2013. október 13., vasárnap

Ismét egy titkoson...

Szerintem a felnőtt emberek egy része is szokott álmodozni, akkor is, ha ezt soha nem vallaná be mások előtt. Álmodozni sok mindenről lehet. Lehet szép hölgyekről, drága sportkocsikról, luxusvilláról. Én mint horgász (sok minden más mellett) szívesen álmodozok olyan vizekről, amikben hemzsegnek a halak, és domolykó a sügér hátán, van a vízben. De igazándiból nem is vizekről, inkább csak pillanatokról ábrándozok, álmodozok. Arról a pillanatról, amikor beeső gumihalat szinte azonnal elragadja valami ismeretlen ragadozó, és következő pillanatban már karikába görbül a lágy UL pergető pálca. Vagy arról, amikor a mohó sügér két három koppintás után, szinte odaragad a horogra, és ugyanarról a helyről, csak jönnek és jönnek, mintha több lenne a sügér, mint a víz. Az álmodozásnál csak egy jobb dolog van, ha mindez meg is történik az emberrel....


Történt velem az, hogy egyik hétköznap munka után elindultam egy olyan kis vízre, aminek a nevét most nem fogom leírni. Maradjunk annyiban, hogy ez is az én egyik "titkosom". Elég későn értem ki, már délután négy óra is volt, mikor behúztam a kéziféket az öreg Suzukin. Mint írtam régen jártam itt, így csak úgy vaktában elindultam az egyik irányba. Szép hosszú utat tettem meg, de csak ezernyi kishallal találkoztam. Visszamentem a kiindulási ponthoz. Most ellenkező irányba indultam el. Alig maradt több mint egy órám, hogy halat fogjak. Aztán az első helyen rögtön megtörtént az a csoda, amiről régóta álmodoztam. Első dobásra kapásom volt! Eltoltam. Aztán másodikra megint. Most résen voltam. Megvagy! Gyönyörű sügért fogtam! Aztán utána ugyaninnen még vagy hat darabot.





Kezdtem élvezni a dolgot. Mivel ez hely kiürült elindultam tovább. A következő helyen aztán folytatódott a csoda. Újabb sügér, aztán még egy.



Aztán az egyik hosszabb dobásnál már a süllyedő gumira lecsapott valami. A következő pillanatban már feszült is karikába a lágy pálca. Jó erőben volt a halam, még a part menti növényzetbe is betört. Na, ez nem sügér, gondoltam. Tényleg nem az volt. Gyönyörű domolykót sikerült fognom.


Az egész kezdett olyan lenni, mintha álmodtam volna. Egyik sügért fogtam másik után, szinte minden dobásra jutott egy kapás. Sokat rontottam, de még így félelmetes tempóban jöttek a halak.


A sort színesítve időnként beugrott egy-egy szebb sügér, vagy domolykó. 



Közben lassan közeledett az alkonyat. A naplemente ugyan még nem jött el, de a felhős időben kevés volt már a fény a telefonom fényképezőjének. Nem is erőltettem a dolgot tovább. Inkább csak élveztem az önfeledt pecát. Pontosan napnyugtáig szedegettem a halakat szünet nélkül. Kb. 25 sügért, és négy domolykót fogtam, alig több mint egy óra alatt. Tényleg olyan volt az egész, mint egy valóra vált álom....

Ma hazafelé éppen útba esett ez a titkosom. "Véletlenül" az UL. motyó is a kocsiban lapult. Mivel a család is velem volt, nem sokat dobálhattam.  Az első helyen rögtön akasztottam egy gyönyörű domit első dobásra, mintegy megerősítve magamat abban, hogy a múltkorit nem csak álmodtam.


Kicsivel odébb aztán jött egy kisebb társa is, és pár sügért is fogtam. Nem erőltettem sokáig, hiszen nem egyedül voltam, és még a jó asszony türelme sem végtelen.



Külön öröm, hogy sikerült a gyerekekkel is egy-egy halat fogatnom. A képeket viszont nem rakhatom fel, mert egyből kiderülne, hol is van ez a titkosom.

Hát nekem valahogy így néz ki egy valóra vált álom.
Sokan talán furcsállják, hogy nem a csukákért, vagy a harcsákért vagyok oda. Aki viszont jobban ismer az tudja, hogy erős sügérmániám van, és megszállott domolykóvadász vagyok. Az, hogy ez a két halfaj egyszerre van jelen ilyen mennyiségben, nekem tényleg egy álom beteljesülése. Nem véletlenül nem akarom, hogy kiderüljön a helyszín.
Végezetül mindenkinek csak annyit, hogy:
Kell egy titkos!
Vagy kettő....

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szép sügér fogásokhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Hát igen!
      Kár , hogy egyszer minden titokra fény derül....
      Remélem még nem most!

      Törlés
  3. Irigyellek.. Nagyon kár hogy Budapesten nincsenek ilyen jó helyek.. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van nektek egy egész Dunátok. Bárcsak az folyna erre felénk!

      Törlés