. Az első húsz percben két kapást rontottam, de más nem történt. Ezek szerint itt jó helyen vagyok, de a sügér, nem éhes. Mi legyen? Rövid gondolkodás után a 2-os fejet 1g-osra cseréltem. Így sokkal lassabban süllyedt, a gumi fenékre, Hamar kiderült, hogy az elgondolásom helyes volt. Éles koppintással jelentkezett be, az első csíkos lovag. Megvan a terv, a becsülethal!


Hamarosan aztán párja is akadt. Nem volt nagy,de nekem nagy örömet okozott.


Határozottan jó ötlet volt könnyebb fejre váltani. A lassabban süllyedő csalinak, a kisebb sügerek is, bátran odavertek. Egyet le is fényképeztem. Érdemes figyelni az arányokat. A gumi 5cm....


Sajnos a csíkos barátaim is érezhették nyomott idő hatását, mert a szokásosnál jóval kevesebb kapásom volt. A legnagyobb sügér sem okozott nagy ribilliót. Az igazán szépek nem akartak enni....


Egész jól elszórakoztam egy darabig, de aztán történt valami. Fogtam egy kisebb sügért, de nem akadt neki jól a horgom. Kiemelés közben, a levegőben verte le magát, és szerencsétlenségemre, pont az előttem parkoló csónak aljába esett. Be kellett lépnem a csónakba, de ezzel tönkre is tettem a szórakozásomat.


Körbesétáltam, a kikötő másik felébe. Itt a csónakok közötti nyílt részt dobtam meg. Lassan vezetve a gumit, még 3 átlagsügér jött innen, Átmentem a kikötő egy másik sarkába. Itt mélyebb a víz. Általában, a szebb sügerek innen jönnek, de érdekes módon van, hogy teljesen üres a víz. Az első két csónak mellett nem is volt sügér. A harmadik mellett aztán végre ismét érezhettem határozott ütést, a sügér kapását.


Érdekes, torz hátúszójú sügért fogtam. Egyből beugrott, hogy süllőből is sok ilyen van, de az okát nem tudom. Látható seb nincsen ezeken a halakon, és régi sebre utaló forradásnyomok se. Mintha így születtek volna....  Még egyszer visszaengedtem ugyanoda a plasztik csalimat. Kemény ütés után megfogtam, a nap legnagyobb csíkos ragadozóját.


Messze volt kapitálistó, de egy ilyen kuka napon nagyon tudtam neki örülni. Alig, hogy elengedtem, még egy harmadik jelentkező is volt, a kis gumihalra.


Azt hittem itt végre beindul a móka, de hamar kiderült, hogy csak itt volt ennyi sügér egy kupacban. Fogtam még a következő csónakok környékén pár aprót, de őket már nem is fényképeztem. Ezután végigtapogattam csónakok mögötti nyílt részt. A szemben lévő nád elé dobtam, és szinte csigatempóval, aprókat emelve vontattam, be a csalimat.


Még fogtam egy pár apró, és két olyan közepes méretű sügért, de aztán süket lett a víz. Úgy döntöttem, nem is erőltetem tovább. Ahhoz képest, hogy lelkileg felkészültem a betlire, fogtam vagy 20db sügért biztosan,  Igaz, hogy ezek nem nagy halak, de aki szereti az igazi jó UL mókát, annak isteni szórakozás, az ilyen, 

2015. május 6., szerda

Balinos szezonkezdés

Hát úgy jártam, hogy két hétig, a víz közelébe sem jutottam, Meló mellett, tapétát vakartam, gletteltem, festettem, majd tapétáztam. A kemény két hét lezárásaként, még ott volt nagyfiam ballagása. Sajnos a tilalom utáni első hétvége, sem maradt szabad nekem. Mindenfelől jöttek a beszámolók az első fogásokról, én meg ki se jutottam. A hétvége után, kedden, végre én is elkezdtem a szezont. Ennek, az első pergetésnek, a beszámolója következik.

A hajnal első fényi már a parton találtak. Pánikszerű gyorsasággal téptem lefelé a csónakot takaró ponyvát. Horgászni akarok! Sajnos az időjárás, messze nem volt ideális, Hidegfront közeledett, ami szokás szerint maga előtt tolta a meleg levegőt. Csökkenő légnyomás, élénk délies szél már hajnalban, és napközben, szinte fullasztó meleg. Elég húzós tempóban eveztem kifelé. Tudtam, hogy viszonylag messzire megyek, időben akartam odaérni. A nád mentén, a torzsás részeken akartam keresni a süllőket. Közben persze figyelni a jelekre, hol van esetleg nagyobb kishal raj összeállva. Úgy terveztem, hogyha véletlenül balinokba botlok, hát nem megyek el mellettük. Dobok párat, nekik is...

Még majdnem sötétben raktam le a súlyt az első jónak tűnő helyen, Gumihal a horgon, kezdődhet a móka. Sajnos azonban, nem történt semmi. Minden idegszálammal koncentráltam, mikor jön a már jól ismert kemény, süllős, ütés, de nem jött. Súly fel, irány tovább! A második helyem egészen sekély volt, és emlékeim szerint durván torzsás. Rejtett horoggal, könnyedén meghorgászhatóak az ilyen pályák is. De most hiába szórtam a plasztikot. Súly fel! Újabb, hosszabb evezés következett.  Egy nádsziget mellett raktam le a súlyt. Tudtam, hogy a fenéken itt is vagy húsz méteren át, torzsákon bukdácsol a gumi. Hát, itt se tört meg a jég. Közben, balinrablásokra lettem figyelmes a közelben. Felvettem a súlyt, és beálltam úgy a csónakkal, hogy elérjem a rablások helyét is, de még akár a torzsás nádszigetet is megdobhassam, ha kell. Felszíni csalit raktam a kapocsba, és elkezdtem dobálni a rablások irányába. Semmi! Mit rakjak fel? Télen álmodtam magamnak, egy balinoknak szánt wobblert. Vékony, pálcika formájú, és csak egy nagyon kicsi 90 fokban álló terelőlapja van. Még télen kipróbáltam. Az alapból úszó csali, bevontatás közben tök egyenesen jön, mint egy darab fa (thrill), kb. 5cm-el a víz felszíne alatt. Talán a harmadikat dobtam vele, amikor a még szinte beeső wobbler alatt felrobban a felszín. Kisebb balint akasztottam. Nem volt még méretes se talán, de saját készítésű wobblerrel fogtam.


Hát így alakult, hogy a szezon első hala, egy balin lett. Visszaengedtem, majd újra dobálni kezdtem, most már kicsit nagyobb önbizalommal. Az egyik dobás után talán egy métert jött felém a wobblerem, amikor újabb kemény kapásnak vághattam be. Ez a hal már nagyobbnak tűnt, és tényleg az is volt. Szép, hosszú, sovány balin, Látszott rajta, hogy nemrég ívhatott le.



Ezek után még egy rontott kapásom volt a saját wobbleremre, de aztán csend lett. Súlyos csend.

Most jöhetne az a rész amikor órákig ecsetelem a nagy semmit, de nem fog jönni. Ugyanis, innentől bárhol álltam meg, sehol, semmi. Egyetlen kapásom volt még, amit viszont én bambultam el elég csúnyán. Késve vágtam be, és luft lett a vége. Mire feladtam, már majdnem dél volt, és közel 30 fok meleg. Az erős déli széllel is megszenvedtem kifelé menet. De nem is húzom tovább az időt, a nagy semmi körülírásával. Csupán még egy dolog a végére, Két hét szabin vagyok, így most talán gyakrabban kijutok. Ma is voltam, és egy jót sügereztem, de ez majd a következő szösszenetem tartalmában lesz olvasható....