Bodorkázás a márciusi télben

Mielőtt nekiálltam ezt a bejegyzést megírni elgondolkodtam. Valóban érdemes 3 db bodorkáról egy blogbejegyzést készíteni? Végül aztán úgy döntöttem, hogy igen érdemes. Azért érdemes, mert egy ilyen beszámoló nem csupán a halakról szól, mindig van valami a háttérben. Nézzük hát, hogy mi az ami miatt egy másfél órás villámpeca egy egész kis cikket érdemel.

Aki engem ismer tudja, hogy alapvetően patakhorgász vagyok. Akkor érzem jól magam, amikor a kedvenc patakomnál lehetek. Itt nem élnek óriáshalak, de olyan hangulata van egy ilyen kis víznek, amit egyszerűen nem tudok megunni. Az idén nem jól indult a patakon a szezon. Egyszerűen nem találtam a halakat. Se békés, se rabló, semmi. Az egésznek az oka, a január óta tartó szokatlanul magas vízállás, ami patakban áttelelő kevés halat is kimozdította a megszokott helyeikről. Ráadásul a víz is mindenhol reménytelenül vágtat.
Magamban elkezdtem gondolkodni. Hol találhatnák olyan helyet, ahol a halaknak ideálisak a körülmények? Aztán beugrott, hogy a pataknak van egy mellékága, ami talán jobban horgászható lehet ilyenkor. Az ötlet már megvolt, de a szabadidővel igencsak hadilábon álltam. Teltek napok, az idő meg csak romlott. A peca napján, ma reggel a hó is szállingózott, és még délben is csak -1 fokot mutatott hőmérő. Még jó, hogy tavasz van! Délutánra terveztem a pecát, de aztán az utolsó pillanatban akadt egy délutáni program is, így fél négykor kezdhettem készülődni. Hát nem sok időm maradt, mi legyen? Eredetileg pergetni készültem UL módszerrel, de ahhoz több idő kellene, hogy meg is találjam a halakat. Kinyitottam a hűtőt, és megakadt a szemem egy csontis dobozon. Jó másfél hete hagytam bent pár szem pinkit. Ha van benne még élő, kinézek spiccbottal. Kinyitottam a kis műanyag dobozt, és láss csodát éltek a kis nyüvek. Fogtam gyorsan a hátizsákot, és egy 6m-es spiccbotot, és irány a víz. Mivel éreztem, hogy nem sok időm van, sietősre fogtam. Bevágódtam a kocsiba, és öt perc után már a patak mellékága mellett parkoltam le az öreg Suzukit.

Régen jártam már itt, de arra emlékeztem, hogy az ág egyik jellemzője, hogy ilyenkor kora tavasszal nagyon tiszta a vize, és a halak ennek megfelelően igen óvatosak. A fő hal a bodorka, és a karika keszeg. Ilyen hidegben maximum bodorkára számíthattam. A spiccbotom szereléke nem éppen egy finom úsztatós szerelék volt. A tavalyról fentmaradt, könnyű feltolós szerelék....  Még a fiam aprította vele a tavon a kárászokat, és a dévéreket. Nem volt kedvem az időt húzni. A horog kellően kicsi, a többit meg majd megoldom. Eleinte a szokásos módon a sodrásban próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy itt bár nincs olyan nagy víz, de a sodrás a szokásosnál sokkal erősebb. 10-15 perc kapástalanság után éreztem, hogy taktikát kell változtatnom.  Tudtam, hogy szemben a nád előtt, lapos részek, és gödrök váltogatják egymást. Kerestem egy gödröt, és bejátszottam a szerkót a nád elé. A 6m pálcával kényelmesen átértem a túloldalra.
Itt már nem volt olyan erős a sodrás, szép lassan, a horgot a fenéken csúsztatva tudtam úsztatni. Hamar kiderült, hogy ez az elgondolás jó, mert rögtön elsőre kapást rontottam. A másodiknál már jobban figyeltem. Az úszóm határozottan kiemelkedett, és én bevágtam. Hopp egy szép bodorka!

Régen nem örültem ennyire egy halnak! Végre megtört az átok, halat fogtam a patakból! A kötelező fénykép után el is engedtem. Úsztattam tovább, de már csak egy rontott kapásig jutottam. Újabb gödör után néztem, de mint kiderült, azért nem minden gödör tart halat. A harmadik gödörnél jártam amikor ismét megtörtént a csoda. Újabb kapás, újabb bodorka!

Úsztattam tovább és egy újabb kapás után, újabb szépséges bodorkát fogtam. Lefényképeztem őt is, de sajnos a romló fényviszonyok miatt a kép nem sikerült. Horgásztam tovább, de innen is szétugrottak a halak.
keresgéltem hát újabb gödröket. Találtam is egyet, ami a többihez képest igancsak mély volt. A patak mellékága sekély, a gödrök is csak olyan 60-70cm vizet jelentenek, de ez a gödör, vagy 1m mély is volt. Egy darabig semmi nem történt, aztán egyszercsak az úszóm elindult, be szemben a vízre lógó gaz alá. Bevágtam. Egy pillanatra jó súlyt éreztem, de aztán lefordult az apró horogról a halam. Ki tudja mi lehetett....
Közben már erőteljesen sötétedett, és pedig teljesen átfagytam, így befejeztem.

Nagyon jókedvűen pakoltam össze. Annyira örültem ennek a három darab halnak, mintha ez lett volna a világ legnagyobb fogása. Mégiscsak él még hal patakban!

Holnaptól megint nagyon rossz időt mond, így biztosan egy kis szünet következik. Legközelebb talán egy hét múlva tudok kimenni, de akkor valószínűleg az UL pergető pálca is szerepet fog kapni....

Egy fél nap peca

Megjött végre az enyhülés, itt az igazi tavasz.  Igazi márciusi időjárás lett mire pihenős lettem. Azok a sokat emlegetett "márciusi szelek" is feltámadtak, de sajnos rossz irányból. Erős időnként már szinte viharos déli szél fújt aznap is amikor végre ráértem horgászni egyet. Pátkára mentem a békéshalakat zaklatni. A terv már vagy egy hete készen állt. Pátkán a Boros gát elejére fogok menni, és matchbottal aprítom az ezüstkárászokat, és a dévéreket. Két nappal a peca előtt jött az első kellemetlen meglepetés. Nem kaptam a boltban a kedvenc etetőanyagomat. Fekete Timárt akartam venni, de nem volt. A boltos haver ajánlott helyette egy másik kaját. Mivel nem volt kedvem más helyre is bemenni hallgattam rá. Pinkit sem kaptam, így dupla adag csonit vettem. Hát horgászbolt az ilyen?

Aztán végre elérkezett a peca napja. Igen ám, de az ember dolgai ritkán alakulnak úgy ahogyan azt szeretné... A 10 órára tervezett indulásból déli 12 lett. Mire kiértem tetthelyre már fél egy is elmúlt. Persze a bot sincs megszerelve, így aztán kezdhettem dolgot rögtön ezzel. Egy finom match pálcát szereltem, test nélküli, önsúlyos úszóval. Elég kemény szembeszél fújt, de a finom Nevis Mantaray-nak ez nem akadály.
Bekevertem az etetőanyagot, és tettem hozzá jó egy marék csontit is. Bedobtam az úszómat a fák elé egy olyan 3m-re. Elkezdtem etetni. Na ekkor jött a következő bosszúság. Az ismeretlen etetőanyag megtréfált. Annyira nem tapadt még túlvizezve sem, hogy szinte minden gombóc, még a célbaérés előtt szétesett, és az úszóm előtt olyan két méterrel ért vizet. Akkor még a pokolba kívántam ezt az etetőanyagot, de később kiderült, hogy annak ellenére, hogy nem tapad jó kaja. De ne szaladjunk előre... Mindenesetre azt megjegyeztem, hogyha újra ezt a kaját fogom használni akkor valami tapadást elősegítő adalékanyag nem árt majd hozzá. Szóval álltam és vártam, hogy jöjjenek a halak. Fél óra múlva kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nem csak én nem szeretem a déli szelet, a halak se lelkesednek érte, és a vele járó csökkenő légnyomásért. 45 perc meddő várakozás után végre elmerült az úszóm. Kárászt sejtettem a horgon, de hatalmas meglepetésként egy gyönyörű vörösszárnyú keszeget fogtam. A kötelező fénykép után a szokásosnál is kíméletesebben engedtem vissza. Talákozzunk egy hónap múlva az UL. pergetőm horgán!

Mivel több érdeklődő nem akadt, megszereltem feederbotot is. Ezen nem cifráztam. Jókora 6-os horgot kötöttem, amire vagy 10 szem csonti került. Nehogy már tenyeres keszegekkel kelljen bajlódnom! Megint kezdtem unatkozni. Időnként ugyan volt egy-egy kapásom, de csak kisebb-nagyobb bodorkákat fogtam.

Időközben "szomszédom" is lett. Egy másik spori telepedett mellém. Ő is matchbottal horgászta volna meg a fák tövét, de a szél miatt inkább csak bosszankodott. Az enyémnél jóval keményebb matchbotjával nehezen tudott pontosakat dobni. A kiszemelt helyet jól megetette, de egy órányi szenvedés után megelégelve a dolgot összepakolt. Közben nálam időnként megjelent egy-két hal. Fogtam két dévérkeszeget, és egy kárászt. A második kárászom a merítő előtt lefordult. A feederboton is volt egy gyönyörű görbítős kapás, de sajnos a hal lemaradt valahol útközben.

Mint írtam a "szomszédom" hamar megunta, így ott mardt nekem az etetése, mikor továbbállt. Gondoltam kihasználom a dolgot. A feederbot szerelékét rádobtam az etetésére. Kb. húsz perc múlva egy maszatolós kapás végén egy elég szerényke görbítésre bevágtam. Keményen ült a bevágás, először meg is ijedtem, hogy lekadtam, de hamar kiderült, hogy hal van a horgomon. Az első idei pontyocska. Túl nagy erő nem volt még benne, így aztán hamar a merítőben végezte.

Gyorsan vissza is dobtam ugyanoda. Közben matchboton is egyre több kapásom volt. Sajnos a legtöbbször apró bodorkák voltak a tettesek. Időnként jött egy-egy szebb bodri is, és beköszönt még egy kárász is. Nagyon sok kapást rontottam, de szerintem nem bennem volt a hiba. A kis bodorkáknak sokszor még a 16-os horgon felkínált 3 szem csonti is sok volt.

Egy darabig még tűrtem a sikertelenséget, aztán elég volt! Bár lett volna még időm, abbahagytam. Pakolás!

 Így a végén, kicsit visszatérnék az etetőanyagra. A "szomszédom", az én kedvenc etetőanyagommal etetett, és nem volt egyetlen kapása sem. Az "új anyag" viszont jól vizsgázott. A fűszeres illatú finomszemcsés etetőanyag, legalább adott halat. Persze mondhatnánk azt is, hogy ugye a ponty a másik etetésről jött. Ez igaz, de kosárban az én kajám volt....

