Egy félóra múlva, már kocsiban ültem. Még a városból sem értem ki, amikor elkezdett szállingózni a hó is. A városból kiérve éreztem csak igazán a szél erejét. Sokszor majd lelökte az autót az útról. Negyven perc óvatos autókázás után megérkeztem a helyszínre. Gyorsan beöltöztem. Már csak egy negyed órányi séta választott el a kiszemelt helytől. A gátra fellépve egyből érezhető volt a metsző hideg északi szél. Szerencsére odafelé a hátszéllel mentem. Tudtam, hogy visszafelé egy rémálom lesz ez a séta, de hol van az még....
Útközben a gondolataimba mélyedtem. Ma töltöttem be a 38-at. Nem vagyok még öreg, de már fiatal sem. Bizonyos szempontból jó ez a kor. Még nem felejtettem el teljesen gyerekkori élményeimet, de már lenyugodtam. Hol van már az a lázadó fiatal aki egykor voltam. Akinek nem parancsolhatott senki, és nem érdekelte senki más véleménye....
Közben megérkeztem a kiszemelt helyre. Itt érezhetően megfogta a gát a szél nagy részét. Egész komfortosan éreztem magam. Gyorsan össze is raktam az egyetlen botot amit magammal hoztam. Vagy süllőt vagy semmit fogok ma. Egy gumihallal kezdtem a dobálást. Laposan megugrasztva próbáltam a süllőket ingerelni vele, de hiába. Egyedül voltam a parton, ami nem volt meglepő, így aztán volt időm újra a gondolataimba mélyedni.
Most azon töprengtem el, hogy mit is jelent nekem maga a peca. Nekem a horgászat maga a nyugalom. Kétféleképpen szoktam horgászni. Vagy barátokkal, társaságban, vagy egyedül. A barátokkal horgászni nagyon szeretek. Kibeszélhetjük kivel mi történt amíg nem találkoztunk, és tapasztalatokat cserélhetünk. Ugratjuk egymást, és valahogy az esetleges kapástalanság sem olyan kínzóan unalmas. Mégis igazándiból én amolyan magányos farkas vagyok. Eleinte a kispatakos, csatornás pergetés miatt alakultak így a dolgok. Az egy igazi magányos műfaj. Aztán valahogy megszerettem a csendet, és az egyedüllétet. Engem ez tölt fel igazán, mégha fizikailag el is fáradok egy keményebb cserkelés végére. Ez kell a lelki békémhez....
Közben persze dobáltam szorgalmasan a hóesésben. Csalit, pozíciót váltottam, de hiába. Egyre közelebb merészkedtem a víz alatti fákhoz. Kétszer kellett újraszerelnem, mire rájöttem, hogy nem érdemes a víz alatti erdőbe dobni. Vissza is tértem a tisztább terephez. Kapás úgy sincs sehol, akkor legalább a műcsalikat ne szaggassam be.
38 év. Nem egy matuzsálemi kor, de mégis mennyi minden történt ennyi idő alatt. Valahogy meg kellene örökíteni ezeket az emlékeket. Talán írjak egy titkos naplót? Minek legyen titkos? Ezek az emlékképek nem számítanak titoknak. Mi lenne ha megírnám a blogomon egy sorozatban a téli unalmas napjaimon? Ezen elgondolkoztam egy darabig. Kit érdekelne egy olyan emlékképekből álló iromány amiben még fényképek sincsenek?
Közben a dobálás kezdett unalmassá válni. Az egyetlen meglepetést egy műanyag pohár okozta. Szépen ránehezedett a horogra, amolyan süllősen. Jót nevettem, amikor felbukkant a víz színén. Ilyen az én szerencsém....
Lassan a a helyükre kerültek a fejemben dolgok. Igen, meg fogom írni az eddigi emlékeimből azokat, amiket fontosnak tartok. Félek kicsit, hány embert fog érdekelni a dolog, de attól jobban félek, hogy ezeket a dolgokat elfelejtem. Félek, hogy a folyamatosan fakuló emlékképeket, a könyörelenül múló idő, egyszerűen kitörli a fejemből. Mi legyen a sorozat címe? Hát mi más, mint, hogy "Emlékképek". Hiszen azokról van szó....
Közben el is fogyott a horgászidőm. Ez volt az idei év egyik legrosszabb pecája, mégis örülök, hogy kijöttem. Megint fontos dolgokat raktam helyre magamban. Összepakolok, és elindulok vissza a kocsihoz. A metsző hideg szélben szinte levegőt sem kapok. Hú de messze van az autó! A fagyhalállal küzködve nyitom ki a Suzuki ajtaját. Tényleg nem vagyok normális.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése