2012. október 29., hétfő

A sügérpergetés kis titkai 3.

Nyár

Újabb fejezethez érkezett az én kis sorozatom. Az év egy igen hosszú időszakát, a nyárt vesszem most át. Nekem a nyári időszak a májusi melegektől, az első komolyabb őszi lehűlésekig tart. Természetesen ez az időszak sem teljesen egyenletes (időjárási szempontból), és nagyobb hőhullámok esetén a sügér viselkedése is módosul kissé, de erre majd konkrétan kitérek. Megint teljesen külön veszem a csatornákat, és patakokat, valamint az állóvizeket.

Patakok és csatornák.

Május közepére megjelenik a vízi növényzet. Ez nagyban meghatározza a sügér viselkedését. Május, és június hónapban van még egy fontos dolog, ami nagyban meghatározza a horgászatunk sikerességét, ez pedig a zivatarszezon. Hirtelen nagy mennyiségű csapadék, kisebb és nagyobb áradások, ezek jellemzik a zivatarszezont. Nehéz ilyenkor az ember dolga. A sügért keresni kell, és ha megvannak, az sem biztos, hogy másnap is ott lesznek. Életritmusuk felgyorsul, ami azért jelent nekünk nagy segítséget, mert amikor eszik, elég mohó tud lenni, és már a kicsit gyorsabb csalinak is odavág.

                                                          Kis csali, kis sügér?

                                                 Domolykós wobblerre

Hol kezdjük a keresést? Itt is sokat számít a tapasztalat, de ennek hiányában is megtalálhatjuk a kis csíkosokat. Egy könnyű pálca, minimális felszerelés, és egy kényelmes lábbeli. Ezekre lesz szükség. A műcsalik közül szóba jöhetnek a kis plasztikok, de ezeket inkább akkor tudjuk eredményesen használni, ha találunk egy sügérrajt. Kereséshez a leggyorsabb sikert ígérő műcsalik a kis wobblerek, és a körforgók. A körforgókat én nem szeretem, ezért nem is használom, de ez senkit ne riasszon el attól, hogy használja őket. Általában a kedvenc patakomon, folyásirány szerint felülről lefelé haladok, és minden olyan helyet megdobálok ahol a sodrást megtöri valami. Kisebb forgók, akadók mögötti tükrök, a hínár széle. Bármelyik tarthat pár darab sügért. 4-5 dobás után általában kiderül, hogy van-e sügér. A jó helyeket jegyezzük meg, mert ahol egyszer fogtunk, ott a következő áradásig mindenképpen számítani lehet újabb fogásokra. Ha árad a víz az jelentősen átrendezheti a dolgokat, és a zavarosban nehéz egyáltalán bármilyen ragadozó halat is fogni. A sügér szereti a tiszta, maximum opálos vizet, a ha zavaros ár érkezik, szinte biztos, hogy pergetve igen nehezen megfogható.

                                                           Azért eszik a plasztikot is
                                                             A kis sügér is sügér

Aztán ha levonul az ár lehet újra kezdeni a felderítést. Ilyenkor nagyon figyeljünk, hogy a műcsalink színe alkalmazkodjon a víz átlátszóságához. Tiszta víznél működő csalik: wobblerekből az élethű ivadékutánzatok mellett a sötét tónusú, alap esetben domolykós színek is szóba jöhetnek, twisterekből és gumihalakból pedig egyértelműen a sötétebb barnás, feketés színek a jók. Opálos víznél: ilyenkor is működnek az élethű ivadékutánzat wobblerek, twisterekből és gumihalakból  pedig a gyöngyház, zöldes (de nem rikító) színek. Zavaros víznél: wobblerekből jöhetnek az élénkebb (amolyan GT-s) színek, twisterekből és gumihalakból a fehér, a fluosárga, a sárga, az ami működhet valamennyire.

                                                       Hát ezt nem neki szántam....

                                                    Lehet kétszer véletlen?

Június közepére szinte teljesen felnőnek a vízinövények, véget ér a zivatarszezon. Ekkor következik a leghosszabb, szinte állandó időszak. A sügér kisebb csapatokban mozog, kivéve az igazán kapitális példányokat, amik igazi magányos vadászok. Ilyenkor is fontos dolog a felderítés. Ha találunk jó helyeket, és még szerencsénk is van akkor egész nyáron megtalálhatjuk őket szinte centire ugyanott. A nagyokra csak kitartó kutatómunkával találhatunk rá, és akkor sem számíthatunk egy helyről  csak egy igazán nagy példányra. Aki elég kitartó ilyenkor megfoghatja az év sügérét.

                                                             Színek kavalkádja

                                                        Wobbleres nyári sügér

                                                          ...és még egy

A módszerek nagyban hasonlítanak a fentebb már említettekhez, mégis van egy apró, bár annál nagyobb különbség. Az év nagy részében a fenékhez eléggé ragaszkodó sügér, ilyenkor akár a legfelső vízrétegekig is feljön a műcsaliért. Ezt ha ügyesek vagyunk ki lehet használni. Hogyan? Egyrészt kis wobblereket tudunk elhúzni a vízi növényzet felett, sőt a kapitális egyedekre vadászva akár a mini jerk csalik is szóba jöhetnek. Ezen kívül a kis plasztik csalik is jól működnek egészen könnyű fejjel, a növények felett, között elhúzva. Ilyenkorra sügér a patak vagy csatorna teljes keresztmetszetében bárhol jöhet. Nem félnek a sodrástól sem. Ha eszik a sügér akár a nagyobb csukának szánt műcsaliknak is nekimegy, de ha nem, na akkor mi van? Ilyenkor szoktam elővenni a titkos favoritnak számító legkisebb 2,5cm-es Mann's twistert. Sőt működhetnek még a hasonlóan kicsi egyéb plasztik csodák, pl. a mini tube. Ez egy apró kis polip utánzat. Ezeket a nagyon apró csalikat használva ne lepődjünk meg ha a várt sügér helyett vörösszárnyú keszeget akasztunk. Minél melegebb van annál nagyobb a jelentősége az árnyéknak sügér életében. Szívesen időzik fák árnyékában, hidak alatt. Valamiért vonzódik a beton műtárgyakhoz, meredek beton partfalakhoz. A helykeresésnél ezt ne hagyjuk figyelmen kívül.

                                                                  Szereti az árnyékot

                                                       De egyébként bárhol jöhet

                                                         Az év sügére nyáron

Van még egy dolog amiről szót kell ejteni a nyárral kapcsolatban. Ilyenkor a legtöbb a sügérezés közben akasztott más halfaj. Legsűrűbb vendég a csuka. Ahol számítani kell rá, ott szinte kötelező valami harapásálló előkét használni. Számíthatunk még, (ahol van) domolykóra, jászkeszegre, kisebb balinokra, sőt esténként, és hajnalba akár süllőre is. Én felszerelésemet is megerősítem erre az időszakra. A főzsinórom 19-es, ezzel már szinte bármi kijön, hacsak nincs valami kemény akadó a közelben.

                                                                        Idei szépség...


                                                         Meglepetés csuka

Állóvizek.

