Lábadozás közben....

Az utóbbi időben, kissé rám jár a rúd. Nem elég, hogy szinte folyamatosan dolgozok, még jól elkaptam valami influenza szerűséget is. Ráadásul valamilyen okból, nem mentem el táppénzre sem (biztos szeretek hőst játszani). Szóval, közel egy hét szenvedés után, végre eljött a hétvége, amikorra is pihenéssel egybekötött lábadozást terveztem. A szombatot még könnyedén bírtam, de vasárnapra elöntött a horgászláz. Ebéd utánig bírtam....

Délután egy is elmúlt, mire kocsiba vágódtam. Tiszta ideális horgászidő volt aznap. Viharos északi szél, kb. 1-2 fokkal. Úgy döntöttem, hogy valami védettebb helyre megyek, így jutottam el a kedvenc kis patakomra. Úgy gondoltam, hogy ott a fák között talán jobb idő lesz. Fél kettő körül értem ki a helyszínre. Az első reakcióm a csalódás volt. A vízállást indulás előtt elmulasztottam megnézni. Ahol  a múltkor még 60-70 cm víz is volt, ott most kb. 10cm. Az egyetlen horgászhatónak tűnő gödörben dobtam azért párat, két minisügér nagy bánatára.

Tudtam, hogy lejjebb van egy egészen vadregényes, mélyebb rész, de ez 600 m gyalogtúrát jelentett. Nem egy nagy távolság. Egészségesen.... Szépen lassan, kényelmes tempóban elindultam hát. Kissé megizzadva értem oda, de jobban bírtam, mint ahogy előtte gondoltam. Hamar kiderült, hogy jó helyen járok. Az első mélyebb vizű, csobogó alatti medencében, fogtam két sügért, két perc alatt.

Nem voltak nagyok, de a horgászláz csillapítására pont jók. Szinte egyik jó hely követte a másikat. Mindenhol volt sügér, de nagyon sok volt az apró köztük. A csali tekintetében egyértelműen a Daiwa Beam Fish volt a legjobb. Nem tudom mi a pontos titka, de késő ősztől a tél végéig verhetetlen csali sügérre.

Ahogy haladtam lassan lefelé, egészen változatos pályát találtam. Vízbe dőlt fák, ágak, csobogók, alattuk kisebb medencék. Gyönyörű hely volt, és bár a képek nem adják igazán vissza a halak úszóinak színei is, egészen erősek, gyönyörűek voltak. Jól éreztem magam.

Az egyik vízbe dőlt faág mellől, fogtam egy kisebb domit, és egy minisüllőt is.

Lassan, ennek szakasznak a végére értem. Vissza is fordultam, mert az alkony lassan közeledett. Visszafelé a jobb helyeket megdobáltam még egyszer. Jól tettem. Az alkony előtti időszakban a sügérkéim beleerősítettek kicsit. A kapások is határozottabbá váltak. Ahogy fogytak a fények a fényképezés viszont egyre nehézkesebb lett, így nem is fotóztam minden halat. A végére a Green Tea színű csali helyére felkerült a gyöngyház szín, persze szintén a Beam Fish-ből. Azt még egészen sokáig jól látták a csíkos barátaim. Sikerült is vele egy szebbet fognom, amúgy végszóként.

Gyorsan össze is csomagoltam, és elindultam kifelé. Kissé fáradtan, de jól éreztem magam. Talán akkor kezdtem el meggyógyulni....

Tudom, hogy ez az utolsó félmondatom, sokaknak talán fura. Én viszont úgy gondolom, hogy amíg valakinek a lelki dolgai nincsenek a helyén, addig a fizikai gyógyulása sem tud igazán megindulni. Ez a délután, a gyönyörű patak partján, a pár apró sügér, teljesen visszaadták a lelki békémet. A rossz időjárás ellenére nem szedtem össze szövődményeket, és rosszabbul se lettem fizikailag. Szóval, nem bántam meg....