Ismét egy titkoson...

Szerintem a felnőtt emberek egy része is szokott álmodozni, akkor is, ha ezt soha nem vallaná be mások előtt. Álmodozni sok mindenről lehet. Lehet szép hölgyekről, drága sportkocsikról, luxusvilláról. Én mint horgász (sok minden más mellett) szívesen álmodozok olyan vizekről, amikben hemzsegnek a halak, és domolykó a sügér hátán, van a vízben. De igazándiból nem is vizekről, inkább csak pillanatokról ábrándozok, álmodozok. Arról a pillanatról, amikor beeső gumihalat szinte azonnal elragadja valami ismeretlen ragadozó, és következő pillanatban már karikába görbül a lágy UL pergető pálca. Vagy arról, amikor a mohó sügér két három koppintás után, szinte odaragad a horogra, és ugyanarról a helyről, csak jönnek és jönnek, mintha több lenne a sügér, mint a víz. Az álmodozásnál csak egy jobb dolog van, ha mindez meg is történik az emberrel....


Történt velem az, hogy egyik hétköznap munka után elindultam egy olyan kis vízre, aminek a nevét most nem fogom leírni. Maradjunk annyiban, hogy ez is az én egyik "titkosom". Elég későn értem ki, már délután négy óra is volt, mikor behúztam a kéziféket az öreg Suzukin. Mint írtam régen jártam itt, így csak úgy vaktában elindultam az egyik irányba. Szép hosszú utat tettem meg, de csak ezernyi kishallal találkoztam. Visszamentem a kiindulási ponthoz. Most ellenkező irányba indultam el. Alig maradt több mint egy órám, hogy halat fogjak. Aztán az első helyen rögtön megtörtént az a csoda, amiről régóta álmodoztam. Első dobásra kapásom volt! Eltoltam. Aztán másodikra megint. Most résen voltam. Megvagy! Gyönyörű sügért fogtam! Aztán utána ugyaninnen még vagy hat darabot.

Kezdtem élvezni a dolgot. Mivel ez hely kiürült elindultam tovább. A következő helyen aztán folytatódott a csoda. Újabb sügér, aztán még egy.

Aztán az egyik hosszabb dobásnál már a süllyedő gumira lecsapott valami. A következő pillanatban már feszült is karikába a lágy pálca. Jó erőben volt a halam, még a part menti növényzetbe is betört. Na, ez nem sügér, gondoltam. Tényleg nem az volt. Gyönyörű domolykót sikerült fognom.

Az egész kezdett olyan lenni, mintha álmodtam volna. Egyik sügért fogtam másik után, szinte minden dobásra jutott egy kapás. Sokat rontottam, de még így félelmetes tempóban jöttek a halak.

A sort színesítve időnként beugrott egy-egy szebb sügér, vagy domolykó. 

Közben lassan közeledett az alkonyat. A naplemente ugyan még nem jött el, de a felhős időben kevés volt már a fény a telefonom fényképezőjének. Nem is erőltettem a dolgot tovább. Inkább csak élveztem az önfeledt pecát. Pontosan napnyugtáig szedegettem a halakat szünet nélkül. Kb. 25 sügért, és négy domolykót fogtam, alig több mint egy óra alatt. Tényleg olyan volt az egész, mint egy valóra vált álom....

Ma hazafelé éppen útba esett ez a titkosom. "Véletlenül" az UL. motyó is a kocsiban lapult. Mivel a család is velem volt, nem sokat dobálhattam.  Az első helyen rögtön akasztottam egy gyönyörű domit első dobásra, mintegy megerősítve magamat abban, hogy a múltkorit nem csak álmodtam.

Kicsivel odébb aztán jött egy kisebb társa is, és pár sügért is fogtam. Nem erőltettem sokáig, hiszen nem egyedül voltam, és még a jó asszony türelme sem végtelen.

Külön öröm, hogy sikerült a gyerekekkel is egy-egy halat fogatnom. A képeket viszont nem rakhatom fel, mert egyből kiderülne, hol is van ez a titkosom.

Hát nekem valahogy így néz ki egy valóra vált álom.
Sokan talán furcsállják, hogy nem a csukákért, vagy a harcsákért vagyok oda. Aki viszont jobban ismer az tudja, hogy erős sügérmániám van, és megszállott domolykóvadász vagyok. Az, hogy ez a két halfaj egyszerre van jelen ilyen mennyiségben, nekem tényleg egy álom beteljesülése. Nem véletlenül nem akarom, hogy kiderüljön a helyszín.
Végezetül mindenkinek csak annyit, hogy:
Kell egy titkos!
Vagy kettő....

Meglepetés

Szóval az úgy volt, hogy elterveztem, hogy kimegyek hajnalban süllőzni. Csakhogy a telefonomat valamelyik gyerek addig piszkálta, amíg sikerült neki a riasztást néma módba tennie. Szóval a hajnali kelés ugrott.... Mire felkeltem gyönyörű szépen sütött a nap. Túl szépen. Értelmetlen lett volna elindulni. Na majd délután! Persze most működik telefon! Csörög, és hamar eldől, hogy délutánra is van program. Na ebből nem lesz süllőzés! Pedig hogy rákészültem. Még csontit is vettem, és kishalakat is fogtam előre....

Délután fél négyre értem haza. Motoszkál bennem a gondolat, hogy valahova csak ki kellene menni horgászni. Viszont idő már alig van napnyugtáig, és még éhes is vagyok. Kotorászok a hűtőben valami ehető után, amikor megakad a szemem a csontis dobozon. Maradt még egy maréknyi a kishalazásból. Mi lenne ha, kimennék játszani egy kicsit, csak úgy spiccbottal? A következő percekben a kajáról megfeledkezve már keverek is be egy fél kilónyi etetőanyagot. Mi baj lehet? Ha más nem, lesz még egy adag csalihalam....

Négy óra előtt már a robogómon ülök. A gázkar koppanásig kitekerve, teljes gázzal irány a patak! Az egyik kedvenc helyem pont szabad. Még mázlista is vagyok.... Még a spiccbot szétnyitása előtt repülnek gombócok. Nem spórolok, a fél kiló kaja bemegy egyben. Szép nagynak, és lassúnak tűnik a víz. 2m-nél is nagyobb az eresztékem. Ritka az ilyen a patakon....

A sodrás és a csendes rész határát etetem meg. Általában azt szeretik a halak. A botomon igazi finom cucc van. 1g-os az úszó, 16-os a horog. A zsinór már nem ilyen finom. 16-os, a meglepetéshalak miatt....
Az 1g-os úszót megállítani nem nagyon tudom, de nem is akarom. Visszatartva úsztatok. A horog a fenéken csúszik, ha jobban visszatartom a szereléket időnként fellibben. A második úsztatásra aztán kapásom van. Formás karika keszeg kívánta meg az egy szem csontit. Hát veled mit csináljak? Régen ettünk sült halat, gyere haza velem...

Nem sokkal később párja is akad a halamnak. Ez talán még nagyobb. Viszont utána csend....

Sokáig csak az üres úsztatások jönnek egymás után, aztán egy jó negyed óra múltán megtörik jég. Két apró karika keszeg nyitja meg a halak sorát. A következő kapásnál azonban, valami jobban védekező hal akad a horgomra. Még a merítőt is alá kell tolnom, olyan szép kárászt fogok. Hiába, a spiccbot finom szerszám...

Ami ezután következik az a legmerészebb álmaimat is felülmúlja. Egyre csak sűrűsödnek kapások. Kisebb karika keszegek, gyönyörű kárászok, és pár darab bodorka. Csak jönnek és jönnek. Minden úsztatásra jut egy kapás. Van, hogy elrontom, de így is sok halat fogok. Csak szebbeket teszem már el, na meg a süllőnek való méretűeket. Váratlanul fogok egy kis nyurga pontyot. Elég jellegzetes pikkelyhibája van. Ha egyszer nagy korában megfogom, emlékezni fogok rá.

Hihetetlenül jót szórakozok. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi halat tudok fogni ilyen rövid idő alatt. Hullámokban jönnek a pikkelyesek. Amikor egy kárászraj van előttem, sokszor amúgy küsz módjára, még vízközt elkapják a csalimat. Ha éppen elfogynak a kárászok, szinte azonnal ott teremnek karika keszegek. Jól szórakozok, de lassan észrevehetően fogynak a fények. Gyorsan lefényképezem a halaimat, pedig még nincs naplemente (nálunk addig lehet horgászni), viszont tudom, hogy a telefonom fényképezője nem tud mit kezdeni a kevés fénnyel.

Mire pakolni kell, még három szép kárásszal több a zsákmány.

Hazafelé elgondolkodtam. Tavaly úgyanígy jártam egyszer. Amikor az ember elindul csak úgy "tét nélkül" horgászni akkor éri a legnagyobb meglepetés. Persze az is benne van az alig két órányi peca sikerében, hogy jófajta etetőanyagot, és szokásosnál finomabb szereléket használtam. Másnap aztán, kimentem süllőzni. De minek! Arra pecára nagyon rákészültem. Egy fenekező bot, egy úszós, sőt még pergettem is. Lehet, hogy süllőzést is ilyen "lazán" kellene venni. Úgy néz ki, tét nélkül jobban megy.....

Rombolásra születtünk?

A mai bejegyzésem szomorú hangvételű lesz (talán kicsit mérges is), és a művészien beállított fotókat se ebben kell kereni. Naponta olvasom a híreket. Csak szalagcímek az utóbbi napokból. "Vinasz ömött a Kaposba", "Tömeges halpusztulás a Fekete-vízen", "Csepelen is puszul a hal". Hát kérem, mi folyik itt ebben a mutyiországban?

Nem is tudom melyik volt az első rossz hír a sok közül, de ez talán nem is lényeges. Pár link annak aki még esetleg nem halott ezekről a tragédiákról.

http://atyafipeca.wordpress.com/2013/09/29/restauracio-2/

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/evekig_kihat_a_kapos_elovilagara_a_vinaszomles

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/csepelen_is_pusztul_a_hal

Sokkolóak ezek a hírek. Főleg azok a cikkek, írások viselnek meg, amikben képek is vannak. Atyafi írása számomra olyannyira lehangoló volt azokkal a targikus képekkel, hogy azóta sem néztem meg mégy egyszer. Egy ilyet egyszer is sok látni, és olvasni. Egy közös van ezekben az eseményekben. Ez pedig nem más, mint maga az ember. Mégpedig az önmagát büszkén, és csupa nagybetűvel MAGYAR-nak valló ember. Ráadásul a hírekben megjelenő tragédiák, csak a jéghegy csúcsára mutatnak rá. A MAGYAR ember bizony sokszor szándékosan, akár EU pénzekből, előre megfontolt szándékkal (ez a szándék természetesen az anyagi haszonszerzés) tesz tönkre kisebb, nagyobb vízi élővilágokat. Jó példa erre a Malom csatorna kotrása. Kotorjunk szárazon, úgy könnyebb és olcsóbb....

Közben persze, minek szóljunk a víz halászati hasznosítójának? De tényleg, minek? Ugyanis én vettem a fáradtságot, meg a telefont és szóltam. Meg lehetett volna menteni a vergődő halak min. 80%-át. De nem történt semmi. Szépen lassan iszapba fulladtak a gyönyörű domolykók, a sügér, sőt még pisztrángok is.

Itt meg kell még említenem a vörösiszap katasztrófát. Ez már nem csak vízi élővilágokat tett tönkre, de emberéletet is követelt, és sok ember életét végleg tönkretette.

Mi kell még, hogy észhez térjünk? Vagy tényleg ennyre, rombolásra születtünk?

Ha kimegyek bármelyik közeli vízpartra és körülnézek, akkor a válasz sajnos igen. Mindenhol elhagyott gilisztásdobozok, szakadt nejlonszatyrok, pet palackok, etetőanyagos zacskó, lyukas vödör, és még ki tudja mi nem. Ha ez megy itt nálunk "kicsiben", mire számíthatunk a "nagyoktól"? Szidjuk a románt mert beleengedte a ciánt a Tiszába, de vajon mi mivel vagyunk jobbak náluk? Szerintem semmivel....

Próbálom szavakba önteni mit érzek, de nehezen megy. Talán az egyik dolog amit érzek az a tehetetlen düh. Dühös vagyok, hiszen tudom, hogyha meg is lesznek a felelősök, megússzák valami nevetséges büntetéssel. De még ha meg is kapnák a méltó büntetésüket, akkor mi lenne? Hirtelen újra benépesülnének az elpusztított vizek? Hát nem. Amit az ember pillanatok alatt tönkretesz, azt a természet hosszú évek alatt is csak részben tudja helyrehozni.

A másik dolog amit érzek, a mérhetetlen szomorúság. Atyafi írta:
"Mikor ezt a felvételt elkészítettem, már a könnyeimmel is meg kellet küzdenem."
Hát valami hasonlót érzek én amikor ilyet látok. Megsirattam tavaly felnőtt létemre a Malom csatornát is. Elég sokkoló képeken is egy ilyen pusztítás, de élőben látni, az maga a rémálom. Napokig álmodtam még a régi emlékekkel. Óriási domolykókkal küzdöttem, amik addigra már mind az iszapba fulladtak.... Álmodni, álmodozni, emlékezni. Ezek maradnak. Mert a rideg valóság az nem más, mint az, hogy utánunk emberek után csak a pusztítás, és a szemét hegyek maradnak....

"Álmodtam egy világot magamnak..."

Csak nem találom a kapuját.....

Álmodtam egy olyan világot, ahol az ember nem tönkreteszi a környezetét, hanem együtt él vele. Egy olyan világot, ahol az emberek törődnek egymással, és nem a pénz a fő értékmérő. Egy olyan világot, ahol a patakokban, és folyókban tiszta víz folyik. Egy olyan világot, ahol a becsületnek, és tissztességnek értéke van. Egy olyan világot, ahol nem létezik mutyi és, korrupció. Egy olyan világot....
Nem is folytatom...
Talán még egy dolog.
Egy olyan világot, ahol az ember nem rombolásra születet....

Talán kezdődik....

Ma hajnalban ismét pergetni indultam a kedvenc kis vízfolyásomra a Gaja patakra. Egy olyan részt akartam meglátogatni, ahol régen jártam már. Nem tudtam mire számíthatok, így egy erős csukázó pálcát, és egy UL botot pakoltam be még este. Mondanám, hogy felkelő nap már a patak partján talált, de ez nem lenne igaz. Lusta voltam a reggel, így napkelte után egy jó fél órával kezdtem a dobálást.

Az első helyeken még nyáron, kis csukákra, és domolykókra lehetett számítani. Így aztán, itt apró gumihallal kezdtem. De hiába szórtam meg a vizet minden irányból, a halak nem akartak jelentkezni. Ez rossz jel. Ha már a kis csukák sem voltak aktívak, semmi jóra nem számíthattam. A következő hely ugyanilyen süket volt. Kezdtem variálni a dolgokat. Drop shot szereléket készítettem, mert itt már sügér is jöhetett volna. De nem jött. A sokadik helyen is túl voltam, de még egy kapásom sem volt.

Kezdtem aggódni. A következő helyen még valamikor nyár elején süllőket fogtam, de azóta nemigen láttam őket. Mivel eddig semmi nem történt, úgy gondoltam egy próbát megér. Kicsit már fásultan dobáltam a drop shottal, amikor egy határozott ütés kizökkentett a melankóliából. Nem akadt meg a hal, de egyértelműen kapásom volt. Kicsit lelkesebben folytattam. Nagyon lassú elésekkel húztam be a szerelékemet, amikor kopp! Hal van a horgomon! El se hiszem! Egy ilyen kuka napon....

Éppen méretes süllő kapta el a csalimat. Gyorsan megszabadítottam a horogtól, és elengedtem. Na dobjunk gyorsan újat! Még egy kapást eltoltam ugyanitt, de aztán semmi. Mi van ha behúzódtak az árnyékba? Megnéztem. Tényleg ott voltak. Szinte minden dobásra jutott egy kapás. Sajnos igazán nagy süllőt nem tudtam fogni, és sok kapást eltoltam, de még így is jó móka volt. Végre legalább volt akció. Három kisebb süllőt sikerült megakasztanom a sok kapásból.

Próbáltam kisebb gumival is, de arra meg nem volt kapás. Egyedül a 7,6cm-es  Rapture Twin Tail Minnow drop shot gumira volt kapásom. Érdekes, hogy ez nem az első alkalom, hogy csak ez az egy csali ad halat.

Fél órányi tüzijáték után eltűntek a süllők, így én is továbbálltam. Kisebb, nagyobb lyukak következtek. Itt már csukára, sőt kis szerencsével harcsára is számíthattam. De nem jöttek. Másfél óra séta, dobálás, és egy koppintás. Ennyi....

A csukázón is hiába cserélgettem gumikat. Az egyetlen ütésem egy 9cm-es Sandrára volt. Már visszafelé haladtam, amikor észrevettem egy kis lyukat, ahol odafelé meg sem álltam. Gondoltam megnézem, hátha rátalálok az eddig meg nem talált sügerekre. Bedobtam a drop shot szerelékemet a túloldali lyukba. Hagytam lesüllyedni, majd kicsit megráztam bottal a gumit, és emeltem egyet rajta. Akkor aztán bumm! Valami jókorát odavágott a guminak. Már bevágáskor éreztem, hogy ez az eddigieknél komolyabb hal lesz. Karikába hajlott lágy pálca, és a fék is megszólalt. Két kirohanását sikeresen megfékeztem, de akkor taktikát váltott. A lábam előtt a növényzetbe tört. Karikába feszült kis pálca, de sikerült feltépnem a halat. Akkor már láttam, hogy csuka volt a tettes. Ahogy fel tudtam emelni gyorsan alá is toltam a merítőt, mert nem láttam, hogy akadt neki a horog. Megvan!

A csukám a maga 43cm-ével nem volt egy óriás, de a lágy 1-5g-os pálcával ezt is nagy élmény volt kifárasztani. Őt is elengedtem gyorsan. Miután a halam elúszott megnéztem milyen kárt tett a 16-os fluoro előkezsinórból  kötött szerelékemben. Hát sajnos leharapta a horog alatti zsinórrészt, így odaveszett az ólmom, és gumit is szétrágta teljesen, amiből ez volt az utolsó darab. Új szerelék, új, de másfajta gumi. Dobálhattam tovább. De hiába dobálgattam már semmi nem történt  Visszamentem még a süllős helyre, de vagy az újfajta gumi nem tetszett a süllőknek, vagy egyszerűen csak nem ettek már. Dél elmúlt mire pakoltam...

Talán másnak ez a mai fogásom nem nagy szám, de egy ekkora kis patakon, ez bizony jó eredmény. Kis szerencsével talán foghattam volna nagyobb süllőt is, de sajnos ez most nem jött össze. Bár a sügér ma sem evett, a többi hal kárpótolt. Úgy látszik nálunk a halak némi késéssel reagáltak a hirtelen jött őszre. Ma volt először olyan érzésem, hogy talán kezdődik, az igazi őszi szezon.  Remélem tényleg így van!

Levezetés

"A levezetési fázis fő célja a szervezet regenerációjának felgyorsítása és a test visszaállítása az edzés előtti állapotába."

Nálam ez levezetés dolog majdnem stimmel, csak az edzés szót le kell cserélni a buli szóra, és minjárt értelmet nyer a mostani bejegyzésem címe is. Az egész a Fishing Time blogger találkozóval kezdödött. A találkozó elvileg két napos volt, de mivel a kis csapatunk tagjainak más dolga volt vasárnapra, ezért a tervek szerint szombat reggel mentünk, vasárnap reggel jöttünk volna. Kulcsra voltunk hivatalosak, egy jó kis dunai pecára.

Már csütörtökön jöttek a rossz hírek. A Duna árad. (Szerintem csak azért, mert én is mentem....)
Szóval kellett valami "B" terv. Péntekre már biztosnak tűnt, hogy a Duna felejtős. Gyors telefon Zámbó Zsolt barátomnak. Mi újság az Adonyi holtágon? Magas a víz, eszik csuka. Na ez verzió tetszett, így elhatároztuk, hogy mi le se megyünk Kulcsra reggel, hanem rögtön reggel Adonyban kezdünk. Igy aztán szombat reggel 8:30-kor Indultunk. Hárman egy autóval. Imre, Bence barátom, és én. Fél tíz körül már dobáltunk. Nagyon lelkesen kezdtük a pergetést, de mint később kiderült aznap éppen nem evett csuka. Sőt a sügér sem. Egészen délig mindenki tartotta magát. Egyedül Berncének sikerült két kisebb csukát fognia, de más nem történt. A dél elmúltával aztán fogyott a lelkesedés. Bármit csináltam, csak pár kisebb ütésig jutottam. Közben Imrétől tanultam is. Megmutatta, hogyan kell fekve pergetni. Tényleg élete végéig tanul az ember... Délutánra aztán befutottak a többiek is. Szarvas Zoli megmutatta meg, hogyan kell Drop Shot szerelékkel, minden tudatosságot mellőzve balint fogni, közben Imre egy 100g-os ólommal, és felette két léggyel sokkolta a holtág balinjait. Hiába próbálta őket fejbedobni az ólommal, nem jött össze. Közben én a holtág sügereit próbáltam horogra csábítani, sikertelenül. Egyszer aztán egy motorcsónak hangja törte meg a csendet. Befutott Vass Csaba. Akinek volt kedve kipróbálhatta milyen vezetni egy ilyen brutális erejű motorral felszerelt csónakot. Persze én is kipróbáltam. Egy életre szóló élmény volt. Innen van a találkozó számomra egyetlen képe.

A képhez annyi hozzáfűzni valóm van, hogy az úszógumi csak biztonsági okokból van rajtam....
Mivel ezek után a pecától végépp elment mindenki kedve, és Kulcs felől halászlé illatát hozta a szél, így lassan bejeztük a pergetést. Miközben éppen azt hallgattam, hogy éppen hova is kell mennünk eltoltam a nap egyetlen normális kapását, még így a végére. Szóval mindenki pakolt, és irány a Kulcsi kikötő és vendégház.
Igazán szép és csendes helyen van ez a vendégház. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

http://www.kulcsikikoto.hu/oldalak/

Itt aztán találkoztunk a csapat harmadik felével. Azokkal akik kitartottak a Duna mellett. Egy kis kinti ismerkedős beszélgetés után a csapat bevonult a vendégházba vacsorázni. Biztosan van valami varázsa ennek a helynek, mert egy pillanat alatt fergeteges hangulat kerekedett. Persze az is lehet, hogy az alkohol tartalmú italok is segítettek abban, hogy a hangulat még felszabadultabb legyen, de ez így volt rendben. Sztorizgattunk, beszélegettünk, repült az idő. Már éjfél is elmúlt mire mindenkit kezdett legyűrni a fáradtság.
Az éjjel nem aludtam jól, így reggel igencsak gyűrötten ébredtem. A többiek is ébredeztek lassan. Egy kiadós reggeli után kis csoportokben beszélgettünk. Azért az látszott mindenkin, hogy az esti buli hatása nem múlt el nyomtalanul. A mi kis csapatunknak lassan indulni kellett, így elköszöntünk mindenkitől. Hazafelé még beugrottunk Agárdra, megnéztük Imre horgász vízibiciklijét. Szerintem az országban nincs még egy ilyen.
10 óra környékén értem haza, hulla fáradtan.

Még a cuccomat se pakoltam el amikor csörgött a telefonom. Egy barátom hívott, hogy délután menjünk horgászni. Mivel ritkán van itt Fehérvár környékén, természetesen igent mondtam. Jó lesz levezetésnek. Volt mit feldolgozni fejben. Új barátok, új lehetőségek, egy teljesen új nagyon barátságos, és közvetlen közösség, amibe sikerült bekerülnöm. Három óra előtt találkoztunk a megbeszélt helyen. Irány a titkos! Sajnos a domolykókat senki nem értesítette, hogy ma vendéggel megyek. Nem ettek. Bár fáradt voltam, mégis jól esett a dobálás.

Mivel itt túl nagy volt csend, átmentünk a patakra. Ott meg a víz volt túl alacsony. Ennek ellenére a kitartó dobálásom eredményeképpen, nagy nehezen sikerült egy kisebb domolykót fognom.

Sajnos a barátomnak nem sokkal később dolga akadt, így egyedül mardtam. Élveztem csendet, és pergettem. Mentem egyik helyről a másikra, és közben volt időm újra a gondolataimba mélyedni. Végiggondoltam kiket is sikerült megismernem a hétvégén. A legtöbbjük hozzám hasonlóan blogot ír, amiben megosztja másokkal az élményeit. Talákozhattam végre olyan emberekkel, akiknek idáig csak a blogjukon megjelenő írásait olvastam. Sőt olyanokkal is akiket idáig csak a horgászújságok cikkeiből ismertem, és írásaikat szívesen olvastam. Közelebbről megismerhettem Vass Csabát, Szarvas Zoltánt, és  Ottó bácsit (aki még szerencsére nem is annyira bácsi), és az általa készített kanalakat, amik szerintem egytől egyig mestermunkák. Szóval összesítve... Olyan dolgok történtek velem ezen az alig több mint egy napon, amik szerintem kevesekkel történhet meg. Rendkívüli módon örülök az új barátoknak, és az új lehetőségeknek. Úgy érzem, most jó úton haladok.

Miközben a gondolataimba mélyedtem persze dobáltam is, de pár rontott kapáson kívül semmi más nem történt. Lassan kezdett sötétedni, és én meglepve tapasztaltam, hogy milyen nagy területet jártam be. A kocsihoz érve éreztem, hogy szinte csuklanak össze lábaim a fáradtságtól. Jól sikerült levezetés....

Nem esznek...

Hát megérkezett az ősz. Nagyon szeretem az őszt, de nem a szeptember elejét. Miért is? Évek óta tapasztalom, hogy szeptember elején, mindig van egy 1-2 hetes időszak, amikor a halak egyszerűen nem hajlandóak enni. Általában ehhez az 1-2 héthez, viszonylag nyugodt időjárású napok tartoznak, de keleties széllel. Na ez az a szél, ami a régi öregek szerint a szákból is kiviszi a halat...  Persze azért a kitartó horgász sose adja fel. Horgásztam az idén is szeptember elején. Pergetni egyszer jutottam ki, aztán következett egy céges békéshalas verseny. Mivel innen sok etetőanyag és csali megmaradt, ezért harmadik alkalommal a Gaján békéshalaztam.

Gajai pergetős....

Egy szép napos délutánon végre kijutottam a patakra. A vízállás jó volt, a nap sütött, sőt valahonnan még kósza balinok is előkerültek. Mi kell még? Hát, talán egy kis szerencse nem ártana.... Balinok reményében wobblerrel kezdtem a víz vallatását. Csakhogy a balinok hallgattak. Talán elmentek? Bő fél órányi dobálás után láttam meg az első balinrablást. Szóval itt vagytok, csak nem esztek....Cserélgettem a wobblereket, de ez sem segített. Nem volt rablás, így támpont se, hova dobjak. Ráadásul kinézett helyen, a híd alatt, még a szél is veszettül fújt. Nem volt hideg, de mégis itt szinte fáztam. Lassan el is indultam lefelé. Találtam jópár helyet. Ezeket alap esetben békés halra horgászók használják, de most üresek voltak. Az első helyen, valahogy nem tudtam szépen vezetni a wobblert. Le is cseréltem egy apró gumihalra. Hoppá valami megütötte! Figyeltem és lassan húztam tovább, és akkor végre odadörgölt rendesen. Sügér volt a tettes.

A már szokásos méretű apróságoknál egy számmal nagyobb volt. Nagyon örültem neki., de aztán hiába dobáltam tovább, semmi. Pár hellyel lejjebb aztán ismét wobblerrel horgászva domolykó szívatott meg, vagy háromszor. Minden esetben csak egyet, vagy kettőt odaütött a wobblernek, de megakasztani egyszer sem sikerült. Valószínűleg ők sem voltak éhesek. Visszamentem a híd fölé egészen.  Itt egy helyen, vízre lógott a parti növényzet. Ha én rabló lennék, biztosan ilyen helyen várnám a zsákmányt. Apró domolykós wobbler volt a zsinór végé. Bedobtam. Még el sem értem a vízre lógó növényeket, amikor határozott kapást éreztem. Egy kis csuka volt.

 

Egy dobással később, megint kapás, megint csuka. Úgy látszik aznap ők ettek a legjobban. Ezek után viszont már nem történt semmi. Még fél órányi meddő dobálás után meguntam. Ez nem az az arca a pataknak, amit szeretek. Irány haza!


Céges horgászverseny.

Napok óta fújt a keleti, délkeleti szél. Mindenhonnan jöttek a rossz hírek. Közben én meg céges horgászversenyre készültem. Egy kicsi, nagyon sekély tavon rendezték a versenyt. Tudtuk előre, hogy nem lesz sok hal. De azt nem, hogy ennyire nem. Sokat nem akarok írni erről a versenyről. Ami a lényeg, hogy 2,8kg dévérrel és kárásszal elhoztam a második helyet.

Az egyetlen aki meg tudott verni, az célzottan küszözött. Nekem ez a pár darab hal matchbotra jött. Még szerencsém se volt. Ha kettővel több kárász jön, én nyertem.

Gajai békéshalas

A versenyről a halak gyatra étvágya miatt maradt egy csomó etetőanyagom, csontim, és pinkim. Úgy gondoltam, hogy kimegyek a patakra békéshalazni egyet. Tettem mindezt azzal a hátsó szándékkal, hogy végre vigyek haza legalább, egy adag sütnivaló kárászt.  Egy esős nap utáni hajnalon értem ki. Sajnos a szél még aznap is keleti irányból fújdogált. Reggel korán, jól megetettem helyemet. Aztán jött, a feszült várakozás.
Hamar beköszönt egy bodorka úgy kezdésnek, de utána bosszantóan nagy csend lett. Pinki van a horgon és nincs kapás! Aki ismeri a patakot az tudja, hogy amikor eszik a hal, nem is lehet rendesen pinkivel horgászni, annyi apróság szokott jönni. Most meg semmi....

Jó egy óra is eltelt mire megérkezett az első normálisabb hal. Pár rontott kapás után egy kisebb dévért sikerült fognom. Sajnos ezek után megint csend következett....

A mellettem lévő helyen egy idősebb horgász ült, neki még kapása sem volt. Nekem úgy negyed óránként akadt valami komolyabb érdeklődő. Kárászokat és dévéreket fogtam, de kínosan keveset. Az apró halak nagyon nem zavartak, csupán egy darab vörösszárnyú keszeg színesítette a zsákmányt.

Hosszú szünetekkel tarkított unalmas délelőtt volt. Fogtam a végére kb. öt kárászt, meg három dévért.  Mellettem az idősebb kollega semmit nem fogott, és ha nincs nálam pinki, valószínűleg én is hal miatt maradok.

Kicsit bánatosan pakoltam össze. Nincs mese, ezek ma sem esznek....

Tegnap egy hidegfront érkezett. Végre megvátozott szél iránya. Remélem ezzel vége, a szokásos szeptember eleji szenvedésnek! Jöhet végre az igazi halban gazdag ősz, az amit annyira szeretek!

Finnyás domolykók nyomában....

Az utóbbi időben rendesen ráálltam a domolykózásra. Járom a kis titkosomat, és a kedvenc patakomat.  Sokszor vagyok kint, és nincs két egyforma nap. Hihetetlen az, ahogy napról napra változik a domolykók étvágya. Sőt van, hogy szinte percről percre.  Ugyanilyen fura az is, hogy két egymástól nem is túl messze található vízen, mennyire másképpen tudnak viselkedni a kedvenceim. Most három "vadászatom" történetét írom meg. Mindegyiknél mások voltak körülmények, és máshogy ettek a halak.

Felemás nap

Domolykózni indultam egy augusztusi hajnalon. A kedvenc patakom volt a kiszemelt helyszín. Napkeltekor már beélesített fegyverrel álltam a kis víz partján. Nagyon bíztam a hajnalban. Általában ilyenkor a legaktívabbak a domolykók. Első dobás. Hopp egy kis domi. Na ez jól kezdődik!

Igen ám, de utána semmi. Mentem egyik helyről a másikra, de egyszerűen a halak, mintha kihaltak volna a vízből. Több órányi szenvedés árán sikerült még egy apróságot fogni, de ezen kívül csak pár rontott kapásom volt.

Vajon mi van veletek halak? Közben végigértem pályán is. Fél tíz is elmúlt már, a nap magasan fent. Mi legyen, menjek haza? Még előtte benézek a titkosra....
A titkoson már az első helyen volt kapásom.  Itt aztán elemükben voltak a domik. Ahogy bedobtam a wobblerem, egyből összeszaladt alatta 4-5 kisebb domolykó. Ahogy húzni kezdtem, meg is támadták a kis műhalat. Hopp! Meg is vagy!

Nem egy óriás, de végre domolykó! Onnan, ahol máskor nappal egy rávágást is nehéz kicsikarni. Ki érti ezeket a halakat? Szinte minden helyen volt kapásom, és fogtam legalább egy, hasonló méretű domolykót.
Szinte ütötték vágták a wobbleremet. Nem sok horgászidőm volt már, így 40 percig tartott a csoda. Ez idő alatt 7 domolykót fogtam, és még jópár kapást el is szúrtam.

A barátommal estefelé...

Aznap egy barátomat akartam elvinni a titkosra. Sajnos a munkából nem tudott korán szabadulni, így egy laza esti, másfél órás dobálásra készültünk. Enyhén felhős égbolt, nyomott fülledt idő, zuhanó légnyomás. Ezek voltak a körülmények. Hát nem túl ideális, a domolykózásra. Szóval még bőven világosban kezdtük a pergetést. Én, ha valaki megkérdezi előtte mikor fogunk halat, biztosan egyből rávágom, hogy alkonyatkor. Hát nem így történt! Az már az elején világossá vált, hogy aznap nem lesznek nagy fogások. Alig, alig mozdultak rá a halak a beeső csalikra. Már a második helyemen jártam mikor végre az első hal a horgomhoz ragadt.

A szokásos átlagméret volt. Hamar elengedtem, és bíztam a jó  folytatásban. Volt pár lekövetésem, aztán az egyik helyen, egy a semmiből mejgelenő domolykó végre megpróbálta magához ragadni a wobblerem. Fura egy hal volt. A szájával nem stimmelt valami. Testalkatra is valószínűtlenül hosszúkás volt. Még nem láttam ilyen domit....

Közben Gábor barátom is megfogta az első domolykóját. Hú még a végén jó napunk lesz! Mi lesz itt alkonyatkor, ha már most is fogunk? Közben pár rontott kapás után megfogtam a harmadik domolykómat is. Sajnos, csak ez az egyenméret volt mindegyik. A nagyok hallgattak.

Lassan közeledett az alkonyat ideje, vele együtt pedig, a nem várt kellemetlen fordulat. Leálltak a kapások. Már nem követték sejtelmes árnyak a húzott csalikat sem, beesőre pedig egyszerűen semmi nem volt. Szegény Gábor barátomat sajnáltam igazán. 1db jött neki összesen. Még azért végszóra valahogy sikerült egy ilyen, szokásos nagyságú domit akasztom, de ezzel véget is ért a nap. Megint furán viselkedtek a halak, valószínűleg a közelgő front hatására....

Hűvös hajnalon.

Az előző peca óta átestem egy kisebb lázzal járó, vírusos betegségen. Volt egy kis esős időszak, és némi hidegfronti hatás. Egy kimondottan hűvös hajnalon aztán végre horgászni indulhattam. Cél a titkos, és a kedvenc patakom. A hajnal első fényeinél már a vízparton álltam.  Csendesnek tűnt a víz. Az első dobásoknál feltűnt, hogy a hajnali hűvösben a domolykók nem jönnek fel a beeső wobblerért. Íme, a ma reggeli első furcsaság.... Húzott wobblerre ugyan volt érdeklődés, de sokszor csak lekövették a halak a csalit. Aztán végre megakasztottam az első domit. Semmi extra, a szokásos 25cm körüli egyeneméret,

Tovább próbálkoztam, és ennek eredményeképpen az egyik a helyen a horoghoz is ragadt egy kis apróság. Hihetetlen, hogy milyen kicsi halak is nekimennek a wobblernek.

Így hajnalban láttam nagyobb árnyakat is, de valahogy a kicsik mindig gyorsabbak voltak. Mi lenne, ha kötnék fel nagyobb csalit? A gondolatot tett követte. A szokásos két-három centis wobbler helyett egy nagy, ronda, házi készítésű hernyó került a zsinórra. Ezt már nem piszkálták az apróságok. Egy darabig más jelentkező sem volt rá, aztán egyszercsak egy jókora árny ragadta meg a hernyót. A fék is megreccsent párszor. Végre egy szép domolykót tarthattam a kezemben.

Volt még jópár rontott kapásom nagy rondaságra. Volt amit én toltam el, és volt amelyiknek egyszerűen rosszul akadt a horog. Az egyik köztük, egy gigászi nagy jószág volt. Annyira nagy, hogy direkt hagytam elmenni. Egy nagy fa mögé indult a wobbleremmel. Esélyem sem lett volna ellene a kis privivel, 16-os monofillal. Így megvártam amíg kiköpi wobbleremet. Ilyen még nem történt velem.

Közben lassan feljött nap, és jött az újabb nem várt fordulat. Ahogy a nap rásütött a vízre, az addig legalább mérsékelten aktív domolykók, leálltak teljesen. Hiába mentem bármerre, mintha üres lett volna a víz. Egy fél órányi meddő dobálás után meg is untam. Irány a Gaja patak! Sok időm már nem maradt, így csak a híd környékét dobáltam meg. Rögtön az első helyen volt akció. Kisebb domi ütött oda a wobblernek, de nem akadt meg. Ezt eljátszottuk vagy tízszer. Nem értettem, hogy miért nem eszik meg rendesen a műhalat. Ennyit számítana, hogy másik vizen vagyok? A titkoson egészen kis domik is megakadnak a wobblereim horgain.
Mindegy, kell valami apró csali. Addig kotorásztam a táskában amíg a kezembe került egy gumigeci. Felkötöttem egy kis horgot, nyomtam a zsinórra egy sörétet, és felhúztam a kis gumit a horogra. Elsőre elkapta egy kisebb domi.

Másodszorra semmi, aztán harmadik dobásra ismét elkapta egy domi. Ez már valamivel nagyobb volt. Nem értem, hogy ha van itt ekkora domi, miért nem eszi meg rendesen a wobblert?

Itt aztán nem jött több hal. Továbbálltam, de le is cseréltem a kis gumikütyüt. Próbáltam a nagyobb domolykókat becserkészni, de ma nem volt szerencsém. Kétszer volt érdeklődés a csalim iránt. Egy kapást én bambultam el, a másik pedig csak egy nagy ütés volt. Ezzel sajnos el is fogyott a horgászidőm...

Ezen a három különböző domolykóvadászaton, érdekes dolgokat tapasztaltam. Többek között nekem fura, hogy vizenként ennyire eltérő módon viselkednek a domolykók. A titkoson soha nem volt például még kapásom plasztik csalira. Viszont a wobblerek jól működnek. Ezzel szemben a Gaján, egyre több alkalommal fogok domolykót twisterekkel, és a wobblerek egyre kevésbé fogósak. A domolykók étvágya, illetve étvágytalansága, is rejtély. Egyszer a hajnal a jó, máskor a nappal. Ki érti ezeket a halakat?
A lényeg, hogy domolykózni kell!