Északi parti betli
Az első horgásznapomon azt terveztem, hogy felfedezem a Velencei tó északi partját. Ez még a tónak azon része, ahol nem a beton az úr. Hajnalban mentem, de már világosban. Ismeretlen terepre tévedtem, ilyenkor jó, ha lát is az ember. Szállítóeszközöm a hűséges kis robogóm volt. Úgy gondoltam hogy, azzal sokkal több helyre be tudok menni. Egyetlen botot vittem, meg egy kazalnyi műcsalit. Pákozdnál kezdtem. Az első hely ahova bejutottam, nem igazán tetszett, de elhatároztam, hogy mindenhol dobálok egy keveset. A szél a kora reggeli időpont ellenére fújt rendesen, ráadásul hosszában kapta el a tavat. A víz ennek megfelelően eléggé zavaros volt. Élénk színű plasztik csalival kezdtem a dobálást, de nem volt érdeklődő. A víz se volt túl mély, talán 80cm körüli. Hamar meg is untam, és továbbálltam. A következő helyeken se történt semmi. Illetve annyi, hogy találkoztam egy olyan részeg sporival, amilyet még így kora reggel, még nem láttam. Tartott nekem egy rövid oktatást, hova is kellene dobálnom, meg hatalmas harcsákról regélt. Képtelenség volt komolyan venni amit mondott, miközben részegen dülöngélt körülöttem. Hamar tovább is álltam. Egészen az eddig részig az út tűrhető állapotban volt, de innentől a kavicsos utat felváltotta egy igazi földút, ami a mostanában leesett sok eső miatt közel sem volt igazán jó állapotban. Csúszkált alattam helyenként a robogó. Aztán egyszer csak, egy érdekes részhez értem. Egy mesterséges öbölnél jártam. Széles bejárata volt, a szinte szabályos kocka alakú öbölnek. Bent az öbölben éppen csak lengedezett a szél, és a víz is érezhetően tisztább volt. Úgy döntöttem, itt hosszabban elidőzök. Ahogy az elsőket dobtam kiderült, hogy itt már a víz is sokkal mélyebb. Helyenként szerintem a másfél métert is elérte, ami itt a tavon már jónak számít. Láttam dévért ugrani, és kisebb rablásokat is felfedezni véltem. Tetszett ez a rész. Dobáljunk akkor!
Eleinte semmi történt. Illetve annyi, hogy lassan beborult az ég és finoman cseperegni kezdett az eső. Nem tett jót a közérzetemnek a változás. Lassan elkezdtem körbedobálni az öblöt. Éppen az egyik sarokban vallattam a vizet, amikor megláttam, hogy a másik sarokban rendszeresen rabol valami. Gyorsan átmentem oda. Itt csak egy elhanyagolt régi hely volt. Kicsit kitapostam magamnak kényelmesebbre, és dobálni kezdtem. A náddal párhuzamosan dobtam. Lesüllyedt a gumi, és talán a másodikat emeltem, amikor határozottan odavert neki valami. A bevágás után egyből a felszínre jött védekezni. Messziről is láttam, hogy csuka. Dobott két-három felszíni szaltót, és hopp, elment..... Mérges voltam. Ezek után szinte szétdobáltam az egész helyet mindenféle csalikkal, de több jelentkező nem akadt.
Lassan tovább indultam. Pár jellegtelen hely következett, majd egy újabb hasonló öböl körvonalai kezdtek kirajzolódni. Ahogy közelebb értem láttam, hogy ez egy kikötő. Itt már találkoztam helyi pecásokkal, de mindenki csak a békés halakkal volt elfoglalva.
Egy órán keresztül szűrtem a kikötő vizét mindenféle csalival, de hiába. A békéshalasok se nagyon kapkodták a botokat. Egy-két ember fogott még kora hajnalban pontyot, de azóta szinte senki semmit. Tovább mentem. A kikötő mellett, egy fura társaságra lettem figyelmes. Lakókocsik, dőlőbóják, egy csónak etetni. Hát igen, egy népes bojlis csapatba botlottam.
Ezután, már az evezőspálya sarka következett. Itt meg sem álltam. Pakoltam és visszamotoroztam egészen Pákozdra a hajókikötőbe. Nem akarom sokáig húzni a történet végét. Egyetlen ütéssel megúsztam, a fél órányi dobálást. Itt lett elegem az egészből, irány haza.....
Nosztalgikus betli
Másnap a patakra készültem, ismét csukát akartam fogni. Egy barátom, az előző nap, fogott itt kettőt is. Nem egyszerű ez a hely. Kocsival is járható út, ide nem vezet. Így aztán kerékpárral vágtam neki a túrának. Ez a része a pataknak régi kedves emlékeket őriz számomra, a múltból. Fiatal koromban csak ide jártunk egy barátommal. Gyönyörű halak, lassú mély víz, jellemezték ezt a szakaszt. Itt aztán élt minden. Ponty, csuka, süllő, dévér, kárász, és hatalmas amurok. Aztán később teljesen tönkrement ez a rész. Pár éve azonban egy 500m-ert megkotortak. Ezen a kis részen egészen mély lett a víz. Ahogy ráfordultam a régi földútra elárasztottak a régi emlékek. Hányszor tekertünk mi fel ezen a földúton a kis patakunk kedvenc részére.... Nyáron, 35 fok melegben is. Szerencsére maga az út egészen jó állapotban volt. Nem csoda, hiszen ennek a részének kavicsos alapja van. Lassan elértem az elágazásig, ahol le kellett fordulnom. Régen itt szoktunk megállni vizet inni útközben. Ahogy tovább mentem, egyre rosszabb állapotú lett az út. Tudtam, hogy legrosszabb része a vége lesz, ahol egy réten kell átvágni. Ott az esők után meg szokott állni a víz. Van, hogy bokáig is ér. Hát most is így volt. Még jó, hogy gumicsizmában indultam el.... Öt perc alatt aztán elvergődtem a töltésig. Ahogy megláttam a patakot, ismét jöttek a régi emlékek.
Valahogy pontosan ugyanúgy nézett ki mint régen, amikor annyira szerettem. A hajnali pára is pontosan ugyanúgy gomolygott a víz felett, mint amikor 15 évesen az első hajnalokon itt jártam. Gyorsan összeraktam az egyetlen pergető botot, amit hoztam magammal. Dobáljunk! A víz meglepően mély volt. Helyenként elérte a másfél métert is, ami a patakon nem kevés. Nagyon tetszett a víz, de nagyon süketnek bizonyult. Talán mert este óta apadt pár centit, vagy a nyomott idő? Tudom, hogy van itt csuka, de képtelen voltam kapásig eljutni. Mentem helyről helyre, de az egyik süketebb volt, mint a másik. Váltogattam a csalikat is. Cannibal Shad, Sandra, Mann's. Felkerült minden általam ismert jó csukás gumi, de hiába. Ment az idő, és fogytak a helyek. Kínomban már egészen kis gumikat is felraktam, de a víz süket maradt. Lassan elértem a kotrás határáig. Az utolsó helyen nagy meglepetésemre egy kisebb stéget is találtam.
Minden más hely, elhanyagoltnak tűnt ezen kívül. Úgy látszik azért van még aki jár erre a szakaszra. Benéztem a kotrás fölé. Pár centis víz, amiben küszök cikáztak, és talán kisebb domolykók is. Bár lehet, hogy őket csak én képzeltem oda.... Lassan elindultam visszafelé. A jobbnak tűnő helyeket még egyszer megdobáltam. Semmi....Mi legyen? Még tíz óra sincs. Nem baj, megyek haza. Ami nem megy, azt hiába akarom erőltetni. Hazafelé átgondoltam, hogy megérte-e, a kétszer 40 perces kerékpártúra? Aztán eszembe jutott, hogy mennyi szép emléket idéztem fel aznap a múltból, és rájöttem, hogy igen.
A kikötői balinfogás
Harmadik alaklommal ismét a Velencei tó lett a kiszemelt. Mivel az időjárás továbbra is nagyon változékonynak bizonyult autóval mentem, és csak Dinnyésre a csónakkikötőbe. Reggel a nap első sugaraival együtt érkeztem volna, ha nem takarják felhők az eget. A kikötő elején rögtön rablásokat láttam, így ott kezdtem a dobálást. Aztán ahogy figyeltem a vizet hamar rájöttem, hogy ezek kisbalinok voltak, így tovább is álltam. A csónakok között kerestem a csukákat. Wobbler volt a zsinórom végén, általában itt az a nyerő csali. Ami fura volt, hogy rajtam kívül senki nem pergetett. Gondolom akkor itt se zabálhatott a csuka az utóbbi napokban.... Lassan végeztem a kikötő bal oldalával. Átmentem a másik oldalra, majd onnan az öreg szellemkikötőbe. Csak a balinok raboltak időnként. Fura egy állatfaj a kikötői balin. Nem rohan a kishalak után, mint a nyílt vízi társai. Óvatosan lopakodik a csónakok között, mint valami csuka, aztán egy pillanat múlva lecsap. Lesből, ravasz módon. Egyet durrant, és eltűnik a csónakok útvesztőjében, hogy pár perccel később, jóval odébb, ismét lecsapjon. Próbáltam én már sokszor megfogni őket, de a szokásos balinos csalikra rá sem hederít.
Mivel a régi kikötő is üresnek bizonyult, átmentem a középső részre. Már a sokadik csalin voltam túl. Mit próbáljak ki még? Ahogy kotorásztam a dobozomban, a kezembe akadt egy saját készítésű Slider másolat. Miért ne? A szokásos dolgok úgyse működnek. Felcsatoltam és elkezdtem apró rántásokkal bevontatni. Élveztem, ahogy a víz alatt látványosan kifordult, hol jobbra, hol meg balra. Már ezzel csalival is a sokadikat dobtam amikor nem várt dolog történt. Egy hosszabb dobás után talán a harmadikat rántottam a wobbleremen amikor felrobbant a víz, és egy hal szinte kitépte a kezemből a botot. A bevágásnál már tudatosult bennem, hogy ez nem csuka lesz. A kiló körüli halam, egészen jó erőben volt. Rohangált ide-oda. Ez bizony balin lesz! Annyira valószínűtlennek tűnt a dolog, hogy csak akkor hittem el mikor már előttem kavart, és a saját szememmel láthattam. Gyorsan alátoltam a merítőt, és megvolt! Ekkor tudatosult bennem, hogy ez volt életem első, pergetve fogott, méretes balinja. Ez a halfaj volt eddig nekem a mumus. Soha nem fogtam még belőle méret felettit pergetve. Ráadásként, saját készítésű csalira. Dupla öröm. Gyorsan elengedtem a tilalmas jószágot.
Utólag gondoltam át, hogy a halamat még a drótelőke sem zavarta. Sőt az sem, hogy a Slider, nem éppen egy balinos csali. Lassan rendeztem a soraimat és dobáltam tovább. Ahogy ott dobáltam, egyszercsak egy ismerős arcot láttam. Egy munkahelyi kollegám jött. Pontyozni indult, csónakból. Pár szót beszélgettünk. Megkérdezte tőlem, hogy a kotráson voltam-e? Hopp, tényleg! Ott is szokott lenni csuka ilyenkor. Elindultam kifelé a kikötőből, hogy megnézzem a kotrásnak legalább egy részét. A sorompónál a büfénél éppen egy másik spori kávézott. Na, egy jó kávé, nekem is jól esne.... Miközben a kávémat kortyolgattam beszélgettem kicsit a büféssel. Szerinte az idén kimondottan kevés csuka jött be eddig, a kikötőbe. Hát ez nem az hír volt, amit hallani akartam. Bementem a kotrásra. Pár rablást láttam a bejárataként szolgáló csatornában a nád előtt. Jól megszórtam a nád szélét támolygó kanalakkal, de a várt eredmény elmaradt. Meg vagyok átkozva! Lassan az eső is elkezdett szemerkélni, és elég kitartónak tűnt. Úgy döntöttem elég volt. Megint elgondolkodtam, hogy vajon érdemes volt kijönnöm? Mindenképpen, hiszen megfogtam életem első méretes balinját pergetve, saját wobblerrel! Tilalom ide, vagy oda, ezt az élményt már senki nem veheti el tőlem.....
Hát így alakult nekem az utóbbi, majdnem egy hét. Sajnos úgy néz ki, hogy egyenlőre csukát képtelen vagyok fogni. Nem baj van még idő, egyszer csak összejön végre.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése