Na igen, de hogy jön ide ez múltba révedés?
Ebben hónapban egy horgászboltban vásárolgattam éppen. Egy barátom az egyik itteni eladó. Tudta, hogy egy ideje játszadozok a gondolattal, hogy kipróbálok egy legyező orsót a matchbotomon. A legyezó orsók ára tartott eddig vissza egy ilyen próbától. Egyszer csak a kezembe nyomott valamit "na ezt nézd meg" felszólítással. Egy halálosan egyszerű tároló orsót adott a kezembe. Utoljára gyerek koromban láttam ilyet, illetve hasonlót, mert ugyebár azok fémből voltak. Ennek a legtöbb alkatrésze műanyag, és a Gold Star márkanév sem a kedvencem. Viszont az ára, mindösszesen egy darab ezres volt. Na ennyit megér, még ha egy peca után kukában végzi, akkor is.... Közben végigondoltam is, hogy ez egy annyira egyszerű szerkezet, hogy tulajdonképpen nincs is igazán hibalehetőség, akármilyen gagyi is az egész szerkezet. Fék nincs ami letapadna, nincsenek rozsdásódó csapágyak, gyenge minőségű fogaskerekek. Egy szó mint száz, a nem is olyan kis csomagban ott lapított az új szerzeményem, egy tároló orsó. Otthol fel is próbáltam a kedvenc pontyos matchbotomra. Tekertem rá némi zsineget is. Csak, hogy teljes legyen a "retró fíling" egy feltolós úszóval szereltem meg. Mehetek horgászni....
A próba váratott magára pár hetet, mert ha pergetve is lehet fogni halat, nehezen veszem rá magamat egy békéshalas pecára. Aztán eljött a kuka meleg, és a békéshalazás ideje. Egy hajnalban Pátkára mentem a gyerekekkel. A tároló orsós pálca ott virított a botzsákban. Magamnak nem is vittem más botot, hiszen a gyerekeket is felügyelni kellett. Az első pár bedobásnál felidéztem a gyerekkori emlékeket. Zsinórt a bothoz fogni, a kellő mennyiséget lehúzni, és mehet a dobás. Elsőre rövid. Másodszorra az irány nem jó. Hát igen ezt gyakorolni kell.... Egy pontyos etetésen osztoztam a kisebbik fiammal. Ő természetesen egy "normális" matchbotos szerelékkel horgászott. Csemege kukoricával kezdtem. Jött is pár dévér, és bodorka. A tároló orsóról tudni kell, hogy itt nincs semilyen áttétel. Ilyen kisebb halaknál kissé zavaró volt, hogy túl sokat kell az orsót tekergetni. Talán mellényúltam?
Csalit váltottam. A csemege kukorica helyett nagyobb szemű kukorica került a horogra. Hosszas várakozás után az úszómat feltolta valami, sőt még el is fektette. Hopp egy szebb kárász. Bő fél kilós jószág volt. Annyira megörültem neki, hogy le se fényképeztem, úgy engedtem vissza. Jött még vagy négy társa is a kárászomnak. Ekkora halaknál már tetszett a kis tárolóorsóm viselkedése. A dobások is egyre jobban mentek vele. Sajnos nagy roham nem ért minket a halak részéről. Nem ettek igazán. A gyerekek is csupán két méret alatti pontyot, pár kárászt, és dévért fogtak. Itt ennél sokkal jobb békéshal állomány él....
Már éppen a hazamenetel gondolatával játszadoztam, amikor elmerült az úszóm. A bevágás után végre rendesebb ellenállásba ütköztem. Kézzel fékezve a dobot, adagoltam a halamnak a zsinórt. Hamar kiderült, hogy egy nem sokkal méret feletti nyurgaponty kívánta meg a kukoricámat. Az új kis szerzeményemmel élveztem a fárasztás minden pillanatát. Nem tudom leírni rendesen, de valahogy úgy éreztem, hogy sokkal közvetlenebb a kapcsolat a kezem és hal között, mint egy rendes peremfutó orsónál. Hamarosan aztán meg is szákoltam a fáradt ellenfelemet. A kötelező fényképek után boldogan engedtem útjára.....
Ez a nap nem tartogatott nekem több élményt, de mégis boldogan mentem haza.
Így utólag végigondolva, "azok a régi jó dolgok" bizony akár ma is használhatók. A tároló orsó, a feltolós úszó, a főtt kukoricás etetés, stb... Mindezek finomítva, mind a mai napig eredményesen alkalmazhatók.
Remélem, hogy legközelebb sikerül még több halat fognom. Ígérem, hogy beszámolok róla, ha így lesz....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése