A verseny reggelén már hét óra előtt, a tóparton voltam. Jó hír volt, hogy bemehettünk az autókkal, így nem kellett cipekedni. A versenyen sorsolás nem volt, mindenki oda ült, ahova akart. Én, egy barátom mellett telepedtem le, bár tudtam, hogy nem az lesz a legjobb hely. Közel 3m-es víz volt előttem, ez májusban nem a legjobb. Készülődni kellett a versenyre. Nem cifráztam túl az etetőanyagot. Timár Ponty-Kárász sárgát kevertem, hozzá két marék csemege kukoricát, illetve a Gábortól kunyerált főtt kukoricából is dobtam hozzá egy jó két marékkal. Az időjósok aznapra egész napos esőt ígértek. Szerencsére reggel, ennek még, nyoma se volt. Lassan elkezdődött a verseny. Én két matchbottal készültem. Egy 390-es Light bottal, és egy 420-as pontyossal. Kezdésnek, a finomabbik cucc került be, pinki csalival. Fél percen belül kapás. Törpeharcsa. Aztán megint, és megint, és megint. Mindegy. A törpe is hal, és beleszámít a versenybe. A törpék áradatát csak egyetlen ezüstkárász színesítette. Közben jöttek a hírek. Valaki pontyot fogott. Aztán még egyet, nem is akármekkorát (7,4kg). Nekem addigra, kb. 1 kilónyi törpeharcsa jött össze, és az egy szem magányos kárász. Nem álltam jól. Aztán egy kisebb szünet után, végre keményebb ellenállás. Ponty! Hát az volt. A verseny eddigi legkisebb pontya. 0,8 kg... A váratlan fogáson fellelkesülve egy 20 percre bedobtam pontyosabbik cuccomat, csemege kukoricával, de sok minden, nem történt. Vissza a Light peca! Egy ráetetés után, ismét elkezdtem a törpéket csipkedni. A többiek fogását nézve a 3. helyre saccoltam magam. A törpék között váratlanul benézett még egy ponty. Sajnos tovább javítottam, a verseny legkisebb pontya címet... 0,52 kg....
A verseny, a végefelé közeledett. Az első helyezett előnye behozhatatlan volt, és a második helyem is elúszni látszott. A harmadik hely viszonylag biztosnak tűnt, de azért nem akartam, a véletlenre bízni a dolgot, tovább pörgettem, a törpeharcsa fogást. Öt perc volt hátra a versenyből amikor váratlan dolog történt. Az úszóm elmerült, és én bevágtam. Karikában maradt a light bot. Ponty! Pumpáltam rajta egyet, de nem hagyta magát. Na, ez talán végre szebb lesz! Kicsit megindult jobbra, és a fékem is megszólalt. Aztán gondolt egyet, és nagyon keményen megindult, egyenesen befelé. Elsőre lehúzott vagy 50 m zsinórt. Akkor már tudtam, hogy ez nem egy átlagos hal lesz. Mikor már azt hittem megállt végre, egy kisebb szünet után tovább folytatta a vágtát befelé. Még vagy 20m-ert lehúzott a vékonyka 16-os főzsinórból. Kicsit összegeztem magamban. Az előkém 14-es, a horgom 12-es, és eléggé megviselt a közel 40db törpe után. Hogy fogom én ezt a halat kivenni? Közben egyre nagyobb szurkolótáborom lett. Mindenki kíváncsian várta, milyen szörnyeteggel küzdök. Lassan, óvatosan pumpálva, elkezdtem visszanyerni, az ellopott zsinóromat. Néha még ugyan kitört a halam, de láthatóan fáradtabb volt már. Az egyik barátom már mellettem állt a saját merítőmet szorongatva, de szóltam neki, hogy az valószínűleg kicsi lesz, ha egyáltalán kijön a pontyom. Gábornak ott volt a nagy pontyos merítője, az inkább illett a halamhoz. Közben a pontyomat egészen magam elé sikerült pumpálni, de ott viszont, makacsul ragaszkodott a fenékhez. Lelki szemeim előtt, már szinte láttam kihajlani, a kis keszegező horgomat. Eddig, nem volt időm aggódni, de most rám tört a félsz. Közben végre megpillantottam először az úszómat, majd a halamat is, Úristen, de szép. Ilyen nagy pontyot még nem fogtam, ennyire vékonyka cuccal. Pár bágyadt kört még tett az "áldozatom", de aztán két kisebb kitörési kísérlet után, végre a nagy pontyos merítőben pihegett. Az örömöm leírhatatlan volt. Milyen szép hal! Ponty, és ráadásul nem a kövér, tunya fajta, hanem egészen nyurga testalkatú. Jöhetett a mérés. A mérleg 7160g-nál állt meg. A horgomat, félig kihajlott állapotban vettem ki, a szájából....
Fogtam már talán sokkal nehezebb pontyot is, de ilyen hosszút még nem, pláne ilyen light cuccal. Vigyázva, mintha egy kisgyereket cipeltem volna, a vízhez lépkedtem vele, és óvatosan visszaengedtem. Még csak élesztgetni sem kellett, egy pillanat alatt eltűnt, a tó zavaros vizében, Még búcsút sem intett....
A sors fintora, hogy mivel a fárasztással csúnyán túlléptem verseny idejét, közös megegyezéssel nem számítottuk bele a végeredménybe, Így én "csupán" a harmadik lettem végeredményben, de mégis boldogabb voltam, mintha megnyertem volna a versenyt, Életem egyik legnagyobb horgászélménye volt ez. Köszönöm, neked Palotavárosi felső tó! Külön büszkeséggel tölt el, hogy nem egy agyontépett szájú tíz kilósat sikerült megcsípni, hanem egy ilyen hibátlan nyurgát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése