2012. március 10., szombat

I. Környezetvédelmi nap a Gaja patakon.

Előzmények:
Még valamikor a januárban kipattant a fejemből egy gondolat, hogy mi lenne ha hirdetnénk egy szemétszedő akciót Gaja patak partján. A Haldorado horgászportál Fejér megyei horgászvizekről szóló topic-ján tartottam is egy villámkérdéssel egybekötött gyors felmérést, hogy mégis hányan jelentkeznének egy ilyen akcióra? Mivel volt érdeklődés, úgy döntöttem, hogy nekiállok az érdemi szervezésnek. Úgy nézett ki, hogy legalább 7-8 fő biztosan részt tudott volna venni ezen a kis magánakción. Ekkor viszont érdekes dolog történt.

A folytatás:
Kaptam egy levelet a Hofesz vezetőjétől, amiben egy megbeszélésre invitált magához.
Elmentem a megbeszélt időpontra. Mint kiderült a Hofesz is tervezett hasonló dolgokat. Az idei évtől negyed évenként egy környezetvédelmi napot szeretne tartani. Mivel a környezetvédelembe beletartozik a szemét összeszedése is, ezért ésszerűnek tűnt a Hofesz környezetvédelmi napját összevonni a mi civil kezdeményezésünkkel. Innentől a szemétszedési akciónk már az "I. Környezetvédelmi nap a Gaja patakon" címszóval, a Hofesz támogatásával szerveződött tovább. Kitűztünk egy napot 2012. 02. 11-ét. Csakhogy ekkor váratlan dolog húzta keresztül a számításainkat. Bekeményített a tél és az egész télen mutatóban sem látott hó, is vastagon betakarta a tájat. Mindezt tetézte, hogy kegyetlen hideg is volt a hó mellé. A nappali -15 fokok miatta patak nagy része be is fagyott.

                                   Ilyen időben nem lehetett megtartani a környezetvédelmi napot

A hirtelen jött tél miatt el kellett halasztani az egész programot, ekkor született meg az új időpont 2012. 03. 10-én szombat. Továbbra is folytattam a szervezést, amiben nagyban hátráltatott az a tény, hogy Haldorado horgászportálon jópár napig le voltam tiltva. Azóta portállal minden kapcsolatot meg is szakítottam...
Létrehoztunk egy Facebook csoportot, aminek egyetlen célja volt, hogy valamilyen módon összefogja a Fejér megyei horgászokat. Meghirdettem tehát az új időpontot, és a helyszínt, és folytatódott a szervezés tovább.
Az utolsó pár napban aztán felpörögtek a dolgok. Purgel István úr telefonon keresett, az egyik hétfői napon, és így pontosítottuk a részleteket. Ekkor derült ki, hogy ő a találkozóhelyet máshova képzelte. Hát mit mondjak... Kétségbeesetten próbáltam módosítani a helyszínt minden helyen ahol meghirdettem. Próbáltam persze a Haldorado-n is megírni a dolgokat (utolsó hozzászólásként oda), de gyerekes módon folyton törölték a hozzászólásomat. Kicsinyes bosszú a személyem ellen... Sajnos a végső egyeztetésen sem tudtam ott lenni a Hofesz irodában, ugyanis olyan időpontban lett megtartva, amikor dolgoztam éppen. Így aztán úgy éreztem, hogy a szervezést kivették a kezemből, amit addigra nem is bántam igazán, ugyanis addigra valami makacs nátha szerű megbetegedés félig ledöntött a lábamról. Vártam tehát a szombatot.

A mai nap:
Reggel kicsit zúgó fejjel a betegségtől ébredtem, és rögtön készülődni kezdtem a nagy napra. Kerékpárral érkeztem a kijelölt találkahelyre, ahol már többen is gyülekeztek. Elég sokan összejöttünk, ami igen örvendetes dolog. Ezúton is köszönöm mindenkinek aki eljött! Reggel az egyeztetésen hamar kiderült, hogy bár erről nem volt szó, a végső szervezés, a csapatok elosztása rám hárult. Felosztottuk tehát a megjelent horgászokat több kisebb csapatra, és mindenki zsákokat ragadva támadást indítottunk szemét ellen. Itt kell megjegyeznem, hogy Hofesz a ígért zsákokat kesztyűt, személyautót utánfutóval. Ezek dolgok maradéktalanul teljesültek, tehát a szervezés ezen részéből jeles a Hofesznek!

                                                       A nap főszereplője a SZEMÉT

Mindenki elindult tehát a kijelölt helyszín felé. A mi csapatunk négy fős volt, és egy szép hosszú szakaszt fogtunk ki. Folyásiránynak lefelé nézve a jobb parton a Jézuskás hídtól, a tehenészetnél lévő hídig szedtük a szemetet. Hamar kiderült, hogy a szemétszedés igencsak izzasztó, fárasztó feladat. A zsákok jóval gyorsabban teltek, mint ahogy azt gondoltuk volna, és igencsak lassan haladtunk a cél felé. Az unalmas munkát időnként érdekes "leletek" színesítették.


                                                                 Vajon mihez kellett?

Néha meg is kellett pihennünk, ugyanis én sem voltam 100%-osan egészséges, és a többieknek is jólesett időnként egy kis szünet. Gyorsan teltek a zsákok, hamarosan négy teli zsák várta a sorsát, hogy elszállítsák. Már vészesen fogytak az üres zsákok, amikor megérkezett a felmentő sereg, egy utánfutós autóval. Kaptunk üres zsákokat, a teliket pedig elvitték. Tovább róttuk tehát a kilométereket, és szedegettük a soha elfogyni nem akaró pet palackokat, sörös dobozokat, stb...

                                                                        Bezsákolva...

Lassan aztán közeledtünk az utunk végéhez. Itt már halakat is láttunk. Tele volt a patak apró kárászok ezreivel. Biztonságban vannak itt, ugyanis mikor láttuk őket, már bent jártunk a Tájvédelmi körzeten belül. Lassan újra megteltek a zsákok. Ha jól számoltam, akkor több mint 8 zsáknyi szemetet szedtünk össze.
Éppen végigértünk, amikor megjött a felmentő sereg is, a zsákokért. Végeztünk.


A folytatásról:
Annyit tudok, hogy Hofesz tervei szerint negyedévente lesz környezetvédelmi nap, ha jól emlékszem a következő a tervek szerint valamikor május hónapban. Nem tudom, hogy annak mi lesz témája (akkor is szemetet szedünk?), és még azt sem, hogy a szervezésében mennyire számít rám a Hofesz. Azt tudom, hogy a mostani kisebb hibákból tanulni kell! Bár szerintem ez az első is jól sikerült, pontosabb egyeztetéssel, sokkal gördülékenyebben is mehetett volna a dolog.
Ez a mai nap bebizonyította, hogy valami változott! Valami megmozdult fejekben! Kis összefogással sokkal otthonosabbá, tisztábbá tudtuk tenni a környezetünket! Remélem ez mai sikeres akció, csak valami nagyobb dolog kezdete!


(A fotókért köszönet Drabik Zsolt sporttársnak!)

7 megjegyzés:

  1. remélem a következőn ott leszek...no nem mintha nagy élmény lenne a szemétszedés:D...viszont az érdekelne, hogy mi volt az a főbenjáró bűn, amiért letiltottak haldoradoról

    VálaszTörlés
  2. Várunk rá szeretettel...

    A Haldós téma...
    A dolog lényege annyi, hogy én nagyot csalódtam egy emberben, aki horgásznak mondja magát, de közben csak egy kőkemény üzletember, aki a saját céljai eléréséhez bárkin átgázol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, Döme Gáborról van szó...
      De tényleg, mit csináltál? Annyit látok, hogy a valamilyen más információforrás felé vezető linkeket elszántan irtják.

      Törlés
    2. Amiről te írtál, az már csak a végső gyerekes bosszú része volt ellenem....
      Egyébként nem fogom nevesíteni az illetőt, ugyanis nincs kedvem sem vitázni, sem pereskedni vele. A lényeg, hogy elváltak útjaink végleg.
      Nem fogom utólag pocskondiázni, vagy lejáratni az illetőt, és nem is kívánok a dolgokról a továbbiakban nyilatkozni sem.

      Törlés
  3. Hát, nem látom át a méreteket (és nem is vettem ott semmit, beh kár mindenkinek), de azért ez a Haldó már nem kicsiny biznisz... valószínűleg a cégvilágban megszokott módszerekkel (röviden: hardkór ghecziség) kell működtetni... :D
    Egy analógia, pedig mennyivel kisebb: egy gasztroportálon egyszer szót emeltem, hogy egy nonprofit helyre (blog) vezető receptes linket (nem én tettem oda) miért moderáltak ki. Aztán írtam is a témát érintő cikket, ez valószínűleg rosszul esett a portál tulajdonosának, mert maszek levélben megpróbálta elmagyarázni, hogy neki mennyi munkája van abban, hogy brendet épít, és ezt meg kell tennie, bár ő sem szereti...
    Ott kb. annyi a tét, hogy olvassák napi párszázan...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A haldorado horgászportálnak indult, ahol a lényeg a fórumokon zajló szabad információcsere volt.
      Az évekkel később induló áruház erre a rendszerre telepedett rá, s a "termékvédelmi moderálással" egyre jobban leamortizálták-amortizélják a fórumot, mert a szabad információcsere már nem lehetséges, kimoderálják, ha olyan termékeket ajánl valaki, ami az áruházukban nem kapható, a haldorado termékekről pedig csak a pozitív véleményt fogadják szívesen, a kritikákat többnyire kimoderálják.
      Mindez meg van fűszerezve egy folyamatos, aktív reklámozással, a haldoradon megjelenő írások kevés kivételtől eltekintve, kizárólag a haldorado termékek "fényezése", amitől törvényszerűen sorra sokallnak be a felhasználók.
      Nem rosszak ezek a termékek, de sajnálatosan ezek köré szűkült a haldoradon megjelenő írások, videók témája, ami üzleti szempontból valahol érthető, de a fórumon meghalt a szabadság - nem véletlen, hogy a webes áruházak nem üzermeltetnek fórumokat, ezt jellemzően csak azok vállalják be, ahol olyan széles az árukínálat, hogy egy-egy termékről megfogalmazott kritika esetén azonnal tudnak alternatívát kínálni, ezzel szemben a haldoradonak nagyon sok termék konkurenciát jelent.
      Ez a harc már érzésem szerint régen megkezdődött, és legalább egy éve vált nyílvánvalóva a fórumokon, de meg lehet nézni, hogy néhány éve még jónéhány neves horgásszal (pl. Ladányi Tamás), az akkori termékkínálatot sokkal átfogóbban bemutatva, a horgászatról szóltak az írások, videók, az utóbbi időben a lényeg (a horgászat) teljesen háttérbe szorult, heti rendszerességgel jönnek viszont a "mit, mivel keverjünk össze" stílusú okításokkal, amihez az olvasóknak illik jópofát vágni, s lelkesen dicsérni...

      Semmi bajom a haldorado etetőanyagaival, csalijaival, és a többi kiegészítőjével sem, néhány terméküket kipróbáltam, volt, ami jól működött, de pl. az általam horgászott vizen a pellettel többnyire betlizni lehet.
      Kell a reklám, a reklámot a vevőnek kell megtanulni helyén kezelni.
      Egy folyamatosan sulykolt reklám azonban visszájára fordulhat - erre is mondhatnánk legyen az ő gondjuk.
      A mi gondunk, hogy a "temékvédelmi cenzúra" megölte a fórumokat, beszűkítették a lehetőségeket, s ahol kultúráltan kritizálni nem lehet ott a dicséretnek sincsen súlya (pl. megjelenő írások utáni kommentek)

      Törlés
    2. Az érme másik oldala az, hogy a cikkek (reklámok) előállítása nyilván egy halom pénzbe kerül, a sztárhorgászok nem ingyen horgásznak/írnak, kell fotós-videós, stb.
      Szóval valamelyest megértem Döme Gábor(éka)t, biznisz iz biznisz, és azért jelennek meg olyan írások (is), amik értéket (is) közvetítenek az agyzsibbasztás mellett.

      Törlés