Villámpeca

Nagyon beteg voltam. Sikeresen elkaptam egyet, a most keringő vírusok közül. Na nem a megfázásos fajtát, mert azt általában könnyen kiheverem, hanem a hasmenéssel járót. Három napig szenvedtem itthon. Két okból is. Egyrészt a betegség első pár napja fejfájással, és némi lázzal is járt, másrészt pedig kint tombolt a tavaszi jó idő. Vasárnap délutánra jutottam el arra pontra, hogy bár gyengének éreztem magam, a javán már túl voltam a betegségemnek. Meseszép tavaszi idő volt odakint, és én úgy éreztem, egy percig nem tudok tovább otthon ülni. A feleségem csak a fejét csóválta, amikor kijelentettem, hogy én bizony horgászni megyek. Végülis aztán úgy engedett ki, hogy most kötelező módon autóval kellett mennem, és a telefonomnak mindig kéznél kellett lenni.

Gondolkodtam hova menjek? Hétvége van, de én szeretnék egyedül lenni. Végül aztán a patak mellett döntöttem. Nem kell messzire gyalogolnom a kocsitól, és ott aztán tényleg nem szoktam szinte senkivel sem találkozni. Délután négy is elmúlt már mire az elsőt dobtam. Nagy meglepetésemre, már az első dobásra kaptam egy bágyatag ütést a kis wobbleremre. Aztán a következő dobásra megint. Kis domolykókra gyanakodtam. Át is mentem a következő helyre, de ott ugyanezt eljátszottam, még vagy háromszor. Kezdtem unni a dolgot, és egyben gyanakodni arra, hogy ezek nem is biztos, hogy kisdomik, csak valamiért nagyon óvatosak. Közben a következő dobásomnál sikerült beszakítanom a wobblerem. Mérges voltam érte, az egyik kedvencemről volt szó. Turkáltam a dobozomban, hogy mit is rakjak fel? Aztán megakadt a szemem egy 2" twisteren. Hátha ezt jobbam megeszik. Talán a másodikat dobtam amikor végre történt valami. Lassan vezettem magam felé a kis gumit, amikor kaptam egy ütést, majd elindult a zsinórom oldalra. Bevágtam! Meglepően nagy ellenállást éreztem. A lágy botom jókat bólogatott, ahogy egy helyben forgolódott a halam a sodrásban. Párszor a fék is megnyikkant, de csak pillanatokra. Lassan tudtam csak magam elé pumpálni a halamat. Akkor láttam csak, hogy egészen szép példány. Az biztos, hogy eddig, az idei legszebb. Alátoltam a merítőt, és megvan!

Gyorsan letudtam a kötelező fényképeket, és dobáltam tovább. Ezen a részen még egy helyen volt egy kisebb rontott kapásom, aztán csend. A váratlan sikeremen felbuzdulva elindultam gyalog egy olyan részre, ahol nagyon régen jártam már. Hosszú volt a séta, de végre éreztem magamban annyi erőt, hogy tudtam bátran nekivághatok. Nagyon változatos, és vad vidéken jártam, de valahogy a halakat ez nem igazán érdekelte. Egyszerűen, ha ott is voltak, enni nem akartak. Egy rontott kapással úsztam meg a sétát. Lassan közeledett az alkony és visszafordultam. Még nem volt igazán vége napnak, de én elfáradtam kissé. Hiába, egy ilyen betegség azért nem múlik el nyomtalanul. Nagyon örülök, hogy annak ellenére kimentem, hogy még nem voltam teljesen jól. Szinte csodát tett velem, a friss levegő, és a váratlan siker. Végre az új pálcámmal is sikerült egy szebb halat fognom. A tilalomig már nem sok idő van, addig még megpróbálok kijutni párszor.....