2014. június 30., hétfő

Hajnali varázs

Nyáron nekem minden hajnalnak megvan a maga varázsa. Imádom a hajnalokat! Bánom is én, hogy vizes a fű, és kialvatlan vagyok.  Még a szúnyogok, szűnni nem akaró támadása sem tud visszatartani. Ilyenkor még kellemesen hűvös a levegő, nyoma sincs a napközben tomboló kuka melegnek. Ha ráadásul a hajnali peca, és a domolykópergetés egy napra esik, na az, az igazi. Pontosan így volt a legutóbb. Egy hidegfront utáni hűvös hajnalon, ott álltam a kedvenc csatornám partján, és éppen a domolykókat készültem célbavenni.

Apró kis wobblert kötöttem a zsinórom végére, és nekivágtam. Leírnám, hogy hol, de féltem helyet, így ez most marad az én titkom. Már az első dobásomra volt érdeklődés. A víz tetején úszó wobblerre jött fel egy kisebb domi, de nem vette le a csalimat. A húzottnak is odavert, de nem akad meg neki az egyágú horog. Új dobás, új remény. Hopp! Meg is van! De jó kis móka ez!


Aztán itt semmi a továbbiakban, így új beállót néztem. Itt aztán elsőre leverte a wobbleremet egy egészen kis domi. A hal ugyan nem volt nagy, de a helyet  sajnos szétverte, így innen is tovább álltam.


Még a nap sem jött fel, de már túl voltam két domolykófogáson. A következő beállóban aztán több kapást is rontottam. Hol a beesőre jött fel, és későn vettem észre, hogy le is vette, hol meg egyszerűen nem akadt meg neki a horgom. Sokadikra aztán végre akadt a horog, újabb domolykó a horgomon!


Egy hellyel lejjebb aztán egy hosszú dobás után az éppen megindított wobbleremet valami azonnal, és keményen leverte. Bevágás után karikába feszült a botom, és a fék is felsírt. Végre egy szebb domolykó! Az első roham után sikerült megfordítanom, de ezzel még közel sem volt vége a küzdelemnek. Taktikát változtatott a halam, keresztbe állt a sodrásban. Egy pillanatig patthelyzet alakult ki, de aztán ha lassan is de sikerült kifordítanom a sodrásból. Még egy utolsó rohammal berongyolt a szemben lévő gaz alá, de innen is sikerült visszafordítanom. Alátoltam a merítőt, és megvan! Gyönyörű 30cm feletti domolykó!


Persze az igazi óriásoktól még messze volt, de ezen a vízen már ez is ritka szép példánynak számított. Jókedvűen folytattam a dobálást. Fogtam még pár kicsi és közepesnek mondható domolykót. Úgy döntöttem, hogy a fényképezéssel nem fárasztom magam, csak ha igazán nagy halat fogok, így róluk most nincsen kép. Lassan a domolykós szakasz végéhez értem. Itt aztán plasztik csalikra váltottam. Van egy új nimfám, azt próbálgattam. Pár apró sügért, és egy kárászt sikerült fognom. Mivel erről témáról később még egy bejegyzés fog készülni, ezért most erről bővebben nem írok. Visszafelé, még megálltam a jobb helyeken. Mindegyiken dobtam még párat. Az egyik helyen aztán a beeső wobblert levette egy igazán szép domolykó. A kapás után volt egy komolyabb kirohanása. Utána inkább helyben forgolódva védekezett. Viszonylag gyorsan magam elé húztam, és hamarosan a partra is segítettem.


Érdekesen csonka farokúszója volt. Ehhez képes nagyon jól küzdött, láthatóan ez a testi hibája nem hátráltatta semmiben. Elengedtem a halamat és tovább mentem kifelé. Pár kapást még rontottam, aztán elfogytak a helyek. Mi legyen? Mivel időm volt még egy kevés elhatároztam, hogy megnézem a szomszédos nagyobb csatornát. A wobbler helyére twister került. Sügérben bízva dobáltam a plasztikot. Az első helyen semmi. A másodikon makacs akadót fogtam. Újraszereltem, és irány a következő beálló. Ez egy csendes kis forgó volt, ahonnan télen több szép sügért is fogtam. Elsőre semmi. Másodikra se.... A harmadikat dobtam amikor félúton mintha elakadtam volna. Gyanús volt, mert itt tiszta a fenék, így bevágtam. A bot karikában maradt, valamit akasztottam. Lassan megemeltem a halamat, és akkor egy jókora csuka körvonalai rajzolódtak ki a víz alatt. Közben a halam is "kapcsolt", és lendületesen megindult. Fesírt a fék, és csak úgy tépte lefelé a dobról a nem túl vastag 16-os monofilt. Kicsit felmértem a helyzetemet. Lefelé, egy fa állt vízben, vízbe lógó gyökérzettel, felettem elsüllyedt ágak, amik fogták a vizet. A csukám valahol 50cm felett, a bot lágy, a zsinór vékony. Nem én voltam a küzdelem esélyese... Közben sikeresen megfékeztem a halam első rohamát. Nyitottam kicsit a féken, és lefogott dobbal pumpáltam egyet a halon, szinte a felszínig emelve. Éreztem, hogy most fogja robbantani a rakétákat, így elengedtem a dobot, és hagytam szaladni. Szerencsére eszébe se jutottak az akadók, a nyílt részre ugrott kis másodszor is. Aztán ebből a történetből legyártottunk egy harmadik epizódot is. Ekkor kezdtem először érezni, hogy fogy az ereje. Kicsit erőszakosabban próbáltam most már rövid pórázon tartani. Válaszképpen szaltókkal  rombolta az idegrendszeremet. Most láttam először, hogy a twisterem horga a legjobb helyen, a szája sarkában van. A szaltók után felfeküdt a víz felszínére, de éreztem, hogy ez még nem a fárasztás vége. Nem is nyúltam még a merítőért. Nem ez volt az első csuka amit fárasztottam, éreztem, hogy meg fog még ugrani. Igazam is volt. Tett még egy utolsó kitörési kísérletet. Most már nem engedtem neki. A dobot lefogva, fordítottam vissza helyes irányba a merítőm felé. Alátoltam, és megvan! Gyönyörű, izmos, csatornalakó csuka.


A fényképek után, óvatosan, a merítőből engedtem vissza. Boldog voltam, nagyon boldog! Annyira, hogy még bár lett volna egy jó negyed órám dobálni, inkább összepakoltam. Fantasztikusbvolt  aznap a hajnal varázsa. Domolykók, sügerek, és a nap fénypontjaként egy gyönyörű csuka! Soha rosszabb hajnalt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése