Bodorkázás a márciusi télben

Mielőtt nekiálltam ezt a bejegyzést megírni elgondolkodtam. Valóban érdemes 3 db bodorkáról egy blogbejegyzést készíteni? Végül aztán úgy döntöttem, hogy igen érdemes. Azért érdemes, mert egy ilyen beszámoló nem csupán a halakról szól, mindig van valami a háttérben. Nézzük hát, hogy mi az ami miatt egy másfél órás villámpeca egy egész kis cikket érdemel.

Aki engem ismer tudja, hogy alapvetően patakhorgász vagyok. Akkor érzem jól magam, amikor a kedvenc patakomnál lehetek. Itt nem élnek óriáshalak, de olyan hangulata van egy ilyen kis víznek, amit egyszerűen nem tudok megunni. Az idén nem jól indult a patakon a szezon. Egyszerűen nem találtam a halakat. Se békés, se rabló, semmi. Az egésznek az oka, a január óta tartó szokatlanul magas vízállás, ami patakban áttelelő kevés halat is kimozdította a megszokott helyeikről. Ráadásul a víz is mindenhol reménytelenül vágtat.
Magamban elkezdtem gondolkodni. Hol találhatnák olyan helyet, ahol a halaknak ideálisak a körülmények? Aztán beugrott, hogy a pataknak van egy mellékága, ami talán jobban horgászható lehet ilyenkor. Az ötlet már megvolt, de a szabadidővel igencsak hadilábon álltam. Teltek napok, az idő meg csak romlott. A peca napján, ma reggel a hó is szállingózott, és még délben is csak -1 fokot mutatott hőmérő. Még jó, hogy tavasz van! Délutánra terveztem a pecát, de aztán az utolsó pillanatban akadt egy délutáni program is, így fél négykor kezdhettem készülődni. Hát nem sok időm maradt, mi legyen? Eredetileg pergetni készültem UL módszerrel, de ahhoz több idő kellene, hogy meg is találjam a halakat. Kinyitottam a hűtőt, és megakadt a szemem egy csontis dobozon. Jó másfél hete hagytam bent pár szem pinkit. Ha van benne még élő, kinézek spiccbottal. Kinyitottam a kis műanyag dobozt, és láss csodát éltek a kis nyüvek. Fogtam gyorsan a hátizsákot, és egy 6m-es spiccbotot, és irány a víz. Mivel éreztem, hogy nem sok időm van, sietősre fogtam. Bevágódtam a kocsiba, és öt perc után már a patak mellékága mellett parkoltam le az öreg Suzukit.

Régen jártam már itt, de arra emlékeztem, hogy az ág egyik jellemzője, hogy ilyenkor kora tavasszal nagyon tiszta a vize, és a halak ennek megfelelően igen óvatosak. A fő hal a bodorka, és a karika keszeg. Ilyen hidegben maximum bodorkára számíthattam. A spiccbotom szereléke nem éppen egy finom úsztatós szerelék volt. A tavalyról fentmaradt, könnyű feltolós szerelék....  Még a fiam aprította vele a tavon a kárászokat, és a dévéreket. Nem volt kedvem az időt húzni. A horog kellően kicsi, a többit meg majd megoldom. Eleinte a szokásos módon a sodrásban próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy itt bár nincs olyan nagy víz, de a sodrás a szokásosnál sokkal erősebb. 10-15 perc kapástalanság után éreztem, hogy taktikát kell változtatnom.  Tudtam, hogy szemben a nád előtt, lapos részek, és gödrök váltogatják egymást. Kerestem egy gödröt, és bejátszottam a szerkót a nád elé. A 6m pálcával kényelmesen átértem a túloldalra.
Itt már nem volt olyan erős a sodrás, szép lassan, a horgot a fenéken csúsztatva tudtam úsztatni. Hamar kiderült, hogy ez az elgondolás jó, mert rögtön elsőre kapást rontottam. A másodiknál már jobban figyeltem. Az úszóm határozottan kiemelkedett, és én bevágtam. Hopp egy szép bodorka!

Régen nem örültem ennyire egy halnak! Végre megtört az átok, halat fogtam a patakból! A kötelező fénykép után el is engedtem. Úsztattam tovább, de már csak egy rontott kapásig jutottam. Újabb gödör után néztem, de mint kiderült, azért nem minden gödör tart halat. A harmadik gödörnél jártam amikor ismét megtörtént a csoda. Újabb kapás, újabb bodorka!

Úsztattam tovább és egy újabb kapás után, újabb szépséges bodorkát fogtam. Lefényképeztem őt is, de sajnos a romló fényviszonyok miatt a kép nem sikerült. Horgásztam tovább, de innen is szétugrottak a halak.
keresgéltem hát újabb gödröket. Találtam is egyet, ami a többihez képest igancsak mély volt. A patak mellékága sekély, a gödrök is csak olyan 60-70cm vizet jelentenek, de ez a gödör, vagy 1m mély is volt. Egy darabig semmi nem történt, aztán egyszercsak az úszóm elindult, be szemben a vízre lógó gaz alá. Bevágtam. Egy pillanatra jó súlyt éreztem, de aztán lefordult az apró horogról a halam. Ki tudja mi lehetett....
Közben már erőteljesen sötétedett, és pedig teljesen átfagytam, így befejeztem.

Nagyon jókedvűen pakoltam össze. Annyira örültem ennek a három darab halnak, mintha ez lett volna a világ legnagyobb fogása. Mégiscsak él még hal patakban!

Holnaptól megint nagyon rossz időt mond, így biztosan egy kis szünet következik. Legközelebb talán egy hét múlva tudok kimenni, de akkor valószínűleg az UL pergető pálca is szerepet fog kapni....