Csak lassan, szépen...

Nincs mese itt a tél. Reggelente fagy van. A fű is fehérlik, és bizony az autót is kapargatni kell. A téli hideg nem csak nekünk okoz változásokat, a vizek lakói is kezdenek másképpen viselkedni. Egyes halfajták szinte teljesen leállnak táplálkozással, míg mások aktívak maradnak ugyan, de a viselkedésük sokat változik. Nekem a téli napok nem jelentik szezon végét. Sőt! A patakok és csatornák még ilyenkor nem fagynak be, továbbra is van horgászlehetőség. Aktív marad ezekben a vizekben a sügér, és domolykó is. Mindkét halfaj viselkedésében jelentős változások állnak be, de aki tudja mit és hogyan kell csinálni az sikeres lehet, akár az első igazi jeges áradásig, ami általában elrontja a téli mókát. Ebben a kis irományomban a legutóbbi két horgászatom élményeit fogom megosztani veletek. Az élménybeszámoló mellé helyenként beszúrok némi magyarázatot, hogy mit, mért úgy csináltam, ahogy.

Sietnem kell! Délután fél kettő körül jár az idő. Még van egy kis időm sötétedésig, irány horgászni! Fél óra múlva parkolom le az öreg Suzukit a kis csatorna partján. Domolykót, sügért akarok fogni. Ők a csatorna csúcsragadozói. A kiszemelt hely a csatorna legmélyebb szakasza a környéken. Persze nem kell itt sem nagy mélységekkel számolni. Átlagosan olyan 1-1,2m mély itt a víz. Általában ekkora vízmélységben már vígan áttelel a domolykó, és a sügér is. De a vízmélység azért nem minden. Mivel folyóvízről van szó, itt is vannak húzósabb és csendesebb szakaszok. Télen hiába keresném a domolykót is a sodrós oxigénben dúsabb részeken. Bár máskor az ilyen helyek mágnesként vonzzák a domit, télre, ő is nyugodtabb vizeket keres magának. Más is változik. Már nem jön fel táplálékért a víz felső rétegeibe. Jobban ragaszkodik a fenékhez. A táplálkozása is más. Nincsenek bogarak, amik nyáron a tápláléka nagy részét képezik. Vannak viszont ivadékhalak, amikből szívesen csemegézik, ha éppen étvágyánál van. Mivel kezdjek? Apró barna színű gumihal a kezdő csali. Igen gumihal. A víz itt nem folyik nagyon, a wobblerek többsége nem szalad elég mélyre. Vannak persze süllyedők, meg mélyebbre törők, de nekem így egyszerűbb, és nem utolsósorban eredményesebb is. Nekilátok a dobálásnak. Ősszel még vízközt húztam a domolykónak a gumihalat, most ez is változik. Bedobás után hagyom a gumit a fenékre süllyedni, és nagyon lassan, kis emelésekkel vontatom be. Mint, ahogy ősszel sügereztem... Hoppá ez kapás volt, de elszúrtam. Oda kell figyelni! mert ugye a kapások intenzítása is csökken. Egy két pöccintés, aztán egy picit elnehezedik a pálca. Egy pillanatnyi figyelem kihagyás, vagy egy rossz ütemű bevágás, és nincsen hal... Hopp megint üti! Most résen vagyok. Domolykó a tettes. Nem túl nagy talán 25 cm. Kotorászok a telefon után, de a halam szabadság utáni vágya győz. Kiugrik a kezemből, vissza a vízbe. Na, ebből nem lesz sztárfotó! Cserébe teszek be ide, egy igazán szép téli domolykós képet régebbről....

Új helyet keresek, mert ugyan a domik be vannak lassulva, de óvatosságuk nem múlik el, a hideg miatt. A következő helyen elsőre rövid dobással kezdek. Mindig így szoktam. Először rövideket, majd folyamatosan egyre hosszabbakat dobálok. Már szinte előttem jár a kis gumihal amikor két kisebb pöccintés után, elnehezül a pálca a kezemben. Bevágás előtt sügérre gyanakszom, de hamar kiderül, hogy tévedek. Újabb domolykó. Most már figyelek, így elkészülhet a kötelező fotó is.

Egész jópofa 30cm körüli példány. Ez is saját megfigyelés, hogyha télen fogok, akkor általában szépet. A kicsik ilyenkor vagy nem aktívak, vagy csak a műcsalik túl nagyok nekik. Újra helyet kell változtatnom. A következő helyen egészen lassú a folyás, és viszonylag mély is a víz. Általában ezek a legjobb helyek. A sügér is szereti az ilyen helyeket, de ma még nem láttam belőlük egyet sem. Vajon hol lehetnek? Mire lenne időm ezen jobban elmélázni, ismét egy kapás! Hopp egy újabb domesz.

