Tilalom előtt

Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e a (sügér, süllő, balin, stb..) tilalom előtti küzdelmes napokról, de aztán úgy döntöttem, hogy írok. Kiegészítve a beszámolómat azzal, hogy pár gondolat erejéig írok az utóbbi hónapokban történt dolgokról, illetve arról, hogy így visszatekintve téli szezonra, milyen dolgok fogalmazódtak meg bennem. Már csak azért is megírom a történteket, mert beszereztem egy alig használt UL. pergető botot. Szerencsére sikerült is felavatnom, még a sügér, és süllőtilalom kezdete előtt. Bár ahogy a szösszenetem elején már céloztam rá, sok halat nem fogtam vele, de ez nem a bot hibája...

A történet valahol ott kezdődött, hogy ültem otthon a gépem előtt, és apróhirdetéseket böngésztem. Na egy eladó UL pergető bot! Egy gyors telefon után hamar kiderült, hogy egy régi ismerősöm árulja a botot. Fél óra múlva már kezemben is tarthattam a kiszemeltet. Nem ragozom tovább, az üzlet megköttetett. A kiválasztott egy Cormoran Black Bull LRC 180cm-es 1-7g-os pálca lett. Persze másnap, még a délutános műszak előtt ki kellett menni, kipróbálni az új szerzeményt. Annak ellenére kimentem, hogy az utóbbi napokban csak a rossz hírek jöttek a megszokott helyekről.

Annyit már tudtam botról, hogy merőben más akcióval rendelkezik, mint régen megszokott Privi Pro, és azt is jól tudtam, hogy az egyensúlya tökéletes. Az egyensúlyáról azért voltak tapasztalataim, mert amikor elmentem megnézni a botot, vittem magammal az orsót is, amit rá szántam. Ennek több előnye is van. Egyrészt az ember biztosra veheti, hogy az adott botra az adott orsó passzol. Másrészt kiderül azonnal, hogy a cucc súlypontja vajon a helyén van-e? Harmadrészt, egy bot igazi akciója akkor jön ki, ha a zsinórt befűzve feszegeti az ember. Nézzük hát, hogy mit is vettem. A bot nyélrészének fogása kényelmes, a súlypont az orsóval a pont a helyén van. Maga a bot a száraz adatok szerint, kb. 5-7g-al nehezebb a Privinél, de a tökéletes súlypont miatt, ez nem érezhető különbség. A blank kialakításában van a legnagyobb eltérés. A Cormoran pálca gerincesebb, mint a régi, de a felső harmada, lágy. A Privinél megszokott C akció helyett, ez a bot, inkább B akciógörbét mutat, terhelés alatt. Ezt az eltérést kellett megszokni, mostanra nagyjából sikerült is. Egyébként a két különböző akció ellenére, a két bot terhelhetősége majdnem ugyanannyi. Egy nagyon-nagyon kicsivel a Cormoran-é a nagyobb.

Reggel kiérkezve a vízhez azonnal dobálni kezdtem. Eleinte nem is a halfogásra koncentráltam, hanem a bot dobási tulajdonságait akartam felmérni. Fej feletti dobásokkal kezdtem. Szépen szálltak az apró jig-ek, talán még szebben is mint vártam. Hamar át is tértem az alsó lendítésre. Ez elsőre némiképpen csalódást okozott. Nem tudtam olyan messzire dobni alsó lendítéssel, mint a Privivel szoktam. Aztán beletörődtem a dologba, főleg úgy, hogy fej feletti dobásnál, viszont a régen megszokottnál tényleg messzebb szállt a jig. Ahogy kezdtem összecsiszolódni az új bottal, egyre jobban zavart a kapástalanság. Igazuk volt a barátoknak, nehéz lesz sügért fogni...
Nem akarom hosszasan mesélni a történteket, mert azon kívül, hogy a lábam lejártam, nem is történt semmi. Mikor aztán már feladni készültem a dolgot, egyszercsak ott volt a horgon az első botavató sügér.

A párja sajnos leakadt menet közben, de így is örültem, hogy azért sikerült felavatnom az új pergető pálcámat.

A következő alkalommal a Velencei tónak vágtam neki, nagy tervekkel. A tilalom előtti utolsó szombatról volt szó, tehát mondhatom, hogy az utolsó lehetőség volt sügért , vagy süllőt kapásra bírni. Aznap robogóval mentem, és az előzetes terveknek megfelelően Velencétől Pákozdig jópár kikötőt megdobáltam. Vittem az új szerzeményt, és egy süllőző pálcát is. A horgásznap eleje sajnos nagyon unalmasan alakult. Sehol nem találtam a kedvenceimet. Az első akcióm a dinnyési csónakkikötőben volt. Bár sügérrel itt sem találkoztam, egy kis csuka megkívánta a kis twisteremet.

Aztán innen is továbbálltam. A kedvenc kikötőmben se sok sügért találtam. Pár rontott kapás után, két darabot azért sikerült kivarázsolnom a vízből. Mindkettő egy csónak mellett kapta el, a vertikálisan emelgetett kis twistert.

Sajnos hiába próbáltam többet fogni, nem sikerült. Elég kuka napot fogtam ki. Egy szempontból mégis jó volt ez a nap. Sokat dobáltam az új UL pálcával, kezdtem megszokni, az eddig megszokottól eltérő akcióját.
Aztán jött a naplemente. Az alkony idejére átmentem egy nagyobb hajókikötőbe, egy erősebb felszereléssel, hátha rám mosolyog a szerencse egy süllő képében. Gumihal került kapocsba, és nekiláttam vele szűrni a süketnek tűnő vizet. Valahogy túl süket volt felszín, nem igazán hittem a sikerben. Aztán az egyik hosszú dobásnál, ahogy süllyedt le a fenék felé a gumihal, egy apró ütést éreztem. Bevágtam, és erős húzás volt a válasz.  Egészen jó erőben volt a halam. Az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy süllőt sikerült fognom, de ahogy elém ért, már látszott, hogy egy csuka volt a tettes. Kézzel tarkón fogtam és kivettem. Egy valószínűtlenül sovány példány volt. Azonnal látszott rajta, hogy már túl van az íváson.

Gyorsan elengedtem, és pakolni kezdtem. Ha csukák vannak bent a kikötőben, süllőre nincs esély....

Ennyi történt tehát az utolsó pár horgásznapon a  tilalom kezdete előtt. Most pedig ahogy ígértem, jöjjön pár gondolat tőlem a téli szezonról.

Az idei téli szezon, igencsak furcsára sikeredett. Elmaradtak az igazán hideg fagyos napok. Elvileg ennek örülnöm kellene, de mégsem örülök. Bár sokkal több napot horgásztam, mint eddig bármelyik téli szezonban, azonban ennek hátrányi is voltak. Egyrészt én, és mások is sokkal többször zaklattuk a halakat. Mivel a tavak ugyan befagytak egy időre, de a csatorna nem, ez azt eredményezte, hogy reggelente kormoránok százait zavartuk, fel a vízről. Meg is lett ennek az eredménye. A csatorna bizonyos szakaszait röpke pár hét alatt üresre zabálták. Sajnos a "helyi erők" hozzáállása, butasága is rátett egy lapáttal a sügér ritkulására. Sokan a mai napig szeméthalnak tartják, a hátuk mögé dobálják a csíkos vitézeket. Bezzeg az ezüstkárásznak van becsülete....  
Az új domolykó méretkorlátozást sem vette komolyan eleinte senki. Szerencsére halőri közreműködéssel, és némi határozottsággal sok kisdomolykó életét sikerült megmenteni. Ha kemény telünk lett volna, és csatorna befagy, talán a halak jobban jártak volna....
Így visszatekintve én is hibáztam. Az őszi titkolózás után sajnos fény derült rá, hol fogom a halaimat. Egy idő után kedvenc pályáim egy pergető verseny helyszínére hasonlítottak. Ezt sajnos a jövőben kénytelen leszek elkerülni. Talán unalmasabbak lesznek a képeim, és a blog bejegyzéseim, de sajnos erre az "önvédelmi reflexre" szükség van.

Még több mint egy hónapig szabad a domolykókat zaklatni, így mostantól a békés halak mellett őket veszem célba. Ha végre egyszer lesz annyi időm, hogy kijussak....