A csoda két órája.

A múltkori jó sikerült domolykós peca után vágytam vissza a vízre, A feleségem ilyenkor látja rajtam, hogy bár fizikailag otthon  vagyok, lélekben valahol máshol járok. Vasárnap a peca másnapján, éppen a közös ebédkészítés folyt. Ez nálunk, amolyan soha meg nem beszélt, állandó program. Együtt főzünk, közben beszélgetünk. A késői kelés miatt az ebéd megcsúszott kissé, és vele együtt csúszott az én délutánra tervezett pecám is. Jó későn, délután kettőkor tudtam elindulni. Pici fejszámolgatás. Fél óra az út majdnem, így lesz kb. két órám horgászni. Pár halra talán elég....


Fél három előtt pár perccel meg is érkeztem. Most nem az előző nap bevált helyre mentem, hanem egy másikra, amiről tudtam, hogy a domik egyik kedvelt tavaszi tartózkodási helye. Kiugrottam  a kocsiból, gyorsan kikaptam az UL. motyót és irány a víz. A parthoz érve teljesen ledöbbentem. Hihetetlen mennyiségű hal volt előttem. Talán még soha nem láttam, ehhez hasonló tömegben álló halakat. Reszkető kézzel dobtam az elsőt, a kis twisteremmel. Egy métert sem tudtam húzni, és bumm. Megvan az első hal!

A folytatás minden elképzelésemet felülmúlta. Nyolc domolykót fogtam egy helyben állva. A szokásaiktól eltérően, most nem ugrottak szét, és mintha az óvatosságukat is elhagyták volna. Mohón zabáltak. Volt olyan dobás, amibe két rontott, és egy halra váltott kapás is belefért.

A halak nem voltak túl nagyok, de rengetegen voltak. Kicsit lejjebb araszoltam. Itt minden ugyanúgy folytatódott. Valahol tíz darab hal felett elvesztettem a fonalat, és már nem is fényképeztem minden halat. Hihetetlen volt átélni, hogy szinte minden dobásra jutott kapás.

Ahogy haladtam tovább lefelé a kapásom ugyan kevesebb lett, de a halak mérete viszont nőtt.

.

Még egy kicsit lejjebb araszoltam. Dobtam egy szép hosszút. A twisterem  a szemközti növények előtt pár centivel esett a vízbe. Ahogy megindítottam azonnal leverte egy hal keményen. Szépen meghajlott a pálca. Kétszer kellett a növények elől kifordítanom, de aztán végre a parton volt.

Pár perccel később a jelenet megismétlődött, Újabb szép domolykó....

Még ilyet januárban! Tovább araszoltam lefelé. Pár kisebb domi után, ismét szinte a beeső csalit verte le egy hal. Megint karikába feszült a pálca a kezemben. Rövid, de heves fárasztás után, sikerült a partra segítenem, egy fotó erejéig.

Ahogy lejjebb mentem, hirtelen üres lett a víz. Itt már egy darab hal se volt. Érdekes. Visszamentem oda ahol kezdtem a dobálást. Hihetetlen, de mintha most érkeztem volna. Első dobásra domi....

Aztán újabb, és újabb kapások, és megfogott domolykók. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy már az motoszkált a fejemben, hogy valószínűleg meghaltam, és most a paradicsomban vagyok....

Rádöbbentem, hogy fogalmam sincs mennyi halnál járok. Szinte folyamatosan volt kapásom, és folyamatosan húztam a halat. Valószínűleg már itt elhagytam a 30 db-ot. Menet közben, ellenőrzést is kaptam. Bár meglepődtem a dolgon, örültem is neki. Általában az ilyen kis vizek mostohagyereknek számítanak, ritka az ellenőri jelenlét. A domolykók közben nem álltak le. Szinte folyamatosan görbült a pálca, egy-egy újabb mohó kis torpedó alatt.

Az egyik bedobás után fura kapásnak vágtam be. Szinte csak rázogatta a hal a spiccet. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de a bevágás ült. Egy bodorka volt a tettes. Biztos domolykónak érezte magát....

Lassan aztán közeledett az alkony, és a kapások is ritkulni kezdtek. Pár domolykó még belefért a végére, de aztán abbahagytam. Pontosan két órát dobáltam.

Kissé fáradtan, de boldogan csomagoltam el a felszerelésemet. Ez a nap, nekem maga volt a csoda, még akkor is, ha az igazán nagy halak elkerültek. Hazafelé a régi emlékek ugrottak be. Amikor még a kedvenc kis patakomban is hasonlóan nagy rajokban lehetett látni a domolykókat. Vajon az a víz, még valaha visszanyeri régi fényét? Gyanítom nem. Remélem, hogy ez a kis víz, viszont túléli a mohó embert, és sok szép élményt okoz még nekem!