Hogy is kezdődött ez az év? Jól! Talán túlságosan is jól! Gyönyörű domolykókkal kezdtem az évet rögtön januárban, és sügérből sem volt hiány. Akkor nagyon optimista voltam.
Aztán jött a február. Bekeményített az addig igen enyhe tél. Leesett az egész télen hiába várt hó, és kegyetlen hideg lett. Napközben is -10 fok környékén volt hőmérséklet, ennek hatására a patak nagy része befagyott. Sajnos nem az egész. A torkolathoz közeli részeken nem. A kormoránok meg is találták maguknak a környéken az egyetlen nyílt vízfelületet, a patakot. Nagy mészárlást rendeztek, és nem volt ellenük védekezés. Mire megenyhült az idő, a patak vize üresen csordogált ezen a részen. Nem elég ennek a kis víznek a sok két lábon járó rabló, most még a tollas gyilkosok is tettek róla, hogy tényleg üres legyen a víz.
Közben hiába megyek egyik helyről másikra üres a víz. Nem meglepő. Az utóbbi időben gyakori, hogy kapás nélkül úszom meg a napot. Az egyik helyen szemben kis lyuk. Ügyesen belepottyantom a kis plasztikot, de azonnal el is akadok. Kénytelen vagyok beszakítani a csalimat. Mérgelődés, szerelés, aztán horgászhatok tovább. Tovább szűröm az üresnek tűnő vizet, és ismét van időm elmélkedni.
Jött március. Végre megenyhült az idő, kiolvadt a patak is. Szétugrottak a télre összeállt halrajok a patakon. Nehezen találtam a sügért, a domi pedig teljesen eltűnt. A vízállás szinte naponta változott, nehéz időszak volt ez. Nem estem kétségbe, a patakon a március mindig ilyen. Közben megvettem a Velencei-tóra is a területimet. Az év elő pecája nagyon jól sült el. Egy kis kikötőben találtam sok vörösszárnyú keszeget. Jól elszórakoztam velük. Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legjobb horgásznapom itt...
Megyek egyik helyről a másikra, de teljesen süketnek tűnik a víz. A legkisebb helyekre is bebújok a rövid pálcámmal. Mivel ezeket a helyeket nem ismerem sokszor el is akadok, és nem mindig sikerül kiszabadítanom az apró műcsalimat. Bosszantóan sokszor kell szerelnem. Jön végre egy nagyobb kitaposott hely, itt legalább nincs akadó, biztosan nem kell szerelnem. Ismét a gondolataimba mélyedek.
Áprilisban felszabadult csuka. A patak csukás részei a kormoránok miatt üresnek bizonyultak, így maradt a Velencei-tó. Ott meg a szenvedés. Fogtam csukákat, a legnagyobb talán 45 cm volt. Sok-sok dobálás kellett a halfogáshoz, és ekkorka halak nem okoztak maradandó élményt. A helyi erők legnagyobb megrökönyödésére egyiket sem hoztam haza. Ekkor szembesültem azzal, hogy itt bizony visznek mindent ami horogra akad a kedves sporik. A méretkorlátozásokat maximum ajánlott olvasmányként kezelik a kedves horgásztársak. Persze van kivétel, de a nagy többség ebbe a körbe tartozik.
Május. A május általában domolykófogás szempontjából kiemelkedően jó a patakomon. Általában... Azonban nem jöttek várva várt tavaszi esők, így a vízállás is elég alacsony maradt. Sikerült pár szép domit kivarázsolnom, de nem volt az igazi... Ezért aztán ismét a tó felé fordultam. Kerestem a sügért a kikötőkben, de a várva várt élmény általában elmaradt. Főleg kicsiket, néha egy-egy közepes példányt sikerült fognom. Balinból talán 35 cm volt legnagyobb, és persze még véletlenül sem balinos csalira. Sügerezés közben esett be pár darab, a süllyedő aprócska twistereimre. Süllőnek nyomát sem láttam. Nyomasztott a sikertelenség, így egyre többször leálltam inkább békéshalazni. A kilós kárászok, és szép dévérek egy ideig elfeledtették velem a pergetés sikertelenségét.
Egy egészen kis helyhez érek. Tulajdonképpen csak egy kis lyuk. Mellettem egy jókora faág a víz alatt.
Bedobom a kis gumihalat, és hagyom hogy a sodrás finoman betolja az ág alá. Szépen lassan elhúzom alatta a plasztikot. Már szinte előttem jár a csalim amikor egy villanás a víz alatt, és jókora rávágást kapok Az első gondolatom a bevágás után, hogy csukát akasztottam. A halam egy darabig szinte egy helyben forgolódik, aztán taktikát váltva, beugrik a faág alá, ami alatt idáig lesben állt. A fékem is felsír, és érzem ahogy damilom az ágon súrlódik. A bot végét a vízbe dugva sikerül visszavezetnem a jókora ág alatt. Már látom is a testét a tiszta vízben. Hoppá, ez nem is csuka, hanem domi! Kis helyem van fárasztani, ezért keményebbre veszem a figurát. Felszínre kényszerítem halamat, és már tolom is alá a merítőt. Megvan!
Gyorsan megmérem mielőtt útjára bocsájtom 35 cm (farok nélkül) Egy igazi karácsonyi ajándék ez hal nekem. Van még egy kis időm, dobálok még, de több akció nincsen, így aztán hamar elmerülök újra a gondolataimban.
Eljött nyár, és ezzel kezdetét vette az igazi szenvedésem is. Hiába pergettem, már-már megszállottan, az élmények nem jöttek. 1-2db sügér. Ennyi volt az amit fel tudtam mutatni. A patak vízállása kritikusan alacsony volt egész nyáron, köszönhetően a rekord meleg, és száraz nyárnak. Az egyik kedvenc vizemet a Malom csatornát kotrás címszó alatt kiszárították. Megszűnt benne szinte minden élet. El voltam keseredve... A gyerekkel jártam ki inkább. Spicc és match botokkal kergették békés halakat egész nyáron. Voltak nagyon jó napok amikor sokat fogtak, így az ő örömük enyhítette az én bánatomat. Időnként én is leálltam inkább békéshalazni, hiszen azokból nem volt hiány. A Velencei-tónál sem stimmeltek dolgok. Vészesen fogyott a víz, és kikötők megbuggyant vizéből, eltűnt a sügér is. Itt is a nyílt vízi békéshalazás nyújtott némi élményt, de hát ugye az mégsem pergetés....
Lassan sötétedik, mára elég volt. Összepakolok, és magamban még egyszer megköszönöm a pataknak azt a gyönyörű domolykót. Ezekben szűkös időkben értékelni kell minden kis sikerélményt!
Pár nappal később szilveszter napján ismét horgászni indulok. Megint a patakot, és a domolykókat veszem célba. Elég hideg van, fogásra nemigen számítok, de úgy érzem, hogy az idei szezonról elkezdett elmélkedésemet, be kell fejeznem. Hamar kiérek a vízhez. A fagyos úton könnyedén szalad a bringa.
Ismét apró gumihallal kezdek. Első dobásra leakadok, és be is szakadok. Na ez jól kezdődik...
Szerelek újra, de meg vagyok átkozva talán, mert három dobással később ismét makacs akadót fog az aprócska gumicsali. Na hát ez jellemző! Ilyen a szerencsém az idén.... Megint szerelek. Új helyet keresek. Egy viszonylag nagy széles helyen vagyok, ahol nincsenek akadók. Végre van időm a gondolataimba mélyedni, elkapni a múltkor elkezdett gondolatmenet fonalát.
A nyár végefelé kezdett elmenni az egész kedvem a pecától. Ideges, és lehangolt voltam folyton. Pedig én vagyok az a horgász aki szinte soha nem adja fel. Ha barátokkal megyek horgászni, én vagyok az aki kitart az utolsó percig. Sokszor úgy kell rám szólni, hogy hagyjam abba. De amikor bármit tesz az ember csak a kudarcok jönnek, az már egy ilyen erős akaratú embernek is sok, mint amilyen én vagyok. De minden rosszban van valami jó. Mivel nekem nem ment, a gyerekeket vittem folyton horgászni. Szerintem soha nem horgásztunk ennyit együtt, mint az idén. Ha egyedül mentem, akkor is inkább békéshalazni. Ha mégis pergettem, a patakon szinte mániákusan kerestem a domolykókat. Találtam is, de valamiért fogni nagyon nem tudtam. Ahogy elnéztem jól eléldegéltek a milliónyi bogáron. Nem tudtam őket wobblerekkel becsapni. Kisebbekből jött pár darab, de a nagyok rendszeresen megtréfáltak. Feljöttek megnézni a csalimat, aztán ennyi...
Kezdek mérges lenni, a harmadik gumihalam is a patak martaléka lett. Két kisebb csipkedés ugyan volt rá, de hal nem lett belőle. Nem mehet ez így tovább! Keresek egy apró kis wobblert táskámban. Ha már nem fogok halat, legalább ne szakadjak be többször. Saját készítésű fekete alapon sárga pöttyös a műhalam. Ez amolyan igazán domis szín. Jellegét tekintve az egyetlen olyan kis wobblerem ami lebegőre sikerült. Nem direkt, véletlenül. Jól jön most az a tulajdonsága, hogy a sodrással akár messzire is leúsztathatom, de mégis már a megindítás pillanatában megfelelő mélységben jár. Annyira tetszik a finom veretése, hogy már szinte elhiszem, hogy akár halat is foghatok vele. Jópár üres bevontatás után, ugyan csökken lelkesedés, de fent hagyom...
Az iskolakezdés után, megint egyre többször jártam egyedül a vizek partját. Folytatódott a szenvedés is. Pergetve továbbra sem tudtam komoly eredményeket felmutatni, így a békés halak felé fordultam. Jókat keszegeztem, pontyoztam a patakon. Nem volt az igazi, de legalább a semminél több. A Velencei-tavat ekkor már messzire elkerültem. Talán kétszer jártam itt, de komolyabb eredmények nélkül telt el mindkét peca. Ismerősöktől is hasonló hírek érkeztek, így aztán nem erőltettem a dolgot.
Az ősz végére kaptam egy tippet, hol érdemes sügérre dobálni, így legalább két-három jó napom volt, de ez már nem tudta velem feledtetni az egész szezon gyötrelmeit. Elég ha annyit írok, hogy az őszi csukaszezont két szebb csukával zártam, pár retúr társaságában. Domolykó sehol....
December elejére befagyott a süreres pálya is. Teljes volt a letargiám.
Aztán történt még valami. Kivetett magából egy olyan közösség, ahol azt hittem barátaim vannak. Tévedtem. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg minden rosszban van valami jó, ugyanis így legalább nyilvánvalóvá vált számomra kik az igazi barátaim, kik azok, akikre számíthatok ténylegesen. Nagy lecke volt ez az élettől, de hát ez így volt megírva...
Az utolsó helyhez érkeztem. Ennél lejjebb már nincsenek beállók (meg víz se nagyon).
Egészen laposan sütött már nap is. Nem reménykedek már semmiben, de azért nem adom fel dobás nélkül. Óvatosan bepöccintem a wobbleremet a sodrás közepébe. Alattam kicsivel egy fa áll szinte bent vízben, mögötte egy csendes forgóval. Leúsztatom a kis fahalat és elkezdem bevontatni. Pont a nagy fa előtt jön végig. Amikor elérem fa vonalát, kettő aprót döccen a wobblerem. Akár akadó is lehetne, de éreztem, hogy hal lesz. Megállítom egy pillanatra a fahalat, de most nem eszi meg ezt trükköt az ismeretlen tettes. Begyorsítok, de csak pillanatra, majd egészen lelassítom a vezetés ütemét. Alig érezhetően meghajlik a bot vége, és bevágok. Megvan! Azonnal megcélozza a halam a fa gyökereit. Több mint egy percig állok ott karikába feszülő pálcával, miközben halam szinte egy helyben forgolódik. Fel is akad a damilom a gyökérzet egy részén. Taktikát változtatva adok egy kis zsinórt az ellenfelemnek. Ez bejön. Ő maga akasztja ki a zsinóromat a gyökerek fogságából. Pár pillanat múlva, már tolom is alá a merítőt.
Kicsivel kisebb mint a pár nappal ezelőtt fogott példány (33,5 cm), de én talán még jobban örülök neki.
Csodás szezonzáró halacska! Gyorsan elengedem és pakolok. A töltésről még ránézek egyszer a szeretett vizemre. Viszlát jövőre!
Kívánok minden kedves horgásztársamnak,
barátomnak fogásokban gazdag Boldog Új Évet!