Hamar elengedem és dobálok tovább, mert fogy az időm. Egyre laposabban süt a nap. A domolykók el is ülnek. Ez is téli jellegzetesség, hogy napközben esznek, ha aznap éppen esznek. Ugyanis azért télen vannak napok amikor bármit csinálunk, nem lesz kapás. Estefelé aztán újra vannak kapásaim amiket rendre eltolok. Ezek már sügerek lesznek, de valami nem oké, mert megfogni egyet sem tudok. Aztán ahogy sötétedik elcsendesedik a csatorna. Talán menni kellene...
Otthon a sok elrontott kapáson rágódok. Mi a gond? Majd holnap kiderítem....


Másnap 11 óra környékén húzom be kéziféket a kis víz partjánál. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mit nem csináltam jól előző nap. A reggeli fagynak már nyoma sincsen, a nap viszont süt rendesen, ami nem nagyon tetszik. A domolykóknak sem. Nyomuk sincs. Viszont megint eltoltam jópár kapást. Megüti a sügér kétszer, háromszor a gumit, de nem tudom megfogni. Mert abban biztos vagyok, hogy a tettes, sügér. talán még ez tempó is túl gyors nekik? Ezen elgondolkodok egy kicsit, de aztán inkább felfedező útra indulok. Ősszel feljebb találtam domolykókat, hátha azok éhesek. Három órán át keresem a domikat hiába. Vagy nincsenek ott, vagy csak nem esznek. A végeredmény szempontjából teljesen mindegy....
Fáradtan kutyagolok vissza. Le vagyok törve. Lehet, hogy meglesz az első betlim a csatornán? Az idő fogytán, így visszamegyek arra a helyre, ahol kapásokat elrontottam. Csalit váltok. A gumihal helyére twister kerül. Nincs nagy változás. Illetve annyi, hogy most már kapásom sincs. Kezd elmenni a kedvem. Még egy dolgot ki akarok próbálni. Bedobom a twistert, és hagyom lesüllyedni. Millimétereket mozdítok csak rajta, és hosszú szüneteket hagyok. Hirtelen apró kopp, majd érezhetően elindul valami a plasztikkal. Megvagy! Sügér végre!

Szóval ez volt a gond. Az a tempó ami nekem jó volt, a sügérnek, még mindig gyors. Gyorsan újra dobok, hogy igazoljam a dolgot. Egy kapást rontok, majd újabb sügér a horgon. Ó, én birka! Hát ha én ezt tudom...
Csak, hogy ne legyen minden szép itthon derül csak ki, hogy egyetlen használható képem se lett erről a halról. Közben mivel itt nincs kapás helyet váltok. Egy olyan helyre megyek vissza, ahol már napközben több kapást is eltoltam. Hogy biztos legyek a dolgomban, először a régi tempóval próbálkozok. Semmi! Pedig az sem egy gyors tempó.... Aztán váltok a nagyon csiga tempóra. Bedobom a twistert, és hagyom lesüllyedni. Nem is tekerem az orsó karját, csak bot végével emelek pár millimétert. Megállok és várok. Picit megrázom a csalit, és várok. Hopp, már üti. Meg is van. Nem olyan nagy, de sügér.

Közben rohamosan sötétedik. Egyre kevesebb a mozgás, és egyre hidegebb is van. Úgy látszik nem az alkony már a legeredményesebb. Több üres dobás után, aztán végre újabb kapás. A nap legszebb sügerét fogtam meg.

 Vajon ha előbb megpróbálom ezt módszert többet fogok? Nem tudom, de azt igen, hogy most már nagyon fázok, és a nap is lement. Holnap utánajárok....

Annyi biztos, hogy a tél, a halakra is hatással van. Keresik a lassabb mélyebb vizeket, és teljesen lelassulnak. Ha fogni akarunk, akkor igazodni kell a lelassult életritmusukhoz. Csak, hogy a dolog ne legyen ilyen egyszerű, a vizek sem egyformák. Nem egyformán hűlnek át, nem egyforma méretűek és mélységűek. Ahol más nagyobb ragadozók is élnek, ott ők is belezavarnak a képbe. A lényeg, hogy lehet fogni, csak ki kell tapasztalni, hogy hol tartózkodnak télen kedvenceink, és az szájuk íze szerint kell nekik felkínálni a műcsalit.
Ugye nem is tűnik olyan nehéznek?