2012. október 14., vasárnap

A sügérpergetés kis titkai 1.

Sokan tudják már, hogy az egyik kedvenc halam a sügér. Képes vagyok fél napokat áthorgászni pár darab csíkos lovagért. Amikor elkezdődött nálam a sügérmánia, azzal kezdtem, hogy átolvastam az összes létező cikket, ami a sügérhorgászattal kapcsolatos. Ami feltűnt, hogy legtöbb csak általánosságokról szól, ami a sikeres sügérpergetéshez igencsak kevés. Ebben az irománysorozatban szeretnék kicsit kitérni a részletekre. Ki fogok térni külön az állóvízi pergetésre, és külön a kis patakokra és csatornákra. Külön választom a sügér évszakonkénti viselkedésmódját. Kitérek a kedvenc műcsalikra, mikor melyiket, és miért szeretem alkalmazni.

                                                                        A sügér

A sügér életmódjával, tartózkodási helyeivel több cikk is foglakozik, a legtöbb viszont csak felületesen. Mintha szinte minden második cikk ugyanazt a sablonszöveget tartalmazná kis módosításokkal. Nézzük a saját tapasztalataimat, évszakok szerint.

Patakokon és csatornákon.

Tavasz.
Tavasszal márciusban a patakok az olvadás hatására megáradnak kisebb vagy nagyobb mértékben. A sügért ilyenkor igazi kihívás megtalálni. Általában a partszéli növényzet helyett ilyenkor a kissé húzósabb részeken találhatók meg, akkor is ha ott nem túl mély a víz. Pár fős csapatokat alkotnak, és igazán nehéz következő csapatot megtalálni. Általában áprilisra az ívási idejükre szinte teljesen eltűnnek, és csak jóval utána kerülnek elő. Májusra új helyeken találhatók meg. Ilyenkor már feljövőben van a vízi növényzet. A kis csapatok továbbra is megmaradnak, de a vízállás változásai (zivatarszezon) egy nap alatt el tudják tüntetni a sügért.

                                                              Márciusi sügér

Nyár.
Nyár elejére a sügér elfoglalja a kedvenc helyeit. A patak vagy kis csatorna teljes keresztmetszetében bárhol megbújhatnak, de ki tudja miért egyes szakaszokon nagyon sok, míg más részeken egyetlen darab sem áll meg. Nagyobb csatornákon a hínár vagy nád mentén dolgoznak, de itt is érvényes, hogy egyes szakaszokon nagyon sok, míg máshol egy darab sincs. Ilyenkor már lehet komolyabb fogásokba is beleszaladni, de nagyon sok felderítő munka kell a csapatok megtalálásához. Hogy ezt a felderítést, hogyan lehet hatékonyan elvégezni, majd később leírom külön.

                                                                      Nyári csíkoska

Ősz.
Ősszel nagyot fordul a világ. A kishalak nagyobb rajokba verődnek össze, és őket követi a sügér. Ilyenkor már sokkal nagyobb rajokban járnak, és követik az ivadékokat. Ha szerencsések vagyunk akár komoly fogásokba is befuthatunk. ősz vége felé a legnagyobb az esély, hogy megfogjuk az év halát, vagy halait. Ilyenkor sürerezés közben gyakori vendég a csuka.

                                                                 Novemberi szépség

Tél.
A tél elejére a sügér hatalmas rajokba verődhet össze (ha van annyi az adott vízben). Életritmusuk lelassul, de szinte egész nap akad éhes sügér a csapatban. Kicsik nagyok vegyesen gyülekeznek ilyenkor. Kisebb nagyobb gödrökben akár a bot vége alól is fogható, ha megtaláljuk hol telelnek rajok. Általában egy jeges ár szokta kimozdítani a csapatokat a helyükről, innentől nehéz őket megtalálni.

                                                                Decemberben is eszenek


Tavakon

Állóvízen kicsit más a helyzet. Itt sügér szinte egész évben szinte ugyanazokon a helyeken található meg. persze vannak kivételek, de ezeket, majd később. A sügér szereti kikötőket, ahol változó mennyiségben és méretben, de mindig találhatunk belőlük. Ezen kívül szereti még a vízinövényzet közelégét, a nádöblöket.
Itt is érvényes, hogy látszólag egyforma adottságú helyek közül az egyiknél van sügér, a másiknál nincs.

                                                            Sügér a Velencei tóból

Itt most nem térek ki külön az évszakokra. Amire figyelni érdemes. A sügér nem szereti a szeles helyeket.
általában a kikötőknél is a szélcsendes részen áll, és nádfalaknak is a szélcsendes oldalát érdemes vallatni. Imádja az árnyékot, a fedezéket, minden olyan dolgot ami alá be lehet állni. Tavaknál is érvényes, hogy tavasszal és nyáron kisebb csapatokban, míg ősszel és télen nagyobb rajokban járnak az ivadék után. Nyáron a nagyobb példányok igazi magányos vadászokká válnak, szinte soha nem fogunk egymás után két nagyobbat ugyanonnan. A nagyon meleg időszakokban fordul elő, hogy kikötők megbuggyant vizét elhagyja a sügér, és nyílt vízre kivonulva vadászgat. Ilyenkor nehéz rátalálni.


A mohó sügér...
(A frontérzékeny sügér)

                                                   Amikor megtaláljuk az ellenszert....


Általánosságban elterjedt az a nézet, hogy a sügér egy mohó, falánk ragadozó.
Ez így nem igaz! Vannak napok amikor valóban így viselkedik, de aki rendszeresen üldözi a kis csíkosokat, hamar rájön, hogy a sügér igen érzékeny az időjárás változásaira. Melegfront idejére süllyedő légnyomásnál, képes úgy eltűnni, mintha nem is lenne ott a vízben. Hidegfrontok alkalmával jobb helyzet, de az sem az igazi.  A kis csíkosok igazán akkor vannak elemükben, amikor hosszú ideig tartó frontmentes napok jönnek.
Van, hogy van ellenszer a sügér étvágytalansága ellen, de van olyan is, hogy bármit teszünk nem bírunk kapást kicsikarni.

Nagyjából ennyit a sügér viselkedéséről, kedvenc tartózkodási helyeiről. A következő részben már kitérek a módszerekre, a különböző kis trükkökre, amikkel felderíthetjük és megfoghatjuk a kis kedvenceiket.

5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jó lett a bejegyzés, de azt kell, hogy mondjam, kissé az az érzésem volt, hogy általános érvényű igazságokat említettél benne.
    Viszont az nagyon tetszett, hogy rendszerezted a dolgokat. Csak így tovább, amugy én is imádok sügérezni, helyileg a duna tisza csatornán szoktam, hál'istennek elég jó eredménnyel. Arra a helyre is jellemző, hogy nehéz megtalálni a halat, de ha megvannak, különösen most ősszel, akkor lehet aprítani. Nyáron egy-egy helyről ritkán tudtam 1-2 példánynál többet megfogni..

    Csak így tovább, várom már a következő bej-t.
    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Muszáj volt úgy kezdenem, hogy először az ilyen általánosságokat teszem helyére.
    Lesz több rész is, amikor kitérek a konkrét dolgokra, műcsalikra, és az általam ismert, és alkalmazott technikákra.
    Remélem a végére sokaknak tetszeni, fog, és bizonyos dolgok a helyükre kerülnek!
    Üdv.:Péter

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Örülök, hogy más is foglalkozik a sügerekkel, nekem az első pergetett halam sügér volt, ugyanaznap harmadiknak beugrott egy 35 centis, kiló közeli példány, azóta ez a kedvenc halam.
    Olyan tapasztalatom is van (lehet, hogy a frontoknak köszönhetően), amikor pergetve lehetetlen kapásra bírni, addig csontival, girnyóval simán fogható.
    Most a hétvégén is ez volt, reggeltől ebédig pergettem, 2 darabot sikerült fogni. Elfáradás után, egy feeder és egy spiccbottal ültem le, utóbbival, ott ahol előtte semmi érdeklődést nem mutattak, fogtam kb 10-15 darabot.
    Kora tavasszal a velencei tavon tapasztaltam, pergetve rávágás sem volt, a helyi húshorgászok 1grammos úszóval 1-2 csontival kiszedtek egy vödörrel. Sajnos el is vitték, így el is jutottunk a második ponthoz ami miatt írok:
    Kérlek Te is népszerűsítsd az ötletet, miszerint méretkorlátozással védett hal legyen, (kinövésű halról lévén szó, 10-15-20 centi is elég), mivel szegény van annyira finom és szálkamentes mint a süllő, a kicsik csak annak köszönhetik túlélésüket, hogy macerás sokat megpucolni.

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Régóta hirdetem, hogy méretkorlátozást, és mennyiségi korlátozást is érdemlő halfaj lenne, a jásszal, és a domolykóval együtt. Sajnos ez senkit nem érdekel, egy-két hozzád, és hozzám hasonló horgászon kívül. De igazad van ettől még nem árt minél többször megemlíteni.
    Egyébként egy tanács. amikor megfogják csontival, akkor te is meg tudod fogni egészen kicsi 2,5cm-es Mann's twisterrel. Ha lehet állj a hely fölé és csak úgy botvégről engedd le a csalit. Apró kis emelésekkel addig kell játszani, míg oda nem vág....
    Üdv.:Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi a tippet, próbáltam a 2,5cm-essel, sőt mindig az az első csali, amit bevetek, fenékről 5 centis gébet megfogtam vele (na nem Velencén), de a twister egyáltalán nem kellett nekik. Kisebb twistert még nem láttam forgalomban, marad a saját készítés.
      Ajánlom mindenki figyelmébe a Damil és Csomó című műsört, Benyus féle barkácsolást: régi tejeszacskóból, kis horogból olyan kis csecse twisterszerűséget rittyentet (forrasztóónból az 'ólomfej'), hogy le kell majd másolnom, jövőre leírom a tapasztalatokat vele :)

      Törlés