2013. november 29., péntek

Emlékképek 1.

Hát itt az idő, hogy belevágjak az emlékeimből felbukkanó képek, szavakba öntésének. A legkorábbi emléktöredékekkel kezdem, hiszen azok a leghalványabbak. Talán ahogy egyre idősebb leszek azokat felejtem majd el a legkönnyebben. Az egész történet valamikor tíz éves koromban kezdődik....

Gyerekkor...

1975. nov. 25-én születtem Székesfehérváron. Fura gyerek voltam, így visszatekintve. Azon kevesek közé tartoztam akik megszerették az olvasást. Nem tudom miért de mindennél jobban szerettem olvasni. Amikor más gyerek lent a játszótéren szeretett játszani, én annak örültem a legjobban mikor otthon lehettem a könyvek között. Eleinte a mesekönyveket bújtam, majd később aztán mindent. Tíz éves koromig azt se tudtam mit jelent az, hogy horgászni, hiszen a családból senki nem horgászott. Édesapámat fertőzte meg először ez a "horgász vírus". A munkahelyi kollegái csábították el először a vízpartra, és pillanatok alatt megszerette a víz közelségét. Akkor gyerekként én is imádtam mindent, ami a vízzel kapcsolatos volt. Volt egy nagyon jó nagyapánk, aki elvitt minket több hajókirándulásra is nyaranta. Imádtam a hajókat, a Balatont, a Velencei tavat, és a Dunát is. Sőt fura módon még az esőt is szerettem....

Így hát aztán szinte törvényszerű volt, hogy egy napon az öscsém, és én is horgászni mentünk apuval, és az egyik kollegájával. Az emlékeimben ennek a napnak bizonyos részletei élénken élnek, még a mai napig is. Emlékszek arra a trabantra, amivel mentünk Sárszentmihályra. Az útköben zajló beszélgetésre ami a trágyagiliszta élve tartásáról szólt. Az első horgászbotra amivel horgászhattam. Egy ősrégi horgászbot volt, tároló orsóval, és egy egyszerű úszós szerelékkel. Élénken él az emlékeimben az első megfogott halam, egy jó tenyeres naphal. Emlékszem a testvérem nagy halára, ami egy retur ponty volt, és arra, hogy ijedtében elejtette botot, amit szegény hal, majdnem a vízbe húzott. Emlékszem, otthon a ropogós sült hal ízére. Amit viszont nem tudok kellőképpen leírni az az, hogy mennyire megfogott engem ez az első horgászélményem. Azon napon jöttem rá, hogy én horgásznak születtem....

Itt aztán rögtön majd egy éves szünet következett, a horgász pályafutásomban. Apunak már egy éve volt engedélye, mire én is újra horgászbotot vehettem a kezembe. Egy nap édesapám egy könyvet adott a kezembe. A címe "Horgászismeretek" volt. Közölte velem, hogy tanuljak, ugyanis vizsgáznom kell! Hogy is van ez? Hát úgy, hogy 11 évesen sikeresen levizsgáztam korengedménnyel, mint ifjúsági horgász. Akkoriban még fel sem fogtam, hogy ez milyen nagy és furcsa dolog. A vizsgáról is vannak emlékképeim. Emlékszem az egyesület épületére, a folyosóra  ahol várni kellett. Aztán ahogy behívtak, és egyedül álltam, három felnőtt ember előtt.  Csupán az egyik mosolygott. A vizsgán három dolgot kérdeztek. Milyen papírokat kell magamnál tartani, ha horgászni megyek? Mi a különbség a ponty és a kárász között? Harmadszorra védett halakat kellett felsorolnom. Azután kiküldtek a teremből és egyszercsak ott volt kezemben, az első horgászigazolványom. Az örömöm leírhatatlan volt, és ez volt az egyik olyan alkalom a kevésből, amikor édesapám igazán büszke volt rám....

Aztán tavasszal gyakorlatilag is nekiálltam horgászni. Persze szigorú apai felügyelet mellett. Az első bedobásomra amíg élek emlékezni fogok.  Egy könnyű fenekező bottal tanultam bedobni. Apu elmagyarázta mit hogyan kell. Én aztán suhintottam egyet, és vártam hol esik le az etetőkosár. A lábam előtt talán két méterrel esett vízbe. Apu a nyakát behúzva állt mellettem, és csak annyit mondott, hogy korán engedtem el zsinórt. Jó, hogy mindketten túléltük az első dobásomat....

Lassacskán aztán megismerkedtem a Sárszentmihályon élő halakkal. Akkor nekem még természetes volt, hogy szinte minden második kifogott halam aranykárász volt. Fogalmam sem volt róla, hogy később ez a halfaj szinte kihal majd a környékünkön, és szinte az egész országban. Fogtam nagyon sok, nagy testű ezüstkárászt, megfogtam az első bodorkámat, és az első sügért is, ami az emlékeimben hatalmasnak tűnik. Megtanultam úszózni, és fenekezni, csalit feltűzni, halat levenni a horogról. Érdekes módon ezek mind megmaradtak, de az első pontyomra valamiért nem emlékszek, csak halványan. Persze közben a másik mániám az olvasás folytán, faltam a szakirodalmat is. Elolvastam minden elérhető horgász könyvet, és bújtam a horgász újságokat. A kedvenc halam egyébként pont az aranykárász lett. Imádtam fogni, és enni is....

1987 egy mérföldkő volt a horgász pályafutásomban. Előző év novemberében megszületett a húgom, és mi elköltöztünk. Az új lakásunk a Gaja patakhoz nagyon közel volt. A patakra az engedély nagyon olcsó volt, így szinte törvényszerű volt, hogy kipróbáljuk milyen. Mondhatom, hogy a patak szerelem volt első látásra. Nagyon megszerettük mindannyian. Hihetetlen, hogy ez a kis víz mennyi szép halat rejtett. Ontotta kárászokat, de fogtunk pontyot is. Megfogtam életem első compóit is. Úgy bizony compóit, ugyanis ebből halfajból több darab is jött már az első évben. Ebben az évben már az öcsém is horgászott, és többször is bebízonyította, hogy mekkora mázlista.

Az ezután következő évekből nem sok emlékem van. Az egyetlen ami talán fontos, az az, hogy lassan felfedeztük, hogy a békés halakon kívül vannak még rabló halak is. Szándékosan írtam, hogy felfedeztük, hiszen, szinte együtt tanultuk mi hárman a süllőzés fortélyait, és fogtunk is szebbnél szebb süllőket. Ez még a bőség ideje volt, amikor szinte mindenki minden halat hazavitt, mégis mindenhol volt hal bőven.

Miközben a horgászpályafutásom szépen ívelt felfelé a tanulással problémáim voltak. Akkoriban jöttem rá bizonyos dolgokra saját magammal kapcsolatban. Rájöttem, hogy képtelen vagyok olyan dolgokat megtanulni amik nem érdekelnek. Egyszerűen ami utntat arra képtelen vagyok összpontosítani, míg ami érdekel, azt szinte tanulnom sem kell. Ez fura kettősséget okozott. Voltak tantárgyak amikből nyégyes, ötös voltam, és voltak olyanok amikből éppenhogy kettes. Éppen ezért mikor közeledett a pályaválasztás, a hármas átlagommal, csak valami szakmunkásképző kerülhetett szóba. Édesapám rám bízta a válsztást. Így lettem a nyolcadik általános után halász szakmunkás tanuló. Három év a kollégiumban, távol az otthontól.
De erről inkább majd a következő részben.....





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése