Rombolásra születtünk?

A mai bejegyzésem szomorú hangvételű lesz (talán kicsit mérges is), és a művészien beállított fotókat se ebben kell kereni. Naponta olvasom a híreket. Csak szalagcímek az utóbbi napokból. "Vinasz ömött a Kaposba", "Tömeges halpusztulás a Fekete-vízen", "Csepelen is puszul a hal". Hát kérem, mi folyik itt ebben a mutyiországban?

Nem is tudom melyik volt az első rossz hír a sok közül, de ez talán nem is lényeges. Pár link annak aki még esetleg nem halott ezekről a tragédiákról.

http://atyafipeca.wordpress.com/2013/09/29/restauracio-2/

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/evekig_kihat_a_kapos_elovilagara_a_vinaszomles

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/csepelen_is_pusztul_a_hal

Sokkolóak ezek a hírek. Főleg azok a cikkek, írások viselnek meg, amikben képek is vannak. Atyafi írása számomra olyannyira lehangoló volt azokkal a targikus képekkel, hogy azóta sem néztem meg mégy egyszer. Egy ilyet egyszer is sok látni, és olvasni. Egy közös van ezekben az eseményekben. Ez pedig nem más, mint maga az ember. Mégpedig az önmagát büszkén, és csupa nagybetűvel MAGYAR-nak valló ember. Ráadásul a hírekben megjelenő tragédiák, csak a jéghegy csúcsára mutatnak rá. A MAGYAR ember bizony sokszor szándékosan, akár EU pénzekből, előre megfontolt szándékkal (ez a szándék természetesen az anyagi haszonszerzés) tesz tönkre kisebb, nagyobb vízi élővilágokat. Jó példa erre a Malom csatorna kotrása. Kotorjunk szárazon, úgy könnyebb és olcsóbb....

Közben persze, minek szóljunk a víz halászati hasznosítójának? De tényleg, minek? Ugyanis én vettem a fáradtságot, meg a telefont és szóltam. Meg lehetett volna menteni a vergődő halak min. 80%-át. De nem történt semmi. Szépen lassan iszapba fulladtak a gyönyörű domolykók, a sügér, sőt még pisztrángok is.

Itt meg kell még említenem a vörösiszap katasztrófát. Ez már nem csak vízi élővilágokat tett tönkre, de emberéletet is követelt, és sok ember életét végleg tönkretette.

Mi kell még, hogy észhez térjünk? Vagy tényleg ennyre, rombolásra születtünk?

Ha kimegyek bármelyik közeli vízpartra és körülnézek, akkor a válasz sajnos igen. Mindenhol elhagyott gilisztásdobozok, szakadt nejlonszatyrok, pet palackok, etetőanyagos zacskó, lyukas vödör, és még ki tudja mi nem. Ha ez megy itt nálunk "kicsiben", mire számíthatunk a "nagyoktól"? Szidjuk a románt mert beleengedte a ciánt a Tiszába, de vajon mi mivel vagyunk jobbak náluk? Szerintem semmivel....

Próbálom szavakba önteni mit érzek, de nehezen megy. Talán az egyik dolog amit érzek az a tehetetlen düh. Dühös vagyok, hiszen tudom, hogyha meg is lesznek a felelősök, megússzák valami nevetséges büntetéssel. De még ha meg is kapnák a méltó büntetésüket, akkor mi lenne? Hirtelen újra benépesülnének az elpusztított vizek? Hát nem. Amit az ember pillanatok alatt tönkretesz, azt a természet hosszú évek alatt is csak részben tudja helyrehozni.

A másik dolog amit érzek, a mérhetetlen szomorúság. Atyafi írta:
"Mikor ezt a felvételt elkészítettem, már a könnyeimmel is meg kellet küzdenem."
Hát valami hasonlót érzek én amikor ilyet látok. Megsirattam tavaly felnőtt létemre a Malom csatornát is. Elég sokkoló képeken is egy ilyen pusztítás, de élőben látni, az maga a rémálom. Napokig álmodtam még a régi emlékekkel. Óriási domolykókkal küzdöttem, amik addigra már mind az iszapba fulladtak.... Álmodni, álmodozni, emlékezni. Ezek maradnak. Mert a rideg valóság az nem más, mint az, hogy utánunk emberek után csak a pusztítás, és a szemét hegyek maradnak....

"Álmodtam egy világot magamnak..."

Csak nem találom a kapuját.....

Álmodtam egy olyan világot, ahol az ember nem tönkreteszi a környezetét, hanem együtt él vele. Egy olyan világot, ahol az emberek törődnek egymással, és nem a pénz a fő értékmérő. Egy olyan világot, ahol a patakokban, és folyókban tiszta víz folyik. Egy olyan világot, ahol a becsületnek, és tissztességnek értéke van. Egy olyan világot, ahol nem létezik mutyi és, korrupció. Egy olyan világot....
Nem is folytatom...
Talán még egy dolog.
Egy olyan világot, ahol az ember nem rombolásra születet....