2015. július 23., csütörtök

A szúnyogos cucc

Mostanában nem sűrűn érek rá a gép elé ülni, pedig lenne miről beszámolni. Azonban, úgy döntöttem, hogy most egy élménybeszámoló helyett egy új műcsalit, módszert szeretnék bemutatni. Életem első, és egyben egyetlen sügérfogó versenyén találkoztam először a műszúnyoglárvával, mint műcsalival. Már akkor feltűnt, hogy a front előtti nyomott időben, a legjobban ezt ette a sügér. Már akkor elhatároztam, hogy meg fogom próbálni a dolgot....

Az idén nyáron, aztán eljött az idő. A Velencei tavon, az egyik kikötőbe beállt a sügér, de fogni, csak azokon napokon lehetett, amikor ettek is. Többször belefutottam, teljesen süket napokba. Láttam, hogy ott a sügér a csalimnál, de semmit nem ettek meg, Időnként már, a teljes idegrohamba tudtak kergetni. Sokat gondolkoztam, mit lehetne tenni, hogy a passzív sügért kapásra tudjam bírni? Beugrott, ez a műszúnyogos dolog. Két választásom volt. Vagy egy nagyon finom drop shot cuccon kínálom fel, vagy valami nagyon apró jig szerűségen, Mivel itt, a fenék közelében van bőven hínár, és moszatfélék is, az utóbbi megoldást választottam. Na, itt kezdődtek a nehézségek. Először is, találnom kellett, egy vékony húsú, de hosszú szárú, füles horgot, Hát, nem volt könnyű feladat. Aztán a horogra valami nehezék is kellett. Hosszas keresgélés után a véletlen hozta a megoldást. Kiderült, hogy az egyik kedvenc webáruházamban, árulnak a legyezők által használt réz fejeket, és ugyanott találtam megfelelő horgot is, sőt vettem műszúnyoglárvát is. Két nappal később, már megvoltak a hozzávalók, csak valahogy össze kellett állítani a cuccot. A réz fej, csak úgy simán, lötyögött a horog szárán. Így, a feleségemtől kunyerált cérnával, készítettem egy vastagabb részt, a horog szárán a fül alatt. Pont olyat, hogy finoman megszoruljon rajta a réz fej. Ezt átitattam pillanatragasztóval, és ráhúztam a réz fejet. Kész, a fej. Rá egy műszúnyog, és mehetek horgászni!




Másnap aztán úgy adódott, hogy minden összejött a főpróbához. Én ráértem, a sügér a normális csalikat nem ette, szóval minden adott volt, Esőként, magam előtt, a beton tövébe engedtem le az aprócska csalit csak úgy kíváncsiságból. Amikor kiemeltem nem hittem szememnek, Ilyen kis sügér nincs!


Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy rosszul közelítettem meg a dolgot....
Aztán persze hamar kiderült, hogy nem. Az eddig passzívnak látszó sügérekből, elkezdtem szépen csipegetni. Bár féltem, hogy tényleg csak az aprajából fogok majd, beesett pár szebb 15 cm körüli példány is.


A sügér mellett aznap fogtam még egy kisebb naphalat is.


A sügérek átlagos mérete nem volt túl nagy, de amikor az ember a nagyobbakból egy darabot se tud fogni, a betli helyett, még ez is jó móka. Nem mindegy, hogy mi a végeredmény. A nagy semmi, vagy 15-20 kisebb sügér.




Ahogy képeken is látszik egy kisebb süllő ifjonc is megette a szúnyogos trükköt.

Azóta persze tovább csiszoltam a módszeren, Kiderült, hogy a zavarosabb vizekben a szúnyog nem jó, mert egyszerűen, nem látja a hal. Új csalik után kellett néznem. Ami kijött a nagy ötletroham végén, és fogtam is vele:

-Kis twister teste, hosszirányban négyfelé hasítva, és abból egy csík.
-Illetve egy régi kis Relax Tube egy "lába"


A sügér mellett fogtam még apró vörösszárnyúakat is a módszerrel.


Összegzésként. Ez a módszer láthatóan cseppet sem szelektál. A legkisebb sügértől, a közepes méretig bármi elkaphatja, de azt kétlem, hogy gyakran akasztok majd vele kapitális példányt. Ha jól esznek a sügérek semmi létjogosultsága nincsen, de egy süket napon a betli egyetlen hatásos ellenszere lehet.

Előnyei:

1. Passzív sügér ellen, az általam ismert módszerek közül, a leghatásosabb.
2. Sok egyéb halfajta is képbe kerül a módszerrel, többek között békés halak is.

Hátrányai:

1. Nem szelektál. ha jól eszik a sügér, csak feleslegesen elaprózzuk a fogást.
2. A hagyományos jiggeléshez képest, speciálisabb az eszközigénye, Magyarra fordítva. Apró twisterfejeket már szinte bárhol lehet kapni, de a legyezéshez használatos rézfej meglehetősen ritka a boltokban.

Ennyi lenne tehát a "szúnyogos cucc". Tudom, hogy van akinek soha nem lesz szimpatikus, de nekem biztosan megmarad, amolyan betlimentő módszernek,,,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése