2012. május 4., péntek

Dinnyési szenvedős, pergetős...

Ma Dinnyésen jártam, egy laza kikötői pergetésen. Sajnos megint kijutott egy frontos nap, hát ez meg is látszott a hala étvágyán. Negyed hat körül értem a kikötőbe. Igencsak élénk szél fújdogált már hajnalban is, nyugati, északnyugati irányból. Vége van a május eleji kánikulának. Rögtön az elején kimentem a középső beton móló végére.Innen a ha nehezen is, de nádast is elértem, és kétoldalt a mólókarokat is le tudtam tapogatni. Két bottal készültem. Egy csukás-balinos, és egy UL. pergetővel. Az erősebbik boton egy fehér 9cm gumihal figyelt, a finomabbik pálcán, apró twister.


A gumihallal kezdtem, de hiába tapogattam vele a beton környékét. Hamar le is cseréltem egy saját készítésű Thrill utánzatra, hátha egy hajnali balin odavág neki. De hiába dobálgattam a fahalat is, mozgás is alig volt, csak a szél tombolt továbbra is.




Az Ultra Light pálcával is, letapogattam a mólókar tövét, de hiába. Közben lassan haladtam kifelé a mólón. Hol a Thrill utánzattal dobáltam nyílt vizet, hol a sügeressel a csónakok közét és mólókarok tövét, de nagyon nagy volt csend, idegesítően nagy. Aztán az egyik mólókar végén a gyors ütemben húzott fahalra váratlanul odaragadt egy hal. Érezhetően nem volt túl nagy, ám meglepetésem annál inkább. Egy 30cm körüli csukaifjonc akadt a horgomra. Le akartam fényképezni, de annyit szerencsétlenkedtem a géppel, hogy a halam meggondolva magát egy ugrással ismét a vízben termett, csak most horgom már nem volt a szájában.
Persze ezek után agyondobáltam a környéket, de több jelentkező nem akadt. Teltek a percek, az órák, de nem jutottam halig. Az UL. pálca apró twisterére ugyan volt pár apró ütés, de ezeket nem tudtam halra váltani.
Eljutottam lassan egészen kikötő bejáratáig. Ma itt milliónyi kishalat láttam napozni, kisebb nagyobb hínárfoltok mellett. Ideális sügéres pályának tűnt. Nagy lelkesedéssel kezdtem el dobálni az apró gumikat, de hiába. Két rontott kapás, és ennyi. Az egyik csónak mellett ugyan akasztottam valamit, de ha az sügér volt akkor nagyon szép, mert csúnyán karikába hajtotta a sügéres pálcát, de sajna a horog rosszul akadt neki.
Ezek után kimentem a nagy mólóra, de csoda itt sem történt.
Elindultam vissza a régi kikötő felé. A kanyar után itt-ott megdobáltam a beton szélét a sügérnek szánt apró gumicsalival. Az egyik ilyen dobásnál vad sorozás és hopp megvan. Már meg sem lepődök rajta, hogy csuka a tettes. Jópár kirohanás után lassan sikerül megszelidíteni a vékonyka pálcával. Megvan. Méregetem, 42 cm. Gondolkodás nélkül visszaengedem, a kötelező fotók után.


Kicsit még erőlködök, de hiába. Lassan délután egy óra van, menni kellene hazafelé. Még benézek a régi kikötőbe. Itt ketten horgásznak hat bottal! A Mohosz ház mellett! Ennyire nincs ellenőrzés, hogy még az ilyenek sem buknak le? Mindét emberke amolyan igazi tirpáknak látszik, így nem állok le kötekedni, inkább pakolok. Nekem elég volt....

3 megjegyzés:

  1. Én a Balatonon voltam a hosszú hétvége alatt. Nem horgászni mentem, de néha néha lenéztem a partra. Zsíros nyakú pontyozós, fenekezős kocahorgászok a Hotel zárt partján. Ott nem ellenőriznek. Az 5 centis keszegtől a 28 centis kispontyig mindent elraktak. Nagyobbat azért nem írtam, mert nem volt. Arról már nem is szólok, hogy ugye pontyra tilalom van 2.-ától, de őket ez sem zavarta. Lehettek kb tízen a kedves emberek, de egy kivétel sem akadt közülük. Ennyit a magyar horgász társadalomról. Így sajnos nem igazán hiszek a pozitív változásokban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudomásom szerint a Balatonon nincs tilalom, valamiért felmentést kapott.
      Ennek ellenére igazad van.
      Engem egyszerűen sokkolt, hogy pont a Mohosz ház mellett valaki bátran megteheti, hogy három bottal horgászik, nem kell félnie a lebukástól! Bárhol máshol látom, nem lep meg ennyire. Eddig kb. 10 alkalommal voltam a tavon, ellenőrrel még nem találkoztam. Lehülyéztek egy párszor amikor ezeket kisebb csukákat visszaengedtem, ugyanis itt nem szokás....

      Törlés
  2. Szia Péter!

    Még a haldoradon esett róla szó, hogy mivel a Pike Wire köthető drótelőke szép csendesen eltűnik a piacról, keresed az utódját.
    A kérdésem az, hogy a keresgélés közben volt-e alkalmad szemügyre, és kézbe venni a Carson köthető drótelőkét.
    Most találtam rá a netet bönbészve, a leírás kisértetiesen hasonló, de virtuálisan sok fontos adat rejtve marad.
    Itt láttam:
    http://www.hal.hu/carson_kotheto_droteloke_t27539.html

    VálaszTörlés