Mindent összevetve, első pecának nem volt rossz! Egy igazán kuka napon is sikerült halakat fognom, még egy pontyot is. Remélem a folytatás még jobb lesz!

Rosszul kezdődik...

Február 27-én megkezdtem az idei szezont állóvízen is. Mivel még két nap volt süllőtilalomig, pergetni készültem. Egy drop shot szerkóval próbálkoztam, és velem volt az UL pálca is sügérre beélesítve. Az idén Pátkára vettem jegyet. Mivel itt még nem horgásztam csak valamikor gyerek koromban, nagy dologra nem számítottam. Hosszas információgyűjtés után a kezdő helyszín a Boros gát eleje, a befolyó környéke lett.

Hideg szeles napot fogtunk ki, de szerencsére a kiszemelt hely pont a szélcsendes oldalon volt. A drop shottal jól körbedobáltam fák környékét, de hiába. Egyszer sikerült beszakadnom is, de ahhoz képest, hogy elég akadós helyen jártam, ez nem sok. Mivel kapás nem zavart így ráértem nézelődni. Látszott, hogy befolyó környékén van mocorgás. Sok apróhal állt be a befolyó elé, a friss vízhez. Át is mentem megnézni ezt a helyet. Közelről már láttam kisebb rablásokat is. A sügerezőmmel jól meg is dobáltam, de egyetlen rontott kapásig jutottam.

Innen aztán kimentem a gát végére. Itt már nem úsztam meg a szelet, fújt kegyetlenül. A drop shot szerkót erőltettem. Az érezhetően köves pályán két elakadás után levettem hagyományos gömbólmot a drop shot szerelékemről, és egy vékony pálcaólom került a helyére. Így már szinte problémamentessé vált a peca.
Éppen egy bevontatás közepén jártam amikor csörgöt a telefonom. Letettem botot, gyorsan lerendeztem a telefont, majd felvettem a botot újra. Ahogy megemeltem, mintha valami odakoppintott volna. Nem voltam biztos a dologban, ezért feszes zsinórral kivártam kicsit. Most már érezhetően odadörgölt valami a guminak. Bevágtam, de nem akadt meg! Kihúztam a szereléket, és tényleg, a gumin apró fognyomok! Hohó itt van hal! Persze ezek után hiába dobáltam....

Mivel meg akartam nézni minél több helyet, ezért nem erőltettem tovább. Az első nap az ismerkedésé.
Szóval menjünk tovább. Irány a Kábel gát! Ez tűnt a legsivárabb pályának az összes közül. A drop shot dobótávjának határán egy kósza nádcsík, meg ugye a két tó közötti átfolyó. Dobáltam és dobáltam, de semmi eredménye nem volt a dolognak. Az átfolyó előtt, a sügerező pálca apró műcsaliját is összevizeztem, de sügér sem volt. Abban nem voltam biztos, hogy a túloldalon a kis tóban lehet-e horgászni, így azt nem zaklattam. Összességében csalódottam pakoltam össze, mert sajnos a horgászatra szánt idő lejárt...

Másnapra szép napsütéses idő lett. Nem bírtam otthon maradni, újra kinéztem Pátkára.
Mivel minden hozzáértő a a befolyó környékét javasolta, így úgy gondoltam adok még egy esélyt a Boros gát elejének. A helyszínre érve azonnal láttam, hogy egy nap alatt vagy 2cm-ert jött feljebb a víz. Ez önmagában inkább jó dolog lett volna, de a befolyóból valami felszínen úszó trutyi jött befelé a tóba. A kishalak ott voltak megint, de rablónak nyoma sem volt. Viszont melettem szépen szedegették a dévért, és a kárászt, sőt az ismeretlen kollegának egy pontyot is szákoltam, megerősítve bennem azt a gondolatot, hogy békéshalazni kellett volna kijönni.

Unalmban felderítettem a sekély lapos részeket. Mindenhol láttam sok kishalat, de pl. sügérnek nyoma sem volt. Estére visszamentem a kiálló fákhoz, hátha alkonyatkor beindulnak a rablók. Hát nem! Sőt a végére drop shot szerelékemet is feldobtam az egyik kiálló fára....

Nem kezdődött túl jól az idei szezon. Mivel itt süllőtilalom, és még a csukáé is tart, egy darabig ha jövök is, csak békéshalazni. Ígérem arról is beszámolok...

Szolgálati közlemény....

Mély fájdalommal tudatom mindenkivel, hogy a laptopom tragikus hirtelenséggel elhunyt!
Szerencsére nem szenvedett sokat, egy pillanat alatt vége lett (javíthatatlanul)...
Isten veled HP Compaq 615!

Mivel a bejegyzéseimet is erről a laptopról írtam, és képeimet is ezen tároltam, ezért kellemetlen veszteség ez nekem. Van a családban két asztali gép is, de ezt a gyerekeim használják, így most rajtuk is múlik mikor jutok gépközelbe. Sajnos nem vet fel a pénz (de jó lenne), ezért még kidolgozás alatt van a haditerv, miként fogom pótolni ezt az érzékeny veszteségemet.

Valószínűleg amíg a helyzet nem oldódik meg, ha lesz is bejegyzés, jóval kevesebb mint szeretném...

Milyen a jó drop shot bot?

