2015. augusztus 29., szombat

Leiskolázva

Tegnap egy barátommal horgásztam a Velencei tavon. Régóta vártam ezt a pecát. Neki van radarja, és mivel az idén a torzsák nem adták a süllőt a tavon, biztos voltam benne, hogy valahol a nyílt vízen lesznek. A hatalmas semmi közepén, nehéz támpontot találni a dobáláshoz, Nagy segítség benne, a radar. A címet egyenlőre nem magyarázom meg, de a végére értelmet fog nyerni.

Elérkezett hát a hajnal. Napkelte környékén indultunk, kölcsön motorral, és aksival. Elsőként egy tipikus hajnali, nádasos, torzsás pályát céloztunk meg, hátha mégis a torzsán, legalább ilyen korán süllő.


Vagy 20 perc motorozás után megérkeztünk. A nádfal kezdeténél tettem le elsőként a súlyt. Azonban hiába szórtuk a gumikat, a nád előtti torzsás részre, a süllőknek nyoma se volt. Bezzeg a balinok, a csónak másik oldalán, csak úgy durrogtak. Voltak látványos felszíni rablások is, és a felszín alatti hajtások is. Hamar meguntam, a kapás nélküli dobálást. Elő egy X-Rap, be kapocsba. A következőpillanatban már repült is a műhal. Gyors tekerés, kivárás, gyors tekerés, bumm! Megvan! A balinom, a szokásuktól eltérően, szinte felém úszva próbált védekezni. Így hamar a csónak mellé ért. Ott aztán észbe kapott, és kezdődhetett az igazi fárasztás.  Megvártam, amíg kitombolja magát. Megkoppintottam a fejét óvatosan, erre ment még egy kört. Éreztem én, hogy volt benne még erő. Az óvatosság erősen indokolt volt. A wobbler hasi horga akadt csak, illetve annak is csak egy ága. Másodszorra már sikerült tarkón csípnem. Megvan! 1:0


Pár gyors fotó után, már újra úszhatott, a küszöket kergetni. Most a barátom pillanatai következtek. A süllőknek szánt gumihalát dobta balinok elé, és gyorsan tekerve húzta az őnöknek. Aztán egyszer csak bevágott, és a botja karikában maradt. Méretéhez képest, igen jó erőben lévő balinnal küzdött. Aztán sikerült nyakon csípnie. 1:1


Én is gumihalra váltottam vissza, mert azzal sokkal nagyobbat tudtam dobni. Pár üres dobás után, úgy döntöttem kivárom a rablást, és csak akkor dobok. Na, most rabol. Rádobtam, húztam, bumm! Ismét egy balint fáraszthattam. Sokáig nem tartott a dolog, valamiért fajtársaihoz képest igen gyengén védekezett. 2:1


Mivel rablások száma csökkenni kezdett, újra a nádfalra kezdtünk koncentrálni. Az egyik kis öbölben végre egy kisebb ütés, amiből ugyan hal nem lett, de az ilyesmi ad erőt, a folytatáshoz. Vissza is dobtam ugyanoda. A beeső gumira azonnal, nagyon keményen odavert valami. A bevágás után kemény ellenállást kaptam. Azonnal elszaladt oldalra a halam, akkor már tudtam, hogy ez is balin lesz. Többször a fék is megszólalt, pedig nem volt lazára állítva. Lassan sikerült közelebb csalogatni az ellenfelemet. Hú, de szép! vagy háromszor megkerülte csónak orrát, és egyszer farát is. Sikerült távol tartanom a kötéltől, és a motor csigájától. Lassan megvillant, a nagy ezüstös oldala. Megkértem a barátomat, hogy segédkezzen a kivételnél. Megvagy! 3:1


Kivételesen, ezt balint legalább centivel megmértük. Kisebb volt mint gondoltam, Faroktőig 56cm, de vaskos jószág. Simán verte a 3 kg-ot.

Eddig pontig én adtam leckét (iskoláztam), de ezután következett az a módszer, amiben barátom nagyon otthon van. (Hogy menyire, a később kiderül majd....) Szóval nekivágtunk a nagy semminek, a nyílt víznek. Bence radarja volt a legnagyobb segítségünk, amit némi "sufni tuning" árán tudunk használni.


Találtunk több érdekes helyet is. Főleg töréseket kerestünk, és találtunk is. A barátom minden helyen lelkesen kezdett el dobálni, Látszott rajta, hogy hisz benne, hogy süllőt találunk. Nekem sokkal kevesebb bizodalmam volt a dologban, pedig logikusnak tűnt, hogyha egész évben nincsenek a torzsákon, akkor a medertöréseket kell erőltetni. Valahogy ez a radaros, GPS koordinátás peca még nem az én műfajom. Aztán egyszer csak a haver jelezte, hogy kapása volt. A lehúzott gumi is alátámasztotta amit mondott. Pár dobással ezután bevágott, és meg is akasztotta a halat. Süllő! Itteni viszonylatban nem is rossz. 3:2


Gratuláltam, neki, és folytattuk a dobálást. Újabb és újabb helyek következtek. Én valamit nagyon nem érezhettem, mert a fiatal barátomnak több kapása is volt, és akasztott két kisebb süllőt is. Kezdett idegesíteni a dolog. Figyeltem mit csinál másképpen, mint én. Kisebbeket emelt a gumin, sokkal kisebbeket. A gumihalunk ugyanaz volt, de az ő cseburaska feje, talán 1g-al nagyobb volt. Közben újabb halat akasztott. Egy 45cm-re becsült csuka az orra előtt lépett meg, a horgot kirázva.
Mikor már úgy gondoltam, hogy az alázást már nem lehet folytatni, akasztott egy újabb szép süllőt.
3:5


Bizony, le lettem iskolázva. A kedvenc vizemen, az egyik kedvenc módszeremmel. A végére annyit javult helyzet, hogy sikerült elkönyvelnem két rontott kapást, és egy egész jó fognyomot a gumihalamon. A végén még dobtunk párat balinra, de egyet sem tudunk megfogni. Bence ugyan akasztott egyet az egyik wobbleremmel, de nem akadt neki jól. Elindultunk kifelé.

Otthon átgondoltam a dolgokat, és később át is beszélgettük. Kettőnk pergetése között, egyetlen igen nagy különbséget tudtam találni. Bence barátom hitt abban amit csinált, én pedig nem. Ő elég koncentráltan a törésnek azon pontjára dobált amit meg is radaroztunk, én kicsit jobban össze-vissza. Neki jobban ráállt a keze ezekre az apró emelésekre. A torzsás pecák alkalmával sokkal nagyobbakat szoktunk emelni a gumin. A helyek már megvannak, csak meg kell tanulnom, hogy az ilyen helyeken pontosan milyen technikával kell vezetni a gumikat. Illetve, hinni kell a dologban! Úgy néz ki másképpen nem megy.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése