2013. november 15., péntek

Botavatás, mérsékelt sikerrel

Régóta akarok egy igazán jó süllőző botot. Több süllőző pálcám is volt eddig, de mindegyikkel volt bajom. Az egyik hosszra jó lett volna, de nem volt elég gerinces. A másik gerinces volt, de túlságosan fejnehéz. A választásomat az is nehezítette, hogy az anyagi lehetőségeim is, igencsak korlátoltak. Az idén aztán eldöntöttem, hogy most, vagy soha! A kiválasztott egy Mitchell Mag Pro 207cm-es 5-21g-os pálca lett. Állóvízi, és csatornaparti süllőzésre szántam, plasztik csalikkal, és drop shot szerelékkel használva. Fura volt így látatlanban botot választani, de mivel a környéken sehol nem találtam hasonlót horgászboltban, ezért kénytelen voltam ismerősök véleményére hagyatkozni. Szóval, kicsit félve, bizonytalanul vártam az új szerzeményt, de amikor aggodalmaskodni kezdtem, mindig eszembe jutott amit Szarvas Zoltán írt nekem: "az egy kurva jó bot"....

Egy szombati délutánon, aztán egyszercsak ott volt kezemben. Azt hiszem mondhatom bátran, hogy első látásra szerelem volt. Az első ami feltűnt, hogy kimondottan szép a bot. Nem túl színes, csicsás, de nem is unalmasan egyszínű. Tudom ez nem legfontosabb szempont, de én valahogy nem tudnám magam elképzelni pl. egy citrom, vagy narancssárga bottal a vízparton. A tokjából kivéve, két dolog tűnt fel egyszerre. Egyrészt egész könnyű a bot, másrészt elég gerincesnek, erőt sugárzónak tűnt. A következő teszt a gyerekfárasztás volt. Ez nálunk már, bevett tesztelési forma. A dolog lényege, hogy az egyik fiam a hal szerepét játsza el, én pedig izomból fárasztok. Sokkal érdekesebb dolog, mint pl. egy fotelt, vagy asztalt fárasztani. Bevallom nagyon tetszett az a görbe, amit a bot a terhelés alatt mutatott. Megmaradt gerincesnek, de nem volt seprűnyél szerűen merev. Pont amilyet akartam. Na írány a víz!



Másnap délután akadt egy kis szabadidőm, így mehettem végre pergetni egy kicsit. Pátkát céloztam meg, ahol a hírek szerint legalább a kisebb süllőket fogták. Nem sok időm maradt sötétedésig, összesen 2,5 órám volt, hogy felavassam az új pálcámat. Egy barátom már kint dobált, és jókedvűen újságolta, hogy már fogott kisebb süllőket. Gyorsan egy gumihal a kapocsba, és már dobálhattam is. Pár dobással később meg is fogtam vele az első süllőmet. Nem volt nagy, tehát a fárasztás élményéről nem tudok oldalakat írni, de süllő volt.



De kicsit beszélek tovább a botról. Ahhoz képest, hogy "csak" 207cm, igen jó dobási tulajdonságokkal rendelkezik. A 3,5-os fejjel szerelt 5cm-es gumihalat szépen el tudtam már vele dobni. Később aztán próbálgattam nagyobb csalikkal, nehezebb fejekkel. A 7-8 g-os fejeket szinte kilőtte a pálca, jókora távolságba repítve a twistereket, és gumihalakat. Közben persze dobáltam tovább, és az első apróság után, akadt még pár jelentkező.



Sajnos a méret nem változott, pedig mellettem a barátom egy gyönyörű 48cm példányt is sikeresen kifárasztott az én botom kisöccsével (2-8g-os Mag Pro). Közben nekem feltűnt még valami. Nem tudom, hogy ennek a botnak tervezői mekkora hangsúlyt fektettek arra, hogy a bot a rezgéseket jól közvetítse, de ez a tulajdonsága is kimondottan jó. Magyarul a kapásokat nagyon jól közvetíti, egy jobb süllős ütés szinte áramütésszerűen jelentkezik. Lehet, hogy ezen most páran felhúzzák a szemöldöküket. Ez ennyire fontos lenne?  A képeken is látható, hogy aznap fonott zsinórral horgásztam, ilyenkor talán nincs akkora szerepe, de abban a pillanatban ahogy a fagy miatt monofilra kell váltani, nekem nagyon is fontos, hogy a botom jól közvetítse a legkisebb odaütést is. Meg hát egyébként is, hatalmas élmény, amikor az ember a 30m-re kidobott, 3m mélyen húzott gumihal, farkának a veretését is, a tenyerében érzi. Kitartásomnak hála, végre sikerült egy olyan süllőt fognom ami legalább a 30 cm-ert elérte.


Ahogy szoktam az új botot, egyre könnyedebben szórtam az egykezes dobásokat. Szinte centiméterre pontosan ott esett le gumihal ahol akartam, pedig ahogy képeken is látszik a szél azért fújdogált egész délután. Lassan aztán jött az alkony, és sajnos pakolni kellett, ugyanis itt csak napnyugtáig lehet dobálni.

A következő alkalommal megint ide mentem. Nem akarom túl hosszúra nyújtani a dolgot. Alig evett a süllő, meg kellett szenvedni minden kapásért. Sajnos a várva várt nagy akkor sem jött meg.




A harmadik alkalom megintcsak egy pár órás dobálgatás volt. Éjszakás műszak után ugrottam ki egy pár órára. Egyetlen dolog változott. Aznapra a fonott zsinóros dob helyett a monofil zsinórost vittem. Kíváncsi voltam különbségre. Hamar kiderült, hogy bár kicsit tompábban, de jól érezhetőek így is a kapások. A gerinces bot miatt nem marad kétség, a horog akad rendesen monofillal is. Sokáig aznap nem is maradtam, mert tompa voltam és fáradt. 7db süllőt fogtam, köztük megint egy 30cm felettit. Sajnos a képek mind homályosak lettek.... Egy kisebb példányról sikerült tűrhető képet csinálnom. Egy zöld kis twister volt aznap a nyerő csali. Úgy látszik ez a szín soha nem megy ki a divatból.


Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezeket az élményeimet. Hiszen, egy igazán szép süllőt sem sikerült fognom még, az új bottal. Viszont úgy éreztem, hogy a három horgászat alatt azért kaptam némi képet arról, hogy milyen is az új botom, és ez a kép eddig, nagyon tetszik. Könnyű, és gerinces, ahogy akartam. Ennek ellenére nem is túl merev, ahogy akartam. A közeljövőben más vizeken is kipróbálom az új szerzeményem. Jöhet a patak, a csatorna, és a drop shot módszer. Ígérem ezekről is beszámolok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése