2013. december 14., szombat

Kipróbáltam: Daiwa Beam Fish

Végre egyszer a hétvégén is otthon lehetek. Vajon mihez kezdene az ember egy szabad hétvégével? Hát kimegy horgászni. Általában magányos horgász vagyok, de erre a napra egy fiatal barátom is elkísért. A színhely a kedvenc csatornám, a megcélzott halfajok pedig, a sügér, és a domolykó. Másoknak talán unalmasnak tűnhet ez a folytonos sügérmánia, de nekem soha nem az.

Reggel kilenc óra előtt egy kicsivel érkeztünk meg a kiszemelt helyre. Gyorsan nekiláttunk a pergetésnek. Én a szokásos kis barna twisteremet erőltettem, a barátom egy zöldes Daiwa Beam Fish csalival kezdett. Az első kisebb sügereket, és domikat még együtt fogtuk, de aztán a barátom kezdett elhúzni tőlem.




 Amíg én csupán néhány kisebb ütögetéssel kellett, hogy beérjem, ő szedte a kis csíkosokat. Kezdett bosszantani a dolog. Gondoltam egyet, és kunyiztam tőle egy ilyen kis plasztik gumihalat. Elsőre nem tűnik egy gyilkos csalinak. A megszokottnál keményebb az anyaga, és a vízben húzva a farokrész is éppen, hogy csak remeg. Talán a másodikat dobtam vele, amikor megkaptam rá az első kapást, amit ahogy kell, el is szúrtam. Azután viszont beindult a dolog. Vadul ütötték a csíkos lovagok a Beam Fish-t. Sőt hamar kiderült, hogy a domolykó is odáig van ezért a diszkrét veretésért.



Ahogy haladtunk a csatorna mentén egyre több, és nagyobb sügért fogtunk. Párszor próbaképpen megpróbáltam visszatenni, a kedvenc twisteremet, de azt ma nem ették a halak. Hihetetlen volt ennek a kis guminak az eredményessége. Többször volt úgy, hogy mindketten egyszerre fogtunk halat, ugyanolyan csalival.





Kezdtük magunkat jól érezni. Egyre nagyobb sügérrajokat találtunk. A technika is egyszerű volt. Bedobni, leengedni a csalit a fenékre, majd apró kis megugrasztásokkal bevontatni, nagyon lassú tempóban. A kapásoknál résen kellett lenni, mert egészen finoman ettek. Sokszor csak sejtettük mikor kell bevágni.




Az ideális fejméret a gumihoz a 6-os, nekünk aznap 2g-os súlyban volt éppen jó. Lassan kezdtünk a kinézett szakasz végére érni. Itt visszafordultunk, és visszafelé, még végigdobáltuk a jobb helyeket. A barátom menet közben beszakította az utolsó Beam Fish csaliját. Próbálta más csalikkal pótolni, de nem sikerült. Fogott ugyan sügért, de kisebbeket, és sokkal kevesebbet is.



Lassan megéheztünk, így visszamentünk a támaszpontnak számító öreg Suzukihoz. Átbeszéltük kicsit a történteket, és arra jutottunk, hogy a mai nap legjobb csalija egyértelműen a Beam Fish. Eszi a sügér, a domi, de csak képletesen, mert az anyagában a halak egyszerűen nem tudnak kárt tenni. Nem tudom pontosan miből van, de állatira nyúlik, és szinte téphetetlen.


Kaja után újult erővel indultunk egy utolsó rohamra, a víz ellen. Közel volt már a délutáni fényváltás. Az első két helyen, két, szinte teljesen egyforma domolykót fogtam. A sügerek viszont mintha kezdtek volna leállni.




A következő helyen aztán történt egy furcsaság amire nem számítottam. Egy óvatos ütögetős kapás végén akasztottam valamit. Azt hittem kisebb sügér, aztán amikor megláttam mi az, elképedtem. Egy bodorka volt, a horgommal a szájában. Hát ő vajon mit gondolt? Sügérnek érezte magát? A képen nem árt figyelni az arányokat..


Közben érezhetően fogytak a fények, és a kapások elmaradtak. Gondoltam egyet, és hosszú idő után az új kedvenc gumim helyére egy élénk, zöldes twistert húztam. Meg is lett a dolog eredménye. Hamarosan előbb egy domolykót, majd egy gyönyörű sügért akasztottam.


Gondoltam még dobok párat aztán megyünk, amikor valami olyasmi történt, amire álmomban se számítottam. Egy kisebb ütés után elnehezedett a pálca, és én bevágtam. A bot viszont karikában maradt. Első gondolatom az volt, hogy elakadtam, csak aztán az akadónak hitt hal elindult. Ellenállhatatlan erővel, mint egy gőzmozdony. A fárasztást, az első egy perc után, levideózta a barátom, a telefonjával.


Amint látszik is a videó végén, nem sikerült megfognom a rejtélyes ellenfelemet. Nem számítottam rá, hogy ekkora halba futhatok ezen a kis vízen. Akármi is volt a horog a szájában lehetett, mert háromszor is sikerült megfordítanom. Szerintem egy szép nyurgaponty kívánta meg a twistert.

Ezek után már nem volt kedvem szerelni, így pakoltunk. Igazán szép tartalamas nap volt mögöttünk, sok értékes tapasztalattal. Mondhatnám úgyis, hogy ma behorgásztunk...
Remélem hamarosan újra támadunk!

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok a siker teljes naphoz, kíváncsi lettem volna arra a bizonyos utolsó halra. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Hidd el én is.....
    Talán legközelebb kijön.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Remélem lesz itt még januári, meg februári domi is! :)

      Törlés
  4. Tudnál segíteni, hogy Fehérváron hol kaphatók Beam Fish gumik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos fogalmam sincs.
      Én is most ajándékba kaptam egy jó marékkal, azokat használom...

      Törlés
  5. Sok kéz a hal*-ban is szapora!
    Sokan így ismerik a mondást és én mindig kijavítom, ezentul nem teszem!
    Jó peca lehetett.

    VálaszTörlés