2012. március 19., hétfő

Tavaszi lehetőségek

Itt van hát a március. Mit tehet ilyenkor egy vérbeli pergető horgász? Vagy a békés halakat célozza meg, vagy perget, de vajon mire?
 A legtöbb ragadozó halunkat a tilalmi idő védi, hogy nyugodtan tudjanak szaporodni, és tavasszal még a maradék ragadozó hal étvágya sem az igazi. Állóvizeken csak a sügér marad meg horgászható halfajként, ezért ebben az időszakban inkább a kisebb patakokra, és csatornákra járok. A sügér itt is előfordul, és kis szerencsével, no meg nem kevés kitartással akár domolykót is foghatunk. Ilyenkor főszereplővé válik az UL. felszerelés, és előkerülnek a legkisebb műcsalik. Én is könnyű pergető cuccal járom ilyenkor a kedvenc vizeim partját, minden évben. Az idén sincs ez másképpen. Az eredmény általában szerény, de legalább pergethetek.



Sajnos az idén eléggé későn köszönt be tavasz, de úgy néz ki most próbálja behozni a lemaradást, a napokban 20 fok feletti hőmérsékleteket is mérhettünk a nappali órákban. Szerencsére az egyre melegedő idő beindította domolykók táplálkozó kedvét is.


Túl sok nem jött belőlük, de azért voltak egészen szép példányok is közöttük. Fogtam wobblerekkel is, de plasztik csali is adott domit.
Bár az ember a csalik és helyszínek megválasztásával próbálja elkerülni az oltalom alatt álló ragadozókat, néha egészen meglepő helyen is előfordulhatnak, és bizony ilyenkor megeshet, hogy a sügérnek szánt apró plasztik csaliknak is odavágnak.

Süllő a patakból



2 megjegyzés:

  1. Szia.

    Szép írás, és tetszenek a halak is :-)
    Látom te is kedveled az UL pecát. Merre szoktál ténykedni ez ügyben?

    Üdv

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszi!
    Itt környékbeli vizeket járom. Gaja patak, Malom csatorna, és az idén a Velencei-tó van képben.
    Nagy kedvenceim a domolykók és sügérek, de bármire hajlandó vagyok horgászni ami pergetve megfogható.
    Szeretek wobblereket gyártani, szerintem sokkal eredményesebbek, mint a gyáriak.
    Főleg domira...

    VálaszTörlés