A tavakon is májusban kezdődik az igazi élet. A sügér ilyenkor, még egészen jó létszámban megtalálható a kikötőkben, nádöblökben. Igazán nagy mennyiség a kikötőkben szokott összegyűlni. Az állóvízi sügér, szinte mindig lesből támad, minden hely érdekli ahol el lehet bújni, és onnan támadni. Valamiért vonzódik a betonhoz, az árnyékhoz, és a feljövőben lévő hínárhoz is. Ilyen helyeken érdemes keresni őket, és általában ha megvannak 2-5db foghatunk is egy helyről. A nagyok itt is magányos életet élnek. Általában csónakok alá, vagy mólókarok alá állnak be. Milyen módszerrel lehetünk eredményesek? Nekem 85%-ban a legeredményesebb módszer a kis twisterrel való mártogatás, vertikális emelgetés. Tulajdonképpen mindkét verziónál botvégről lelógatott csalival dolgozunk. A lényeg, a sok apró kis emelés. A mártogatásnál besétálok egy mólókarra. Bothossznyi, vagy annál kicsit több zsinórral bedobom a kis plasztikot, és aprókat emelgetve lassan kifelé lépkedek a betonon. A vertikális emelgetésnél csak úgy bot vége alatt belógatom a csalit egy kis lyukba, majd apró emelésekkel próbálom kapásra bírni a sügért. A maradék 15% a hínarasok mentén, a hínár felett lassan elhúzott twisterre szokott jönni.

                                                       Nyári hajnalon a kikötőben

                                                                 Beton mellől

                                       Sajnos ez a leggyakoribb méret....

Plasztikok és méretek: vertikális emelgetéshez a legkisebb 2,5cm Mann's twistert használom, mártogatáshoz a 2,5cm-és az 5,1cm Mann's twistert, valamint apró gumihalakat, nyílt vizek felé dobálva az 5,1cm-es a kedvenc. Színek tekintetében ugyanaz érvényes, amit már patakos, csatornás részen leírtam. A wobblerek eddig nem hozták meg várva várt sikert. A nagyobb példányok becserkészésénél jöhetnek szóba, de ez már nem konkrét sügérezés. A sügér mellett csuka, és balin is jöhet, sőt inkább a sügérfogás a ritkább.
Május, és június hónapban kimondottan sok meglepetéshalra kell számítani, köztük néha meglepő módon nagytestű békés halak is előfordulhatnak. A kikötőkben ilyenkor nagy létszámban jelen lévő nagytestű ezüstkárászok, pontyok, sőt ha nagy szerencsénk van akár compó is jöhet. A ragadózók közül érdekes módon legtöbbször a balin esik be. Általában a kisebbek, de láttam már 3,5kg-os példányt is fogni. Kisebb, nagyobb csuka akadhat még, sőt akár kisebb süllő is beeshet. A Balatonnál egy barátom pedig kimondottan sok kősüllőt akaszt sügérezés közben.

                                                          Meglepetéshal 1.

                                                               Meglepetéshal 2.

                                                            Meglepetéshal 3.

                                                                Meglepetéshal 4.

A nyár közepére itt is megérkezhetnek a hőhullámok, amik jelentősen befolyásolhatják a sikerességünket.
Ha kikötők vize túlmelegszik, szinte teljesen eltűnnek belőle a halak, illetve átköltöznek a kikötők olyan részeibe, ahol még elegendő oxigén található számukra. Ilyenkor kerülni kell a nagyon zárt kikötőket, inkább a nyitottabb szél által jobban átjárt kikötőket keressük fel. Sokszor csak egy magányos beton móló is rejthet sügért. Kerüljük a látványosan megbuggyant, zöldes részeket. A nagyobb példányok a nyílt részekről jöhetnek, sajnos itt is magányos vadászok. Sajnos ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy kapás nélkül maradunk, bármit is teszünk.

                         Ugye nem sértődünk meg, ha sügér helyett ilyen hal jön....


                                                      Hidegfrontos reggel

Hát ennyit dióhéjban a nyárról. Vannak biztosan olyan speciális helyzetek amik most kimaradtak, de úgy érzem nagyjából sikerült összefoglalnom mire is számíthatunk nyáron. A következő részben a kedvenc évszakom az ősz következik.

1 megjegyzés:

  1. szia!

    Jó lett ez is, de a legjobban már az őszi-téli részt várom, az most a legaktuálisabb. Habár ha az utóbbi napokat nézzük, akkor a télre hasonlított leginkább az idő :)

    Üdv:

    Zoli

    VálaszTörlés