2016. április 3., vasárnap

Ébredő domolykók

Az utóbbi időben, nem megy a domolykófogás. Nem csak nekem, hanem az ismerősöknek sem. A jelenségért a stagnáló időjárást okoltam, és szerintem nem tévedtem nagyot. Az történt ugyanis, hogy a domolykók szétúsztak, feloszlottak az összeállt rajok, de ezzel egy időben eléggé étvágytalanná is váltak. Az igazi tavasz se nagyon akart eljönni. Aztán, végre lassan, megindult a változás. Pár beeső wobblerre érkező csipkedés jelezte, hogy kezd beindulni az élet, és az egyik barátom, egy közös pecánkon, végre megcsípett egy nagyon szép domolykót. Kezdődik talán....

Húsvét hétfőn, kicsit besokalltam az ünneptől, így délután meglógtam egy kis domipergetésre. Volt már vagy délután négy is, mire megálltam a csatorna mellett.  Még otthon beraktam egy másik pálcát a rövid és lágy Parabelum helyett. A 240-es Perch Blade mellett döntöttem (ami tulajdonképpen 230cm). A legutóbbi pecákon már feltűnt, hogy jó lenne egy hosszabb pálca, és egy növénybe szaladó domi jelezte, hogy az sem lenne gond, ha az a bot gerincesebb is lenne. Így hát előkerült, a már egyszer nyugdíjba küldött, sok nagy domit látott pálcikám, Sokkal nehezebb, mint a szeretett Parabellumom, de már több előnye volt a váltásnak mint hátránya, így mindenképpen indokolt volt. Lassan elindultam a csatorna partján, figyelve a jelekre. Az első pár helyen, csak egy-egy kisebb ütésem volt. A következő kis beállóban, amit már az előző alkalmak során magamnak tapostam ki, érdekes dologra lettem figyelmes. Nem is túl messze tőlem, egy szedés. Azonnal rádobtam, és egy pillanat tört része alatt durr! Keményen megindult a halam felfelé, de ezt az irányt hamar feladta. Most lefelé száguldott, de vesztére a túlparti növényzetet célozta meg, ahonnan viszont már könnyedén kifordítottam. Pár pillanat múlva már a merítőmben volt. A méreteihez képest, ez gyors volt. Az idei első szebb domolykóm pihegett a hálóban,




A kötelező fényképek után, gyorsan elengedtem. Gyönyörű halak a domolykók, elképzelni sem tudom más, hogyan tudja elpusztítani őket, Lejjebb óvatoskodtam. Messze eldobtam lefelé a wobblerem, és még vagy tíz métert hagytam is lejjebb úszni. Visszaváltottam a felkapókart, és hagytam, hogy a sodrás kiegyenesítse a zsinóromat. Lassan elkezdtem bevontatni a fahalat. A botom vége finoman rezegve jelezte, hogy dolgozik a műcsalim. Egy kemény ütés, majd éreztem a tompa súlyt. Bevágtam! A botom szépen hajladozva jelezte, hogy újabb jó domit akasztottam. A sodrás is segítette, így ereje teljében védekezhetett. Kétszer is a növény alól húztam ki, szerencsére sikerrel. Mire elém ért, teljesen elfáradt, és gond nélkül tűrte a szákolást. Bár kisebb volt,mint az első halam, a fárasztás keményebb volt.


Miután visszaengedtem, továbbmentem. Süket helyek következtek. Pár kisebb ütésem ugyan volt, de hal nem lett egyikből se. A követező beállóban aztán megtörte a csendet egy kisebb domi.


A fogás után, ismét tovább álltam. Sajnos ez már az az időszak, amikor egy hely, egy hal. A következő beállónál beszűkült kissé a csatorna, a sodrás felgyorsult, Ahogy melegszik a víz, a kedvenceim egyre jobban szeretik az ilyen helyeket. Hátha most is itt vannak... Az első rövidebb dobás nem hozott eredményt. A másodikat így már jobban megküldtem. Hagytam, hogy a sodrás még innen is lejjebb vigye pár métert. Lassan megindítottam az orsó karját. A zsinórom megfeszült, és a bot spiccén láttam, ahogy a wobblerem dolgozni kezd a sodrásban. Talán fél métert sem jött amikor nagyon keményen odavert neki valami. Bevágtam és a botom ismét karikába feszült, jelezve, hogy jó domit akasztottam. A halam kétszer is megcélozta a növényzetet, de köszönhetően a gerinces pálcának, egyszer sem tudott rendesen belebújni. Pár pillanat múlva, egy újabb gyönyörű, sötét színezetű domolykó pihegett a merítőmben.


Végre egy jó nap! Sokkal lelkesebben folytattam. Három szép domi egy nap. Az utóbbi időben ez nagy ritkaság.  Az újabb és újabb helyeken aztán lassan fogyott a lelkesedésem. Valahogy nem volt erre több domolykó. Mikor már éppen indulni készültem visszafelé, ismét történt valami. A hosszan leúsztatott wobbleremre többször is feljött valami, de nem szedte le.  Aztán, ahogy elkezdtem bevontatni, az első egy méter után, végre éreztem a kemény, szinte koppanós kapást. A halam nem volt túl nagy, így igazán kemény fárasztás sem volt.


Elindultam visszafelé, mert közeledett az alkony. Valamiért azonban a halak teljesen abbahagyták a táplálkozást. Hiába erőltettem bármit, egy-egy rontott kapás volt minden ami történt. Ahogy a fények fogytak, úgy döntöttem lassan feladom. Így is szép nap volt....

Ez a délután mindenképpen rendhagyó volt. Most fogtam meg az idei első igazán szép domolykókat, és talán aznap éreztem először, hogy eljött az igazi tavasz. Remélem, hogy lesz ez még jobb is!


2 megjegyzés:

  1. Nálunk is sötétebbek lettek a halak az áradás után, de nálatok ezek a színek... Csodás!

    VálaszTörlés