Ötvenesek napjai...

Kicsit mérges vagyok. Egész héten szabadságon voltam, de majdhogynem hiába. Álmomban se gondoltam volna, hogy szinte napokon át fog esni az eső. Valahol olvastam pont nemrégiben, hogy az október a legszárazabb őszi hónap, a havi csapadék mennyisége átlagban, nem éri el 40 mm-ert se. Ehhez képest itt majdhogynem egy nap alatt esett ennyi. Azért egy kevés alakalom maradt így is, amikor horgászni tudtam menni.

Velencei tavas, kikötős...

Aznap éppen nem esett. Akkor, menjünk horgászni! De hova? Legyen, a Velencei-tó. Bár az eső szünetet tartott éppen, a szél azért fújt rendesen. Csónakba ülni nem volt kedvem, így aztán maradt a kikötői peca, Úgy határoztam, hogy csinálok egy kis kikötő túrát, több csónakkikötőt is célba véve. Az első cél Velence, Tóbíró köz. Egyszer ősszel, nagyon jót sügereztem itt. Bár azóta sem tudtam megismételni,, ki tudja? Hátha mázlim lesz. Hát nem volt. Fogtam ugyan két sügért, de egyik sem lépte túl a 10 cm-ert. Egy nagyobb meg lelépett.

Hát nem éppen balatoni élmények... Na irány egy másik kikötőbe! A következő kötőben még ennyi sem történt, Jöhet a harmadik. Itt jó sok időt elpazaroltam, de egyetlen rontott kapásig jutottam csupán. Kicsit el is fáradtam, így már, a hazamenetel is megfordult a fejemben. Aztán meggondoltam magam. Még egy kikötőt megnézek. Odaérve elgondolkodtam. Ha a sügér itt sem eszik, érdemes lenne más irányban is gondolkozni. Így hát az UL pálca mellé vittem magammal egy erősebb pálcát, és pár Ottó bácsi féle Kele villantót, Ahogy sejtettem is, a sügért itt se találtam. Elkezdtem hát a csukák után kutatni. A főmóló végén, a nádfal előtt, aztán végre történt valami. Kemény ütésre vágtam be, és azonnal megszólalt a fékem is. Próbáltam a halamat irányítani, de tudomást sem vett rólam. Magamban már harcsát vizionáltam a horgomra, de valahogy mégiscsak fura volt a mozgása. Közben a halam megállt, és kettőt tudtam magam felé pumpálni, de akkor hirtelen megkönnyebbült a felszerelés a kezemben. Kicsit csalódottan tekertem ki a villantómat. A horgon némi nyálkát találtam. Megszagoltam, és azonnal rájöttem, hogy mi történhetett. Valószínűleg egy testes balin vert oda villantómnak, de elvétette valahogyan, és a horog a testébe akadhatott kívülről. Ezért volt olyan fura a mozgása, és ezért bírtam olyan nehezen megfordítani is. A váratlan események, még egy kis erőt adtak a  folytatáshoz. Újabb,és újabb helyeken szűrtem át a kikötő vizét.  Éppen az egyik hínárosabb saroknál jártam, amikor összefutottam egy másik pergető horgásszal. Ő sem fogott még semmit, sőt állítása szerint, nincsen bent normális méretű csuka a kikötő területén. El is köszönt tőlem. Talán egy 20m-re távolodhatott el, amikor már szinte lábam előtt áramütésszerű kapás. A rövid zsinóron szinte azonnal a felszínre jött a halam. Egészen formás csukát akasztottam. Bevetett minden trükköt amit tudott. Szaltó fél csavarral, hátra szaltó két csavarral, hínárba tekeredés, karó megcélzás.... Csodával határos módon nemcsakhogy megszelídíteni sikerült, de még a horgomat sem tudta kirázni, pedig dolgozott rajta rendesen. Így aztán pár pillanat múlva, nyakon csíphettem. 51 cm. Itteni viszonylatban, nem is rossz. Lefényképeztem, majd jöhetett a horogszabadítás. Sajnos a látszólag jó, szájsarkos akadás, mégsem az volt. A horog egyik ága, keményen megült a az egyik kopoltyúívben. Hiába az óvatos szabadítás, a horog helyén szinte ömlött a vér a halamból. Hát így alakult, hogy a csukámból, halvacsora lett...

Úgy döntöttem abba is hagyom a pergetést, Pakolás....

Csatornás, esőben pergetős

Másnap, nemigazán volt szabadidőm. Másfél órára tudtam elszabadulni délután. Úgy döntöttem, hogy a közeli csatornát fogom felkeresni, erre a kis időre. Sügérre, és domolykóra számítottam, így természetesen az UL motyó jött velem. Mire a kocsiból kiszálltam, már szemerkélt az eső. Eléggé szürkének tűnt az ég, így magamra húztam az esőkabátomat. Mint később kiderült, ez egy nagyon jó ötlet volt. A közeli híd alatt kezdtem a pergetést. A legutóbbi pecáról fent maradt csillogó zöld twisterrel kezdtem. Bepöccintettem a híd alá, és hagytam lesüllyedni. Az első emeltem rajta, amikor kapás! Meg is van! Formás sügért akasztottam,

A folytatás is hasonlóra sikeredett. Öt sügérig meg sem álltam...

Itt aztán más nem történt. Kicsivel feljebb mentem. Akasztottam egy szebb domolykót, de sajnos idő előtt sikerült lelépnie. Pár pillanattal később, a párja is ugyanígy ment el. Kicsit mérges voltam, az elszalasztott halak miatt. Csak, hogy a kedvem jobb legyen, menet közben az eső is magasabb fokozatra kapcsolt, Pár, kisebb ütögetés után, végre megint kapás! Újabb sügér...

Mire elengedtem, az eső váratlanul átment szinte felhőszakadásba. De jó, hogy felvettem az esőkabátot! Nagy merészen elővettem telefonomat, és lőttem egy képet a körülményekről, hogy bizonyíték is legyen rá, mekkora bolond vagyok én.

Még mindig ezen járt az agyam, amikor a következő kapás után, karikában maradt a könnyű pálca a kezemben. Hoppá! Ez valami komolyabb hal lesz! Közben, egy csuka teste villant meg a víz alatt. Nem is tűnt túl nagynak, de az ellenállás amit kifejtett, mást sugallt. Sokszor csalóka, a víz alatt megvillanó test mérete, így igen óvatosan folytattam a fárasztást. Nem láttam azt se, hogy milyen az akadás. Próbáltam mélyen tartott bottal, a víz alá kényszeríteni az ellenfelemet. Így, ugyan egy jó darabig nem tudtam meg a valódi méretét, de cserébe elmaradtak látványos szaltók, amik sokszor halvesztéshez vezetnek. A második kemény megiramodásnál, már sejtettem, hogy az óvatosság indokolt volt. Szépen, óvatosan terelgettem magam felé. A sodrás egy darabig őt segítette, de el is fárasztotta, a nem túl hosszú, de annál hevesebb küzdelem. Egy bágyadt kitörési kísérlet után, végre megláttam a felszínen. A horgom, tökéletes helyen, a szája sarkában, a halam pedig simán verte az 50 cm-ert. Kissé megnyugodva, óvatosan kiemeltem a fejét, és nyakon csíptem. Megvagy! Hirtelen, az esőt is elfelejtve, önfeledten örültem a halamnak. Sajnálatos módon, az égi áldás miatt, elég rossz képeket tudtam róla lőni....

Kicsivel később beugrott, hogy szinte testvére lehetett volna az előző napi csukámnak. Viszont, ő sértetlenül elúszott...  Vissza is fordultam mert az időm fogytán volt, Dobtam is még párat, aminek meg is lett az eredménye. Egy formás sügérrel zártam, a rövidke horgászatomat.

Mikor az autómhoz értem rájöttem, hogy tulajdonképpen másfél óra alatt, csúnyán eláztam, az esőkabát ellenére is. De megérte! A hazaúton is, hol csak szakadt, hol meg ömlött az eső. Most is esik. Lassan két napja. Remélem megunja lassan....