Rombolásra születtünk?

A mai bejegyzésem szomorú hangvételű lesz (talán kicsit mérges is), és a művészien beállított fotókat se ebben kell kereni. Naponta olvasom a híreket. Csak szalagcímek az utóbbi napokból. "Vinasz ömött a Kaposba", "Tömeges halpusztulás a Fekete-vízen", "Csepelen is puszul a hal". Hát kérem, mi folyik itt ebben a mutyiországban?

Nem is tudom melyik volt az első rossz hír a sok közül, de ez talán nem is lényeges. Pár link annak aki még esetleg nem halott ezekről a tragédiákról.

http://atyafipeca.wordpress.com/2013/09/29/restauracio-2/

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/evekig_kihat_a_kapos_elovilagara_a_vinaszomles

http://fishingtime.hu/horgaszhirek/csepelen_is_pusztul_a_hal

Sokkolóak ezek a hírek. Főleg azok a cikkek, írások viselnek meg, amikben képek is vannak. Atyafi írása számomra olyannyira lehangoló volt azokkal a targikus képekkel, hogy azóta sem néztem meg mégy egyszer. Egy ilyet egyszer is sok látni, és olvasni. Egy közös van ezekben az eseményekben. Ez pedig nem más, mint maga az ember. Mégpedig az önmagát büszkén, és csupa nagybetűvel MAGYAR-nak valló ember. Ráadásul a hírekben megjelenő tragédiák, csak a jéghegy csúcsára mutatnak rá. A MAGYAR ember bizony sokszor szándékosan, akár EU pénzekből, előre megfontolt szándékkal (ez a szándék természetesen az anyagi haszonszerzés) tesz tönkre kisebb, nagyobb vízi élővilágokat. Jó példa erre a Malom csatorna kotrása. Kotorjunk szárazon, úgy könnyebb és olcsóbb....

Közben persze, minek szóljunk a víz halászati hasznosítójának? De tényleg, minek? Ugyanis én vettem a fáradtságot, meg a telefont és szóltam. Meg lehetett volna menteni a vergődő halak min. 80%-át. De nem történt semmi. Szépen lassan iszapba fulladtak a gyönyörű domolykók, a sügér, sőt még pisztrángok is.

Itt meg kell még említenem a vörösiszap katasztrófát. Ez már nem csak vízi élővilágokat tett tönkre, de emberéletet is követelt, és sok ember életét végleg tönkretette.

Mi kell még, hogy észhez térjünk? Vagy tényleg ennyre, rombolásra születtünk?

Ha kimegyek bármelyik közeli vízpartra és körülnézek, akkor a válasz sajnos igen. Mindenhol elhagyott gilisztásdobozok, szakadt nejlonszatyrok, pet palackok, etetőanyagos zacskó, lyukas vödör, és még ki tudja mi nem. Ha ez megy itt nálunk "kicsiben", mire számíthatunk a "nagyoktól"? Szidjuk a románt mert beleengedte a ciánt a Tiszába, de vajon mi mivel vagyunk jobbak náluk? Szerintem semmivel....

Próbálom szavakba önteni mit érzek, de nehezen megy. Talán az egyik dolog amit érzek az a tehetetlen düh. Dühös vagyok, hiszen tudom, hogyha meg is lesznek a felelősök, megússzák valami nevetséges büntetéssel. De még ha meg is kapnák a méltó büntetésüket, akkor mi lenne? Hirtelen újra benépesülnének az elpusztított vizek? Hát nem. Amit az ember pillanatok alatt tönkretesz, azt a természet hosszú évek alatt is csak részben tudja helyrehozni.

A másik dolog amit érzek, a mérhetetlen szomorúság. Atyafi írta:
"Mikor ezt a felvételt elkészítettem, már a könnyeimmel is meg kellet küzdenem."
Hát valami hasonlót érzek én amikor ilyet látok. Megsirattam tavaly felnőtt létemre a Malom csatornát is. Elég sokkoló képeken is egy ilyen pusztítás, de élőben látni, az maga a rémálom. Napokig álmodtam még a régi emlékekkel. Óriási domolykókkal küzdöttem, amik addigra már mind az iszapba fulladtak.... Álmodni, álmodozni, emlékezni. Ezek maradnak. Mert a rideg valóság az nem más, mint az, hogy utánunk emberek után csak a pusztítás, és a szemét hegyek maradnak....

"Álmodtam egy világot magamnak..."

Csak nem találom a kapuját.....

Álmodtam egy olyan világot, ahol az ember nem tönkreteszi a környezetét, hanem együtt él vele. Egy olyan világot, ahol az emberek törődnek egymással, és nem a pénz a fő értékmérő. Egy olyan világot, ahol a patakokban, és folyókban tiszta víz folyik. Egy olyan világot, ahol a becsületnek, és tissztességnek értéke van. Egy olyan világot, ahol nem létezik mutyi és, korrupció. Egy olyan világot....
Nem is folytatom...
Talán még egy dolog.
Egy olyan világot, ahol az ember nem rombolásra születet....

Talán kezdődik....

Ma hajnalban ismét pergetni indultam a kedvenc kis vízfolyásomra a Gaja patakra. Egy olyan részt akartam meglátogatni, ahol régen jártam már. Nem tudtam mire számíthatok, így egy erős csukázó pálcát, és egy UL botot pakoltam be még este. Mondanám, hogy felkelő nap már a patak partján talált, de ez nem lenne igaz. Lusta voltam a reggel, így napkelte után egy jó fél órával kezdtem a dobálást.

Az első helyeken még nyáron, kis csukákra, és domolykókra lehetett számítani. Így aztán, itt apró gumihallal kezdtem. De hiába szórtam meg a vizet minden irányból, a halak nem akartak jelentkezni. Ez rossz jel. Ha már a kis csukák sem voltak aktívak, semmi jóra nem számíthattam. A következő hely ugyanilyen süket volt. Kezdtem variálni a dolgokat. Drop shot szereléket készítettem, mert itt már sügér is jöhetett volna. De nem jött. A sokadik helyen is túl voltam, de még egy kapásom sem volt.

Kezdtem aggódni. A következő helyen még valamikor nyár elején süllőket fogtam, de azóta nemigen láttam őket. Mivel eddig semmi nem történt, úgy gondoltam egy próbát megér. Kicsit már fásultan dobáltam a drop shottal, amikor egy határozott ütés kizökkentett a melankóliából. Nem akadt meg a hal, de egyértelműen kapásom volt. Kicsit lelkesebben folytattam. Nagyon lassú elésekkel húztam be a szerelékemet, amikor kopp! Hal van a horgomon! El se hiszem! Egy ilyen kuka napon....

Éppen méretes süllő kapta el a csalimat. Gyorsan megszabadítottam a horogtól, és elengedtem. Na dobjunk gyorsan újat! Még egy kapást eltoltam ugyanitt, de aztán semmi. Mi van ha behúzódtak az árnyékba? Megnéztem. Tényleg ott voltak. Szinte minden dobásra jutott egy kapás. Sajnos igazán nagy süllőt nem tudtam fogni, és sok kapást eltoltam, de még így is jó móka volt. Végre legalább volt akció. Három kisebb süllőt sikerült megakasztanom a sok kapásból.

Próbáltam kisebb gumival is, de arra meg nem volt kapás. Egyedül a 7,6cm-es  Rapture Twin Tail Minnow drop shot gumira volt kapásom. Érdekes, hogy ez nem az első alkalom, hogy csak ez az egy csali ad halat.

Fél órányi tüzijáték után eltűntek a süllők, így én is továbbálltam. Kisebb, nagyobb lyukak következtek. Itt már csukára, sőt kis szerencsével harcsára is számíthattam. De nem jöttek. Másfél óra séta, dobálás, és egy koppintás. Ennyi....

A csukázón is hiába cserélgettem gumikat. Az egyetlen ütésem egy 9cm-es Sandrára volt. Már visszafelé haladtam, amikor észrevettem egy kis lyukat, ahol odafelé meg sem álltam. Gondoltam megnézem, hátha rátalálok az eddig meg nem talált sügerekre. Bedobtam a drop shot szerelékemet a túloldali lyukba. Hagytam lesüllyedni, majd kicsit megráztam bottal a gumit, és emeltem egyet rajta. Akkor aztán bumm! Valami jókorát odavágott a guminak. Már bevágáskor éreztem, hogy ez az eddigieknél komolyabb hal lesz. Karikába hajlott lágy pálca, és a fék is megszólalt. Két kirohanását sikeresen megfékeztem, de akkor taktikát váltott. A lábam előtt a növényzetbe tört. Karikába feszült kis pálca, de sikerült feltépnem a halat. Akkor már láttam, hogy csuka volt a tettes. Ahogy fel tudtam emelni gyorsan alá is toltam a merítőt, mert nem láttam, hogy akadt neki a horog. Megvan!

A csukám a maga 43cm-ével nem volt egy óriás, de a lágy 1-5g-os pálcával ezt is nagy élmény volt kifárasztani. Őt is elengedtem gyorsan. Miután a halam elúszott megnéztem milyen kárt tett a 16-os fluoro előkezsinórból  kötött szerelékemben. Hát sajnos leharapta a horog alatti zsinórrészt, így odaveszett az ólmom, és gumit is szétrágta teljesen, amiből ez volt az utolsó darab. Új szerelék, új, de másfajta gumi. Dobálhattam tovább. De hiába dobálgattam már semmi nem történt  Visszamentem még a süllős helyre, de vagy az újfajta gumi nem tetszett a süllőknek, vagy egyszerűen csak nem ettek már. Dél elmúlt mire pakoltam...

Talán másnak ez a mai fogásom nem nagy szám, de egy ekkora kis patakon, ez bizony jó eredmény. Kis szerencsével talán foghattam volna nagyobb süllőt is, de sajnos ez most nem jött össze. Bár a sügér ma sem evett, a többi hal kárpótolt. Úgy látszik nálunk a halak némi késéssel reagáltak a hirtelen jött őszre. Ma volt először olyan érzésem, hogy talán kezdődik, az igazi őszi szezon.  Remélem tényleg így van!

Levezetés

"A levezetési fázis fő célja a szervezet regenerációjának felgyorsítása és a test visszaállítása az edzés előtti állapotába."

Nálam ez levezetés dolog majdnem stimmel, csak az edzés szót le kell cserélni a buli szóra, és minjárt értelmet nyer a mostani bejegyzésem címe is. Az egész a Fishing Time blogger találkozóval kezdödött. A találkozó elvileg két napos volt, de mivel a kis csapatunk tagjainak más dolga volt vasárnapra, ezért a tervek szerint szombat reggel mentünk, vasárnap reggel jöttünk volna. Kulcsra voltunk hivatalosak, egy jó kis dunai pecára.

Már csütörtökön jöttek a rossz hírek. A Duna árad. (Szerintem csak azért, mert én is mentem....)
Szóval kellett valami "B" terv. Péntekre már biztosnak tűnt, hogy a Duna felejtős. Gyors telefon Zámbó Zsolt barátomnak. Mi újság az Adonyi holtágon? Magas a víz, eszik csuka. Na ez verzió tetszett, így elhatároztuk, hogy mi le se megyünk Kulcsra reggel, hanem rögtön reggel Adonyban kezdünk. Igy aztán szombat reggel 8:30-kor Indultunk. Hárman egy autóval. Imre, Bence barátom, és én. Fél tíz körül már dobáltunk. Nagyon lelkesen kezdtük a pergetést, de mint később kiderült aznap éppen nem evett csuka. Sőt a sügér sem. Egészen délig mindenki tartotta magát. Egyedül Berncének sikerült két kisebb csukát fognia, de más nem történt. A dél elmúltával aztán fogyott a lelkesedés. Bármit csináltam, csak pár kisebb ütésig jutottam. Közben Imrétől tanultam is. Megmutatta, hogyan kell fekve pergetni. Tényleg élete végéig tanul az ember... Délutánra aztán befutottak a többiek is. Szarvas Zoli megmutatta meg, hogyan kell Drop Shot szerelékkel, minden tudatosságot mellőzve balint fogni, közben Imre egy 100g-os ólommal, és felette két léggyel sokkolta a holtág balinjait. Hiába próbálta őket fejbedobni az ólommal, nem jött össze. Közben én a holtág sügereit próbáltam horogra csábítani, sikertelenül. Egyszer aztán egy motorcsónak hangja törte meg a csendet. Befutott Vass Csaba. Akinek volt kedve kipróbálhatta milyen vezetni egy ilyen brutális erejű motorral felszerelt csónakot. Persze én is kipróbáltam. Egy életre szóló élmény volt. Innen van a találkozó számomra egyetlen képe.

A képhez annyi hozzáfűzni valóm van, hogy az úszógumi csak biztonsági okokból van rajtam....
Mivel ezek után a pecától végépp elment mindenki kedve, és Kulcs felől halászlé illatát hozta a szél, így lassan bejeztük a pergetést. Miközben éppen azt hallgattam, hogy éppen hova is kell mennünk eltoltam a nap egyetlen normális kapását, még így a végére. Szóval mindenki pakolt, és irány a Kulcsi kikötő és vendégház.
Igazán szép és csendes helyen van ez a vendégház. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

http://www.kulcsikikoto.hu/oldalak/

Itt aztán találkoztunk a csapat harmadik felével. Azokkal akik kitartottak a Duna mellett. Egy kis kinti ismerkedős beszélgetés után a csapat bevonult a vendégházba vacsorázni. Biztosan van valami varázsa ennek a helynek, mert egy pillanat alatt fergeteges hangulat kerekedett. Persze az is lehet, hogy az alkohol tartalmú italok is segítettek abban, hogy a hangulat még felszabadultabb legyen, de ez így volt rendben. Sztorizgattunk, beszélegettünk, repült az idő. Már éjfél is elmúlt mire mindenkit kezdett legyűrni a fáradtság.
Az éjjel nem aludtam jól, így reggel igencsak gyűrötten ébredtem. A többiek is ébredeztek lassan. Egy kiadós reggeli után kis csoportokben beszélgettünk. Azért az látszott mindenkin, hogy az esti buli hatása nem múlt el nyomtalanul. A mi kis csapatunknak lassan indulni kellett, így elköszöntünk mindenkitől. Hazafelé még beugrottunk Agárdra, megnéztük Imre horgász vízibiciklijét. Szerintem az országban nincs még egy ilyen.
10 óra környékén értem haza, hulla fáradtan.

Még a cuccomat se pakoltam el amikor csörgött a telefonom. Egy barátom hívott, hogy délután menjünk horgászni. Mivel ritkán van itt Fehérvár környékén, természetesen igent mondtam. Jó lesz levezetésnek. Volt mit feldolgozni fejben. Új barátok, új lehetőségek, egy teljesen új nagyon barátságos, és közvetlen közösség, amibe sikerült bekerülnöm. Három óra előtt találkoztunk a megbeszélt helyen. Irány a titkos! Sajnos a domolykókat senki nem értesítette, hogy ma vendéggel megyek. Nem ettek. Bár fáradt voltam, mégis jól esett a dobálás.

Mivel itt túl nagy volt csend, átmentünk a patakra. Ott meg a víz volt túl alacsony. Ennek ellenére a kitartó dobálásom eredményeképpen, nagy nehezen sikerült egy kisebb domolykót fognom.

Sajnos a barátomnak nem sokkal később dolga akadt, így egyedül mardtam. Élveztem csendet, és pergettem. Mentem egyik helyről a másikra, és közben volt időm újra a gondolataimba mélyedni. Végiggondoltam kiket is sikerült megismernem a hétvégén. A legtöbbjük hozzám hasonlóan blogot ír, amiben megosztja másokkal az élményeit. Talákozhattam végre olyan emberekkel, akiknek idáig csak a blogjukon megjelenő írásait olvastam. Sőt olyanokkal is akiket idáig csak a horgászújságok cikkeiből ismertem, és írásaikat szívesen olvastam. Közelebbről megismerhettem Vass Csabát, Szarvas Zoltánt, és  Ottó bácsit (aki még szerencsére nem is annyira bácsi), és az általa készített kanalakat, amik szerintem egytől egyig mestermunkák. Szóval összesítve... Olyan dolgok történtek velem ezen az alig több mint egy napon, amik szerintem kevesekkel történhet meg. Rendkívüli módon örülök az új barátoknak, és az új lehetőségeknek. Úgy érzem, most jó úton haladok.

Miközben a gondolataimba mélyedtem persze dobáltam is, de pár rontott kapáson kívül semmi más nem történt. Lassan kezdett sötétedni, és én meglepve tapasztaltam, hogy milyen nagy területet jártam be. A kocsihoz érve éreztem, hogy szinte csuklanak össze lábaim a fáradtságtól. Jól sikerült levezetés....

Nem esznek...

Hát megérkezett az ősz. Nagyon szeretem az őszt, de nem a szeptember elejét. Miért is? Évek óta tapasztalom, hogy szeptember elején, mindig van egy 1-2 hetes időszak, amikor a halak egyszerűen nem hajlandóak enni. Általában ehhez az 1-2 héthez, viszonylag nyugodt időjárású napok tartoznak, de keleties széllel. Na ez az a szél, ami a régi öregek szerint a szákból is kiviszi a halat...  Persze azért a kitartó horgász sose adja fel. Horgásztam az idén is szeptember elején. Pergetni egyszer jutottam ki, aztán következett egy céges békéshalas verseny. Mivel innen sok etetőanyag és csali megmaradt, ezért harmadik alkalommal a Gaján békéshalaztam.

Gajai pergetős....

Egy szép napos délutánon végre kijutottam a patakra. A vízállás jó volt, a nap sütött, sőt valahonnan még kósza balinok is előkerültek. Mi kell még? Hát, talán egy kis szerencse nem ártana.... Balinok reményében wobblerrel kezdtem a víz vallatását. Csakhogy a balinok hallgattak. Talán elmentek? Bő fél órányi dobálás után láttam meg az első balinrablást. Szóval itt vagytok, csak nem esztek....Cserélgettem a wobblereket, de ez sem segített. Nem volt rablás, így támpont se, hova dobjak. Ráadásul kinézett helyen, a híd alatt, még a szél is veszettül fújt. Nem volt hideg, de mégis itt szinte fáztam. Lassan el is indultam lefelé. Találtam jópár helyet. Ezeket alap esetben békés halra horgászók használják, de most üresek voltak. Az első helyen, valahogy nem tudtam szépen vezetni a wobblert. Le is cseréltem egy apró gumihalra. Hoppá valami megütötte! Figyeltem és lassan húztam tovább, és akkor végre odadörgölt rendesen. Sügér volt a tettes.

A már szokásos méretű apróságoknál egy számmal nagyobb volt. Nagyon örültem neki., de aztán hiába dobáltam tovább, semmi. Pár hellyel lejjebb aztán ismét wobblerrel horgászva domolykó szívatott meg, vagy háromszor. Minden esetben csak egyet, vagy kettőt odaütött a wobblernek, de megakasztani egyszer sem sikerült. Valószínűleg ők sem voltak éhesek. Visszamentem a híd fölé egészen.  Itt egy helyen, vízre lógott a parti növényzet. Ha én rabló lennék, biztosan ilyen helyen várnám a zsákmányt. Apró domolykós wobbler volt a zsinór végé. Bedobtam. Még el sem értem a vízre lógó növényeket, amikor határozott kapást éreztem. Egy kis csuka volt.

 

Egy dobással később, megint kapás, megint csuka. Úgy látszik aznap ők ettek a legjobban. Ezek után viszont már nem történt semmi. Még fél órányi meddő dobálás után meguntam. Ez nem az az arca a pataknak, amit szeretek. Irány haza!


Céges horgászverseny.

Napok óta fújt a keleti, délkeleti szél. Mindenhonnan jöttek a rossz hírek. Közben én meg céges horgászversenyre készültem. Egy kicsi, nagyon sekély tavon rendezték a versenyt. Tudtuk előre, hogy nem lesz sok hal. De azt nem, hogy ennyire nem. Sokat nem akarok írni erről a versenyről. Ami a lényeg, hogy 2,8kg dévérrel és kárásszal elhoztam a második helyet.

Az egyetlen aki meg tudott verni, az célzottan küszözött. Nekem ez a pár darab hal matchbotra jött. Még szerencsém se volt. Ha kettővel több kárász jön, én nyertem.

Gajai békéshalas

A versenyről a halak gyatra étvágya miatt maradt egy csomó etetőanyagom, csontim, és pinkim. Úgy gondoltam, hogy kimegyek a patakra békéshalazni egyet. Tettem mindezt azzal a hátsó szándékkal, hogy végre vigyek haza legalább, egy adag sütnivaló kárászt.  Egy esős nap utáni hajnalon értem ki. Sajnos a szél még aznap is keleti irányból fújdogált. Reggel korán, jól megetettem helyemet. Aztán jött, a feszült várakozás.
Hamar beköszönt egy bodorka úgy kezdésnek, de utána bosszantóan nagy csend lett. Pinki van a horgon és nincs kapás! Aki ismeri a patakot az tudja, hogy amikor eszik a hal, nem is lehet rendesen pinkivel horgászni, annyi apróság szokott jönni. Most meg semmi....

Jó egy óra is eltelt mire megérkezett az első normálisabb hal. Pár rontott kapás után egy kisebb dévért sikerült fognom. Sajnos ezek után megint csend következett....

A mellettem lévő helyen egy idősebb horgász ült, neki még kapása sem volt. Nekem úgy negyed óránként akadt valami komolyabb érdeklődő. Kárászokat és dévéreket fogtam, de kínosan keveset. Az apró halak nagyon nem zavartak, csupán egy darab vörösszárnyú keszeg színesítette a zsákmányt.

Hosszú szünetekkel tarkított unalmas délelőtt volt. Fogtam a végére kb. öt kárászt, meg három dévért.  Mellettem az idősebb kollega semmit nem fogott, és ha nincs nálam pinki, valószínűleg én is hal miatt maradok.

Kicsit bánatosan pakoltam össze. Nincs mese, ezek ma sem esznek....

Tegnap egy hidegfront érkezett. Végre megvátozott szél iránya. Remélem ezzel vége, a szokásos szeptember eleji szenvedésnek! Jöhet végre az igazi halban gazdag ősz, az amit annyira szeretek!