2015. november 13., péntek

Újra Adonyban

A legutóbbi szabad hétvégém, eléggé érdekesen alakult. Vasárnapra a Velencei tóra készültem, de nem jöttek jó hírek. Aztán a hét vége felé, felvettem a kapcsolatot Zámbó Zsolt barátommal. Hívott, hogy menjek inkább Adonyba, a holtágra. Pár óra múlva, már részleteket egyeztettük. Így aztán vasárnap, egy kiadós reggeli után, autóba vágtam magam, és meg sem álltam a holtág partjáig.

Egy óra múlva már a víz mellett csapódott be, az öreg Opel ajtaja, a hátam mögött. Az idő szép volt, kimondottan meleg, az évszakhoz képest. Zsolt, már várt rám. A csónakba pakolás után, késlekedés nélkül ki is futottunk. Előre meg volt beszélve a haditerv. Sügerezésel kezdünk. Elsőre, apró twistert tűztem a jigre. Nem volt rá érdeklődő, így váltottam egy természetes színű apró gumihalra. Pár rontott kapás után aztán végre, a horog is akadt. Gyönyörű sügért akasztottam!


Nem sokkal később, még két kapást rontottam, de más nemigen történt. Zsoltnak sem sikerült fogni, így közös megegyezéssel a kősüllők után néztünk.  Ez már teljesen más jellegű pálya volt. A sekély part menti víz helyett, amiben a sügért kerestük, itt már 6m körüli mélységek voltak. Nehezítésképpen, jókora vízbe dőlt fák között kellett keresni a halakat. A csekély súlyú jigek helyére nehezebbek kerültek, és valamivel nagyobb gumikkal kezdünk játszani.  Az első pár dobás meg is hozta az első kapást nekem. Egy meseszép, negyven centiméter körüli kősüllőt akasztottam. A finom pálcával, óvatosan felpumpáltam az ágak közül. Már szinte a kezemben éreztem a halat, amikor váratlanul, egy fejrázással megszabadult a horgomtól. Egy pillanatig kővé dermedten álltam. Nem sok kősüllőt fogtam életemben, de ez a hal, biztosan a még olyannak is örömet okozott volna, aki napi szinten perget kősüllőre. Kicsit magamba roskadva folytattam, de aztán hamarosan egy újabb kapás. A horog most jól akadt, így végre kezembe vehettem az első idei kősüllőmet.


Kb. feleakkora volt, mint az előző, de mégis örültem neki. A fényképek után, gyorsan vissza is engedtem. Egy pillanat alatt tűnt el a mélyben. Sajnos, a folytatás nem sikerült ilyen parádésra. Zsoltnak eddig se volt kapása, és most már nekem se. Cserébe viszont, akadtunk, szakadtunk, vészesen fogyni kezdtek a dobozomban, az apró jigek. Rövid megbeszélés után pozíciót váltottunk.  Az új helyünk is hasonló volt az előzőhöz, annyi kivétellel, hogy itt legalább egy kis akadómentes pálya is akadt. Hamar akasztottam itt is egy kősüllőt.


Aztán még egyet.



Utána volt még két rontott kapásom, aztán csend. Szegény barátomat sajnáltam igazán, hiszen neki még kapása se nagyon volt. A hirtelen jött meleg nem tett jót a kövesek kapókedvének. Még jó fél órányi erőlködés után, ismét új helyen vetettünk horgonyt. Úgy döntöttem, hogy módszert váltok. Drop Shotra váltottam. A hatás döbbenetes volt. Az eddig süket vízből, egyik kapás jött, a másik után. Egyetlen apó hiba volt csak a dologban. A kősüllők apraja, valamiért, mágikusan vonzódott az ilyen módon felkínált plasztik csalikért.




Ebből a méretből, nagyon gyorsan kitermeltem, több mint tíz darabot. Végül aztán, be kellett látnom, hogy ez így nem lesz jó. Helyet változtattunk ismét. Ezzel viszont el is múlt a drop shot varázsa. Pár kisebb ütésen kívül, semmi. Zsolti közben a csalikkal kísérletezett. Nagyobb gumikat tűzött, egészen a 7 cm-es méretig. Egyszercsak bevágott, és a botja karikában maradt. Végre valami jobb hal! Tényleg az volt. Kősüllő helyett, süllőt akasztott. Nem is csúnyát....


Nemsokkal később aztán olyasmi történt, amit ma sem tudnák megmagyarázni. Beakadtam egy víz alatti ágba. Aznap, ez a sokadik akadás volt. Én meg elkezdtem a bottal húzni, de valahogy jobban mint akartam, és reccs!  A botom felső tagja, az illesztés felett pár centivel eltörött! Ó te barom! Persze, tépjed csak ki a bottal a fát! Ráadásul fonottal.... A mai napig dühös vagyok magamra, ha visszagondolok a történtekre. 100%-ban csak magamat hibáztathatom. A szerencsém az volt, hogy az erősebbik botomat is bepakoltam, így nem kellett feladnom teljesen a pergetést. A "durvábbik cucc" elnevezés a szokásos süllős balinos, csukás botomat takarta. Egy 5-21g-os Mag Pro bot, 12-es fonott, 25-ös monofil előtéttel. A kapocsba egy 5cm-es Berkley Felx Cutt Shad került, 5g-os cseburaska fejjel felkínálva. Hamar kiderült, hogy jó választás volt a csali. Egy ránehezedős kapásnak bevágva újabb kősüllőt fogtam, majd perceken belül a testvérét is a kezemben tarthattam egy fénykép erejéig.



Később rájöttem, hogy a durvább cuccnak, csak előnyei vannak. Kicsit bátrabban dobhattam az ágak közé, mert ha akadtam is, 10-ből 8-szor, vissza is adta a fa, a csalimat. Kitapogattam, hogy pont előttem, volt egy keresztben álló ág. Ezen túldobva, volt egy jó 6-7 m tiszta terület, és ha időben felhúztam a gumit, el sem akadtam. Másodszor vezettem itt végig a gumihalam, amikor határozott kapás. A bevágásom ült, és érezhetően valami jobb halat akasztottam. Az erősebb felszereléssel könnyedén átvezettem a faág felett. Süllő! Nem is olyan rossz!


Visszaengedtem a halamat, és újra pergetni kezdtem. Közeledett már az alkony, a levegő is hűlni kezdett. Láthatóan, ahogy fogytak a fények, úgy fogyott el a halak amúgy sem túl acélos kapókedve. Még egy utolsó kősüllőt sikerült becsapnom.


Sajnos, ezek után már, hamar vége lett a napnak. Hiába raktunk nagyobb gumikat fel, a fénnyel együtt a halak étvágya is eltűnt. Felvettük a súlyokat, és a part felé indultunk. Mire kikötöttünk, sötét lett. Elbúcsúztam a vendéglátómtól, és elindultam hazafelé.

Az autóban hazafelé, elgondolkodtam. Bár nem evett a hal, mégis szívesen voltam Adonyban, és még halat is fogtam. A bottörés, egyszerűen az én hibám volt. Egyrészt, minek kellett nekem a fát tépni a bottal, ráadásul fonott zsinórral? Másrészt eleve rossz volt a felszerelés kiválasztása is. A durvább cuccnak egyértelműen csak előnyei voltak. Kapásom nem volt rá kevesebb, de feleannyit  se szakadtam vele. Remélem, hogy hamarosan ismét lejutok Adonyba.....

2015. november 9., hétfő

November elején

Az utóbbi időben többször is pergettem sügérre, és domolykóra. Ezek mindegyike pár órás villámpeca volt, egy olyan vízen, amiről semmit nem szeretnék megosztani. Ezért ez a bejegyzésem egészen rendhagyó lesz. A szöveget teljesen mellőzve, csak képekből fog állni. A képeken is csak a halak szerepelnek. Sajnos szükség van erre a nagy titkolózásra, hogy még sokszor tudjak itt szórakozni,....






















Ígérem, hogy a következő bejegyzésem, sokkal olvasmányosabb lesz....