Előre is elnézést kérek, ugyanis ez bejegyzésem egy élménybeszámolóhoz képest kissé száraz lesz, de úgy látom, hogy drop shot módszer elterjedésével, nőtt a bizonytalanság is. Főleg a megfelelő pálca kiválasztásával kapcsolatban nagy a tanácstalanság, ezért megírom a saját meglátásomat ezzel kapcsolatban.

Van-e olyan, hogy drop shot bot?

Szinte minden jelentősebb gyártónak van már kimondottan drop shot botja. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez igen nagy mértékben parasztvakítás. Simán találhatunk magunknak a "normál" pergető botok között is olyat, ami a célnak tökéletesen megfelel. Persze akinek van rá pénze nyugodtan kényeztetheti magát egy drop shot feliratú bottal, de lehet az is, hogy már valahol otthon ott porosodik az a bot, amelyik ehhez módszerhez is tökéletesen alkalmas.

Tűspicces, vagy nem tűspicces?

Ez az egyik olyan kérdés ami folyamatosan felmerül. Sokan nem szeretik a tűspicces pálcákat. Sokan meg nagyon. Kinek van igaza? Szerintem mindkét tábornak van némi igaza, de kérdés ennél sokkal bonyolultabb.
Miért? Azért mert a "normál" pergetés is több külön "ágra" bontható, tehát ott sem létezik olyan bot, amely minden egyes műcsalihoz alkalmazható. Ahogy drop shot módszer fejlődik, úgy szakad az is ilyen "ágakra".
Ha csak a drop shot ólmokat nézem, készülnek 5g-tól, egészen a 35-40g-osig. Az gondolom egyértelmű, hogy egy 5g-os, és egy 30g-os ólomhoz teljesen más pálca az ideális.  Ugyanígy változik az alkalmazott gumicsodák mérete is. Csak én használok 2,5cm-15cm-ig különféle méretű gumikat. Nézzük hát, hogy milyen kérdésekre kell önmagunkban megadni a választ arra, hogy tudjuk milyen pálcát kell választanunk.

                               Finom cucc 2.5cm-es csalival, ehhez tűspicces bot dukál

                                                             Íme egy kisebb sügér

1. Milyen halfajra szeretnénk horgászni?

2. Álló vagy folyóvíz ( ha folyóvíz mekkora, és milyen erős a sodrás)?

3. Mekkora ólmokat és csalikat szeretnék használni?

1.
Lássuk rögtön az első kérdésre a megfejtést.
A drop shot módszer eddig nekem három halfajra bizonyult eredményesnek. Sügérre, süllőre, és csukára.
Kezdem a sügérrel. A kis csíkos lovagokra horgászunk a legkisebb gumikkal, és a legkisebb ólmokkal is.
A plasztikok mérete hazai viszonylatban 2,5cm-8cm-ig változhat. Ezekhez szinte minden esetben elég egy 4-7 (max. 10)g-os ólom. A technikák lehetnek a szokásos bedobom és lassan magam felé emelgetem módszer, és akár a vertikális emelgetés is (létezik olyan helyzet amikor partról is eredményes a vertikális módszer) Ide kell a legfinomabb pálca. Pontosan éreznünk kell a szerelék minden rezdülését, tudni mikor emelkedik el az ólom a fenéktől. Véleményem szerint ilyen esetekben a legjobb választás egy olyan tűspicces bot, aminek a tűspicc ellenére van gerince. Nekem a nagy kedvencem az ET. Perch Blade botja, amit én 10cm-el megrövidítettem. De ugyanígy alkalmas a célra más tűspicces pálca is átalakítás nélkül (pl. Daiwa megaforce jigger). Ezek a pálcák első ránézésre még erősnek is tűnhetnek a sügérhez, de mivel gyakori vendég lesz a horgunkon a csuka is, kell ez a plusz erőtartalék.

                                                      Drop shottal fogott sügér

Ha célzottan csukára dobálunk, akkor használhatunk egy hangyányival erősebb pálcát.
Itt már szabadon választott, hogy egy erősebb tűspicces, vagy egy normál végű pálcát használunk. A lényeg, hogy bot felső 1/3 része ne legyen túl kemény, hogy szinte csak a bot spiccével tudjuk akár egy helyben is ugráltatni a plasztik csalinkat. Általában nagy súlyokkal csukázásnál sem kell számolni (max. 15g), ezért egy kb. 30g felső dobósúlyú, nem túl merev pálca pont elég lesz. A nyélből hajlós "takony" pálcákat kerüljük el. Sokszor a kapást egészen magasra tartott botvégnél kapjuk, kell az a kis gerincesség, hogy ilyenkor is hatékonyan tudjunk bevágni.

                                              Ha kell egy jó gumi.... (nem félreérteni)

                                                            Csuka drop shottal...

Süllőzésnél már nem ilyen egyszerű a helyzet. A süllőt megfoghatjuk állóvízen, de akár szóba jöhet az öreg Duna is. Bár a halfaj ugyanaz a körülmények merőben mások. Ennek megfelelően a botunk is lehet akár egy 30g körüli felső dobósúlyú tűspicces pálca is, de akár egy 60-80g felső dobósúlyú normál végű is. Azt, hogy mikor melyiket válasszuk a 2-es és a 3-as pont tárgyalásánál fogom tisztázni.

 2-3.
Ezt két pontot együtt tárgyalom, ugyanis a víz mélysége, sodrása, és az ólom mérete között szoros az összefüggés. A süllő folyóvízen szereti a húzós sodrást, illetve a sodorvonalak környékét. Más műcsaliknál főleg ha partról horgászunk, és így nem tudunk a meghorgászni kívánt hely fölé pontosan beállni, problémát okoz, hogy a sodrás szinte pillanatok alatt kinyomja az ólomfejet,wobblert, stb... Ez miért probléma? Hát csak nézzük meg egyszer tiszta víznél miképpen viselkednek a küszök. Szinte egy helyben állnak egy nagyobb rajban, bent sodrásban. A süllők pedig szinte láthatatlanul alulról le-le csípnek egy egy megfáradt példányt. Azonban a drop shot módszer megfelelő méretű ólommal kombinálva remek lehetőséget nyújt arra, hogy az ilyen helyeket is meghorgásszuk eredményesen. A technika egy kicsit más mint megszokott. Bedobás után hagyjuk a fenékre süllyedni az ólmot, ami a körülményektől függően 15g de akár a 45-50g is lehet, a lényeg, hogy szépen megálljon a sodrásban. A zsinórt megfeszítjük, és várunk pár másodpercet, majd nagyon lassan centiről centire emelgetjük. A lassúságot nem győzöm eléggé kihangsúlyozni! Egy-egy ilyen 1-2 centis emelés után nyugodtan hagyjunk akár jópár másodperces szünetet is. A gumink (nem)mozgása miatt ne aggódjunk, amennyit kell mozgat rajta a sodrás. Nem lepődjünk meg azon, ha sok kapást éppen az egy helyben álló gumira kapunk. Ha jól megfigyeli az ember látja, hogy a küszök is hasonlóan viselkednek, mint a mi műcsalink. A kapás általában igen határozott, szinte sokkolóan nagyot képesek odavágni a húzós vízben a süllők. Nekem alkonyatkor bizonyult igazán eredményesnek ez a módszer. Ilyenkor akár tíz perc alatt több kapásunk lehet, mint amúgy egész nap.
Amire idáig nem tértem ki, hogy ehhez a variációhoz jóval szigorúbb pálca dukál. Itt már elfelejthetjük a hagyományos drop shot pálcákat. Nyugodtan használhatunk valami keményebb botot. Én egy 30-80-as ET Spin Blade pálcával horgászok, és nem érzem durungnak a módszerhez.

                                                      Alkonyati süllő a sodrásból

Térjünk hát vissza címben szereplő kérdéshez. Milyen a jó drop shot bot?
Mint látható minden halfajhoz, módszerhez, ólommérethez más, és más. Nincs olyan, hogy univerzális pálca, mint ahogy a "normál" pergetésben sem. Az a jó drop shot bot, amelyikkel az általunk használt szereléket be tudjuk a dobni normálisan, a szerlékünk minden rezdülését érezzük, és a kapásainkat meg tudjuk fogni.
Bothossz tekintetében szándékosan nem írtam semmit, ugyanis szerintem egyénenként változó kinek mi jön be. Nekem az ideális bothossz most éppen 210-240cm, de lehet jövőre már nálam is másképpen lesz...

A majdnem megfogott domolykó esete...

Sajnos az utóbbi időben nem sok időm volt se a pecára, se a másik kedvenc téli időtöltésemre a wobblerfaragásra. Nem untatok senkit a részletekkel, a lényeg, hogy rendesen elmaradtam, főleg a félig kész apró fahalaimmal. Ez bosszantott egy kicsit, mert minél előbb tesztelni szerettem volna őket. Egy szombat délután aztán végre le tudtam ülni, és gőzerővel beindult a munka. Persze az ember amikor sietne akkor semmi nem jön össze. Nem úgy köt a gyanta, nem találom a kedvenc filcem, stb... Vasárnap délelőtt aztán folytatódott kapkodás. Délután már horgászni akartam. A kapkodásnak aztán meg is lett a böjtje, ezek wobblereim messze nem lettek olyan szépek,mint szerettem volna. De talán nem is ez az igazán fontos. A lényeg, hogy működjenek!

Gyorsan belapátoltam tehát az ebédet, és irány a víz. Az időjárás cseppet sem volt ideális, de ez nem zavart. -2 fok, közeledő havazással, csökkenő légnyomással. Igazán nem halat fogni szerettem volna, a fő cél a wobblerek mozgásának tesztelése éles körülmények közepette. A kemény fagyos földúton könnyedén szaladt a bringa, hamar a célnál voltam. Felkötöttem az első apróságot, egy fekete alapon sárga pöttyös "katicát". Jól veretett a kis wobblerem, de nem szaladt olyan mélyre, mint ahogy szerettem volna. Nyáron jók az ilyen csalik, de most télen nem az igazi. Le is cseréltem egy ugyanilyen színű, másikra. Ez már leszaladt a kellő mélységbe, tetszett a mozgása is. De hiába riszálta magát a legjobbnak vélt helyeken a halakat nemigen érdekelte. A víz jéghideg, alacsony, és kristálytiszta. A legrosszabb előjelek domolykózás szempontjából.

Bár úgy éreztem, hogy szinte teljesen mindegy hol dobálok, azért változtattam a helyeket. Kipróbáltam egy élethű ivadékutánzatot is, de annyira tiszta volt a víz, hogy szinte világított messziről, így a kötelező próbabevontatások után le is vettem. Kotorásztam az újdonságok között, amikor a kezembe akadt egy nagyon fura műcsalim. Az egész egy lábak nélküli, kissé pufók hernyóra hasonlít. A színét leírni is nehéz. A sárga alapozás után, megfújtam előbb zöld, majd fekete festékkel, de úgy, hogy azok ne takarják, be teljesen a sárga alapot. A végeredmény egy ronda dagadt hernyó.

Felkötöttem hát a rondaságot. Már az első bevontatásnál rájöttem, hogy ez a csali másban is különbözik a megszokottól. Sokkal lassabban, lomhábban veretett, ellentétben az apróságok izgága veretésével. Éppen egy víz fölé nyúló gazcsomó előtt húztam el, amikor minta valami megütötte volna menet közben a fahernyót. Hoppá, ez mintha hal lett volna. Visszadobtam az előbbi akció helyére. Lassan húzom a műcsalimat. Aprókat döccen, ahogy időnként eléri feneket. Egyszercsak elkezd meghajolni a bot vége. Elakadtam, ez volt az első gondolatom, de tévedtem.
Talán egy másodperc sem telt el mikor megéreztem, hogy rúg egyet a tompa súly. Bevágtam. Felszínig emeltem a védekező domolykót, de a kései bevágás miatt nem akadt neki jól a horog, elment.... Ó, hogy az a... Hát ezt benézted öregem! Valószínűleg a hidegnek volt köszönhető, hogy a halam ilyen furcsán kapott, de ez nem vigasztalt. Szinte éreztem, hogy ez volt az aznapi első és egyben utolsó lehetőségem a halfogásra.

Közben megérkezett a beígért havazás. Egyre intenzívebben havazott. Szinte pillanatok alatt lepte be fagyos tájat. átmentem a túloldalra. Szándékosan fent hagytam a hernyómat, de hiába húztam a jobbnál jobb helyeken süket maradt a víz. A havazásban valahogy gyűrűim is hamarabb befagytak, bosszantóan sokszor kellett kitörni belőlük a jeget. Kezdett a kezem is fázni. Becsületből végigdobáltam még minden helyet, de több akcióm nem volt. Már sötétedett amikor feladtam. Jó két centis friss hóban indultam hazafelé. A metszően hideg szél az arcomba hordta a havat, és földútból szinte semmit sem láttam. Tudtam, hogy a hó alatt többfelé befagyott pocsolyák vannak, így egészen óvatosan hajtottam a bringámat. A 10 perces útból így lett majd fél órás kalandos tekerés, de hazaértem.

Otthon végiggondoltam a pár órás teszt eredményét. Bár a sietség miatt nem lettek olyan szépek az új műcsalik, mint szerettem volna, de úgy látszik, hogy a rutinom azért annyiban megmutatkozik, hogy minden műcsalim utólagos "hangolás" nélkül működött. Úgy néz ki volt olyan amelyik még ebben rossz időben is, amikor domolykók szinte semmilyen táplálékot nem vesznek magukhoz, működött. Bár a halamat nem fogtam meg, de kapásra tudtam bírni, ami szerintem ilyen körülmények közt, nem rossz. Most éppen egy mediterrán ciklon okoz izgalmas napokat, de a munka nem állhat meg! Készülnek az új apróságok a tényleges szezonra. Találkám van egy öreg mohos hátú domolykóval. Eddig kétszer láttam, egyszer majdnem meg is fogtam....

Szezonzáró gondolatok...

Elmúlt a karácsony, végre horgászni kellene! De merre induljak? Megyek a patakra, hátha tudok domolykót fogni... Tekerem a bringám pedálját és elmélkedni kezdek közben. Lassan vége az évemnek, hogyan is sikerült ez a szezon? Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor TRAGIKUSAN! Gondolataimból kizökkent az egyre sárosabbá váló út. Aztán megérkezek a patakhoz. Lassan elkezdem összerakni az UL pergető motyót. Nem sietek, nincs miért. Apró sötét színű gumihalat kötök, azt szereti a domi. Ha van.... Mivel a halak szokás szerint nem nagyon zaklatnak, ismét van időm a gondolataimba mélyedni.

 Hogy is kezdődött ez az év? Jól! Talán túlságosan is jól! Gyönyörű domolykókkal kezdtem az évet rögtön januárban, és sügérből sem volt hiány. Akkor nagyon optimista voltam. 

Aztán jött a február. Bekeményített az addig igen enyhe tél. Leesett az egész télen hiába várt hó, és kegyetlen hideg lett. Napközben is -10 fok környékén volt hőmérséklet, ennek hatására a patak nagy része befagyott. Sajnos nem az egész. A torkolathoz közeli részeken nem. A kormoránok meg is találták maguknak a környéken az egyetlen nyílt vízfelületet, a patakot. Nagy mészárlást rendeztek, és nem volt ellenük védekezés. Mire megenyhült az idő, a patak vize üresen csordogált ezen a részen. Nem elég ennek a kis víznek a sok két lábon járó rabló, most még a tollas gyilkosok is tettek róla, hogy tényleg üres legyen a víz.

Közben hiába megyek egyik helyről másikra üres a víz. Nem meglepő. Az utóbbi időben gyakori, hogy kapás nélkül úszom meg a napot. Az egyik helyen szemben kis lyuk. Ügyesen belepottyantom a kis plasztikot, de azonnal el is akadok. Kénytelen vagyok beszakítani a csalimat. Mérgelődés, szerelés, aztán horgászhatok tovább. Tovább szűröm az üresnek tűnő vizet, és ismét van időm elmélkedni.

Jött március. Végre megenyhült az idő, kiolvadt a patak is. Szétugrottak a télre összeállt halrajok a patakon. Nehezen találtam a sügért, a domi pedig teljesen eltűnt. A vízállás szinte naponta változott, nehéz időszak volt ez. Nem estem kétségbe, a patakon a március mindig ilyen. Közben megvettem a Velencei-tóra is a területimet. Az év elő pecája nagyon jól sült el. Egy kis kikötőben találtam sok vörösszárnyú keszeget. Jól elszórakoztam velük. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legjobb horgásznapom itt...

Megyek egyik helyről a másikra, de teljesen süketnek tűnik a víz. A legkisebb helyekre is bebújok a rövid pálcámmal. Mivel ezeket a helyeket nem ismerem sokszor el is akadok, és nem mindig sikerül kiszabadítanom az apró műcsalimat. Bosszantóan sokszor kell szerelnem. Jön végre egy nagyobb kitaposott hely, itt legalább nincs akadó, biztosan nem kell szerelnem. Ismét a gondolataimba mélyedek.

Áprilisban felszabadult csuka. A patak csukás részei a kormoránok miatt üresnek bizonyultak, így maradt a Velencei-tó. Ott meg a szenvedés. Fogtam csukákat, a legnagyobb talán 45 cm volt. Sok-sok dobálás kellett a halfogáshoz, és ekkorka halak nem okoztak maradandó élményt. A helyi erők legnagyobb megrökönyödésére egyiket sem hoztam haza. Ekkor szembesültem azzal, hogy itt bizony visznek mindent ami horogra akad a kedves sporik. A méretkorlátozásokat maximum ajánlott olvasmányként kezelik a kedves horgásztársak. Persze van kivétel, de a nagy többség ebbe a körbe tartozik.

Május. A május általában domolykófogás szempontjából kiemelkedően jó a patakomon. Általában... Azonban nem jöttek várva várt tavaszi esők, így a vízállás is elég alacsony maradt. Sikerült pár szép domit kivarázsolnom, de nem volt az igazi... Ezért aztán ismét a tó felé fordultam. Kerestem a sügért a kikötőkben, de a várva várt élmény általában elmaradt. Főleg kicsiket, néha egy-egy közepes példányt sikerült fognom. Balinból talán 35 cm volt legnagyobb, és persze még véletlenül sem balinos csalira. Sügerezés közben esett be pár darab, a süllyedő aprócska twistereimre. Süllőnek nyomát sem láttam. Nyomasztott a sikertelenség, így egyre többször leálltam inkább békéshalazni. A kilós kárászok, és szép dévérek egy ideig elfeledtették velem a pergetés sikertelenségét.

Egy egészen kis helyhez érek. Tulajdonképpen csak egy kis lyuk. Mellettem egy jókora faág a víz alatt.
Bedobom a kis gumihalat, és hagyom hogy a sodrás finoman betolja az ág alá. Szépen lassan elhúzom alatta a plasztikot. Már szinte előttem jár a csalim amikor egy villanás a víz alatt, és jókora rávágást kapok Az első gondolatom a bevágás után, hogy csukát akasztottam. A halam egy darabig szinte egy helyben forgolódik, aztán taktikát váltva, beugrik a faág alá, ami alatt idáig lesben állt. A fékem  is felsír, és érzem ahogy damilom az ágon súrlódik. A bot végét a vízbe dugva sikerül visszavezetnem a jókora ág alatt. Már látom is a testét a tiszta vízben. Hoppá, ez nem is csuka, hanem domi! Kis helyem van fárasztani, ezért keményebbre veszem a figurát. Felszínre kényszerítem halamat, és már tolom is alá a merítőt. Megvan!
Gyorsan megmérem mielőtt útjára bocsájtom 35 cm (farok nélkül) Egy igazi karácsonyi ajándék ez hal nekem. Van még egy kis időm, dobálok még, de több akció nincsen, így aztán hamar elmerülök újra a gondolataimban.

Eljött nyár, és ezzel kezdetét vette az igazi szenvedésem is. Hiába pergettem, már-már megszállottan, az élmények nem jöttek. 1-2db sügér. Ennyi volt az amit fel tudtam mutatni. A patak vízállása kritikusan alacsony volt egész nyáron, köszönhetően a rekord meleg, és száraz nyárnak. Az egyik kedvenc vizemet a Malom csatornát kotrás címszó alatt kiszárították. Megszűnt benne szinte minden élet. El voltam keseredve... A gyerekkel jártam ki inkább. Spicc és match botokkal kergették békés halakat egész nyáron. Voltak nagyon jó napok amikor sokat fogtak, így az ő örömük enyhítette az én bánatomat. Időnként én is leálltam inkább békéshalazni, hiszen azokból nem volt hiány. A Velencei-tónál sem stimmeltek dolgok. Vészesen fogyott a víz, és kikötők megbuggyant vizéből, eltűnt a sügér is. Itt is a nyílt vízi békéshalazás nyújtott némi élményt, de hát ugye az mégsem pergetés....

Lassan sötétedik, mára elég volt. Összepakolok, és magamban még egyszer megköszönöm a pataknak azt a gyönyörű domolykót. Ezekben szűkös időkben értékelni kell minden kis sikerélményt!


Pár nappal később szilveszter napján ismét horgászni indulok. Megint a patakot, és a domolykókat veszem célba. Elég hideg van, fogásra nemigen számítok, de úgy érzem, hogy az idei szezonról elkezdett elmélkedésemet, be kell fejeznem. Hamar kiérek a vízhez. A fagyos úton könnyedén szalad a bringa.
Ismét apró gumihallal kezdek. Első dobásra leakadok, és be is szakadok. Na ez jól kezdődik...
Szerelek újra, de meg vagyok átkozva talán, mert három dobással később ismét makacs akadót fog az aprócska gumicsali. Na hát ez jellemző! Ilyen a szerencsém az idén.... Megint szerelek. Új helyet keresek. Egy viszonylag nagy széles helyen vagyok, ahol nincsenek akadók. Végre van időm a gondolataimba mélyedni, elkapni a múltkor elkezdett gondolatmenet fonalát.

A nyár végefelé kezdett elmenni az egész kedvem a pecától. Ideges, és lehangolt voltam folyton. Pedig én vagyok az a horgász aki szinte soha nem adja fel.  Ha barátokkal megyek horgászni, én vagyok az aki kitart az utolsó percig. Sokszor úgy kell rám szólni, hogy hagyjam abba. De amikor bármit tesz az ember csak a kudarcok jönnek, az már egy ilyen erős akaratú embernek is sok, mint amilyen én vagyok. De minden rosszban van valami jó. Mivel nekem nem ment, a gyerekeket vittem folyton horgászni. Szerintem soha nem horgásztunk ennyit együtt, mint az idén.  Ha egyedül mentem, akkor is inkább békéshalazni.  Ha mégis pergettem, a patakon szinte mániákusan kerestem a domolykókat. Találtam is, de valamiért fogni nagyon nem tudtam. Ahogy elnéztem jól eléldegéltek a milliónyi bogáron. Nem tudtam őket wobblerekkel becsapni. Kisebbekből jött pár darab, de a nagyok rendszeresen megtréfáltak. Feljöttek megnézni a csalimat, aztán ennyi...

Kezdek mérges lenni, a harmadik gumihalam is a patak martaléka lett. Két kisebb csipkedés ugyan volt rá, de hal nem lett belőle. Nem mehet ez így tovább! Keresek egy apró kis wobblert táskámban. Ha már nem fogok halat, legalább ne szakadjak be többször. Saját készítésű fekete alapon sárga pöttyös a műhalam. Ez amolyan igazán domis szín. Jellegét tekintve az egyetlen olyan kis wobblerem ami lebegőre sikerült. Nem direkt, véletlenül. Jól jön most az a tulajdonsága, hogy a sodrással akár messzire is leúsztathatom, de mégis már a megindítás pillanatában megfelelő mélységben jár. Annyira tetszik a finom veretése, hogy már szinte elhiszem, hogy akár halat is foghatok vele. Jópár üres bevontatás után, ugyan csökken lelkesedés, de fent hagyom...

Az iskolakezdés után, megint egyre többször jártam egyedül a vizek partját. Folytatódott a szenvedés is. Pergetve továbbra sem tudtam komoly eredményeket felmutatni, így a békés halak felé fordultam. Jókat keszegeztem, pontyoztam a patakon. Nem volt az igazi, de legalább a semminél több. A Velencei-tavat ekkor már messzire elkerültem. Talán kétszer jártam itt, de komolyabb eredmények nélkül telt el mindkét peca. Ismerősöktől is hasonló hírek érkeztek, így aztán nem erőltettem a dolgot.
Az ősz végére kaptam egy tippet, hol érdemes sügérre dobálni, így legalább két-három jó napom volt, de ez már nem tudta velem feledtetni az egész szezon gyötrelmeit. Elég ha annyit írok, hogy az őszi csukaszezont két szebb csukával zártam, pár retúr társaságában. Domolykó sehol....
December elejére befagyott a süreres pálya is. Teljes volt a letargiám. 
Aztán történt még valami. Kivetett magából egy olyan közösség, ahol azt hittem barátaim vannak. Tévedtem. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg minden rosszban van valami jó, ugyanis így legalább nyilvánvalóvá vált számomra kik az igazi barátaim, kik azok, akikre számíthatok ténylegesen. Nagy lecke volt ez az élettől, de hát ez így volt megírva...

Az utolsó helyhez érkeztem. Ennél lejjebb már nincsenek beállók (meg víz se nagyon).
Egészen laposan sütött már nap is. Nem reménykedek már semmiben, de azért nem adom fel dobás nélkül. Óvatosan bepöccintem a wobbleremet a sodrás közepébe. Alattam kicsivel egy fa áll szinte bent vízben, mögötte egy csendes forgóval. Leúsztatom a kis fahalat és elkezdem bevontatni. Pont a nagy fa előtt jön végig. Amikor elérem fa vonalát, kettő aprót döccen a wobblerem. Akár akadó is lehetne, de éreztem, hogy hal lesz. Megállítom egy pillanatra a fahalat, de most nem eszi meg ezt trükköt az ismeretlen tettes. Begyorsítok, de csak pillanatra, majd egészen lelassítom a vezetés ütemét. Alig érezhetően meghajlik a bot vége, és bevágok. Megvan! Azonnal megcélozza a halam a fa gyökereit. Több mint egy percig állok ott karikába feszülő pálcával, miközben halam szinte egy helyben forgolódik. Fel is akad a damilom a gyökérzet egy részén. Taktikát változtatva adok egy kis zsinórt az ellenfelemnek. Ez bejön. Ő maga akasztja ki a zsinóromat a gyökerek fogságából. Pár pillanat múlva, már tolom is alá a merítőt.
Kicsivel kisebb mint a pár nappal ezelőtt fogott példány (33,5 cm), de én talán még jobban örülök neki.
Csodás szezonzáró halacska! Gyorsan elengedem és pakolok. A töltésről még ránézek egyszer a szeretett vizemre. Viszlát jövőre!

             Kívánok minden kedves horgásztársamnak, 
          barátomnak fogásokban gazdag Boldog Új Évet!