2015. június 20., szombat

Váratlan domolykófogás

Hogy is van ez? A domolykóvadásznál, váratlan domolykófogás?  Pedig, van ilyen. A kedvenc patakomnak, vannak bizonyos szakaszai, ahol soha nem fogtam még domolykót. Az ilyen helyeket, ki is szoktam hagyni, a célzottan domolykós pecáim során. Éppen ezért, ha véletlenül egy ilyen helyen fogok domit, az mindig meglepetésként ér. Ha ráadásul egy termetes példányról van szó, a meglepetés még nagyobb....

A történet egy nagyon meleg, júniusi nap, estéjén kezdődött. 18:00, elindultam horgászni. A patak egy hozzánk közeli részére indultam. Ez már a kedvenc kis vizem, alsó szakaszának számít. Lassú folyású víz, iszapos meder, sok hínár. Nem egy tipikus, domolykós pálya. Fogtam már ezen a részen sügért, kisebb süllőket, és balinokat. Időnként, sügerezés közben, fogtam ugyan egy-egy kisebb domit, de keveset. Szóval hamar a tetthelyre értem. Az egyik kedvenc részemen egy híd alatt kezdtem horgászni. Itt ha jól alakul az év sügért szoktam fogni. Most viszont nem voltak itt. Hiába cserélgettem a csalikat, egy-egy bágyatag koppintások kívül nem történt semmi. Csalódott voltam. Az utóbbi években nagyon megfogyatkozott a patak sügérállománya, pedig pár évvel ezelőtt még szinte hemzsegtek a vízben. Az okokat sejtem, de ezt most hagyjuk.... Feljebb mentem. Találtam is egy szimpatikus kis helyet. Apró barna szín nimfával próbálkoztam. A harmadik dobásra éles kopp! Kisebb süllőt sikerült akasztanom.


Kicsit megkönnyebbülten engedtem útjára. Ma, legalább nem lesz betli. Tovább dobáltam ezen a helyen. A nimfát, hasonló színű gumihalra cseréltem. Ezt jobban tudtam pattogtatni a fenéken. Meg is lett a váltás eredménye, Az előzőhöz hasonló határozott kopp, és egy újabb, kis süllőt akasztottam,


Elengedtem őt is, és újabb hely után néztem. A következő pár hely, süketnek bizonyult. Elindultam visszafelé. Egy kisebb befolyónál megálltam. Nagyon kis helyem volt dobni, és part is elég magas volt. A másodikat dobtam éppen, amikor megtörtént. A sodrásnak felfelé dobtam be gumihalamat, és emelgetve pattogtattam lefelé a fenéken, Aztán jött a váratlan ütés, és vártnál keményebb ellenállás. Az, akkor még rejtélyes ellenfelem egyből lerántott pár méter zsinórt, amivel meglepett. A kirohanás végén egy jókora burvánnyal tudatta velem, hogy tényleg nem valami apróságot akasztottam. A halam taktikát változtatva most lefelé rohant el. Ez így nem lesz jó, mert közel a nád! Éppen, hogy meg tudtam állítani a nád előtt. Ismét belevetette magát a sodrásba. Összeszedett a zsinórom egy kevéske hínárt a fárasztás közben, de a vékony fonott a nagyját szépen elvágta fárasztás közben. Lassan kezdett fáradni az ellenfelem. Az oldalát is megmutatta, amiből egyértelművé vált, hogy domolykóval van dolgom. Az még rendben van, hogy kifárasztom, de hogy veszem ki? A part meredek, csúszós, és igen sáros. Miközben ezen morfondíroztam a halam végleg feladta. Leültem a gazba, és lassan, óvatosan, szinte centiről centire csúsztam közelebb a vízhez. Nehezen, de találtam egy biztosnak tűnő pontot, ahol legalább az egyik lábamat meg tudtam vetni. Óvatosan lenyúltam. Nem értem el a halat. Kicsit emeltem még rajta a bottal, és harmadik próbálkozásra elértem végre. Óvatosan csúszva másztam vissza a gyönyörű domolykóval a kezemben.



Mérőszalag nem volt nálam, de láthatóan bőven túl volt 40cm-en. Régen nem fogtam ekkora domolykó, úgyhogy nagy volt az örömöm. Vissza kellene engedni, de hogyan? Valahogy újra leereszkedtem a fűben, kezemben a hallal.Óvatosan víz széléig nyújtottam, majd egy lendülettel a víz tetején visszacsúsztattam a vízbe. Kétségkívül nem a legszebb visszaengedésem volt, de merítő nélkül, még így is, a legkíméletesebb. Az öreg domolykó egy pillanatig csak lebegett a vízben. Már éppen kezdtem aggódni amikor váratlanul megmozdult, és egy pillanat alatt eltűnt a patak vizében. Annyira szép volt ez a befejezés, hogy össze is pakoltam azonnal. Boldogan mentem haza.

Otthon lefekvés előtt elgondolkodtam kicsit. Sokszor hangoztatom mindenhol, hogy én egy baromi balszerencsés ember vagyok. Most viszont, ehhez halhoz, mázli is kellett. Nem is kevés....

2015. június 14., vasárnap

Szerencsés, balinos....

Az utóbbi időben nem remekeltem. Egymás után, négy betli. Úgy gondoltam, hogy lassan itt az idő, hogy forduljon a kocka. Igen ám, de közben tombolt a kánikula, a Velencei-tó vize pedig, egészen 26 fokig melegedett. Nem jöttek jó hírek a horgásztársaktól se. Az egyetlen, élménnyel kecsegtető dolognak, egy kikötői sügerezés tűnt.

Az egyik hétköznap délutánján, végre elszántam magam. Kimegyek, estefelé, sügerezni. Nem siettem el az indulást. 18-óra körül parkoltam le, a kikötő előtt. Csak az UL. motyót markoltam fel a csomagtartóból. Lassan besétáltam, a középső móló elejére. Szinte perzselt még mindig a nap. Gondolkoztam milyen csalival kezdjek. Beugrott, hogy van nekem egy olyan apró kis gumim, ami már régóta ott lapul, a dobozomban, de soha nem próbáltam ki. Kinézetre egy villás farkú apró gumihal, ami oldalról nézve megszólalásig hasonlít egy ivadékra, amivel tele van a kikötő.


A képen még látszik a szeme helye. Cserélhető szeme van, a guminak, de pár kapás után valahol elmaradt.... Kicsit előreszaladtam. Szóval leengedtem gumit csak úgy botvégről vertikálisan, egészen a fenékig, majd aprókat emelve pattogtattam a fenéken. Már az első próbálkozásomnál, volt érdeklődő. Nem sokkal később, meg is akasztottam az első sügérkét. Biztosan verte, a nyolc centimétert...



Nagyon sok apró kapásom volt, amiket rendre el is toltam. Valószínűleg, a sügereim méretével volt legnagyobb gond. Az tisztán látszott, hogy a vertikális pecára, ez a gumi, nagyon jó, nem a csalin múlt a dolog.


Aztán az egyik csónak mellett végre erőteljesebb koppintás. Sikerült egy szebb sügért fognom. Persze még ő sem az a méret volt, amire titokban vágytam, de mindenképpen szebb.


Sajnos hiába próbálkoztam tovább, társa nem akadt. Pár kisebb csíkos lovagot még akasztottam, de láthatóan az ő étvágyuknak se tett jót, a kikötő túlmelegedett vize. Lassan elkezdtem végigjárni, a kikötő minden szegletét. A sekélyebb részeken, egy darab sügér sem volt. Lassan kijutottam a mólóig. Egy barátom, a múltkor, fogott pár sügért a móló külső felén is. Nekem is voltak kisebb kapásaim, Pár apróságot, sikerült is fognom.


Úgy nézett ki a dolog, hogy bár a betlit megúszom,  nagy fogásokra nem kell számítanom. Próbálgatni kezdtem a belső oldalon, a hínár közötti kisebb lyukakat is. Éppen egy ilyen kis lyukba ejtettem bele a plasztikot, amikor valami olyasmi történt, amire tényleg nem számítottam. A gumi nem akart süllyedni, és mire észbe kaptam zsinórom is egyértelműen elindult oldalra. Ez hal! Bevágtam, és azonnal el is képedtem. Jókora balin fordult meg, a víztükör alatt, szájban a csalimmal. A következő pillanatban, a botom karikába hajlott, és a fék is felsírt. Tavaly óta, sügérre, egy erősebb felszereléssel dobálok. A sok, beeső csuka miatt erősítettem. A bot, a kedvenc tűspicces Favorite pálcám, 3-12g-os dobósúllyal. A zsinórom 0,08-as fonott, ami elé 19 es víztiszta monofil előtétet kötöttem. Az orsó maradt a régi, egy Ryobi Oasys 2000-es. Szóval van erőtartalék a felszerelésemben, ami most jól is jött. A halam megcélzott egy magányos karót, de még előtte sikerült megállítanom. Erre gondolt egyet, és új irányt választott, megint lehúzva némi fonottat az orsómról. Szinte végig a felszín közelében folyt a csata. A balinom irányt változtatott többször is, és minden trükköt bevetett, hogy megszabaduljon a horgomtól. Nem sikerült neki. Merítő nem volt nálam, így tudtam, hogy kézzel kell majd kivennem. Le is térdeltem a betonra, de csak harmadikra sikerült tarkón ragadnom. Megvan!




Csináltam róla pár képet, majd a vízhez léptem, hogy elengedjem. Jó fél percig kellett élesztgetnem, mire elúszott. Jó érzés volt látni ahogy eltűnik a kissé zavaros vízben.

Jó ideig eltartott, mire rendeztem a gondolataimat. Az biztos, hogy fogtam már UL. pergetővel, és kis csalival balint, de ekkorát még soha. A másik dolog ami eszembe jutott, hogy vajon mekkora mázli kellett ahhoz, hogy ennyire a szája elé tegyem a gumihalat?  Úgy látszik, hogy a sok betlit, így hálálta meg nekem a tó. Hát, köszönöm szépen! Hatalmas élmény volt!


2015. június 8., hétfő

Egy horgászverseny "mellékszereplője"

Az idén megint szerveztek a kollégáim, egy céges versenyt. Ritkán szoktam békés halazni, de ha tehetem, ilyenkor ott vagyok.  Az idén is, a már szinte megszokottá váló helyszínen a Palotavárosi felső tavon volt, a nagy esemény. Nem szoktam túl komolyan venni ezeket a versenyeket, ennek ellenére már begyűjtöttem a korábbi években, egy második helyezést.

A verseny reggelén már hét óra előtt, a tóparton voltam. Jó hír volt, hogy bemehettünk az autókkal, így nem kellett cipekedni. A versenyen sorsolás nem volt, mindenki oda ült, ahova akart. Én, egy barátom mellett telepedtem le, bár tudtam, hogy nem az lesz a legjobb hely. Közel 3m-es víz volt előttem, ez májusban nem a legjobb. Készülődni kellett a versenyre. Nem cifráztam túl az etetőanyagot. Timár Ponty-Kárász sárgát kevertem, hozzá két marék csemege kukoricát, illetve a Gábortól kunyerált főtt kukoricából is dobtam hozzá egy jó két marékkal. Az időjósok aznapra egész napos esőt ígértek. Szerencsére reggel, ennek még, nyoma se volt. Lassan elkezdődött a verseny. Én két matchbottal készültem. Egy 390-es Light bottal, és egy 420-as pontyossal. Kezdésnek, a finomabbik cucc került be, pinki csalival. Fél percen belül kapás. Törpeharcsa. Aztán megint, és megint, és megint. Mindegy. A törpe is hal, és beleszámít a versenybe. A törpék áradatát csak egyetlen ezüstkárász színesítette. Közben jöttek a hírek. Valaki pontyot fogott. Aztán még egyet, nem is akármekkorát (7,4kg). Nekem addigra, kb. 1 kilónyi törpeharcsa jött össze, és az egy szem magányos kárász. Nem álltam jól. Aztán egy kisebb szünet után, végre keményebb ellenállás. Ponty! Hát az volt. A verseny eddigi legkisebb pontya. 0,8 kg... A váratlan fogáson fellelkesülve egy 20 percre bedobtam pontyosabbik cuccomat, csemege kukoricával, de sok minden, nem történt. Vissza a Light peca! Egy ráetetés után, ismét elkezdtem a törpéket csipkedni. A többiek fogását nézve a 3. helyre saccoltam magam. A törpék között váratlanul benézett még egy ponty. Sajnos tovább javítottam, a verseny legkisebb pontya címet... 0,52 kg....

A verseny, a végefelé közeledett. Az első helyezett előnye behozhatatlan volt, és a második helyem is elúszni látszott. A harmadik hely viszonylag biztosnak tűnt, de azért nem akartam, a véletlenre bízni a dolgot, tovább pörgettem, a törpeharcsa fogást. Öt perc volt hátra a versenyből amikor váratlan dolog történt. Az úszóm elmerült, és én bevágtam. Karikában maradt a light bot. Ponty! Pumpáltam rajta egyet, de nem hagyta magát. Na, ez talán végre szebb lesz! Kicsit megindult jobbra, és a fékem is megszólalt. Aztán gondolt egyet, és nagyon keményen megindult, egyenesen befelé. Elsőre lehúzott vagy 50 m zsinórt. Akkor már tudtam, hogy ez nem egy átlagos hal lesz. Mikor már azt hittem megállt végre, egy kisebb szünet után tovább folytatta a vágtát befelé.  Még vagy 20m-ert lehúzott a vékonyka 16-os főzsinórból. Kicsit összegeztem magamban. Az előkém 14-es, a horgom 12-es, és eléggé megviselt a közel 40db törpe után. Hogy fogom én ezt a halat kivenni? Közben egyre nagyobb szurkolótáborom lett. Mindenki kíváncsian várta, milyen szörnyeteggel küzdök.  Lassan, óvatosan pumpálva, elkezdtem visszanyerni, az ellopott zsinóromat. Néha még ugyan kitört a halam, de láthatóan fáradtabb volt már. Az egyik barátom már mellettem állt a saját merítőmet szorongatva, de szóltam neki, hogy az valószínűleg kicsi lesz, ha egyáltalán kijön a pontyom.  Gábornak ott volt a nagy pontyos merítője, az inkább illett a halamhoz. Közben a pontyomat egészen magam elé sikerült pumpálni, de ott viszont, makacsul ragaszkodott a fenékhez. Lelki szemeim előtt, már szinte láttam kihajlani, a kis keszegező horgomat. Eddig, nem volt időm aggódni, de most rám tört a félsz. Közben végre megpillantottam először az úszómat, majd a halamat is, Úristen, de szép. Ilyen nagy pontyot még nem fogtam, ennyire vékonyka cuccal. Pár bágyadt kört még tett az "áldozatom", de aztán két kisebb kitörési kísérlet után, végre a nagy pontyos merítőben pihegett. Az örömöm leírhatatlan volt.  Milyen szép hal! Ponty, és ráadásul nem a kövér, tunya fajta, hanem egészen nyurga testalkatú. Jöhetett a mérés. A mérleg 7160g-nál állt meg. A horgomat, félig kihajlott állapotban vettem ki, a szájából....



Fogtam már talán sokkal nehezebb pontyot is, de ilyen hosszút még nem, pláne ilyen light cuccal. Vigyázva, mintha egy kisgyereket cipeltem volna, a vízhez lépkedtem vele, és óvatosan visszaengedtem. Még csak élesztgetni sem kellett, egy pillanat alatt eltűnt, a tó zavaros vizében, Még búcsút sem intett....



A sors fintora, hogy mivel a fárasztással csúnyán túlléptem verseny idejét, közös megegyezéssel nem számítottuk bele a végeredménybe, Így én "csupán" a harmadik lettem végeredményben, de mégis boldogabb voltam, mintha megnyertem volna a versenyt, Életem egyik legnagyobb horgászélménye volt ez. Köszönöm, neked Palotavárosi felső tó! Külön büszkeséggel tölt el, hogy nem egy agyontépett szájú tíz kilósat sikerült megcsípni, hanem egy ilyen hibátlan nyurgát.