Még meg sem szoktuk a hűvösebb őszt, máris visszatért a nyár. Lassan, de folyamatosan melegedett vissza a levegő, és vele együtt a víz is. Munka után többször is rávettem magamat, hogy kinézzek a kedvenc patakomra, csak ide, a város menti részre. Mivel leginkább süllőt akartam fogni, egyik nap se indultam korán. Délután öt körüli érkezés, sötétben pakolás....
Aznap is pontosan így történt. Érkezés, X a fogásiba, és már mentem is bottal a kezemben. Az első helyek, régen sok domolykót adtak. Csak úgy megszokásból, mindig dobok itt is párat, de csak egészen kicsi domik ütögették a csalit. Hiába, a "helyi erők" dolgoznak. Mármint azon, hogy végleg kiirtsák a patakból ezt a halfajt... Kicsit szomorúan hagytam ott ezt a részt. Lassan a süllős pályára értem. Az első helyen egy ütés, de hal nem lett belőle. Szemben egy idős ismerős horgász. Kérdeztem mi újság, de csak legyint. Ma sem esznek. A következő hely már tényleg süllős szokott lenni. Itt fogtam eddig a legtöbbet. Repül az öt centis gumihal, de sértetlenül megússza a kalandot. Újabb dobás, aztán még egy, majd még egy. Talán az ötödiknél járhattam, amikor végre egy kemény ütés. Furán védekezik a halam, nem süllősen. Nem is az volt. Egy szép domolykó kívánta meg, a plasztik halat. Némi szelídítés után nyakon csíptem. Nem is rossz darab!
Gyorsan elengedtem, nehogy valaki meglássa. Párat még dobtam itt, de nem volt több érdeklődő. Talán korán van még. Mióta a patak vize ilyen alacsony és tiszta, van hogy csak a fényváltás hozza meg a süllőket. Tovább is álltam. Ismét egy helyi erőbe botlottam. Ő is csak panaszkodik, bár egy amurt fogott aznap. Mi nincs ebben a patakban? Tovább bandukoltam a parton. Ismét egy süllős hely. Az idén már fogtam itt párat, köztük egy elég szépet is. Lelkesen el is kezdtem dobálni, de a halak nem igen értékelték. Már nem is tudom hányadikat dobhattam. Már szinte a lábam előtt járt a csali, amikor sejtelmesen megvillant egy hal teste a víz alatt, és a következő pillanatban, már a botomon is éreztem a kapást. Szinte azonnal feljött a bevágás után. Csuka! Még két fordulóig tudtam fárasztani, és akkor harapta el a vékony monofilt. Kár volt érte! A váratlan akció után dobálgattam még, mert bíztam a közeledő alkonyban, de csak annyit értem el, hogy a csukám még egyszer odavágott az új guminak. De szerencsére, most csak a végét csípte meg, még a horog sem akadt neki. Erősen sötétedett már, gondoltam visszamegyek arra helyre ahol a domit fogtam. Pech! Foglalt! Elindultam hát kifelé. Az egyik helyen, mintha kishalakat láttam volna szétrebbenni. Valamikor agyon régen fogtam itt süllőt, de az nem mostanában volt. Már szinte teljes volt a sötétség mikor elkezdtem dobálni. Talán én lepődtem meg a legjobban, mikor első dobásra egy ütést kaptam. Sajnos a horog nem akadt. Vagy tíz dobással később, aztán szinte a lábam előtt megint üti. Na most megvagy! Nem volt egy nagy hal, de süllő.
Nem is erőltettem tovább, mert a sötétség teljes lett, én meg semmiféle lápát nem hoztam. Pakolás! Kifelé menet az ösvényt már csak szinte sejtettem, aztán feltűntek a város fényei.....
Tudom, nem volt egy nagy durranás. De mégis jó, hogy ez hely közel van, szinte a város szívétől párszáz méterre. Tőlünk otthonról gyalog is csak húsz perc, autóval öt se. Ha nem rabolnák le folyton a "helyi erők" egy kis paradicsom lehetne itt a város mellett.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése