2013. december 21., szombat

Fagypont alatt

Végre szabadnap! Nem kell se dolgozni, se bevásárolni. Mehetek horgászni. Az időjósok viszont csúnyát tévedtek. Már megint.... A beígért +5-6 fok helyett még 10 óra körül is csupán -2 van. Nincs mese, ma érek rá, így menni kell! Összedobálom cuccomat, és indulás! A kiválasztott horgászhely olyan jó 12km-re van. Húsz percen belül megérkezek. Nyúlnék az autóstáskám után, amiben az irataimat tartom, de nincs a helyén. Egy pillanatra elsápadok, majd rögtön elfut a méreg. Én birka, a nagy rohanásban otthon hagytam, minden iratommal, és a telefonommal együtt. Ez megint nem az én napom....

Gyorsan visszafordulok. Egész úton próbálok nem idegbeteg módon vezetni, de csak akkor tudok megnyugodni, mikor nálam van végre a kis fekete táska. Buktam közel egy óra horgászidőt, de legalább nem büntettek meg.... Tizenegy óra után végre minden a helyén. A bot beélesítve, mehetek a halakat kergetni. Nem akartam sokat húzni az időt, így rögtön arra a helyre mentem, ahol a legutóbb a legtöbb sügért fogtam. Dobom az elsőt, semmi. Aztán a másodikra se, meg a sokadikra se.... Viszont kezdtem fázni. Pontosabban a kezem nem bírta tovább kesztyű nélkül. Úgy alapvetően elég jól bírom hideget, és normál esetben -1-2 fokban még kesztyűt sem szoktam húzni, de ez a párás ködszitálós hideg, némi délli széllel tálalva, már melegebb helyre kényszerítette az én kezemet is. Meg volt dermedve a táj, zúzmara mindenhol. Talán a halak is ledermedtek teljesen?


Mentem egyik helyről a másikra, de a csatorna jéghideg vizéből semmi életjelet nem kaptam a halak részéről.
Cserélgettem a csalikat, lassan már mindenféle plasztik herkentyű felkerült, de hiába volt minden erőfeszítésem. Aztán mikor már teljesen elcsüggedtem volna, hirtelen egy éles koppintást kaptam a twisteremre. Meg is lett a tettes, egy kisebb domolykó.


Végre halat fogtam! Az apró kis siker erőt adott folytatáshoz. Fogyott a meghorgászható helyek száma, de elhatároztam, hogy amíg nem dobálom normálisan végig a teljes szakaszt, addig nem adom fel. Lassan kezdett a ruhám alá is beszivárogni a hideg. Szinte észrevétlenül kezdett áthűlni a testem, és ezt a folyamatot az egyre erősebben fújdogáló délies szél, csak felgyorsította. A gyűrűk is folyamatosan jegesedtek. Bosszantó jelenség, ami együtt jár sajnos a téli pecával. Már az utolsó helyeken jártam, amikor mintha finoman megrándult volna a zsinórom. Aztán látványosan belazult. Bevágtam. Nem hittem a szememnek. Végre sügér!


Gyorsan elengedem a kötelező fényképek után. Nincs idő gondolkodni. A téli sügér soha nem magányos. Dobom a következőt, és megtörténik ismét a csoda. Újabb kapás. Hú milyen szép sügér! Megküzdök vele, de aztán végre a kezemben tarthatom. Kezdem a hideg ellenére jobban érezni magam.
Érdemes volt kitartani!


Sajnos csak otthon vettem észre, hogy igazán jó képet nem sikerült csinálnom, erről a gyönyörűségről....
Dobálok még, és el is szúrok egy kapást, de aztán elcsendesedik a hely. Pár méterrel lejjebb megyek, és megtörténik újra a csoda. Ismét egy csíkos kis vitéz a horgon. Bár nem olyan nagy, de sügér.


Szinte pillanatok alatt jön a következő, majd megint a következő. Hihetetlen, ahogy életre kel a csatorna. Ott ahol eddig semmi nem történt az egyik sügér üti a másik után, a kis plasztikot. Összesítésben hét darab sügér után a csodálatos varázs szertefoszlik. Ahogy jöttek a semmiből egy pillanat alatt, ugyanúgy tűnnek el a tüskés hátú kedvenceim, nyom nélkül.




Hiába keresem őket mindenfelé, sehol nem lelek rájuk. Kezd lassan alkonyodni.  Szinte észrevétlenül percről percere sötétebb van. Fogy a lelkesedésem. Kezdem újra már szinte gépiesen dobálni a kis gumihalat. Kizökkenetem magamat a monoton dobálásból, egy csalicsrével. Ugyanaz a gumihal, csak más színben. A kedvenc zöldes helyére, egy gyöngyház színű kerül. Nem tudom, hogy vajon jól választottam-e, de hamar megkapom a választ. Egy éles kis ütés, és egy újabb kis domolykó a horgon.


Úgy döntöttem, ő volt az utolsó. A fényképezés után elengedem, és már nem is dobok többet. Gyorsan pakolok és irány a kocsi. Ahogy beülök akkor kezdem érezni, hogy bizony teljesen átfagytam. Hagyom járni kicsit az öreg autó motorját, addig vetek egy búcsúpillantást a csatornára. Néztem ahogy csendesen és letisztultan csordogál, keresztül a megdermedt tájon....

Otthon a meleg szobában aztán elgondolkodok. Vajon más is kitartott volna órákig, ha nincs kapás, vagy csak én vagyok ilyen bolond ? Ha nem vagyok ilyen kitartó, akkor nincs az a varázslatos negyed óra. Bármilyen hideg is van, egy ilyen tizenöt perc, beranyozza az ember napját. Elfelejt minden bosszúságot, még azt is, hogy tulajdonképpen kétszer indult el horgászni, és egész nap a folyamatosan jegesedő gyűrűkkel szenvedett. Megérte-e ezért 15 rercért fagyoskodni? Hát persze, hogy meg. Mert pergetni jó! Még fagypont alatt is....

3 megjegyzés:

  1. Szia Peti! Látom nem csak én fagyoskodom a patak partján. :)
    Sok sikert a további pecákhoz, és egyben kellemes ünnepeket.

    Egy régi olvasód.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm az ünnepi jókívánságokat, és viszont kívánom!
    A Karácsony szent, ilyenkor első a család. De ha az ünnepeknek vége....

    Köszönöm, hogy olvasod a kis szösszeneteimet!
    Jövőre ha minden jól alakul lesz miről írogatnom!

    Üdv.:Péter

    VálaszTörlés
  3. Szia Peti!

    Megnyugtatlak, nem csak te vagy ilyen bolond. Télen bizony keményen meg kell dolgozni minden halért. A Dunán van, hogy 4 horgászatból jön 1 hal, viszont minden dobásban ott van életem süllője... :o)
    Szóval marad a szívós kitartás...
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés