2019. május 31., péntek

Kínai gumiteszt 2.

Az első után elérkezett az idő, hogy nekiálljak a sajátos kis tesztem, második részének. Ez a rész kicsit rendhagyó lesz, mert szeretném boncolgatni, kifejteni, hogy sokszor mennyit számít a csaliba vetett hit. Szerintem mindenivel megesett már, hogy egy plasztik csali valamiért olyan szinten jól teljesített, hogy utána szinte hónapokig, nem is akart mást felrakni a jigre. Azt is szeretném kifejteni, hogy ez a fajta vak hit, mennyire tévútra tudja vinni az embert. A mai részben a csalik közül egy gumi rákot, és egy viszonylag új nimfaszerű kreatúrát fogok bemutatni.



                                           A napokban ez megszokott látvány volt sajnos

A csaliba vetett hit

Mint ahogy írtam is van, hogy az embernek annyira megtetszik egy csali, hogy automatikusan azt tűzi a jigre, minden egyes alkalommal. Én is így jártam nemrégiben. Annyira látványosra sikerült ennek a kis, látszólag jellegtelen gumihalnak a bemutatkozása, hogy sokáig nem is voltam hajlandó mást dobálni. Magát a gumit az előző részben már bemutattam.

                                                               A kis plasztik csoda

Alapvetően ez nem is lenne olyan nagy probléma. Elvileg. Gyakorlatilag viszont, ahogy az embernek "bekattan" így egy csali, hajlamos egy csomó más plasztikot mellőzni. Elnézi a csalinak, ha aznap nem adja úgy a halat, holott egy elképzelhető, hogy abban az adott helyzetben egy másik csali jól adná. Én úgy gondolom, hogy fontos dolog hinni a csalinkban, de ez addig jó, amíg nem fordul át a dolog egy amolyan vak hitbe, mert az már tévútra vihet minket.






Hogy miként kapcsolódik mindez a gumiteszthez? Hát úgy, hogy a buta horgász (tehát én), a saját kárán tanul. A következő plasztik kreatúra ami szeretnék bemutatni, régóta a táskámban lapul, de fentebb említett, kissé mániámmá vált gumihal miatt,  nehezen került horogra.

A zöld valami

Szóval egy ideje elkönyveltem, hogy a hajnali fényváltásos időszakban, kevesebb halat fogok. Aztán később beindul a móka, de csak miután szinte teljesen feljön a nap. Egy darabig ezt természetesnek gondoltam, de pont nem egy hajnali esemény ébresztett rá, hogy tévedtem. Aznap a nap utolsó egy óráját a tó befolyójánál töltöttem. A szinte folyamatos esőzések hatására, a befolyó víz szinte sár volt. Pár halat fogtam itt, a  kis fehér gumihalammal, de valamiért azt éreztem, hogy több is van a helyben. A kezembe akadt ennek a kis zöld kreatúrának a zacsija. Próbáljuk meg!


A nagy szerencsém az volt, hogy most komolyan gondoltam, és nem vettem le az első pár dobás után a plasztikot. Ugyanis a tűzijáték kicsit váratott magára, de aztán nagyot szólt.
















Később kiderült, hogy ez a kreatúra, a fényváltásos hajnali időszakban, ugyanúgy működik ebben a  színben, mint a befolyó zavaros vizénél. Megtanultam a leckét, mostantól nem félek váltani...




A kreatúra anyaga kimondottan lágy, minden alkatrésze szépen hullámzik az emelések hatására. A vaskos test miatt igencsak nyúzható is, nem kell két hal után kidobni. A színek jól eltaláltak. Általánosságban ez a márkanév jó minőséget takar, bátran ajánlom bármelyik terméküket!

https://www.aliexpress.com/item/JOHNCOO-10pcs-Soft-Shrimp-Fishing-Lure-65mm-75mm-Silicone-Soft-Bait-Pesca-Isca-Artificial-Wobblers-Attractive/32890027456.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.27424c4dW2zzdK


A kis csodarák

A következő csali, a tavalyi év sztárja. Egy nagyon olcsó, mégis nagyon fogós plasztik rákról van szó 5cm-es méretben. Felsorolni is sok lenne, a sok halfajtát amit már megfogtam vele. Én elsősorban a pisztrángsügereknek szántam, de hamar kiderült, hogy a csapósügér, ha lehet, még jobban bolondul érte.




A csali igazi vonzereje, egyben gyengéje is. Ugyanis ez a csali, tényleg extra lágy. Ez a fogósságán sokat dob, viszont a tartósságán ugyanennyit ront. Pár jobb hal után, a vékonyka test amibe a horgot is kell szúrni, használhatatlanul szétszakad, tönkremegy. Viszont mivel filléres cucc, vastagon megéri. Főleg, hogy télen voltak napok, amikor semmi más csalira nem volt kapásom se.









Ezt a csalit a Balcsin, a kedvenc kis csatornámon, és városi tavunkon is eredményesen tudtam használni.




https://www.aliexpress.com/item/20Pcs-lot-Soft-Shrimp-Fishing-Lures-50mm-2-2g-Artificial-Shrimp-Baits-Silicon-Shrimp-Wobbler-Jig/32833758962.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.27424c4dWI92cQ

Hát, ebbe a második részbe ennyit szántam. Vannak még plasztik csalik, amiket már kipróbáltam, és vannak, amik most vannak teszt alatt. Egy részt fogok szánni a melléfogásoknak is, mert bármennyire is körültekintő az ember, néha jön olyan cucc is ami tényleg a kínai gagyi kategória.
Görbüljön mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Kedves horgásztárs!

    Újdonsült "fehérvári lakosként" keresem a pergethető tavakat a környéken.
    Tudsz esetleg adni egy email, FB, egyéb elérhetőséget, ahol tudnék pár dolgot kérdezni tőled, pl a Csónakázó tóról? 😊 Sajnos elég kevés információt találtam róla online.
    Nagyon jók az írások! Köszönjük, hogy megosztod velünk őket! 😊

    Üdv

    VálaszTörlés