2015. augusztus 24., hétfő

" Kertek alatt"

Néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem kell mindig hosszú kilométereket utazni ahhoz, hogy horgászható víz kerüljön az utamba. Hiszen a kedvenc patakom városi szakasza, kis túlzással a házunk mellett folyik el, Gyalog is csak egy 15 perc séta, autóval kb. 2 perc. Szinte ott folyik, a kertek alatt.....

A hosszú hétvége utolsó napját egy élményfürdőben töltöttük. A gyerekek nagyon élvezték a dolgot, de a vártnál korábban elfáradtak, így időben értünk haza. Ahhoz pont időben, hogy még ki tudjak ugrani egy rövidke dobálásra, csak ide, a "kertek alá". Úgy gondoltam, hogy megnézem a patak süllőit, ha még hagytak valamit a helyi erők. A hídnál megálltam, bakancsot húztam, UL pálcát ragadtam, és nekivágtam. Ha már ott volt a híd, gondoltam dobok párat alatta. A múltkori sügeres pecából a zsinór végén maradt egy kis barna Vagasky nimfa, 0,8g-os fejen. Jó lesz az ide! Szinte az első dobásnál kopogtatta valami hal a kis nimfát. Pár dobással később meg is fogtam az első halat, egy kis domolykót.


Később, akasztottam valami szebb halat, de félúton kirázta az apró jig-et. Mintha sügér lett volna, de megesküdni nem mernék rá. Hamarosan aztán megfogtam a mini domolykóm párját is.


Miközben ott dobálgattam, ismerős arc tűnt fel. A fiatal Dávid barátom köszönt rám. Szegénynek van gondja bőven, kicsit kikapcsolódni jött ki. Egy darabon közösen dobálgattunk. Kis koppintások, ütögetések, de hal nem lett egyikből se. Aztán egy órányi dobálgatás után, elköszöntem Dávidtól, és a süllők nyomába eredtem. Az első olyan helyen ahol süllőt szoktam fogni, semmi. Sajnos erősen közeledett az alkony, így nagyon meg kellett válogatnom, melyik helyen álljak meg. Sok ígéretes hely kimaradt. Majd legközelebb...

A végére hagytam legjobb pályát, ahol az idén már fogtam szép süllőt. Dobálgattam, de semmi. Viszont az feltűnt, hogy a máskor olyan eredményes gyöngyház színű gumi nagyon látszik a szokatlanul tiszta vízben. Gondoltam egy merészet, és a fent lévő gumihal helyére, egy barna Rapture nimfát tűztem. Már vagy az ötödiket dobtam vele, amikor kis ütés, majd érezhetően elnehezült a pálca a kezemben. Bevágtam, és egyből C alakot vett fel a botom. Jól védekezett a halam, kicsit meg is ijedtem, hogy csukát akasztottam, de hamarosan megláttam, hogy süllővel van dolgom. Csak a horgot ki ne rázza! Pár pillanat múlva sikerült nyakon csípnem. Megvagy!


Igazi, sötét hátú, pataklakó süllő. Néztem az akadást. Kár volt aggódni. Jó mélyen ült a kis horgom. A kivételéhez, fogó kellett. A kisebb műtét után elengedtem. Pillanatok alatt eltűnt a patak vizében, még búcsút sem intett. Szóval ennyi kellett! A gyöngyház szín helyett, barna.... Dobálgattam még, de itt már semmi nem történt. Egy hellyel feljebb mentem. Közeli dobásokkal kezdtem, de semmi. Dobtam lefelé, de valahogy kényelmetlen volt a hely ahol álltam. Létem egyet oldalra. Na, ezt nem kellett volna. Egy pillanat alatt kiderült, hogy abban az irányban, elfogyott a lábam alól a talaj. Sajnos ez, a növényzet miatt nem látszott. Bal lábbal, egy pillanat alatt, bokáig süllyedtem a patak vizébe. Ez még nem is lett volna baj, de a másik parton maradt lábam a térdemnél megfeszült oldalirányba. Abba az irányba, amibe jó esetben nem hajlik az ember térde. Éles fájdalom hasított a térdem belső felébe, még talán roppanni is hallottam. Nehezen visszahúztam magam a partra. A bal lábam, lábszárig vizes lett, de ez nem zavart annyira, mint a jobb lábamban lüktető fájdalom. Próbálgattam, úgy nézett ki rá tudok állni, és némi fájdalom árán a gyaloglás is ment. El is indultam hazafelé. Otthon aztán észrevettem, hogy meg is dagadt a térdem belső fele, és egyre jobban fájt. Gyorsan lejegeltem, ez némileg használt. Ma reggel aztán igen nehezen tudtam felállni az ágyamból. A gyaloglás ugyan megy, de fájdalmas. Befáslizva, tudok menni, de a hosszú túrákat szerintem egyenlőre kihagyom. Nem vagyok orvos, de minimum meghúzódott a térdem belső felén a szalag. Ha rosszabb lesz talán még arra is ráveszem magam, hogy az orvoshoz is elmenjek vele, de ahogy magamat ismerem, nem fogok....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése