2012. július 29., vasárnap

Ami nem megy, azt kár erőltetni....

Meg vagyok átkozva az idén. Legalábbis a pergetés terén biztosan.
Bár időnként egy-egy halat fogok azért, eddig egyetlen jól sikerült pergető napom sem volt tavasz óta. Lássuk a részleteket...

Áprilisban szabadult a csuka, azonnal neki láttam a kergetésüknek a Velencei-tavon. Bár időnként egy-egy kisebb példányt sikerült fognom,maradt bennem némi hiányérzet, a nagyobbak elmaradása miatt. Nem tudok egy csalit kiemelni ami a legeredményesebb lett volna, viszont egy csalifajtát igen. A legtöbb halamat wobblerrel fogtam, de rögtön mögötte végzett a képzeletbeli ranglistán az apró 5,1cmes Mann's gumi. A sügér szinte egész hónapban elkerült, ami újabb mély nyomokat hagyott bennem.



Az április után jött a május.

A Gaja gyanúsan kevés halat adott. Pár sügér, amikért bizony keményen meg kellett küzdeni. Jött pár szebb domi is, aztán jött nagy fordulat. Csurgón nagyot zártak a zsilipen, ezzel tulajdonképpen megölték a patakot.

A Velencei-tó sem hozta azt amit elvártam volna. Parti pecásként a kikötőkbe kényszerültem pergetni, de a csukák, és végre előkerülő sügérek mérete is nagyon elmaradt az elvárásaimtól. Kisebb balint is fogtam párat, de nagyobbak sajnos elkerültek.




A süllők messziről elkerültek, és meggyűlt bajom a moszattal is. Soha sehol nem találkoztam még vele. Megöli a pergetés számomra igencsak kedvelt műfajait a plasztik csalis módszert, és drop shot-ot is.
Ekkor fordult meg először fejemben, muszáj ezt erőltetni?
Volt pár békéshalas próbálkozásom, és hamar rájöttem, hogy tó békéshal állománya sokkal jobb, mint a ragadozó hal állomány.
Eddig nem sajnáltam sok elmotorozott benzin árát, de amikor sokadszorra megy ki az ember hiába, kezdi valahogy rosszul érezni magát.


Amikor már az apró sügér, és naphalfogás sem ment, elég volt!

Mindeközben lassan belecsúsztunk a Júniusba.

 Véget ért a pontytilalom, és én lassan visszavedlettem teljesen békéshalas, finomszerelékes horgásszá.
Próbálkoztam Gaján is itt-ott, de áttörő eredményt nem tudtam felmutatni. A Móri út melletti ágon azért fogtam néha, de közel sem annyit, mint amennyit szerettem volna.





A tanítás is véget ért és gyerekeimet is elkezdtem kihordani horgászni. A kicsi és a középső fiam imádnak horgászni. Mindketten gyerek jeggyel horgásznak. A kicsi a spiccbot nagy mágusa, a középső a matchbotos módszert tanulgatja. Kedvenc helyünk a Palotavárosi tavak, ami amellett, hogy közel van, még igen jó a békéshal állománya is.

Ebben a hónapban mellettük csak néző, és egyben szurkoló voltam.

Lassan elérkezett a július.
Tettem pár próbát a Gaján, de napi egy sügéres átlagfogás nem győzött meg...




 Ekkor már konkrétan tudtam, hogy ami nem megy azt nem fogom erőltetni. Átálltam szinte teljesen a békéshalazásra. A Velencei tó is szépen adagolta békéshalakat, de praktikusabbnak tűnt, ha veszek egy féléves jegyet a Palotavárosira.



Eddig sokat nem tudtam horgászni a palotavárosi jegyemmel, de a két békéshalas peca eredménye szerintem, alátámasztja, hogy nem döntöttem rosszul. Összesen a két peca alkalmával fogtam három méretes, és öt retur pontyot.




Számomra ennek hosszúra sikerült közel féléves beszámolónak az a tanulsága, hogy hiába erőltet az ember valamit, ha egyszer nem megy, akkor váltani kell. Jó dolog a pergetés, de ha nem jönnek az élmények, a fogások, akkor csak szenvedés a meddő dobálás. Természetesen nem fordítottam hátat végleg pergetésnek, de kihasználom az éppen adódó lehetőségeket. Olyan módszert fogok választani ami elég élményt nyújt, ahhoz, hogy jól érezzem magam peca közben.

4 megjegyzés:

  1. Van még egy alternatíva: a pergetés után felhagy az ember a horgászattal is. :D
    Egyébként nem az a baj Velencén, hogy nagyon kicsi a víz? Tavaly ősszel dobáltam egyszer Dinnyésen, nem szokott jó ómen lenni, ha egy kikötőben a csali vízre érésének helyén is többnyire látom a feneket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmondom neked őszintén, hogy legnagyobb baj szerintem az, hogy a legtöbb horgász, visz mindent ami mozog és pikkelyes. Szabályosan hülyének néznek, mikor engedem vissza a 41-43cm-es csukákat. A Mohosz sem fordít kellő figyelmet a rablóhal állományra. Sokkal több süllőt és csukát kellene telepíteni....

      Törlés
  2. SZIA PÉTER
    A TAVASZ ÉS AZ ŐSZ SZOKOTT A TAVON INKÁBB EREDMÉNYES LENNI DE AZÉRT NYÁRON IS BELELEHET BOTLANI JOBB HALAKBA.
    AHOGY HALLOTTAM ÉJJEL FOGTAK -FOGNAK SZÉP PONTYOKAT A KIKÖTŐBEN DINNYÉSEN /5 ÖS POTYESZ/
    HALMOS MISI IS ELCSÍPETT EGY 2 ES BALINT NEMRÉG.
    MONDTAM ,HOGY CSÓNAK KELL!
    ÜDV WOLFY

    http://fishhunter-wolfy.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ponttyal nincs is gond, mert az tényleg van bőven.
      Még azt is megemészteném, hogy nyáron nem sok halat lehet fogni pergetve.
      De a fő bajom az, hogy nemcsak Velencei-tó, de másik kedvenc vizem a Gaja sem működik. Igen, csónak kellene, de egyenlőre nincs rá keret.
      A hosszadalmas cikk lényege tulajdonképpen az akart lenni, hogy jobban ki kell használnom azokat a lehetőségeket amik megvannak, nem makacsul erőltetni egy bizonyos módszert. Kevés a horgászatra fordítható szabadidőm, nagy vétek azt betlikre pazarolni.

      Törlés