2014. június 20., péntek

Hidegfront után

                                                (Avagy, a Cormoran gumihal újra arat)


Véget ért a kánikula. Egy gyenge hidegfront söpörte el az első idei hőhullámot. Se esőt nem hozott, se hideget. Kellemes hőmérsékletű napok jöttek, kissé élénk északi széllel. Igazi horgászidő! Úgy döntöttem, hogy újra ellátogatok a Velencei tóra. A déli part egyik kikötője volt a célhely. Természetesen megintcsak a pergető botokat vittem magammal. Az idén még nem jártam itt, ezért nem is tudhattam, mire számítsak. Két botot vittem. Egyet a süllők, és balinok miatt, és az elmaradhatatlan sügerező pálca is bekerült, a botzsákba. Már csak egy kis szabadidőt kellett találnom, amiből viszont az utóbbi időben nem sok volt.

Aztán az egyik hajnal végre az enyém lehetett. 4 óra körül érkeztem meg a kikötő mólójára. Azonnal érdekes jelenségre lettem figyelmes. A szél milliónyi kishalat egyszerűen betolt a kikötőbe. A balinok pedig, köszönték szépen a terített asztalt. Tombolva raboltak, már szinte sötétben is. Nem is tétlenkedtem. Gumihal, gyors tekerés, semmi. Wobbler, gyors tekerés, semmi. Wobbler lassabban vezetve, semmi! Bármilyen csalit húztam, az kopogott rengeteg kishalon, de az és csalim, aznap nem kellett nekik. Másfél órán keresztül dobáltam a vizet, és egyetlen rávágásom sem volt. Csalódottan mentem visszafelé a kikötő belseje felé. Beélesítettem a sügeres mótyót is. Minden csónak mellett beejtettem az aprócska csalimat, de semmi. Aztán ahogy araszoltam befelé a kikötő belső szélvédett részei felé, feltűnt, hogy itt már nem olyan zavaros a víz. Kisebb ütéseim is voltak már, de eleinte azokat nem tudtam halra váltani. Már lelkileg kezdtem feladni, amikor megtört a jég. Apró kis ütés, és már szaladt is volna el egy sügér, az aprócska gumihalammal.


Azt már leírni is csak félve merem, hogy megint a kis Cormoran gumihal volt a nyerő. Az itteni tisztább vízhez a zöld illett a legjobban. A fogás lendületet adott a folytatáshoz. Pár hasonló csíkos pizsamást sikerült még becsapnom, de nem fárasztottam magam az egyen sügerek fényképezésével.  Minden egyes sügért a beton széléből sikerült kipiszkálnom. Láthatóan nem voltak igazán éhesek. A csónakok itt párhuzamosan vannak kikötve a part szélével, de érdekes módon itt sem mindegyik alá áll be a sügér. Éppen az egyik csónak melletti kis lyukba engedtem be a plasztikot, amikor váratlan dolog történt. Egy kopp, de elég határozott. Finoman beemeltem neki. Na most meg elakadtam. Hopp, ez nem akadó, ez mozog! A következő pillanatban  a vízig húzta a botom spiccét, az ismeretlen ellenfelem. A fékem is felsírt. Na ezt halat, hogyan veszem ki ebből a kis lyukból? A védekezéséből már sejtettem, hogy csuka lehet a horgomon. Miközben ilyesmiken gondolkoztam, folyamatosan küzdöttem a halammal. Mint valami párbajtőrvívó, játszottam a lágy pálcával, amit hol a csónaknak akart nekifeszíteni a csukám, hol pedig a betonnak csapatni velem. Nehezítette a dolgomat, hogy a csónakot rögzítő lánc belelógott a vízbe vagy 40cm mélyen. Kétszer is belehúzta a hal a zsinóromat, de mindkétszer megúsztam. Pár perc múlva aztán megpillantottam a krokodil pofáját. Szerencsére a horgom jó helyen ült, a szája szélében. Hogyan veszem ki, ha nem megy el? Nincs mese, a merítő messze, és el se férnék vele. Kézzel kell kivennem.... Ehhez művelethez teljesen ki kellett fárasztanom a csukámat. Biztosnak kellet benne lennem, hogy nem fog megugrani, miközben megpróbálom kivenni. Lassan lenyúltam érte, és tarkón fogtam. Megvagy!



Hamar le is mértem, faroktőig 48cm. A tóban ez igen szép fogásnak számít, főleg így partról. Utólag még egyszer megnéztem, hogy mekkorka helyről sikerült kivarázsolnom. Még azóta is hihetetlennek tűnik, hogy nem bírta eltépni a 16 os monofilt.


A csuka után ellenőriztem a zsinórom első másfél méterét. Az első egy méter, ahol kétszer is felakadt a zsinór a vízbe lógó láncra, tönkrement, így ezt a darabot le kellett vágnom. A gumit is rendesen megviselte a csukatámadás. A csukáé, ami egyébként a kis Cormoran gumi, sőt az egész UL kombó eddigi legszebb fogása! Rendeztem a sorokat és tovább kerestem a sügereket. Pár darab átlagosnak mondhatót még akasztottam is, aztán elindultam hazafelé. Útközben még megálltam egy kisebb kikötőnél. Messziről jól nézett ki, közelebbről viszont nehezen horgászható, elég hínáros kikötő volt. Egyetlen kapásig jutottam itt, az viszont egy igazán szép sügérnek volt köszönhető.


Hajnalban wobblerekkel talán többre mentem volna itt, de ez már sose fog így utólag kiderülni. Meguntam a mókát és elindultam hazafelé. Útközben azért benéztem még egy kis kikötőbe. Érdekes hely volt. Sok hínár, de kristálytiszta víz. Érdekes volt látni a víz alatti világot ennyire nyíltan. Látni ahogy a vörösszárnyú keszegek cikáznak a hínár között, miközben váratlanul beúszik a képbe egy gyönyörű compó. Ilyenkor válik számomra egyértelművé, hogy miért is szeretem a Velencei tavat. Hiába lesz lassan körbe betonozva a tó, a természet nem hagyja magát. Minden kicsit is magára hagyott területet visszahódít magának. Szeretem a tavat, mert ez az a tó, ahol megtalálható a lápvidékekre jellemző tiszta víz sok hínárral. Ahol még él a nádi világ, de csak egy kicsit kell tovább menni, és már ott a végtelennek tűnő nyílt víz.....

2 megjegyzés:

  1. Arról a helyről , azt a csukát kivenni, finom felszereléssel.
    Erre nem tudok mást mondani csak annyit hogy emelem kalapom, és gratulálok :) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Nem semmi harc volt, az biztos. A szavak nem tudják igazán visszadni az élményt....

      Törlés