2016. február 23., kedd

Wobbleres domolykós

Kevés időm van mostanában írogatni, de mivel sokat késtek a területi jegyek, sajnos nincsen sok új élményem. A mostani történet se tegnapi, de most volt időm leülni megírni. Szóval, pár nappal az előző bejegyzésemben leírt peca után, ismét a domolykókat vadásztam.  A mostani szösszenetem tanulsága annyi, hogy a gyors alkalmazkodás a körülményekhez, a sikeres pergetés egyik kulcsa.

Egy hétköznap reggel indultam az újabb domolykóvadászatra. Munka előtti pár órás dobálásra készültem. Ahogy megálltam a parton, és a vízre néztem, rögtön látszott, hogy valami változott mióta utoljára itt jártam. A víz kisebb lett, és sokkal tisztább is. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de hamar kiderült, hogy bizony, a módszeren is változtatni kell. A szokásos apró 1,5g-os jig, ilyen vízállásnál, már soknak bizonyult. Bár 2-3 domit kiszenvedtem így is, hamar rájöttem, hogy aznap nem nem a plasztik csalikkal tudok majd sokat fogni.




Egy pillanatra ugyan elgondolkodtam, hogy kötök egy még könnyebb fejet, de rájöttem, hogy azzal meg nem tudnák elég nagyot dobni. Így aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a wobbleres doboz után nyúltam. Tudtam, hogy olyan wobbler kell, ami nem teljesen a vízfelszín közelében megy, hanem a felszín alatt úgy 20-30 cm-el. Elsőre egy sárgás fekete piros, és fekete pöttyökkel tarkított kis sajátot kötöttem fel. Hamar kiderült, hogy a választás jó volt. Első dobásra kapás. Keményen odavert neki egy egészen jó domi. Némi erőszakosra vett fárasztás után, sikerült is kivennem egy fotó erejéig a vízből.


Hamar megfogtam a társát is. Folyással szembe dobva verte le a fahalat igen határozottan. Egy egészen szép, de kissé viharvert hal volt. Jó választás volt a wobbler....


Pár dobással később aztán megtörtént a tragédia, beszakadt a saját készítésű csoda. Keresetem mit köthetnék fel helyette. Az kezembe akadt egy egészen fura darab. Még valamikor tavaly készült, de talán ki se próbáltam még. A festése miatt volt szokatlan. Ezt a wobblert zöldre alapoztam, és sárga pöttyökkel díszítettem. Soha nem csináltam még hasonló színű fahalat. Hal van előttem bőven, próbáljuk ki! Első dobásra leverte egy domolykó a "zöld szörnyet".....



Érdemes volt tehát kipróbálni. Pár dobással később aztán újabb domi kívánta meg a "zöldséget".


Innentől beindult a móka. Szinte folyamatosan volt kapásom. A kisebb halakat már nem is fényképeztem, csak gyorsan visszaengedtem őket. Az egyik kapás után aztán, karikába feszült a lágy UL. pálca. A halam elsőre a part menti növényzetet célozta meg, de sikerült kifordítanom belőle. Taktikát változtatva a sodrás erejét kihasználva próbált menekülni, de én voltam az erőszakosabb, így hamarosan parton találta magát.


Miután visszaengedtem, folytattam, ahol abbahagytam. Ha nem volt kapás, csak lejjebb araszoltam picit, és folytatódott a móka. A halak aznap igen határozottan kaptak, és az évszakhoz képest kimondottan erőszakosan védekeztek.


Az egyik helyen aztán érdekes dolog történt. Egy túlparti csendes langóba dobtam. Éreztem, hogy egy domi megüti a wobblerem, de éppen csak egy ütés volt, semmi több.  Másodszorra ugyanez. harmadszorra már meg sem ütötte. Taktikát változtattam. Összekuporodtam a parton, és hagytam öt perc pihenőt a helynek. Az idő lejárta után, ismét beejtettem a wobblert a túlpart elé. Ahogy megindítottam, kőkeményen leverte egy domolykó. Na végre! A bot ismét felvette a C alakot, jelezve, hogy megint egy szebb hallal van dolgom. Pillanatok alatt beugrott az innenső parton, a növényzet alá. Megizzadtam mire kijött belőle, de szerencsére addigra el is készült az erejével.


Folytatásban még sikerült pár kisebb, és közepes méretű halat fognom. A végére igazi élménypeca lett ez a nap is.


Sajnos az időm viszont elfogyott, így pakolni kellett. A nap végére egy jó 25 db körülfogtam domolykót, ami szerintem a körülményekhez képest egy nagyon jó eredmény. A leapadt, kristálytiszta vízben, a halak már sokkal óvatosabban viselkedtek, viszont a csaliváltás is egyértelműen jó tett az eredményességnek. Remélem, mikor legközelebb megyek, ugyanilyen jót tudok horgászni!

2016. február 14., vasárnap

A csoda két órája.

A múltkori jó sikerült domolykós peca után vágytam vissza a vízre, A feleségem ilyenkor látja rajtam, hogy bár fizikailag otthon  vagyok, lélekben valahol máshol járok. Vasárnap a peca másnapján, éppen a közös ebédkészítés folyt. Ez nálunk, amolyan soha meg nem beszélt, állandó program. Együtt főzünk, közben beszélgetünk. A késői kelés miatt az ebéd megcsúszott kissé, és vele együtt csúszott az én délutánra tervezett pecám is. Jó későn, délután kettőkor tudtam elindulni. Pici fejszámolgatás. Fél óra az út majdnem, így lesz kb. két órám horgászni. Pár halra talán elég....


Fél három előtt pár perccel meg is érkeztem. Most nem az előző nap bevált helyre mentem, hanem egy másikra, amiről tudtam, hogy a domik egyik kedvelt tavaszi tartózkodási helye. Kiugrottam  a kocsiból, gyorsan kikaptam az UL. motyót és irány a víz. A parthoz érve teljesen ledöbbentem. Hihetetlen mennyiségű hal volt előttem. Talán még soha nem láttam, ehhez hasonló tömegben álló halakat. Reszkető kézzel dobtam az elsőt, a kis twisteremmel. Egy métert sem tudtam húzni, és bumm. Megvan az első hal!


A folytatás minden elképzelésemet felülmúlta. Nyolc domolykót fogtam egy helyben állva. A szokásaiktól eltérően, most nem ugrottak szét, és mintha az óvatosságukat is elhagyták volna. Mohón zabáltak. Volt olyan dobás, amibe két rontott, és egy halra váltott kapás is belefért.






A halak nem voltak túl nagyok, de rengetegen voltak. Kicsit lejjebb araszoltam. Itt minden ugyanúgy folytatódott. Valahol tíz darab hal felett elvesztettem a fonalat, és már nem is fényképeztem minden halat. Hihetetlen volt átélni, hogy szinte minden dobásra jutott kapás.



Ahogy haladtam tovább lefelé a kapásom ugyan kevesebb lett, de a halak mérete viszont nőtt.

.

Még egy kicsit lejjebb araszoltam. Dobtam egy szép hosszút. A twisterem  a szemközti növények előtt pár centivel esett a vízbe. Ahogy megindítottam azonnal leverte egy hal keményen. Szépen meghajlott a pálca. Kétszer kellett a növények elől kifordítanom, de aztán végre a parton volt.


Pár perccel később a jelenet megismétlődött, Újabb szép domolykó....



Még ilyet januárban! Tovább araszoltam lefelé. Pár kisebb domi után, ismét szinte a beeső csalit verte le egy hal. Megint karikába feszült a pálca a kezemben. Rövid, de heves fárasztás után, sikerült a partra segítenem, egy fotó erejéig.



Ahogy lejjebb mentem, hirtelen üres lett a víz. Itt már egy darab hal se volt. Érdekes. Visszamentem oda ahol kezdtem a dobálást. Hihetetlen, de mintha most érkeztem volna. Első dobásra domi....


Aztán újabb, és újabb kapások, és megfogott domolykók. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy már az motoszkált a fejemben, hogy valószínűleg meghaltam, és most a paradicsomban vagyok....


Rádöbbentem, hogy fogalmam sincs mennyi halnál járok. Szinte folyamatosan volt kapásom, és folyamatosan húztam a halat. Valószínűleg már itt elhagytam a 30 db-ot. Menet közben, ellenőrzést is kaptam. Bár meglepődtem a dolgon, örültem is neki. Általában az ilyen kis vizek mostohagyereknek számítanak, ritka az ellenőri jelenlét. A domolykók közben nem álltak le. Szinte folyamatosan görbült a pálca, egy-egy újabb mohó kis torpedó alatt.


Az egyik bedobás után fura kapásnak vágtam be. Szinte csak rázogatta a hal a spiccet. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de a bevágás ült. Egy bodorka volt a tettes. Biztos domolykónak érezte magát....


Lassan aztán közeledett az alkony, és a kapások is ritkulni kezdtek. Pár domolykó még belefért a végére, de aztán abbahagytam. Pontosan két órát dobáltam.


Kissé fáradtan, de boldogan csomagoltam el a felszerelésemet. Ez a nap, nekem maga volt a csoda, még akkor is, ha az igazán nagy halak elkerültek. Hazafelé a régi emlékek ugrottak be. Amikor még a kedvenc kis patakomban is hasonlóan nagy rajokban lehetett látni a domolykókat. Vajon az a víz, még valaha visszanyeri régi fényét? Gyanítom nem. Remélem, hogy ez a kis víz, viszont túléli a mohó embert, és sok szép élményt okoz még nekem!

2016. február 6., szombat

Tavasz január végén

A  legutóbbi írásom után, egy jó darabig nagyon el voltam kenődve, így nem is voltam kint horgászni se. Aztán lassan elkezdett az időjárás megenyhülni. Ez az enyhülés addig fokozódott, hogy egyszer csak tavaszi idő lett. Nappal, tíz foknál is melegebb hőmérsékleteket mutattak a hőmérők. A szép idő meghozta horgászkedvemet is. Egy szombati délutánon ellátogattam az egyik kis kedvenc vizemre, domolykókeresőbe. A cél, legalább egy domolykó megfogása.

Éppen delet harangozhattak, mikor leparkoltam az öreg Opelt. Csak egy UL. pálcát ragadtam magamhoz, és a hozzávaló műcsalikat. Egy viszonylag sekély kiszélesedő részt néztem meg először. Elképesztő módon élt a víz. Itt is, ott is sötét árnyak suhantak el, és még kisebb szedéseket is láttam. A látvány egy pillanatra lenyűgözött, aztán észbe kaptam, és a már kotorásztam is a táskában egy wobbler után. Egy felszín  közelében járó, hernyószerűséget választottam. Már az első dobásra volt egy odacsípésem. A második hosszabb dobás aztán már halat is adott. A csatorna közepén járt a kis fahal, amikor két kisebb csípés után, keményen leverte egy domolykó. Jó közepes méretű, egészséges hal volt. A kitűzött cél, teljesítve....



Pár dobással később, megismétlődött az egész jelenet. Újabb domolykót tessékeltem ki a vízből, egy fénykép erejéig.


Beindult a móka. Egy kapásom volt beesőre is, ami januárban igencsak ritka dolog. Hét darab domolykóig meg sem álltam. Egyik sem volt egy óriás, így felesleges lenne, a kőkemény fárasztások részleteit hosszan ecsetelni, mert nem volt ilyen,




Időközben megérkezett Csaba barátom is. Hozta nekem az új Relax twistereket. Nem véletlenül hangsúlyoztam ki a csalit, mert a továbbiakban fontos szerepe lesz neki. Otthagyva a sekély kiszélesedő részt, egy kicsit húzósabb, de mélyebb részen folytattuk. Érdekes módon itt a wobblerre már csak pár kisebb koppintásom volt. Így felkötöttem helyette egy apró 1,5g-os jiget, amire a friss szerzeményt, egy csillogó flitterekkel tarkított, barnás twistert tűztem. Első dobásra, meg is lett az eredménye a váltásnak. Hozzám meglepően közel, erőszakos kapással jelentkezett az újabb domolykó.


Még két társát sikerült megfognom, szinte perceken belül.




Kiderült, hogy a twister színe, és a mérete pont ideális volt, a tiszta vízhez. Szinte folyamatosak voltak a kapások. Nem is volt már kedvem minden halat fényképezni. Ha néha eszembe jutott, lőttem egy képet, de inkább megpróbáltam élvezni a semmiből jött sikert.



A legjobbnak tűnő részt hagytam végére. Érdemes volt. Itt végre akasztottam egy kicsivel szebb domit. Sajnos ő sem volt igazi óriás, de már szépen megdolgoztatta a botomat.


Visszafelé indultam. Kifelé menet még rontottam pár kapást, és fogtam egy kisebb domolykót....


Ő volt aznap a tizenhatodik halam. Mivel ezt szakaszt már jól szétdobáltam, úgy döntöttem megnézek egy másikat. Bevágtam a kocsiba a cuccot, és feljebb mentem a csatornán. Percek múlva meg is érkeztem. Ez a szakasz ősszel sok sügért szokott adni, de most télen sajnos a nagyját kiszedegették babahallal úsztatva, és a pályafutásukat sügérfiléként fejezték be. Jellemző erre a szakaszra, hogy a sügér mellett van domolykó is, és kisebb-nagyobb csukák is. Cserébe viszont agyon van horgászva. Bíztam a jól bevált twisterben, így fent hagytam. Hát ezen részen már nem volt olyan pörgős a peca. Üres helyek jöttek sorban, Az egyik beállóban aztán, rögtön a part szélében, mintha egy csíkos test villant volna meg a csalim mögött. Vissza is dobtam azonnal. Párat emeltem a plasztikon, és akkor láttam, hogy újra megvillan az a csíkos test. A következő pillanatban már a tompa ütést is éreztem. Bevágtam. Megvagy!


Duci sügér volt a tettes. Gyorsan elengedtem, és a próbáltam társai után nézni, de nem találtam őket sehol. Úgy nézett ki, jól dolgoztak a helyi erők. Lassan közeledett az alkony is, ezért kifelé indultam. Megpróbáltam olyan helyeket is végigdobni amiket odafelé kihagytam valamiért. Pont az egyik ilyen helyet erőltettem, amikor a növény mellett valami nagyon keményen leverte a csalimat. Karikába feszült a botom. Na ez már valami jobb hal lesz. Sikerült kétszer is kifordítanom a hínárból, már előttem pacsált. Domi! De már a szebbik méretből. Éppenhogy, de sikerült kézzel elérnem...


Tovább bandukoltam kifelé, miután a nap királynőjét (királyát?) szabadon engedtem. Útközben volt ismét egy sügér akcióm, de sajnos kirázta az apró jiget. Már tényleg kezdett eléggé sötétedni, amikor újabb kemény ütésre reagálva bevágtam. Ismét karikában maradt egy pillanatra a pálca. Na, ez meg csuka.
Jókora csetepatét csinált. Méretéhez képest meglehetősen erőszakosan védekezett, de mivel a horog a szája szélében ült, nem tudta a csalimat lerágni se.


A csuka után még dobtam párat, és akasztottam is valami nagyobb halat, ami pár másodpercig volt csak a zsinórom végén. Sajnos rosszul akadt neki a horgom, így sose tudom meg mi volt az. Lassan, szinte teljesen besötétedett. Befejeztem. A végeredmény 17 domolykó, 1 sügér, és egy csuka. Soha rosszabbat!

2016. február 1., hétfő

Pár nap alatt....

Sokan tapasztaltuk már, hogy a jó dolgok nem tartanak örökké. Nem csak, hogy nem tartanak örökké, hanem sokszor sokkolóan rövid idő alatt tud nagyot fordulni a kocka, és a jóból, egy pillanat alatt rossz lesz. Érvényes ez a dolog, nem csak a horgászatra, hanem az élet minden területére. Most viszont, a horgászatról lesz szó. A bevezetőm végére csak egy szót írok le, és szerintem innentől sejthető lesz, az irományom lényege. KORMORÁN.

Amikor szép az élet...

Végre eljött a hétvége, és egy délutánra el tudtam szabadulni, horgászni. Nagy túrát nem terveztem, a kedvenc patakom városi részét akartam bejárni. Így aztán percekkel indulás után, már meg is érkeztem. Az idő is szép volt, a madarak is csicseregtek.... Na azt azért nem, de a januárhoz képest enyhe 4-5 fok körüli hőmérséklet fogadott, mérsékelt széllel. Enyhén fátyolfelhős égbolt, szóval minden szép. Tekintettel arra, hogy nem volt fagy, gumicsizmába ugrottam, és nekivágtam a pecatúrának.  Csak egy UL botot vittem magammal, a hozzá illő apró gumikkal. Ránéztem vízre. Kicsit magasabb, mint volt a napokban. Remélem, ez nem lesz gond.... Az első pár helyet már csak megszokásból dobálom végig, Az idén nemigen adtak halat, pedig más teleken, pár domolykót szoktak tartani. Nem is történt semmi. Aztán lassan egy olyan pályára értem, ahol szinte mindig telel pár domi. A másodikat dobtam, amikor kis kopp, majd egy határozott kapás. Megvagy! Rövid harc után a parton volt az első domolykó.


Gyönyörű, méretéhez képest vaskos domolykó. Az 5cm-es gumihalam horga a szája sarkába akadt ahogy kell. Visszaengedtem, aztán folytattam. Itt nem volt több kapásom, ezért kicsit lejjebb araszoltam a parton. Az elsőt dobtam amikor már szinte a lábam előtt dörgölt oda az újabb domi a gumihalamnak. A rövid zsinór miatt kissé heves, de rövid fárasztás után, végre a kezemben tarthattam a második halamat,


Őt is elengedtem a kötelező fotó után. Óvatosan, egyre hosszabbakat dobva derítettem fel a terepet. Az egyik dobás után alig jött pár centit a csalim, apró, de annál határozottabb koppintásra vágtam be. Domi helyett, egy kisebb süllő gyűrte be a plasztikot.


A folytatásban több rontott kapásom is volt. Tudtam, hogy kezdenek gyanút fogni a halaim. Egyre hosszabbakat dobtam, a dobótávom határait feszegetve. Az egyik ilyen hosszú dobásom, végre eredményes is volt. Újabb domi. Talán egy kicsivel kisebb, mint az eddigiek, de domolykó.


Itt aztán vége lett a jó világnak, ezt a rajt sikerült szétugrasztani. Elindultam hát, új helyet keresni. Hosszú süket egy óra következett. A decemberben megtalált kisebb süllőknek, és a sügereknek, nyomukat se láttam. Pedig próbáltam játszani, a csali fajtájával, és a színekkel is. Kissé bánatosan, már visszafelé araszoltam, amikor az egyik helyen, egy bokor árnyékából, újabb rabló támadta be a gumihalamat. Egész jó hajladozott az UL pálca. Ismét egy domolykót fogtam. De szép ez a nap!


Tovább mentem visszafelé. Lassan közeledett az alkony, és szerettem volna még, az első helyet megdobálni, ami több domit is adott az elején. Mire odaértem tényleg nem maradt sok idő. Az első pár dobás nem adott halat, de aztán egy hosszú dobás után ismét éreztem a határozott koppintást, és megfogtam az utolsó halamat aznap. Ismét egy jól táplált domolykó csapott le a gumihalamra.



Kifelé menet még dobtam párat. Volt is rontott kapásom még, de már nem bántam, hogy nem fogtam több halat. Ez a nap így is szép volt. Januárban 5 domolykó, és egy kis süllő, ezen a kis vízen felér egy kisebb csodával. Jókedvűen indultam haza....

A fekete leves...

Egy héttel később ismét akadt egy szabad délutánom. A korábbi szép nap sikerein felbuzdulva, a pataknak ugyanazt a szakaszát szemeltem ki magamnak. Az időjárás változott a legutóbbi alkalom óta. Megérkezett az újabb hideg hullám, nappal se nagyon mértünk nulla foknál melegebbet. Domolykókra számítva, ismét az UL motyót vittem magammal. Már a pálya elején gyanús volt, hogy mintha két nagy sötét színű madár rebbent volna fel az egyik fűzfáról. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.  Elkezdtem dobálgatni. Gyanúsan csendes volt minden, egy apró koppintásom se volt. Elértem a múltkor sok halat adó szakaszt, de sajnos a csend folytatódott. Váltogattam a csalikat. Twister, kis ízesített gumihal, nagyobb sötét színű gumihal, gyöngyház színű gumihal. A víz azonban csak hallgatott. Elkeserítő kapástalanság.... Lassan mentem egyik helyről a másikra, de semmi.


Ahogy mentem a parton egyszerre csak szárnyak suhogása ütötte meg a fülemet. Felnéztem, és megértettem mindent. Kormoránok. Nem voltak ott nagy tömegben, de voltak. Elsőre egy jó 4db-ot riasztottam fel, de ahogy haladtam egy feljebb újabb, és újabb 3-5 fős csoportok riadtak fel. Időközben a parton is felfedeztem nyomaikat. Először egy döglött, de meg nem evett keszeg szúrt szemet, majd megláttam a fehér színű kormoránürülék foltokat.




El voltam kenődve teljesen. Hát már, a patakot se hagyjátok békén?  Álltam a víz partján, és csak úgy megszokásból dobtam párat. Persze süket volt a víz. Időnként kitörtem a befagyott spiccgyűrűből jeget. Aztán már nem is dobtam. Csak álltam és néztem lassan csordogáló patakot. Most olyan békésnek tűnt.  Semmi nem utalt arra, hogy talán még egy órával ezelőtt is, itt bizony igazi mészárlás folyt. Aljas, tollas gyilkosok tizedelték meg a patak, amúgysem túl acélos halállományát. Vajon hány sügér, és kisebb süllő, és csuka csúszott le torkukon? Elkeseredtem. Sírni tudtam volna... Az orrom előtt elsuhanó jégmadár sem tudott jókedvre deríteni, pedig az ő látványuk általában feldobja a napomat. Lassan, nehéz szívvel elindultam kifelé. Menet közben gondolkoztam kicsit. Az eddigi tapasztalatim szerint a kormoránok egyik nagy túlélője, pont a domolykó. Talán a híres óvatosságuk, vagy rejtőzködési képességük miatt, de ők szokták legjobban megúszni. Viszont a többi halfaj nem menekülhet....