Csak egy marék pinki....

Sajnos mostanában ritkán jelentekezek új bejegyzéssel. A napokban azonban olyan érdekes dolgot tapasztaltam, amit véleményem szerint érdemes megosztani. Mivel a rablóhalak ki tudja hol bujkálnak a környékünkön, ezért az utóbbi időben inkább a békés halakat vettem célba, finomszerelékes horgászmódszerekkel. Az időjárásról annyit, hogy februárban talán örül az ember az ilyen időjárásnak. No de április elején? Három külön horgásznapról szeretnék egy kisösszefoglalót írni. Mindhárom pecában annyi a közös, hogy a tavaszi időpont ellenére rendkívül hideg 4-5 fokos vízben történt.

Első

Hideg szeles idő van kint, de már nem tudok otthon ülni. Munka után úgy érzem, hogy muszáj kimennem, hacsak egy kis időre is. De hova menjek? A Gaja patak ami ilyen rövid időre is elérhető közelségben van árad, nem is kicsit. Beugrik a szennyvízcsatorna. Ott legalább a víz nem rohan, és talán 1-2 fokkal melegebb is. Bevágtam egy spiccbotot a botzsákba, és húsz percen belül már a helyszínen nyitottam szét a 6-os petrencét.

Csaliként csak egy kis adag pinkit vittem magammal. A csatorna vize szinte állt, alig áramlott. Kerestem egy kis gödröt, beszórtam egy marék etetőanyagot, és horgászni kezdtem. Nem sokáig kellett várnom az úszóm elmerült. Hopp, egy kis kárász. Majd még egy, és még egy. Fogtam vagy tíz darab apróságot de éreztem, hogy valami nem stimmel, kell itt lenni nagyobb halaknak is.

Elmentem feljebb egy kicsivel. Itt egyből rátaláltam a halakra. Tenyeres ezüstkárászokat fogtam egymás után. Még egy órán kersztül tartott a móka, miközben fogtam egy igazán szép kárászt  is, aztán kezdett rámsötétedni. Menni kellett...

Második

Egy barátommal a Pátkai víztározóra készültünk horgászni. Az idő semmit nem javult a múltkori spiccbotos móka óta. A levegő 4-5, a víz kereken öt fokos volt. A kiszemelt pályán elég sokan áztatták már zsinórt, így úgy döntöttem, hogy kivételesen egy bottal fogok horgászni. A barátom egy pickert és egy matchbotot, én csak a matchbotomat raktam össze. Bekevertem az etetőanyagot, ami Timár mix fekete, és piros keveréke volt, némi keszeges kajával megbolondítva. Az etetőnyagba két marék csonti is került. Alapozásként csupán 6-7 gombóc kaját dobtam be, a hideg vízre való tekintettel. Lassan minden bot a helyére került, és kezdetét vette a feszült várakozás. Minden boton csontival csaliztunk. Egy óra múlva kezdett idegesítő lenni a csend. Két óra múlva már az őrület határán voltam. Mi van a halakkal? Annyi vígaszom volt, hogy mellettünk három horgász, hat bottal is, csupán két kárászt fogott. Aztán támadt egy hirtelen ötletem. Kitekertem a szereléket, és a csonti helyére pinkit tűztem. Szinte hihetetlen, de a bedobás után két perccel kapás. Az elsőt még elszúrtam, de másodikon már rajta voltam. Lassan oldalazott úszóm, be is vágtam rögtön. Egy szép dévér volt a tettes, amit aztán három társa követett még. Ennyit számítana, hogy pinki van a horgon? Éppen ezen agyaltam amikor fura dolog történt. A barátom éppen bedobott, csakhogy nekem keresztbe. Ahogy tekerte kifelé, az úszóm elmerült. Azt hittem abban a pillanatban, hogy összeakadtunk, de aztán észrevettem, hogy a bot és az úszó közötti eddig laza zsinór lassan kiegyenesedik. Hoppá, akkor ez hal! A bevágás után C alakú maradt a pálca a kezemben, és párat a fék is nyekkent. Ponty a horgon! Kb. három perc üzdelem után meg is lett a gyönyörű pikkelyes. Ezután a barátom fogott még egy dévért (természetesen pinkivel), de aztán lejárt a horgászidőnk. Pakoltunk.

Harmadik

Rögtön a pátkai peca másnapján a Gajára indultam, kicsit felmérni a terepet. A maradék pár szem pinkit féltve őrzött kincsként kezeltem már ekkor. Sajnos maga a patak még nem adott halat, így két órányi meddő próbálkozás után, átmentem a szennyvízcsatornára. A víz már sokat apadt a múltkori próba óta, de még jó volt. Gyorsan bedobtam pár gombóc etetőanyagot, aztán mehetett az úszó is utána. Szinte hihetetlen de már az első leúsztatásra kapás! Kárász volt tettes. Beindult a bolt rendesen, húsz perc után, már vagy tíz darab megfogott, majd visszaengedett kárászon voltam túl. A helyi erők egyből meg is környékeztek, hogy mégis mivel szedem ilyen ütemben a halat? A pinkit szinte egyik sem ismerte...

Úgy láttam, hogy sok hal van előttem, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy kis tesztelésnek. Csontit tűztem a horogra. Hihetetlen, de négy üres úsztatás után, az ötödikre volt csak kapásom, az is lemaradt. Ezek  után a csonti helyére gilisztát tűztem. Erre már több kapás volt, de az eredményessége meg sem közelítette a pinkiét. Vissza a pinki, és egyből jöttek a halak a megszokott ütemben. Ezt kis tesztet még elátszottam kétszer, az eredmény mindig ugyanaz maradt....
Így aztán nem is erőltettem a többi csalit, maradtam pinkinél. A kárászok közé becsúszott egy-egy szebb is, sőt beköszönt egy kisponty is. Később a sok kárász közé beugrott egy kisebb vörösszárnyú is.

Jól szórakoztam, de lejárt a horgászidőm. Irány haza!

Később itthon elkezdtem gondolkodni. Nem ez az első eset, hogy a pinki amolyan utolsó mentsvárként ment meg a csúfos betlitől. Tavaly a nyári döglött, meleg vízből, csak pinkivel lehetett kárásziokat fogni. Amikor gyerekekkel kimentünk, az első kérdésük mindig az volt, "apa, pinki van"? Úgy látszik, hogy sokszor csak ennyi kell ahhoz, hogy megtörjük a csendet. Egy marék pinki....